Kalligram / Archívum / 1992 / I. évf. 1992. december / Karácsonyi ima

Karácsonyi ima

„Imádkozom a lélekkel de imádkozom az értelemmel is!”

Pál apostol

                                           

Az ártalmatlanságot gyakran összetévesztik a jósággal. Ez hatalmas tévedés, hisz semmilyen passzív állapot nem hozható összefüggésbe erkölcsi kategóriákkal. Az etikum csak aktivitás által körvonalazódhat. A jósággal azonosított ártalmatlanság ráadásul azt a téves képzetet kelti, mintha az együgyűség lenne a jóság látható jele. Pedig az együgyűség passzivitásra vall. A passzivitás pedig etikai szempontból semleges magatartással jár együtt.

Az infantilizmus mint alacsonyrendű tudatállapot, lehetetlenné teszi a más tudatokra való ráhangolódást, az azonosulást, a tudatos aspektusváltást, még a született beleélőképességet is kioltja, következésképp szellemi csőlátáshoz s még jobb esetben is szelíd értetlenséghez vezet.

„Ahhoz, hogy egy ember átlagon felül jó legyen – írja Baudelaire –, széles és nagy erejű képzeletre van szüksége; más, sőt sok más ember helyébe kell képzelnie magát.” Ki az, aki a beleélés művészetét tökélyre viszi, aki – tapasztalatok, előítéletek híján – nagyobbrészt a képzelete által tart kapcsolatot a szűkebb környezetén kívül eső világgal?! A gyermek. És ki az, aki ezt az eleven szellemi kapcsolatot elvesztve jámbor együgyűséggel tekint a világra?! Az infantilis felnőtt, aki – szükségét érezve a megnyilatkozásnak – morális kánonok szajkózójává válik, aki dogmák megtámogatására veti latba a képzeletet, így kívánva korlátozni hatalmát, mert fél a szárnyalástól, az ellentétektől –a szembesüléstől. Bezárkózásra buzdít, mert elcsökevényesedett képzeletéből kakofonikus látomások zúdulnak satnya tudatára, melyekkel azonosulni joggal fél. A lélek vétkétől rettegve válik lélektelenné. Mert a semleges magatartás lélek nélkül való. Hisz nincs lélek ima, nincs ima értelem, s nincs értelem szellemi aktivitás nélkül.

Az életet át- meg átszövi a képzelet. A képzelet a támasza mindennek, ami az életet emberhez méltóvá teljesíti ki: a hitnek, a gondolatnak és a művészetnek is. Feuerbach önvallomásába mindhárom fogalom behelyettesíthető: „Ezelőtt a gondolat volt a számomra az élet célja, de ma az életet tekintem a gondolat céljának.” Vajon az itt látható mű szerzője is így gondolta ezt?! Így hitte s így alkotta meg infantilis propagandaanyagát?!

Karácsony van. A „jó pásztor” születésének ünnepén méltóbb kísértésekkel illik megküzdenünk, mint egy személyiségzavarban megáporodott szellem idillikus esdeklésének csábítása.

Ámen!