És eljön az ő országa

2.

Richard Wagner szuperügynök, aki a keresztvíz alatt kapott valódi nevét, mint valami kulcscsomót, még ifjú tiszt korában elvesztette, s azóta sem ért rá megkeresni, úgy vetette magát az Ács Krisztián-ügyre, mint amely megkoronázhatja eddigi sikereit. Hatodik érzéke azt súgta, hogy az ügynek nemzetközi összefüggései is lehetnek. Ezért fáradságot nem kímélve, fölkutatta Á. K. szüleit, s hetente elbeszélgetett velük egy konspirációs lakásban, ahol náluk híresebb emberek is megfordultak. A szülők előbb megszeppenve köntörfalaztak, később azonban, szerény értelmi képességeik ellenére, hasznos partnereknek bizonyultak. Ahogy Richárd Wagner a nevét, ők az egyetlen gyermeküket veszítették el, s rég lemondtak arról, hogy valaha is láthatják még. Richárd Wagner bebizonyította nekik, hogy ők hárman szövetségesek most, s hogy Á. K-ra, ha előkerül, történelmi szerep vár. S a család sem lesz csonka többé.

Ács József, Ács Krisztián apja, tejfölösszájú kőművesinas volt, amikor beleszeretett Máriába, a mosodai alkalmazottba, a tizenhét éves, szemrevaló barna lányba. A mosoda épületének homlokzatát tatarozták, Ács József pedig egy vödör vízért állított be, s azonnal megakadt a szeme a lányon. Tombolt a nyár, a mosodában a kinti hőségnél is forróbbra hevült a levegő, a szellőzőberendezés pedig nem működött. A mosoda fiatalabb alkalmazottai minden fölösleges göncöt ledobáltak magukról, így Mária is födetlenül hagyta felső testét, csak a melltartóját nem kapcsolta ki. Ács József ilyen szép lányt sosem látott még. Mint afféle tizennyolc éves suhancnak, voltak már alkalmi szeretői, de ezek emléke egy csapásra megsápadt a mosólány szépsége mellett. Lecsúsztatta a vödröt a kőpadlóra, és remegő hangon megkérdezte:

– Hát te ki vagy?

– Máriának hívnak – felelte a lány dallamos, ártatlan szopránhangon.

– Én József vagyok. Kőművesinas. Maltert keverek az udvaron... Elviszlek moziba.

Egy év múlva József berukkolt, de hamarosan alkalmatlannak találták a szocializmus védelmére, s kéthónapi pszichiátriai kezelés után kiszuperálták a hadseregből. Mária meglátogatta őt a rózsahegyi katonai kórházban, s amikor a fiú leszerelt, bemutatta a szüleinek. Mária szülei elég sokáig palástolták elragadtatásukat, de végül is a szerelem legyűrte a szülők ellenállását. A fiú kitartó jámborsága, együgyű szelídsége és született jósága garanciának látszott, hogy Mária megtalálja a boldogságát. József tartózkodott a káros szenvedélyektől: nem ivott, nem dohányzott, más lányra rá sem nézett. Eltelt két év, s az osztódással szaporodó lakótelepek egyikén felépült az a toronyház is, amelynek ötödik emeletén Mária átvehette egy szoba-konyhás szövetkezeti lakás kulcsát, József pedig tisztes jövedelmű kőművessegédként vezethette oltár elé. Mézesheteiket egy hegyvidéki szakszervezeti üdülőben töltötték, s Mária még itt elhatározta, hogy haladéktalanul gyermekkel áldja meg urát. Életüknek boldog, felhőtlen szakasza ezzel le is  zárult.

– Wagner úr, hisz ön abban, hogy földöntúli erők is beleszólhatnak az életünkbe? – kérdezte egyszer Ács József az ügynöktől.

– Hm, hm... – válaszolta az ügynök.

– Ha nem, akkor mért igen? – faggatózott tovább a kétségbeesett apa.

– Nem mondtam se azt, hogy igen, se azt, hogy nem.

– Pedig nekünk megnyugvás kell. A megnyugváshoz pedig bizonyosságra van szükségünk.

Az ügynök szerette volna valamilyen bölcs, mindamellett dialektikus és történelmi materialista magyarázattal csillapítani Ács József türelmetlenségét. Azt mondta:

– Én is egy bizonyos pontot keresek. De azt csak a földön lelhetem meg.

Ács József lesütötte a szemét, talán hogy így leplezze csalódottságát. Az ügynök átérezte az apa fájdalmát, s arra gondolt, hogy miközben ügynök, azért ember is, s csak úgy lesz képes a végére járni ennek a kissé zavaros ügynek, ha nyomozása közben emberséges marad.

– Megígérem, hogy semmit sem hallgatok el a jelentésemben – mondta.

József megesküdött, hogy a szerelemben sosem a szexet kereste elsősorban, s ezt Mária is tanúsította, aki szűzen lépett a házasságba. Első nemi kapcsolatuk előtt orvosi vizsgálatnak vetették alá magukat, s az orvos egészségesnek, gyermekek nemzésére alkalmasnak találta őket. József férfiassága tündökletes szólókat produkált, s nem volt hézag Mária odaadása körül sem. Gyermeket mind a ketten akartak. Talán az volt a baj, hogy olyan nagyon akarták. Talán ez nem tetszett valakinek, de az ügynök közbevető kérdésére, hogy ugyan kinek lehetett volna kifogása a gyermek ellen, csak a vállukat vonogatták, s olyan sunyin pislogtak, mintha takargatnának valamit. Wagner nem volt se szexuológus, se orvos, de abban igazat adott a házaspárnak, hogy ellentmondás van a dologban. Hiszen ha mind a ketten egészségesek, ha házastársi kötelességüknek rendszeresen eleget tesznek, erőfeszítésük előbb vagy utóbb meg kellett volna hogy hozza gyümölcsét. Az orvosok türelemre intették őket, amikor pedig fogytán volt már a türelmük, egyikük egy pornómagazint ajándékozott Józsefnek, s arra biztatta a férfit, hogy próbálja ki a lapban látható valamennyi pozitúrát, hátha az egyik beválik. Nem vált be egyik sem. Végső elkeseredésükben fölkerestek egy nyugdíjas bábaasszonyt, oki olajzöld színű, sűrű főzetet itatott meg Máriával. A főzet keserű volt, mint az epetea, Mária belázasodott tőle és hasmenést kapott, de a beígért eredmény éppúgy elmaradt, mint máskor. Szerencsétlenségükre József kőművesbrigádját   vidékre   vezényelték  j egy atomerőmű építéséhez, s a fiatal házasok már csak a hétvégeken látták egymást. Csüggedés és szomorúság költözött a lakásukba. Mária barátnői is elmaradoztak, mert időközben mindegyikük szült már legalább egy gyermeket, s röstelltek volna boldog anyaként mutatkozni a terméketlen Mária előtt.

Vagy másfél évvel az esküvőjük után egyszer Mária azt álmodta, hogy betér egy templomba. Letérdelt az oltár előtt, és lehajtotta a fejét. Amikor felpillantott, egy lobogó sörényű, teniszdresszes, napbarnította sudár fiatalember jelent meg előtte, s egy tubus sampont mutatott fel.

– Biztosítási ügynök vagyok – mondta. – Azt hiszem, segíteni tudok a bajodon... Te és a férjed elfelejtettetek életbiztosítást kötni. Ha ezt megteszitek, nem marad el a gyermekáldás sem, megígérem.

– Mért higgyek éppen neked? – kérdezte Mária.

– És mért ne hinnél éppen nekem?

– Ez igaz – felelte Mária.

– Cserébe azt kérem csupán, hogy ha tényleg gyermeked születik, annak Krisztián legyen a neve.

– És ha lányom születik?

A biztosítási ügynök gondolkodóba esett, majd így szólt:

– Nem hinném, hogy lányod születne. Ha mégis tévednék, akkor Krisztina legyen a neve.

Szombaton, amikor a férje fáradtan, meggyötörve és rosszkedvűen hazajött, Mária elmesélte neki különös álmát. Ács József nem hitt sem az álmokban, sem a babonákban, de Mária reménykedett, s ő szerette a feleségét annyira, hogy a következő hét péntekére szabadságot vegyen ki, s elmenjen megkötni az életbiztosítást. Felesége szebb volt, mint valaha, az ágyban pedig ellenállhatatlan, mint egy újdonsült szerető. Szombaton és vasárnap nem mozdultak ki a lakásból, ettek, aludtak, szeretkeztek. Mária már akkor megérezte, hogy ha megtörténik a csoda, gyermekükből híres ember lesz majd. Olyan szilárd, olyan törhetetlen hit áradt belőle, hogy Ács Józsefben is pislákolni kezdett a remény. Elvégre, gondolta, az álom mégsem puszta képzelődés, az álom folytatása a normális életnek, s talán éppen az álmainkban létesítünk kapcsolatot némely földöntúli erőkkel. Hogy miféle erőkkel, arról persze fogalma sem volt.

Két héttel később Mária azzal a hírrel fogadta, hogy nem jött meg a havi vérzése. Ács József óvatos derűlátással fogadta a hírt: nyugtával dicsérd... meg ne igyál előre... ilyesmi motoszkált a fejében. Aztán eltelt még egy hét, s már komoly okuk volt a bizakodásra. A következő napokat feszült várakozás jellemezte. Ács Józsefet csütörtökön este távirat várta a munkásszállás portáján, s ügy érezte, mostantól hatalmas életerő költözik belé. Életében először az asztal alá itta magát, alig maradt annyi pénze, hogy hazautazhasson. Költekezése miatt Mária tessék-lássék megszidta, de József örömét ez a kis szidás sem tudta elrontani.

Ehhez a ponthoz érve, az Iroda számára készített összefoglaló jelentésében Richárd Wagner kis elmélkedéssel szakította meg az események leírását. Külön bekezdésben fejtette ki, hogy lám, a nyugati propaganda híresztelései ellenére, a szocializmusban is boldog az ember. Mert mi kell a boldogsághoz? Rendezett, békés családi élet, gyermekáldással kombinálva. A szocializmus pedig a legkülönbözőbb kedvezményekkel támogatja a családot, a társadalom alapsejtjét. S mi szükséges még a családi élet melegségéhez? Lakás, kicsi, meleg zug. A lakásépítési program a szocializmus egyik legnagyobb vívmánya. Állandó munkaviszony is kell. És nem éppen a szocializmus számolta föl a munkanélküliséget és teremtett egyenlő esélyeket mindenki boldogulásához? Richárd Wagner úgy vélte, Ácsék, bár kevés ésszel áldotta meg őket a sors, felismerték a szocializmus vívmányait, s ez boldoggá teszi őket.

Ácsék gyermeke sietett a világra jönni, a hetedik hónapra született meg. Fiú lett, és Ács József, hogy mindennap láthassa gyermekét, a magasépítő vállalattól a mélyépítő vállalathoz helyeztette át magát. Azt sem bánta, hogy a havi bére is valamivel kevesebb volt. Hogy anyagi veszteségét kompenzálja, mindenféle fusi munkát is elvállalt, így aztán esténként hullafáradtan zuhant az ágyba. A fusizásra a hétvégéi is rámentek, s Mária aggódott az egészsége miatt. Ács József azonban leintette, fiatal vagyok, mondta, szeretlek benneteket, ez pedig megsokszorozza az erőmet.

Hétköznap korábban kelt, mint Mária, az egyik reggel mégis arra ébredt, hogy nincs mellette a felesége. Csúnya, őszi köd terpeszkedett a lakótelepre, a konyhában – az ajtórésen át látta – égett a villany. A gyermek édesdeden szuszogott kiságyában. Ács József rosszat sejtve botorkált ki a konyhába. Mária elgondolkodva ült az asztalnál.

—    Mért nem alszol?

—    Megint a biztosítási ügynökkel álmodtam – mondta Mária.

—    Valami rosszat?

—    Nem. Inkább különöset.

Mária áttetsző, lila hálóingben kuporgott a támla nélküli konyhaszéken, átszellemült arca Ács József azoknak a régi festményeknek a Madonna-arcaira emlékeztette, amelyeket egy múzeum raktárában látott még kőművesinas korában. Elfogódottan lépett oda hozzá, hogy megérintse az arcát. Érintését az asszony visszafogott mosollyal viszonozta.

– Nem szabad félvállról venni az álmokat – mondta Ács József.

Mária, egyetértése jeléül, megszorította Ács József kezét. Melegség és ragaszkodás áradt a kézszorításából.

– Valamilyen fogpasztával hadonászott az orrom előtt. Erőszakos volt.

– Erőszakos?

– Nem úgy értem – mondta Mária. – Előbb rám akarta tukmálni a fogpasztáját, de nekem nem kellett, mert nagyon drága volt és spenótzöld színű... Amikor nem fogadtam el, megharagudott.

– Szegénykém!

– Ki akartam engesztelni, magyaráztam neki, hogy mi nem szeretjük a luxust, mi szegény emberek vagyunk, értse meg. Erre azt mondta, ha eljön az ő országa, a szegényekből lesznek a gazdagok.

Ács Józsefet újra elővették a balsejtelmek.

– Kinek az országa?

– Azt nem mondta... De amikor elmúlt a haragja, mondott valami mást. Valami egészen furcsát. Azt mondta: sose feledjétek, hogy gyermeketek a prokterengembel támogatásával készült.

Ács József leguggolt Mária mellé, és az asszony ölébe fektette fejét. Mária combjának melege a hálóing szövetén át is égette Ács József arcát. Mindkettejüknek szaporán vert a szíve. Később Ács József megkérdezte:

– Mi az a prokterengembel? Te érted ezt?

Mária teljes tüdőből sóhajtott, és tagadóan ingatta a fejét.

– Talán valami tápszer vagy ilyesmi... Nem tudom.

– Mért nem kérdezted meg tőle?

Ács Józsefnek újra összeszorult a torka, s olyan erővel mélyesztette ujjait Mária combjába, hogy az asszony felszisszent.

– Csak nehogy valami baja essék a gyereknek – mondta.

A következő napokban Ács József és Mária megkétszerezett figyelemmel és odaadással csüngtek a gyermeken. Együtt etették és fürdették, együtt mentek le sétálni vele, óvták a huzattól. Két éjszakán át felváltva álltak őrt az ágya mellett. Látogatókat nem fogadtak, és ők sem jártak el sehová sem. Tudták, hogy helytelen dolog ennyire elkényeztetni a kis Krisztiánt, de miután ezt megbeszélték, csak még jobban kényeztették és vigyáztak rá. Sok időbe telt, amíg a túlzott éberségüknek az utolsó törmeléke is elporladt, s életük visszazökkent a régi kerékvágásba. A biztosítási ügynök nem kísértett többé Mária álmaiban, s ez talán az asszony érdeme volt, aki ugyan továbbra is takarékosan bánt a havi jövedelmükkel, ám az ügynök kedvéért a legdrágább fogkrémet vásárolta.

De alighogy helyreállt a lelki egyensúlyuk, újabb sokk érte őket. Az egyik szombat reggelen Ács József arra ébredt, hogy Mária befészkeli magát a paplanja alá, teste egész hosszában a testéhez tapad, arca hozzásimul az arcához. A reggeli szeretkezéseket mindig Mária kezdeményezte. Ács József teste válaszolt, a válasz úgy szólt, hogy igen. Magához szorította az asszonyt, és közben egy pillanatra kinyitotta a szemét. Úgy feküdt az asszony mellett, hogy pillantása akarva-akaratlanul a rácsos ágyra esett. A gyerek ágya üres volt. – Jézusom! – kiáltotta. Egyszerre ültek fel az ágyon. A gyerek az ágy lábánál ült, és a csörgőjével játszott. Pillantásuk találkozott Krisztiánéval. A gyerek szelíden elmosolyodott, és huncut derűvel nézett vissza rájuk. Aztán megkapaszkodott az ágy lábában, és úgy sétált át hozzájuk a franciaágyba, hogy egyszer sem veszítette el az egyensúlyát. Ács Józsefnek úgy tűnt, Krisztián nemcsak járni tanult meg, hanem meg is nőtt egy kicsit az éjszaka folyamán. Nem tudta, mitévő legyen, Mária még kevésbé. Kis töprengés után karjába vette Krisztiánt, hogy visszavigye a rácsos ágyba. A gyerek ekkor pici öklével állon vágta.

–    Nem! – mondta.

Ács József úgy megijedt, hogy majdnem elejtette a gyereket. Mária átvette tőle Krisztiánt, és leültette a szőnyegre. A gyerek azonban felpattant, fürgén, egyenes léptekkel, mint az előbb, elindult a hálószoba távolabbi sarka irányába, és bekapcsolta a televíziót. Onnan visszanézett rájuk, és elragadtatással gügyögte.

–    Tévé.

Ők ismét megdermedtek, de Krisztián rájuk sem hederített. Nagy élvezetét lelte a reggeli rajzfilmben. A rajzfilm jó és gonosz állatok kalandjairól szólt, a jó elefánt és gonosz farkas párviadaláról, amelynek kimenetelét egy furfangos nyúl döntötte el az elefánt javára. Mária ocsúdott fel előbb.

– Gyere ide, kisfiam! – suttogta meghatódva.

– Blendamed – felelte a gyerek, és a helyén maradt. Ács József és Mária összenéztek.

– Mi az a belnaded? – kérdezte Ács József az asszonytól. Mária helyett a gyerek válaszolt.

– A blendamed az blendamed – mondta, és szopni kezdte a bal hüvelykujját.

Ács József azonnal ki akarta hívni a mentőket. Aztán eszébe jutott, hogy a vállalat egyik mérnökének az apósa orvos az állami kórház pszichiátriai osztályán. Riasztotta a mérnököt, a mérnök pedig az apósát. Az orvos hosszabb rábeszélésre és némi baksis fejében kötélnek állt. Mária elpanaszolta, hogy a gyermek reggel óta a tévé előtt ül, és ha szól hozzá, értelmetlen szavakat motyog. Az orvos ölébe ültette Krisztiánt, megnézte a torkát, megtapogatta a hasát, megkopogtatta a hátát és megmérte a lázát.

– A gyerek makkegészséges – jelentette ki, egy kissé talán csalódottan.

– De beszél és jár – mondta Mária. Az orvos lesújtó pillantással mérte végig őket.

– Egészséges gyerekeket nehéz lebeszélni arról, hogy megtanuljanak beszélni és járni – mondta.

A szülők aggodalmát azonban nem csillapította. Mária heves mozdulattal kapaszkodott meg a karjában, és könnyeivel küszködve, egy fuldokló kétségbeesésével rimánkodott.

– De összevissza beszél! Értelmetlen szavakat halandzsázik!

– Ebben az életkorban sok gyerek a maga alkotta szavakat használja. Nincs ebben semmi különös.

– De hát korai még, hogy beszéljen és járjon. Tegnap felülni sem tudott még.

Az orvos lefejtette magáról Mária kezét, megsimogatta a gyerek fejebúbját,  s  olyan  titokzatosan mosolygott, mint aki tegnap jött vissza valamilyen titkos kiküldetésből, s mindennek, amit földi halandó tudhat, a birtokában van már.

– Az ilyen esetek nem ritkák – mondta. – Valamelyik szaklapban olvastam egy szecsuáni kisfiúról, aki jóformán ki sem bújt még a pelenkából, s máris bonyolult számtani feladatokat old meg. Egy ideig csak számokban tudott beszélni. – Krisztiánhoz fordult. – Mondj valamit, kisfiam! – A gyerek meg sem mukkant, s a második és a harmadik felszólításra is makacsul hallgatott. – Nem is beszél. Na ugye! – mondta az orvos.

Az önérzetében megbántott Krisztián kihúzta hüvelykujját a szájából, és azt mondta:

– Vidalszasszonvosengo. Az orvos megtapsolta.

– Tökéletes a hangképzése – lelkendezett. – Nem is selypít. Pedig még fogai sincsenek.

–     Holnapra kinőnek a fogaim – hencegett a gyerek. Az orvos újra összeverte a tenyerét.

– Ez a beszéd! Bravó, bravó! – szajkózta. – Ez a gyerek zseni – mondta elmenőben, és gratulált Ács Józsefnek.

Richárd Wagner az irodafőnök számára készített összefoglaló jelentésében megértést mutat a Krisztián szüleinek lelkében támadt viharral kapcsolatban. Sem Ács József, sem Mária nem repesett az örömtől. Mások keblét talán büszkeség dagasztotta volna a hír hallatán, hogy egyetlen gyermeküket kivételes képességekkel megáldva bocsátotta útjára a Teremtő. Ők azonban a beláthatatlan következményekre, a gyermekük zsenialitásából származó előreláthatatlan bonyodalmakra gondoltak. Ács József lehangoltan gondolt arra, hogy mostantól meredek ívben nő meg a felelőssége gyermeke iránt, és sem ő, sem Mária nem készült fel az ilyen roppant teher vállalására. Azt a természet rendjével összhangban valónak találták volna, ha egy világhírű professzor vagy zongoraművész csemetéjéről derül ki, hogy csodagyerek. Örökölte a szülei zsenialitását, ez rendben van. Ők azonban egyszerű, átlagos képességű emberek, minden fillérért kemény fizikai munkával sanyargatják testüket, műveletlenek és gyámoltalanok. Mária ezt úgy fejezte ki, hogy a természet megsértette azokat az illemszabályokat, amelyek szerint öröktől fogva működik. Ács Józsefet ennél a szabálysértésnél is jobban aggasztotta, hogy hamarosan függő helyzetbe kerülhetnek a gyerektől. Máriának az is megfordult a fejében, hogy gyermekét talán elcserélték a szülészeten, de Krisztián arcvonásai feltűnően hasonlítottak az övére, s így bele kellett nyugodnia a keserű igazságba: Krisztián az ő gyermekük, és a jelek szerint zseniális. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyára a biztosítási ügynök áll a dolog hátterében.

Richárd Wagner a zsenialitást nem az átöröklésből eredeztette, hanem Istentől, de ezt a véleményét elhallgatta az irodavezető előtt. Végtére is olyan rendszernek a szolgálatába szegődött, amely Istenről hallani sem akart. Jelentésében ezért Isten helyett a biztosítási ügynökre hívta fel a figyelmet, s mélylélektani bűvészkedésekkel azt igyekezett főnökének sugalmazni, hogy Mária valamely meghatározó gyerekkori élményének a kései kivetülésével van dolguk. Aki most biztosítási ügynökként jelentkezik az álmaiban, lehet hogy csak egy kalaposinas volt, ám felszabadította Mária intellektusát, s intellektusának a potenciális energiái transzformálódtak át Krisztiánéba. Richárd Wagner megivott egy fél liter kávét, amíg ezt az okfejtést kiizzadta. Viszont elégedett volt, hogy nemcsak Istent sikerült megkerülnie, hanem olyan magyarázatra bukkant, amely nem egészen marxista ugyan, de kétségtelenül materialista szemléletű.

Ács Krisztián fölcseperedésének rohanó tempója ellentmondott az anyagelvűség törvényeinek, s erre már Richard Wagner sem tudhatott hiteles, materialista választ adni. Ács József és Mária hajszál híján beleőrültek a lélegzetelállító fejleményekbe. Krisztián megjósolta, hogy egy nap alatt kinő minden foga, és úgy is lett. Röpke néhány hét alatt megtanulta a betűvetés mesterségét, és elsajátította az algebra, a geometria és a logika alapfogalmait, s apját Szókrateszért menesztette a kölcsönkönyvtárba. Görög, latin és angol nyelvkönyveket vásároltatott vele meg egy hegedűt. Elalvás előtt a Bibliát tanulmányozta, a húsételeket megvetette, csak a túrós csuszán tűrt meg egy kis töpörtyűt. Fintorogva bár, de elfogadta a csapvizet, később azonban már csak ásványvizet ivott. Mivel a szülei megtiltották, hogy elhagyja a lakást, s ha vendég tévedt be hozzájuk, bénának és süketnémának kellett tettetnie magát, magányos sétáit a késő esti órákra halasztotta. Szülei megrökönyödésére olykor elbeszélgetett a lakásba betévedő bogarakkal, s megtiltotta, hogy bántsák a legyeket és szúnyogokat. A megpróbáltatások Máriát búskomorságba, Ács Józsefet pedig iszákosságba kergették.

A kis Krisztián termetre hat-hét évesnek látszott, pedig éppen csak betöltötte a két évet. Szülei tilalma ellenére egy tavaszi délutánon mégis elszökött otthonról. Nagy ákombákom betűkkel üzenetet hagyott egy papírfecnin: „El kellett mennem. Küldetésem van. Ne aggódjatok.”

Ács József és Mária elindultak a városba, hogy megkeressék. Ács József a lakótelepeket fésülte át, Mária a belvárost. Előtte megtanácskozták, hogy a rendőrségen egyelőre nem tesznek bejelentést Krisztián eltűnéséről. Hiszen a gyerek nem veszett el, csupán valami sürgős tennivalója akadt. A tavaszi verőfény kicsalogatta az utcákra még a betegeket és a máskülönben négy fal között hervadozó nyugdíjasokat, könyvmolyokat, tömegundortól szenvedő sápkóros entellektüeleket is, egyáltalán mindenkit, aki nem volt béna vagy rokkant. Máriának úgy tűnt, az egész város az utcákon tülekszik, mindenki izgatott vagy siet valahová, a belváros felbolydult méhkashoz hasonlít. Ugyan hol keresse ebben a tömegben a kisfiát? Céltalanul bolyongott, sajgott a lába, égett a talpa, egyre csüggedtebben kereste a tűt a szénakazalban.

Alkonyattájt az egyik piacon csődületre lett figyelmes. A fáradtságtól már majdnem összeesett, mégis közelebb ment az emberekhez, és akkor szinte elállt a lélegzete. Ha nem a saját szemével látja, amit lát, azt hitte volna, álmodik. Így is megdörzsölte a szemét, és belecsípett a karjába. Krisztián egy káposztáshordón állt és szónokolt. A bámész tömeg megbabonázva, pisszenés nélkül hallgatta. Fia minden szava az emlékezetébe vésődött.

– A Gonosz tort ül közöttünk, s mi vagyunk azok, akik az asztalunkhoz hívtuk – mennydörögte érces hangon Krisztián. – Ez a világ megérett a pusztulásra! A romlottság és erkölcstelenség azonban hamarosan átcsap önmaga ellentétébe. Valahol már ácsolják Noé új bárkáját. Szálljatok magatokba, és tartsatok önvizsgálatot!

Richard Wagner többször is elismételtette Máriával Krisztián szavait, s a hallottakkal messzemenően elégedett volt.

– Miket mondott még a fia? – kérdezte izgatottan.

– Sajnos, mindenféle zagyvaságokat – pirult el az asszony. – Én nem is nagyon értettem.

– Mondja csak, mondja! – sürgette őt az ügynök. Noszogatására Mária szégyellősen bevallott mindent.

– Körbemutatott a piacon, és azt kiáltotta: itt egy napon majd a pozsonyi diznilend lesz. Mire felépül az új bárka, az üzletekben barbibabákat fognak árulni.

– És még? Mit mondott még?

– Nem is tudom, hogy mondhatom-e – rebegte a megszeppent asszony.

– Mondja, mondja! Ne hallgasson el semmit se!... Ide mondja, a magnóra!

Mária közelebb hajolt a mikrofonhoz, remegett a hangja, reszketett a keze, a szemében különös tűz égett.

– A sokaság feje fölött az egyik házra mutatott: abban a házban pedig megdoneldz lesz. Készüljetek, hogy lélekben erősek legyetek! Hallom a szelet, hallom a bogárzúgást, hallom a mennydörgést, a vízesés robaját. Ne alázkodjatok meg a Gonosz előtt, de igenis legyen a lelketekben alázat. Ha szeretnétek megismerni magatokat, nézzétek a dallaszt!

– Dallaszt? – hümmögött az ügynök. – Nagyon különös. Ez bizonyára valami kód... Asszonyom, az ön fia kódokban beszélt, ne csodálkozzék, hogy nem értette. És mit mondott még?

–     Mást nem mondott. El kellett menekülnie.

Mária akkor vette észre, hogy civil- és egyenruhás rendőrök karéja veszi körül, amikor hátulról egy rossz arcú, fogatlan, micisapkás férfi megrántotta a blúzát és igazoltatta. Krisztián vakmerő ugrással a zöldségesbódék közé vetette magát. Két civilruhás férfi szaladt utána. Az alkalmi közönség felébredt hipnotikus álmából, felmorajlott és oszolni kezdett. A rendőrök minden jelenlevőt igazoltattak, a félénkebbek és tétovábbak nevét felírták. Aki ügyesebb volt, átbújt a laza kordonon. A zöldségespiacról három irányban vezetett kijárat, s bár a rendőrség mind a három kijáratott lezárta, a zűrzavarban Máriának sikerült egérutat nyernie. Kijutott a Széplak utcára, és szapora léptekkel elvegyült a sétálók között. A távolban megpillantott egy rabszállító autót, amely orrával merőlegesen a villamossínek irányában parkolt. Odaosont az autóhoz, s látta, hogy abba betuszkolnak egy lármás, főleg cigányokból álló csoportot. Krisztián nem volt közöttük. Fél órával később visszaóvakodott a piacra, de azt a rendőrség kiürítette. Az egyenruhás rendőrök bódéról bódéra járva vizsgálták át a terepet. A bódék között néhány megkésett vásárló és vásárlónak álcázott titkos lézengett. Mária, hogy elkerülje a feltűnést, vett egy köteg újhagymát és hónaposretket, majd hazament.

Lényegében ez volt minden, amit Richárd Wagner ki tudott szedni Ács Krisztián szüleiből. A rendőrségen jegyzőkönyvet vettek föl a gyerek eltűnéséről, elindították a nyomozást, de a biztosítási ügynökről nem tudtak, sem a gyermek rendellenesen gyors testi és szellemi épüléséről. A szülők bejelentésében az szerepelt csupán, hogy ismeretlen tettes vagy tettesek elrabolták a kétéves Krisztiánt. A nyomozás nem járt eredménynyel, a rendőrség még a történtek után egy évvel is a sötétben tapogatódzott. Egy ízben őrizetbe vették Ács Józsefet és Máriát gyilkosság gyanújával, de bizonyítékok híján kénytelenek voltak szabadlábra helyezni őket. Krisztián olykor hírt adott magáról. A nagyobb egyházi ünnepek előtt képes levelezőlapon üzent. „Jó emberek között vagyok, vigyáznak rám.” „Nagyon megnőttem, meg sem ismernétek.” „A múltkor egy villamoson utaztunk, de nem szólíthattalak meg benneteket.” Az üzeneteket sohasem írta alá, az írása viszont félévente változott, mind határozottabbá, férfiasabbá vált. Utolsó üzenete levélben érkezett, s rejtélyes tartalma sok fejtörést okozott nekik. Krisztián ezt írta: „Éljetek olyan némán és alázatosan, mint a titokzatos fák. Ha keresni fogtok, sosem   találtok   meg. Vasárnaponként menjetek templomba, én is ott leszek veletek.”

Richard Wagner fénymásolatot készített a levélről és csatolta a jelentéséhez. Arra a következtetésre jutott, hogy Ács József és Mária idegen hatalom titkosszolgálatának az ügynökei vagy áldozatai. Az is lehet, hogy egyszerre ügynökök és áldozatok, s hogy hipnózis alatt állnak. A nyomozás további szakaszába pszichológus vagy pszichiáter bevonását javasolta. Ha szemfényvesztés az egész, csak úgy derülhet ki, hogy megtalálják az igazi bűnösöket, akik a történteket a háttérből irányítják. Javasolta Ács József és Mária, továbbá az ország összes biztosítási ügynökének rendszeres megfigyelését. Egy olyan hálózat kiépítését sürgette, amely csak ennek az ügynek a felgöngyölítésével foglalkozik. Miközben a jelentésén dolgozott, többször is elragadta a hév, s nem is bánta, hogy olyan nehezére esik megfékezni az indulatait. Ismerem az utat, és mégis eltévedtem. Eltévedtem, eltévedtem, zakatolta egy belső hang. S ez a belső hang diktálta jelentésének legkülönösebb mondatát is, amelyet csak igen nehéz szívvel húzott ki a végsőnek szánt, immár letisztázottnak vélt szövegből. Ez a mondat így hangzott: „Ha hívő lennék, arra figyelmeztetnék mindenkit: vigyázat, az Antikrisztus ólálkodik a kertek alatt.”