Kalligram / Archívum / 1993 / II. évf. 1993. július–augusztus / Magyar–szlovák interetnikus kapcsolatok Somorján

Magyar–szlovák interetnikus kapcsolatok Somorján

Az alább olvasható írás mindössze az első fecskék egyike a magyar–szlovák összehasonlító kutatásokban nem bővelkedő posztrevolucionárius korunkban. A munka a CRESPO elnevezésű francia kutatóintézet megbízásából íródott, és hasonló kutatások folynak Erdélyben és a Vajdaságban is. A kérdéskör bonyolultsága miatt kérdőíves felmérés helyett inkább a kevésbé sémaszerű interjúzás tűnt alkalmasabbnak a különféle vélemények árnyalatainak és mögöttes, gyakran érzelmi hátterének láthatóvá tételéhez. Az interjúk egyes részei az itt közzétett zárójelentésben olvashatók. A felmérés során Ľubomír Navrátil és Marta Botíková, a két szlovák nemzetiségű kutató beszélgetett a szlovák interjúalanyokkal, míg a két magyar, Öllős László és Végh László a magyarokkal. Természetesen a feltett kérdések bizonyos mértékig igazodtak egy előzetesen összeállított problémakörhöz, így a válaszok összehasonlíthatóak és értékelhetőek, miközben mindenki minden mást is elmondhatott, amit fontosnak tartott, olyan stílusban, amilyenben kívánta.

Öllős László

                 

Miért más a másik?

               

A somorjai magyarok és szlovákok meglehetősen nehezen tudják megfogalmazni, miben más a másik fél. A legtöbb megkérdezett vagy nem válaszolt a kérdésre, vagy azt felelte, hogy nincsenek lényegesnek tekinthető különbségek a két lakossági csoport között. Emellett a magyar megkérdezettek az újonnan beköltözött szlovákok jellemzésénél másságjegyeket tüntetnek fel – a szlovákokkal kapcsolatban általában, de ezek viszonylag ritkák. Dominál az érdemi különbségtevéstől való tartózkodás. A szlovákok szintén a magyarok másságát jellemzik (általában), nem pedig a somorjai magyarokét. A jellemzésekben mindkét oldalon megjelenik néhány, a politika által terjesztett régi keletű séma, például, hogy a szlovákok erőszakosak (vagy éppen a magyarok erőszakosak). Megjelennek viszont differenciáltabb nézetek is. Az egyik érdekes megállapítás szerint a magyarok mindenkit magyarnak tartanak, akinek bármelyik őse magyar, míg a szlovákok a nem tiszta származású szlovák nemzeti hovatartozását már kétségesnek tartják. Ez egy szlovák nemzetiségű személy véleménye, de viszonylag elterjedt nézet. Ilyen annak a magyarnak a véleménye is, aki rosszabbnak tartja az elszlovákosodott magyarokat, mint a szlovákokat.

A magyarok véleménye néhány probléma köré szerveződik. Például a nyelvhasználati gondok köré (egy szlovákkal szlovákul kell beszélni, tehát az a szlovák, akivel szlovákul kell beszélnem), további központi kérdés a szlovákok állítólagos „kisebbrendűségi” érzése. (A magyarok úgymond rámenősebbek, impulzívabbak, s ennek az érzésnek a kompenzálása azután követelődző, agresszív magatartásformákat szül.) Visszatérő vélemény a történelmi eltérések, az ellenségeskedés történelmi hagyományainak állandó hangsúlyozása, ugyanakkor a pozitív hagyományok figyelmen kívül hagyása. A magyarok véleményének figyelemreméltó jellegzetessége, hogy mindezek a tulajdonságok a szlovákok általános tulajdonságai, Somorján pedig csak az „újak”, illetve azok egy része ilyen. Az őshonos szlovákok a magyarok szemében nem rendelkeznek ezekkel a másságjegyekkel, így ők (miközben szlovákként emlegetik őket) nem mások. További fontos jellegzetesség, hogy a magyar megkérdezettek többsége nem adott érdemi választ az említett kérdésre. Egy részük értelmetlennek, megválaszolhatatlannak tartotta a kérdést, mások nem kívántak választ adni, megkerülték a választ, illetve nem látnak érdemi eltéréseket az egyszerű magyarok és szlovákok között.

A szlovák vélemények jellegzetességei némiképpen eltérőek. A Matica slovenská helyi elnökének genocídiumot és a magyarok agresszív tulajdonságait emlegető megnyilatkozásain kívül a vélemények az alábbi csoportokba sorolhatóak: a/ Nyelvi eltérések. A magyarok egymás közt magyarul beszélnek, így az őket nem értő szlovák hátrányba kerül, b/ A magyarok összetartóbbak a szlovákoknál, c/ A magyar vezető réteg (politikusok, értelmiségiek) agresszívak, határrevízióról álmodoznak, de a hétköznapi átlagemberekkel nincsen semmi probléma.

Mindkét csoportba tartozók általában egybehangzóan állítják, hogy 1989 után felerősödött az eltérések jelentősége, és a probléma egésze megnőtt. 1989 előtt nem nagyon foglalkoztak a kérdéssel. Alapvető problémának tartják a nyelvi problémakört, és a belőle fakadó konfliktushelyzeteket.

Legtöbbjük nem lát nehézségeket a somorjai mindennapok kapcsolatrendszerében.

Mindkét fél több megkérdezettjénél meg-megjelennek történelmi definíciós elemek, ám ezek aránya csekély, jóllehet, az egyes felek ugyanazon történelmi eseményeket eltérően értelmezik.

Végül sem a magyaroknál, sem a szlovákoknál nem találkozunk gazdasági definiálással, sem az életmód eltérő jellegére épülő meghatározásokkal, továbbá fiziológiai vonások pl. testfelépítés, bőrszín stb. kiemelésével sem.

A fontosabb eltérések közé sorolható, hogy a szlovák nemzetiségű somorjaiak nagyobb arányban beszéltek a magyarok másságáról. Ennek az oka minden bizonnyal abban keresendő, hogy városban ők vannak kisebbségben, így ők szembesülnek gyakrabban közvetlen környezetük másságával. Sokan közülük ezt teljesen új helyzetként élik meg, minthogy tiszta szlovák környezetből költöztek Somorjára az elmúlt években.

                       

Van, aki tiszta magyar és elfelejt magyarul, az teszi a legjobban magát szlováknak. Szerintem az a legutálatosabb is, mert nem is akar beszélni magyarul, holott tiszta magyar, és a gyerekeivel is csak szlovákul beszél, és a gyerekei nem is akarnak magyarul beszélni, ez nem szép dolog. (1)*

Vannak olyan emberek, akik nem képesek kompromisszumra, de ez a szlovákságnak csak 10 százaléka. Hogy mindamellett a szlovákságnak az 50-60 százaléka úgy belsőleg, ahogy beszélgetek velük, érez bizonyos fokú, most nevezzem alárendeltségnek, elnyomásnak, ezek kemény szavak, nem a legmegfelelőbbek. Kisebbségi érzés van bennük, és van bennük, isten bizony. Én igyekszem mindenkivel jóban lenni, jóban is vagyok, de van bennük. Ez nem félelem, hanem kisebbrendűségi érzés. Úgy tartják, hogy a magyarok rámenősek, nagyon rámenősek, és a szlovákok kevésbé. És most ők ebből a szempontból ítélik meg, azért annyira radikálisak, mert ők igyekeznek ezt kiegyenlíteni, de sajnos átesnek a lónak a túlsó felire.

Minden embernek van valamilyen természete, a magyarok impulzívabbak és ezt nem lehet művileg, ebbe bele kell nyugodni. És itt adódik annál a 10 százaléknál, hogy ők is akarnak ilyenek lenni, de ez nem megy, nem ilyen az alaptermészetük. (2)

A régi somorjai szlovákok inkább toleránsabbak, mint ezek a mostani behurcolkodók, akik megbeszélik, hogy Somorján csak magyarul beszélnek, konkrétan az autóbuszban Pozsonyból hazajövet hallottam, hogy ezt beszélgették, de csak maguk között, a városban nyíltan nem mondják. (4)

Abban lehet különbséget tenni köztük, hogyha disznót öl, akkor milyen kolbászt csinál. Ha Péteriről, Albertirsáról, Mórról jött, akkor paprikásan csinálja, úgy ahogy ott tanulta, és hogyha valahonnan Szakolcáról vagy Nagyrőcéről, az meg kevesebb csípős paprikát tesz a kolbászba. (8)

Szerintem két részre lehet osztani őket. Vannak azok, akik már régen itt élnek, a szüleik már itt éltek, azokkal nincs probléma, azok alkalmazkodnak hozzánk, de ezek az újak, akiket behoztak ide, még a kommunista idők alatt, mindenféle hegyekből meg akárhonnan, ezek már nem. Ez zavar már engemet. Mert én igyekszem alkalmazkodni hozzájuk, de azt is elvárnám, hogy azért ők is alkalmazkodjanak hozzám, mert most idejön három éve, és csak úgy kiveri a huppot, hát az nem lehet. (22)

Ők úgy veszik, hogy én köteles vagyok szlovákul beszélni. Jó, szolgálatból köteles vagyok, de magánbeszélgetésben nem vagyok köteles. Az újaknak hetven százaléka így gondolkodik, és ötven százaléka így is viselkedik. (22)

Ha kívülről látod a dolgot, nincs különbség. Így, hogy szlovák, magyar hogy hogy viselkedik, hogy bordel van nála, azt nem lehet látni. Azt lehet látni, hogy ki a gazdag. (22)

Történelem. Egy valódi történelem, úgy ahogy volt. A szlovák történelemkönyvekben 1848 csak úgy van leírva, hogy Štúr. Nekik az a rögeszméjük, hogy Nagymorva Birodalom. A történelemkönyvekben csak az van benne, ami rossz. Ami jó, az nincs. Hogy mit adott az egyik a másiknak. Most vasárnap délután a televízióban a politikára rákötve Štúr. Abból logikus, hogy kijön az, hogy mink vagyunk a mocskok. Hogy lehet ilyet most levetíteni. Jó időzítés nekik. Csak arra ám nem gondolnak, hogy két éle van ilyesminek. Mert ugyanúgy visszavághat majd egyszer. (22)

A magyarok hozzáállása olyan az emberhez, hogy ha van az emberben egy kis magyar vér és tud magyarul, akkor a sajátjuknak fognak tekinteni, és győzködni fognak arról, hogy az övék vagy, míg a szlovákok, ha van benned egy csepp más vér is, sajnos az a tapasztalatom, hogy idegennek fognak tekinteni. (24)

Addig, amíg nem volt ez az erős szlovák nemzeti mozgalom, a magyarok eléggé ugráltak és eléggé agresszívak voltak azzal a maroknyi szlovákkal szemben, amelyik köztük élt. Ha jó nekik a mi paprikánk, akkor legyen nekik jó a nyelvünk is, ilyeneket hangoztattak, de most mintha egy kissé visszahúzódtak volna, és többször hallok toleránsabb hangokat, mint például: „Hisz mi mindig jól kijöttünk egymással, sohase verekedtünk, mit akarnak most elhinteni közénk...” Most inkább a magyarok félnek a szlovákoktól. Most a szlovákok vannak lovon, és joguk is van hozzá, hogy ők legyenek lovon, és félnek tőlük. (24)

Nehéz találni közös vonást, hogy ez magyar vonás, ez szlovák vonás... Ugyanúgy találni visszahúzódó magyart, mint robbanékony szlovákot. A cseheket még másképp kezelik. Nem tudom, miért uralkodik a magyarok közt olyan nézet, hogy „a csehek védenek bennünket”. Ez a benyomásuk. (24)

Amikor diák voltam, valaki azt mondta: „Miért ilyen buták ezek a magyar lányok?” Azok a magyar lányok nem voltak buták, csak nyelvi nehézségeik voltak, szorgalmasan kellett tanulniuk, és prominens hallgatókká váltak, mert megtanultak tanulni. (24)

Tudja, kell valami struktúrát kialakítani. Nekem úgy tűnik föl, hogy magyar részről agresszívebbek egyes intellektuális személyek. De ez érthető, mert természetesen, ha ő író vagy újságíró, és neki át kellene térnie egy másik nyelvre, és azon a nyelven kellene írnia, problémái lennének. Vannak itt olyanok is, nem közvetlenül itt Somorján, de a Csallóközben, akik a Nagymagyarországról álmodzonak. De az olyan normális, hétköznapi átlagemberek, azoknál nem látok semmilyen agresszivitást se az egyik se a másik oldalon. De a jéghegynek csúcsai is vannak, de kevés közöttük a robbanékony. (26)

Úgy fogalmaznék, hogy a magyar gyerekek nemzeti öntudata nagyobb. A szlovák gyerekeknek nincs nemzeti büszkeségérzésük. (26)

Ők nagyon is ápolják kultúrájukat, a nyelvüket, sőt túlértékelik, de lehet, hogy mi nem eléggé értékeljük a miénket. (25)

Ők rettenetesen összetartanak, mármint a magyar nemzetiség. Ez valami másféle összetartás, látom a magyrokat egymás közt, és a szlovákoknak az egymáshoz való viszonyát. A magyarok önérzetesebbek, öntudatosabbak most, mint a forradalom előtt voltak. (25)

Valahogy a magyarok jobban összetartanak. (27)

(A gyermekgondozó nővér látogatása alkalmával – egyesek vendégszeretőbbek, tisztábbak stb.) De bizonyosan nem nemzetiség szerint! A magyarok vendégszeretőek, kitűnő szakácsok, de minden tulajdonságban ezek egyszerűen embertípusok, ez egyáltalán nem a nemzetiségtől függ. (29)

Persze, én a magyaroknál nagyon tisztelem azt, hogy magyaroknak vallják magukat. Tény, hogy kiskorától száz évig élhet bárhol másutt, és mindig magyar marad. És az ember elmegy Csehországba, és találkozik olyan emberekkel, akik két hónap után elfelejtenek szlovákul. Biztosan a nevelési rendszerben van ennek az oka, hogy gyerekkortól ebben nőnek fel. Így ha ezek az emberek büszkék arra, hogy magyarok, akkor nekem is büszkének kell lennem arra, hogy szlovák vagyok. Miért van az, hogy ha én azt mondom, szlovák vagyok, akkor nacionalista, fasiszta és még mit tudom mi vagyok még. Én éppen ellenkezőleg, örülök annak, hogy rajtuk keresztül megértettem – ha Pozsonyban vagy Poprádon élnék, lehet, hogy az életben nem jut eszembe –, hogy büszke legyek arra, hogy egy nemzethez tartozom, egy bizonyos közösségéhez az embereknek. De úgy gondolom, hogy ezen a téren még nagyon sokat kell tennünk, a kisgyerekektől kezdve, valahogy úgy nevelni őket, hogy büszkék legyenek a szülőföldjükre. (29)

Hisz meg is mondták neki, amikor a saját nézeteit bizonygatta, hogy ez Szlovákia... hogy ilyen nézetekkel egyszercsak megtalálják késsel a hátában. És hogy senki meg nem állapítja, és nem is fognak utánajárni, hogy ki volt a tettes. És ezt neki egy magyar mondta, mert, hogy ő ortodox magyar – és ez egy ismerősünk, akkor egy kicsit italos volt, hát őszintén megmondta a magáét. (31)

En azt mondom, hogy a mieink nem tudnak úgy, nincs bennük olyan keménység, mint a magyarokban, a magyarok kikövetelik a magukét. Mi pedig állandóan meghátrálunk. És mindjárt tudunk másképp beszélni... (31)

Ők nomád nép voltak. Valószínűleg ez még mindig a vérükben van, hogy területet kell hódítaniuk. Még többre szert tenni, ez bennük van. (31)

Én ide nősültem és tudtam, hogy magyar környezetbe jövök. Nem ért meglepetés, az iskolában voltak magyar diáktársaim, a barátaim voltak. Feleségem magyar, szlovákul tud, soha nem volt ilyen problémánk. Megtanultam magyarul, megértetem magam, de amikor magyarul kellett vezetnem a gyűlést, nem értettem meg mindent, bizonyos dolgokat tolmácsolni kellett a számomra. Megértetem magam, noha kézzel-lábbal, de nem gond... Nem vagyunk mások. Emberek, akiket a barátaimnak tartottam, ma nem köszönnek nekem. Megvan rá az okuk, ezzel én nem törődöm. Érzésem szerint én nem változtam meg. (32)

Tudjuk, hogy jártunk a csehekkel is. Nem kapjuk meg tőlük, ami jár nekünk.

Az állam határai, a kultúra és a nyelv jellemzi. Minden szuverén állam területén egyetlen nyelv kell, hogy érvényes legyen. Hova jutna Amerika, ha mindenki úgy beszélne, ahogy neki tetszik. Nálunk meg már magyarul írják ki a bizonyítványokat. Valaki azzal számol, hogy elszakadunk Szlovákiától. Senki se számítson rá. Elegen vagyunk itt, hogy megakadályozzuk. Szerintem a törvényesség gyorsan álljt parancsol. Ez az ugrálás és vitatkozás a törvényalkotás gyengéinek a következménye. Mikor vitáztak Magyarországon olyasmiről, hogy a magyar nyelven kívül elismerjék a szlovákot, németet, horvátot? Az volna a logikus, ha ott (Magyarországon) nem lenne népirtás... Ceaucescut a nemzet gyilkosának meg mit tudom én minek nevezték... De minden ott élő nemzetiségnek megvolt a kultúrája, a saját nyelve, amelyen művelődhetett. Magyarország a népek siralomháza, ez így van. Amikor a népszámlálást csinálták, hát az utca egyik oldalán a nemzeti bizottságok szlovák nemzetiségű alkalmazottja ment, a másikon meg a magyar. Az egyik házsoron szép számban jelentkeztek szlováknak, a másikon egyetlen egy se, pedig kifejezetten szlovák utca volt. Ez népirtás. Kemény nyomás a nemzetiségre. Ne vegyünk példát se Magyarországról, se a Szovjetuniótól.

...Vegyük a francia demokráciát. Normannok, baszkok, mint nemzetiségi kisebbség likvidálva lettek. Elvették a kultúrájukat, nyelvüket.

Miként lehetséges, hogy ma védelmeznünk kell a saját vízi erőművünket. Tán a saját országunkban vagyunk? 1964-ben Dunaszerdahelyen tömegtüntetés volt, hogy azért nem építenek töltéseket, mert itt magyarok élnek. Már állnak a töltések, most meg azt hallani, hogy nem ilyeneket akartak, hanem másféléket. Milyeneket? Mint amilyeneket Budapest akar? Azok a nemzetek közé álló gátak. (34)

Vannak magyar ismerőseink, kertszomszédok. De hát már egyszer ilyen a mentalitásuk. Ők (a magyarok) ha összetalálkoznak, automatikusan áttérnek a magyar beszédre, a saját dolgaikról kezdenek társalogni és az ember már le is van írva. Kellemetlen dolog, az embernek olyan érzése támad, hogy feleslegessé válik, mert szlovák.

Az uram befelé forduló típus, és nem csinál belőle nagy ügyet, bár nem mindegy neki sem. Szlovákiában vagyunk, és nem vagyunk százszázalékos állampolgárok. (35)

Probléma van a tanulók között is, kétfelé válnak az osztályok is. Ha nem érintik a témát, mindenki éli a maga életét, de ha beszélni kezdenek róla, azonnal két táborra szakadnak és mindenkinek igaza van. A maga igaza...

– A magyarok kevésbé toleránsak?

„Nem lehetne ezt gyértelműen kijelenteni, de az intolerancia elég nagy... Legalább udvariasságból úgy kell beszélni, hogy a másik megértse.”

– Úgy gondolja, hogy a hölgy az üzletben azért nem beszél szlovákul, mert valóban nem tud, vagy készakarva?

„Azt gondolom, hogy tényleg nem tud. Feszült helyzet volt, ő tolakodott, én meg lekáromítottam... (35)

A forradalom előtt soha nem gondoltam arra, hogy magyarok és szlovákok miben különböznek. Most sem tudnám megmondani. Nekem anyám magyar altatóénekeket dalolt, apám szlovákul tanított... Nem tudnám eldönteni, hogy mi vagyok. És nem is akarom. Nekem így megfelel. Tudom, hogy az emberek ma ezt fontosnak tartják. (33)

Úgy gondolom, hogy azelőtt nem voltak problémák. Teljesen mindegy volt, ki a magyar, ki a szlovák. De megesett velem, hogy a barátnőmmel járva Pozsonyban egy másik ismerősömet magyarul köszöntöttem, a barátnőm meg furcsán rám nézett és megkérdezte, hogy magyar vagyok-e. Nem beszéltünk erről tovább, nem firtattuk a témát. Addig nem is sejtette, hogy tudok magyarul...

Soha nem volt olyan érzésem, hogy idegen környezetben élek. Itt születtem és mindegy volt, ki hogyan beszél. Olyan barátnőkkel nőttem fel, akikről nem is sejtettem, hogy milyen nemzetiségűek. Nem volt fontos és nem tartom fontosnak ma sem... Néha félek, de gondolom, hogy nem lesz semmilyen probléma. Inkább a romáktól félnék. Tudom, hogy nem igaz, amit beszélnek róluk, de láttam egy filmet, ahol egy cigány tyúkot lopott, és ha meglátom őket, mindig felidéződik a filmbeli kép. A zsidók ugyanolyanok, mint mi, nem tudom megkülönböztetni a zsidót a normális embertől. Azt mondják, a zsidók műveltek... (33)

Én a harminc év alatt megtanultam magyarul, de ugyanez már nem mondható el a velem korabeli magyar nemzetiségű polgárokról. A magyar iskolák a szlovákellenes politika melegágyai, és a nemzetiségi pártok is igen negatív hatással vannak az egész iskolarendszerre. A tanügyi igazgatóság igazgatónője például kijelentette, neki az a legnagyobb feladata, hogy minden magyar iskolának baráti kapcsolata legyen magyarországi iskolával. Ez a tény mutatja, miképpen viszonyul ő ehhez a köztársasághoz. (34)

Egyszer az üzletben egy idős néninek azt mondtam, hogy álljon sorba kosárért, mindenki sorakozik. Erre ő, hogy „nem értem”. Én meg azt feleltem „ako (hogy-hogy) nem értem, keď (ha) én meg értem?” Szlovákiában vagyunk! Erre ő azt mondja magyarul, hogy „én itthon vagyok”. „Én is itthon vagyok”, feleltem. „Nekem értenem kell így is, úgy is, magának meg nem kell?”, mondtam neki magyarul. Igen felizgultam, és dühített az eset.

Ezen a téren a szlovákok elnézőbbek, toleránsabbak. Nincs tudomásom olyan esetről, hogy magyar iskolán egy szlovák is tevékenykedne, de hogy a szlovák iskolákon magyar nemzetiségű tanítók vannak, az mindennapos dolog. így van ez nálunk is (gimnázium) és az alapiskolán is. (37)

Úgy gondolom, hogy a magyarok kevésbé toleránsak, mint a szlovákok. Bizonyítani a külpolitikai helyzettel tudnám. Saját tapasztalatomból nem tudnék példát felhozni. (36)

                       

A kapcsolatok minőségi elemei (múlt, jelen, jövő)

                 

A szlovákok és magyarok együttélését Somorja városában a megkérdezettek többsége jónak vagy legalább kielégítőnek tartotta. Az alapvetően pozitív alaphang mellett persze megjelentek a mindennapi kapcsolatokban kialakuló problémák. A magyarok körében leggyakrabban emlegetett súrlódási felület a nyelvhasználat területe. Ezt követi a nézetük szerint betelepített „új” szlovákokkal adódó feszültségek emlegetése (ezek jelentős része nyelvhasználati), majd a politikai jellegű konfliktusokfelületek következnek, s eközben megjelenik a szorosabb, jobban mondva kiterjedtebb mindennapi kapcsolatrendszer hiányának az emlegetése, és ennek az igénylése. Bár az utóbbit csak a megkérdezettek kisebb része vetette fel.

A nyelvhasználat kérdésköre kétféleképpen jelenik meg. Az egyik álláspont szerint a probléma megoldható, mivel az illető mindig azon a nyelven beszél, amelyiken a másik kívánja, illetve a régi somorjai szlovákok tudnak magyarul, avagy mindenki a maga nyelvén beszél, és ez senkit sem zavar. A másik felfogás szerint az újakkal probléma van, mert nem akarnak magyarul beszélni, mert elvárják, hogy minden magyar anyanyelvi szinten beszéljen szlovákul.

Az új szlovákokról sokan megállapították, hogy úgymond „nemzetibben“ viselkednek, gyakran követelődzőek, problémák vannak velük az üzletekben, ahol kifogásolják a magyar beszédet, de a megkérdezettek többsége szerint ezek az esetek nem túl gyakoriak. Így megjelenik az a tipikusnak mondható vélemény, hogy a betelepítésből kialakult helyzet nem normális, az egészséges kapcsolatok hosszú időszak alatt alakulnak ki.

A politikai természetű együttélési problémák az elmúlt három év nacionalistább közhangulatához, valamint a nagypolitika helyi hatásához kötődnek, illetve megemlítik néhány nemzetinek tartott szlovák szervezet somorjai megalakulását.

S végül többen szóba hozzák a mindennapi kapcsolatok kiterjedt szövevényének hiányát. Kevés a barátság, a közös rendezvények, a magyarok is tartózkodóak stb. Így inkább egymás mellett élésről beszélhetünk, a mindennapi élet konfliktuskezelési mechanizmusainak hiányában. A vélemény fontos eleme, hogy csak az újonnan beköltözködött szlovákokra és általában a szlovákokra vonatkozik.

A megkérdezett pedagógusok konfliktusmentesnek ítélik az iskolások kapcsolatait mindegyik somorjai iskolában. Sőt, ezen túl néhányan kifejezetten jóknak mondják e kapcsolatokat, ehhez köthető a gyerekek kapcsolatát általánosan jónak minősítő szülői vélemény, valamint a megkérdezett diákok véleménye is.

A magyar pedagógusok általában konfliktusmentesnek ítélik a szlovák pedagóguskollégáikkal fenntartott kapcsolataikat, miközben többen egy nem pedagógusok által is emlegetett konfliktuselhárító mechanizmust említettek. Azt, hogy a kényes kérdésekről nem beszélnek. Hasonlóan fogalmaznak a magyar vállalkozók is. A kényes kérdéseket inkább megkerülik, viccel ütik el, illetve mindenki érzi azt a határt, ameddig az adott kérdésnél elmehet.

A szlovákok körében a nyelvi problémák mellett a politikai jellegű együttélési nehézségek dominálnak. A nyelviek lényege,hogy időnként olyan helyzetbe kerülnek, hogy magyar nemzetiségű kommunikációs partnerük nem ért vagy esetenként (feltételezésük szerint) nem akar megszólalni szlovákul.

A politikai hátterű problémák között gyakran emlegetik a Panoráma c. magyarországi televízióműsort mint a kapcsolatokat rontó, feszültségkeltő tényezőt. Meglepő, hogy emellett több somorjai szlovák a Matica slovenská nevű szlovák nemzeti szervezetet is feszültségforrásnak tartja (lokális értelemben is). Többen további fontos feszültségforrásnak tekintik a két ország közti feszült helyzetet, minthogy a határváltoztatás félelmét és annak mindennapi életükre gyakorolt esetleges hatását javarészt ehhez a feszültséghez kötik. Ebben az összefüggésben több szlovákiai magyar politikus neve is megjelenik.

A vélemények között feltűnik egy olyan nézet is, mely szerint Szlovákiának további magyarországi területekre van történelmi joga, ám a vélemény egyedi (a Matica slovenská helyi elnökéé).

A szlovák megkérdezettek nagyobb arányban foglalkoznak általános politikai kérdésekkel, s kisebb arányban konkrét somorjai problémákkal. Mindemellett egyik fél sem említ súlyos helyi nehézségeket, s a közös problémaként számon tartott nyelvhasználati kérdéskörnél is mindkét félnél megjelennek problémamegoldó nézetek.

             

Most nagyon sok szlovák a kuncsaftom, azt lehet mondani, hogy a fele, de a 70-es években alig volt szlovák vendég. A régi somorjai szlovákok tudtak magyarul, de 5-6 éve már vannak olyanok, akik nem tudnak magyarul. Ők is nagyon kedvesek, bármiről elbeszélgetünk, elnézik, ha nem fejezem ki magam jól, sőt mondtam is nekik, javítsanak ki, én azt szeretem, ha kijavítják a beszédemet, és azóta megint érzem, hogy jobban tudok szlovákul, többet gyakorolom a nyelvet. (1)

A szlovákokkal itt igazán megértjük egymást, és ahol beszélik, nem is tudják, hogy itt mi a helyzet. Énnekem olyan mindegy, hogy szlovák vagy magyar kuncsaft jön, én azzal éppen úgy kedves vagyok, sőt köztünk is van ilyen is, olyan is. Nem is egy olyan szlovák vendégem van, aki Pozsonyban dolgozik és volna lehetősége, de ide jár hozzám. Aki tud magyarul, azzal úgy beszélünk, hogy fele így, fele úgy, keverjük is. (1)

Pozsonyban már volt egy-két eset, hogy ne magyarul beszéljünk, nekem is, pedig nem az üzleteshez beszéltünk, hanem az anyuval, és megszólaltunk egymás között magyarul, és ő – zase Maďari (megint magyarok) –, ilyen megjegyzések, dehát én meg kimondtam. De itt ilyen nem történt. (1) Olyan jó érzés fogott el egy-egy gyűlésen, hogy beszélek magyarul és mondom a témát, a másik beszél és mondja szlovákul, folytatja a témát (nemcsak VPN-gyűlésen, hanem sport-, tűzoltó- vagy akármilyen gyűlésen). Nem kell fordítani. Az ötödik megszólal magyarul, a hatodik megint szlovákul, a többségben magyar van, 8 ember magyarul, 2 ember szlovákul beszél, ez az arány, de senki nem fordít. (2)

Húsz év alatt több lett a szlovák Somorján, és valahogy jobban hallani őket, nem tudom, mitől van ez, én legalábbis így érzem az utcán, üzletben. Nem voltunk hozzászokva ennyi szlovák beszédet hallani a városban. (A férjem csúnyán azt szokta mondani: eltótosodott Somorja). Rengeteg az idegen, és ha szól, akkor szlovákul szól, de engem ez annyira nem tud idegesíteni, több kell hozzá, hogy én dühbe jöjjek. Amíg konkrétan nem szólnak rám, pl. amikor dühbe jöttem, az Pozsonyban történt, amikor a lányom a barátnőjével volt fönt, és magyarul beszéltek az utcán. Valami férfi odajött és megdorgálta őket, hogy „hovorte po slovensky” (beszéljetek szlovákul), most, a forradalmi idők után. (4)

Általában olyan szlovákokkal barátkoztam, akik tudtak magyarul, nem volt olyan totál szlovák, hogy kellene fordítgatni, fele így, fele úgy. Én szlovákul, ő nekem magyarul. (5)

Amikor először bementem az üzletbe, akkor szlovákul köszöntöttem (Surányba jártam iskolába), mert azt hittem, hogy ha faluról elmegy valaki a városba... Azt hittem, hogy itt szlovákul kell bevásárolni, de láttam, hogy se nem reagálnak, meg nem is tudnak olyan szépen szlovákul válaszolni, ahogyan én tudok szlovákul. Akkor váltottam, nagyon gyorsan megtanultam, hol vagyok, helyre tettek, és észrevettem, hogy ez egy magyar város. (6)

Azután beléptünk a Csemadokba és láttam, hogy itt mindenki magyar. Arról abszolút leszoktam, hogy én Somorján az üzletben magyarul beszéljek, és az volt a feltűnő, hogy a 80-as évek derekán feltűntek a boltokban pénztárosnők, csak szlovákul beszélő hölgyek, a beköltözők feleségei. (6)

Az internikus kapcsolatok szempontjából két részre osztom a somorjai népességet. Vannak egyszer magyarok és vannak szlovákok, de nem ez az osztás, mert a magyarok is maguk között érintkeznek, meg a szlovákok is, és van egy nagyon-nagyon vékony réteg, akik összeházasodtak, akiket családi kapcsolat fűz össze, és ez az a réteg, ahol érintkezik a két népesség, csak így, a családon belül. Nem tudok rá példát, hogy ha pl. munkahelyen dolgozik magyar vagy szlovák, hogy azok összejárjanak névnapot tartani a magánéletben, együtt elmennek hétvégi kirándulásra a két család. Hiába köti össze őket a munkahely, abból nem lesz baráti kapcsolat, nem lesz ellenséges viszony, de nem olyan, mint van én és a K-ék között, akikkel együtt megyünk színházba, és egymás mellett ülünk. (6)

Számomra Nyitra, Zobor vidékéről jönni egy csallóközi közegbe fantasztikus fellélegzés volt nemzetiségi szempontból. Hogy itt az utcán, a hivatalokban, bárhol használhattam az anyanyelvemet, míg Nyitrán nem. (7)

Ez nem normális. Két nemzetiség együttélése akkor normális, ha már évszázadok óta tart. Három nagy lakótelep épült. A pozsonyi nagyvállalatok dolgozói jöttek ide. Egy részük itt marad, más részük nem. Ahogy idejött, úgy el is mehet. A szlovákok elvárják tőlünk, hogy hibátlanul, anyanyelvi szinten beszéljen minden magyar szlovákul.

A magyar fiatalok részéről is van egyfajta merevség a szlovákok felé. (14)

Az utóbbi három évben a magyarok is és a szlovákok is jobban tudatára ébredtek, hogy magyarok és szlovákok. De egészében véve nincs probléma. Ezt csak egypár ember hangoztatja. Például sok itt a katonatiszt. Ezek kimondottan túlfűtöttek. (21)

Az újak nem értik a magyar nyelvet, és ezért idegennek érzik magukat. Sokan nem is fognak megtanulni, főleg, ha a propaganda is olyan lesz, amilyen. Abszurdnak tűnik, ha valaki az itteni somorjai iskolában fölvetné, hogy tanuljanak magyarul, hiszen amúgy is elmagyarosítás a vád. Én nemigen látok itt konfliktust, de lehet, hogy egy szlovák másképpen látja a dolgokat. Náluk talán több lehet a sértődési pont. Lehet, hogy például Vágsellyén (szlovák többségű város) a helyzet fordított. Itt a magyarok vannak többségben. (11)

Ha csak a helyieken múlna, akkor szerintem nem romolna tovább, de a nagypolitika sok mindenben kárt tehet. Ha a két ország között kiéleződne a viszony, akkor esély van bármire. 68-ban is indultak szabadcsapatok idefelé. (11)

A tanáriban az egyik oldalon csoportosulnak a szlovák kollégák, a másikon a magyar tanárok. Ez természetes módon alakult így. Nyílt konfliktusok szinte soha nincsenek. A kapcsolat jó, mondhatni baráti. Mindnyájan inkább úgy ösztönösen érezzük azt a határt, ahol még tolerálni tudjuk egymást. (12)

A diákok között jó a viszony, gondok inkább generációs tulajdonságaikból adódnak. Néha például összeverekednek. Nemrég elvertek egy szlovák fiát, de ezek a verekedések soha nem tisztán a nyelv vagy a nemzetiség miatt robbannak ki. Szerintem van néhány szlovák és magyar diák, akik indulatosak és elzárkózóak. A tanári kar azonban soha nem mélyíti a konfliktusokat. Inkább igyekeznek jobb belátásra bírni őket. (12)

A somorjai szlovákok talán öntudatosabbak, mint a dunaszerdahelyiek. Többször előfordult, hogy az elárusítónő magyarul szólalt meg, és mások rájuk szólnak. Például ma is volt egy ilyen eset. (12)

Döntő többségben én alkalmazkodtam a szlovákokhoz. Ritkábban alkalmazkodtak ők énhozzám. A tanári karban is így van ez. A szlovák kollégák fele biztosan tud magyarul, a másik fele valamit ért. De mindig mi alkalmazkodunk. Természetesnek veszik, hogy mi alkalmazkodunk. Nekünk ez úgymond kötelességünk. Ez egy ki nem mondott dolog, úgy érzem. (12)

Személyes konfliktusaink a szlovák iskola tanáraival nem voltak. 1968-ban együtt tiltakoztunk Csehszlovákia lerohanása ellen, és semmiféle ellentét nem volt közöttünk ekkor sem. 1989 után közösen jártunk a forradalmi gyűlésekre, és nem volt érezhető az sem, amikor Somorján megalakult a Szlovák Nemzeti Párt helyi szervezete. Rendszeresen tartottunk közös találkozókat, azaz emberi kapcsolataink kifejezetten jók voltak. (13)

Pozsonyi munkahelyemen nincsenek semmiféle nemzetiségi feszültségek, a kényes témákat általában viccel ütjük el, vagy nem beszélünk róla. (11)

A mai helyzetről: Csend van.

A gyerekek között a két iskolában soha nem voltak feszültségek. Két éve azt a szamárságot terjesztették, hogy itt fegyverek vannak a városban. Az utcanévtáblák átfestése. Tudomásom szerint nem somorjaiak csinálták. A szlovák pedagóguskollégákkal kerültük az ilyen témákat. Akkor sem szóltunk nekik, amikor a gyereket átagitálták a szlovák iskolába. (13)

Akik valahova odaköltöznek, másképpen viselkednek, mint akik már régóta ott laknak. Az odaköltözöttek nemzetibben viselkednek. (14)

A vállalkozáson belül ügyelünk arra, hogy a szlovák és magyar alkalmazottak között ne legyenek ellentétek.

A mai világban legfontosabb a pénz, amiért megdolgozok, azért pénzt is kapok. Az üzleti életben egyáltalán nem találkoztam nemzetiségi problémákkal. (16)

A szlovák elvárja, hogy inkább a magyar alkalmazkodjon az ő nyelvéhez. Persze, vannak kivételek is. (17)

Egymást nem respektáljuk. A szlováknak respektálnia kell a magyart, és a magyarnak a szlovákot. Felsőbb szinten is. A szlovák kormány mindenkivel jó kapcsolatokra törekszik, csak a magyarral nem. Hát miért nem, pedig a szomszédja. Össze vagyunk kötve. (17)

Más szempontból költöztették a szlovákokat Somorjára a 70-es években. Művi módon kerültek ide, hogy a szlovák arányt javítsák. Én ügy tudom, hogy nem érzik itt jól magukat. Ők otthon vannak Szlovákiában, bennünket pedig úgy vesznek, hogy mit keresünk mi itt. (17)

Még az ötvenes évekhez. Annyira résen kellett lenni, hogy hol ki, mit tesz az iskola ellen. Aki pedig utánajárt az ilyesminek, az nacionalizmus volt. A vallásoktatásra való beiratkozást a magyar iskolában akadályozták, míg a szlovákban nem. Végül a pedagógusok egy része saját igazgatója ellen fordult, majd leváltották az igazgatót. (13)

Az úgy van, hogy mindig egy hangos kisebbségre figyel mindenki, a többség nem kíván ellentéteket.

Mindig az a rögeszme, hogy ez egy ősi szlovák föld, amelyet esetleg vissza kellene foglalni, mindig ebben a demagógiában élnek. De mondom, ez egy kisebb részre érvényes. (14)

A régebbi csoport jóval kisebb, úgy mondják, hogy ők bennszülöttek. (16)

Az újak munka, illetve lakás végett költözködtek ide, és ez meg is látszik. Olyan a viszonyuk, mint Ligetfalunak Pozsonyhoz. (16)

A problémák korábban azokkal a kinevezett kommunista vezetőkkel voltak, akik pártutasításra építették le a magyar alapiskolát és az óvodát. Ezek közt a kommunista vezetők közt persze sok magyar is volt. (19)

1968-ban listákat készítettek az innen kitelepítendő magyarok névsorával. A városházáról került elő. A vároházán volt egy gyalázatos szocialista nacionalista banda (felsorolja a városháza vezetőit, köztük egy magyart is. Kidéiül, hogy az ő családja is rajta volt a listán). (19)

A szlovák–magyar kapcsolatokat jónak tartja a városban. Szerinte vannak a magyarok közt megbecsültségnek örvendő szlovákok Somorján. (19)

Hát persze, megtörténik néha, hogy meghallgatok (információt magyarul). Főleg a szlovákok közt manapság eléggé elterjedt a gőgösség, elmondasz neki egy hosszabb szöveget magyarul, és ő csak a legvégén mondja sértődött hangnemben, hogy „nem értem”. Ha ezt rögtön az elején megmondta volna, hát semmi se történt volna, elmondtam volna neki szlovákul. Közöttünk (munkatársak között) ilyen problémák nincsenek. Most sem, ebben a bonyolult politikai helyzetben... (24)

(A nemzetiségi problémáktól, feszültségektől való félelem?)

Ezt nem gondolom, az emberek között ez nem fog akcelerálni. De vannak ilyen dolgok. A kolléganőmtől tudom, hogy a szomszédasszonya csúnyán nézett rá, amiért ő a fiával magyarul beszélt. Azelőtt ez a szomszédasszonyt nem zavarta. (24)

(Megalapozott-e a magyar közegben élő szlovákok jelenlegi küzdelme saját identitásukért?) Úgy gondolom, hogy igen. A magyarok nemzeti öntudata nagyon erős, és az a szlovák kisebbség közöttük, ha nem védekezne, valószínűleg megszűnne. Valamilyen védekező mechanizmusnak a kisebbség részéről (akár egyik, akár másik részről) lennie kell, mert egyébként kihalna. (24)

Bős. En ezt úgy látom, hogy a magyarok többet nézik a magyar televíziót, ez bennük félelmet kelt és arra befolyásolja őket, hogy ellenezzék. Ez a propaganda befolyásolja őket. Az a benyomásom, hogy a magyar televízió eléggé uszítja az emberkét. Bár valamikor én is nagyon szívesen néztem a Panorámát, hisz abból tudtuk meg, hogy forradalom van, és objektív információkat hozott Csehszlovákiáról, most olyan érzésem van, hogy eléggé heccelik azokat az embereket. (24)

Nem állítom, hogy nincsenek a Matica tagjai közt olyanok, akik hogy úgy mondjam harciasan vannak hangolva. Ezek azok a csúcsok, ugyanúgy, mint a magyaroknál. De a normális embereknek, hisz itt élnek harminc-negyven éve, nincsenek problémáik. (26)

Minden munkahelyen vannak problémák, sok helyütt még rosszabbak. Nekem senki se árt ott. Ezek csak olyan pillanatnyi szituációk, az embernek akkor pillanatnyilag fáj, de egészében véve nem érzem ott rosszul magam, mármint a kollektívában. Azok után a tapasztalatok után, amelyeket szereztem, talán üjra ezt a munkahelyet választanám. (26)

Az az érzésem, hogy a maticás mozgalom inkább viszályokat okoz. Ha világos is számomra, hogy a Matica fontos feladatot lát el. (25)

Ott lakik egy ember, azokban a házakban az iskola mögött, úgy mondja, de lehet, hogy ez extrém eset, hogy a puskája elő van készítve, mert csupa magyarral van körülvéve ott. Hogy ha valami kitörne, hogy fel legyen készülve. (25)

Nem látom úgy, hogy a viszony kiéleződne, hisz járok Komáromba is és így. Inkább, inkább a politikusok ügye ez. Addig néztük a Panorámát, az idézte elő ezeket a torzsalkodásokat. (27)

Világos, találkozunk velük (a magyar gimnázium diákjaival), de nincs velük semmilyen probléma. (Akkor se például, amikor az a nyelv körüli vita volt?) Ez semmi nem volt az iskolában, tényleg nem vivődik át az iskolára. És a Matica hatása? Ilyen dolgok, hát nem érdekelnek engem. (28)

Amikor ide jöttünk, elkezdtünk érintkezni, ...olyan baráti kört alkottunk. Valahogy fokozatosan megoszlottunk. Azok az emberek, akik nem tudtak toleránsak lenni abban, hogy mi szlovákok vagyunk, és ezt meg is valljuk, azok megszűntek érintkezni velünk. Megmaradtak barátoknak azok, akiknek mindegy volt, hogy ők magyarok, szlovákok... Hogy ez bennünk van-e, vagy befolyásolja a mostani szituáció... (29)

Én magyar együttesben táncoltam itt, aztán a fiam is, neki már volt egy kis problémája. Nem voltak azok nemzetiségi problémák, csak mint ahogy az lenni szokott a fiúk közt abban a korban. (29)

Igen, amikor létrejött a Matica slovenská... eleinte nagyon jól ment minden, de igazán, a mi szerencsétlenségünkre azonban nekik is van pár emberük, akik nem teljesen normálisak, hisz nekünk is van itt néhány emberünk, akik nem teljesen normálisak. Így a mi elnökünk kijelentései miatt, hogy felingerelte-e valaki vagy tudja, hogy van ez, egy időre szétszéledtek az emberek, de próbálkozunk újra összeszedni őket, hisz itt, az istenért, együtt kell élnünk. Mi ismerjük egymást, mi itt nem ránthatunk fegyvert egymásra, vagy ... bár szomszéd, nem ismert föl, és utánafutott egy bottal, nem ismert föl, ahogy jöttünk a Matica bizottsági ülésről, no de úgy gondolom, hogy az egészen más helyzet volt, a nyelvtörvény körüli atmoszféra, akkor az nagyon kiélezett és indulattal teli helyzet volt. És gondolja, hogy ez azóta elcsitult? Elültettük mi itt nemcsak az Alkotmány hársfáját, hanem a szlovák–magyar barátság hársfáját is, nyíltan kifejeztük, hogy békében akarunk itt élni. Volt feszültség, de megenyhült. Persze az emberek hajlamosak arra, hogy fanatizálják őket. Nem mind, de félek, hogy mindkét oldalon, és ennek nem kellene lennie. Ezt minden embernek tudatosítania kellene... (29)

Idejövetelem előtt, olyat hogy nemzetiségi probléma, olyat nem ismertem. Ha tudtam is, hogy magyarok, azt gondoltam, hogy ehhez az országhoz ugyanolyan viszonyuk van, mint nekem. így nem gondoltam, hogy ebből valamikor probléma származhat. Csak amikor már itt voltam, jöttem rá, milyen különbségek vannak az ő és az én gondolkodásmódom között. A múltban is megnyilvánultak a feszültségek? Igen, és most felfokozódtak. Jelenleg ők készek elfoglalni ezt a területet. Ok maguk mondják, hogy tekintsük át a történelmet, hogy milyenek a magyarok. 1848-ban, amikor Európában elkezdődött a forradalom, hogy kiharcolták az osztrák–magyar kiegyezést. A lakosságnak csak a fele volt az övék, de a terület kétharmadát szerezték meg. Ha ők a fele lesznek, akkor mi marad nekünk, mondják. Hisz a statisztikák alapján semennyién se voltak, és most 700 ezren vannak. További 20 év, és kétmillió lesz belőlük. Nekik megvannak a saját embereik, akik szlovákként lépnek fel, ez az egyik alapeleme Szlovákia Magyarországgá válásának, hogy ezek az emberek mindenféle hivatalokban ott lesznek, és abban az esetben, ha létrejön az, amit előkészítettek, felveszik magyartrikolóros kabátjukat, máris magasra lendítik a magyar zászlókat és felügyelnek arra, hogy magyarul beszéljenek az emberek.

Most a magyaroknak szükségük van rá, hogy a világ is szerezzen tudomást róluk. Bizonyítékokra, amit mindenki lát majd – hogy a hivatalok magyarok lesznek, saját iskoláik saját tantervvel, tanítással, és semmi kétnyelvűség. Azért hőbörögnek, hogy nincs nekik ez meg az, hogy el vannak nyomva. Ők tudják, hogy nincsenek elnyomva, de az egész világnak meg kell állapítania, hogy Szlovákiának egy része tulajdonképpen gyakorlatilag magyar, és így okot, indítékot szolgáltatnak a határok revíziójához. Azt várják, hogy aztán szép csöndben szétválunk, úgy mint Csehország és Szlovákia, és a világ ezt elfogadja, igen, így van. Nekik van arra szükségük, hogy anarchiát idézzenek elő a gazdaságban, a gazdaságnak be kell krachoinia, ebben segítségükre lesznek a csehek, ebben már régen megegyeztek. Aztán negyven évvel ezután a szlovákoknak már nyomuk se lesz. Mert az a magyarizáció, ami volt valamikor, nagyon lassú volt, nem volt televízió, rádió, újságok. A jelenben két generáción belül kihalunk. (30)

Somorja kisváros, és mindenki mindenkit ismer. Nem volt problémám azzal, hogy nem feleltek volna szlovákul vagy ilyesmi. Vannak barátnőim, akik megkérdezik: „Hogy tudsz itt élni?” Csodálkoznak, hogy mindenütt csak a magyar beszédet hallani. Engem senki sem szólít meg magyarul...

Az iskolában jól kijövünk (a magyar gimnáziummal). Tartjuk a kapcsolatot (tanári testületek), és nemcsak hogy két tanári kar van, hanem a mi testületünkben vannak magyar nemzetiségű tanárok is. Magyar nemzetiségű diákjaink is vannak, a százalékot nem tudom, azelőtt kimutattuk, de már nem csináljuk. Nyilván 50 százalék felett van a magyar nemzetiségű diákok aránya. Nincsenek problémák az osztályokban sem – a problémákat művileg keltik. Az emberek ezzel nem nagyon törődnek. Nem akarom konkrétan mondani, nehogy politikai színezetet kapjon (nem akarta megnevezni – Čarnogurský). Például egy jelentős szlovák politikussal tartott találkozón inkább a magyar diákoknak szurkoltak. A politikus megkérdezte a szlovák tanulókat, tanulnak-e magyar verseket. A diákok, természetesen, nemmel feleltek. Amikor megkérdezte a magyar gyerekeket, tanulnak-e szlovák verseket, azok, természetsen azt mondták, hogy a szlovák nyelvoktatás keretében tanulnak. Akkor a politikus kijelentette, hogy 1:0 a magyar diákok javára. Nem látható, de a diákok kölcsönösen szoros kapcsolatot alakítanak ki, sőt diákszerelmek szövődnek, közösen rendeznek diszkókat stb.

Pontosan olyan problémák vannak, mint amilyenek lennének akkor is, ha itt két szlovák iskola székelne. Nemzetiségi problémák nincsenek. (37)

Amikor Dunaszerdahelyről utaztam, fiatalok énekelték, hogy „Az a szép”, meg az is elhangzott, hogy „ha majd magyar lesz a Felvidék”. Tolakodtak és arrogánsak voltak. Rossz érzésem volt, mondhatni féltem, és ha az ilyeneket felbiztatják, tudom, milyenek a fiatalok, sokan közülük az erőszakban tudnak bizonyos dolgokat lereagálni. Elfajulhat a dolog ilyen irányba is. (35)

A diákoknak általában nincsenek ilyen problémáik, csak most, hogy felkorbácsolják a nemzetiségi ellentéteket, addig nem volt probléma, nem hánytorgatták fel egymásnak, ki a magyar vagy a szlovák. Az az érzésem, hogy ezt a problémát művileg létrehozzák. Azt gondolom, hogy fentről alakítják. Az egyszerű embereknek nem lennének ilyen gondjaik. Vannak magyar szomszédaink, és ők maguk is szidják Duray urat, hogy mi a célja ezzel. Mire jó ez? (36)

A két nemzetiség együttélését úgy értékelem, hogy a múltban jobb volt, ezek a kérdések nem kerültek az asztalra. Egyszerűen működött, hogy „te jó ember vagy, te nem vagy jó ember”. Most meg már számon tartják, kinek milyen a nemzetisége. (36)

Nacionalista kevés van köztünk. A nemzethez való egészséges viszonyulást nem szabad összetéveszteni a nacionalizmussal. Mi nem akarjuk hangosan kimondani, nehogy megsértsük a magyarokat, hogy a Visegrád, Sárvár és Pécs közti földrész a miénk, szlovák. Amit egyszer Svätopluk adott, most meg visszakövetelnénk. Ugyan hová mennének? (a magyarok) (34)

Emlékezetem szerint Somorján nem volt nemzetiségi probléma. Nem volt a forradalom után sem, ellenben ma már mindkét oldalon a nacionalizmust a politikai harc eszközeként használják. Ebből ered a kapcsolatok romlása is... (32)

Nem volt problémám, bár előfordult bizonyos pszichikai feszültség. Értekezleten, vagy valamilyen gyűlésen, de mindig megtaláltuk a módját a kommunikálásnak. A szomszédom fordított, meg ilyesmi. Nagyobbrészt megértéssel találkoztam, de némelykor a megszokás erősebb, mint a segítőkészség, hogy érthető legyen a dolog. A nyelvismeret minden esetben megkönnyíti a helyzetet, és gyorsabban lehet reagálni. Ha hiányzik a nyelvismeret, akkor mégiscsak kicsit mellékvágányra kerül az ember. Járási szinten ez nem lehet gond, az üléstermekben van fordítóberendezés, még fordítót sem kellene fizetni. Azt gondolom, hogy tiszteletben kell tartani a helyi szokásokat. (38)

Amikor idekerültem, nem volt számomra túl sokkoló, mert azelőtt Zselizen éltünk. Nemzetiségileg vegyes területen jártam alapiskolába, tehát valami rámragadt. Inkább az hökkentett meg, ahogy itt az emberek tárgyalnak velünk, mintha született magyar lennék, az üzletben magyarul kérdeznek és felelnek... A fiam kétéves volt, egy időben a bölcsődében szlovákul beszéltek vele, és a következő osztályban már egy tanítónő sem tudott szlovákul! Akart, nem akart, magyarul kellett, hogy beszéljen. Eleget szenvedtem is emiatt, de dühös természetű vagyok és mérgelődtem is rajta, hogy miért kell úgy éreznem, hogy nem vagyok otthon, amikor otthon vagyok. Hisz nem léptem át a határt! Úgyhogy rebelliskedtem és pofáztam! Az volt a probléma, hogy nem értettem. Hányszor egyenesen megmondtam, miért nem szlovákul kérdeznek, ha Szlovákiában vagyok? A reakciók olyanok voltak, mint a fizikában, amilyen az akció, olyan a reakcó... Ha udvariasabban nyilvánultam meg, ők is udvariasabbak voltak. (35)

                     

Otthon vagy idegenben

                   

A somorjai magyarok és szlovákok azt a problémát, hogy az egyik fél nem a saját nemzetállamában él, a másik pedig a településen él kisebbségben, többféleképpen élik meg. A megkérdezettek egy részét ilyen általánosan nem foglalkoztatja a kérdés. A magyarok egy részénél feltételezhető, hogy ilyen kényes kérdésről aligha nyilatkozik magnetofon előtt. Az a néhány, aki elmondta véleményét, az sem elköltözni nem kívánt, sem a határváltoztatás gondolatát nem helyeselte. Helyben kívánt nemzetiségi jogokat. Eközben felvetődött a helyben maradás gazdasági előnye, valamint az a nézet, hogy a szlovákok körében manapság riasztó információkat terjesztenek erről a vidékről.

A szlovákok körében a határváltoztatástól való félelem mellett a helyi kisebbségi helyzetből következő lelkiállapot negatív elemei jelennek meg. Ám a magyarokhoz hasonlóan a szlovákoknak is csak egy kis része nyilatkozik érdemben erről a problémáról.

Feltételezhető, hogy a megkérdezettek többségét inkább konkrét ügyek foglalkoztatják, és azok rendezését tartják elsőrendűnek.

                 

Nem, innen senki elmenni Magyarországra nem akar. Itt van otthon, én itt születtem, itt akarok élni és nem akarok máshol új életet kezdeni. Itt akarnak élni és a családot normálisan eltartani. Az átlagembernél nem ez a téma. Szidják a Mečiart, mint a kutyát, de nem azért, mert ő a Mečiar, hanem mert ilyen hülye helyzetbe hozta őket. (2)

Azt mondják, hogy Magyarországon rosszabb a helyzet. Az egyszerű me-lósnak ott rosszabb. Azt mondja, ha én itt keresek ötezer koronát, abból itt még megélek a családdal szerényen, közben a sörömet is meg tudom inni. Sok rokon él Magyarországon, ismerjük az ottani árakat. Ne csatoljanak bennünket Magyarországhoz. Itt maradjunk magyarok, ez biztos, és büszkék legyünk rá. Hihetetlen, de ezt mondják. (2)

Nem kell nekünk sehova sem tartozni, miért menjünk el, én nem jöttem ide. Miért menjek én Magyarországra, nekem ez a szülőföldem, szüleim, nagyszüleim itt voltak, éltek, itt adják meg azokat a jogokat, ami jár. (5)

Állami forrásokból pénz jutott volna ugyanúgy a szlovák kultúrára is, mint a magyarra. Ha hozzánk (járási hivatal) beérkezett 10 kérvény, abból 9 magyar, ebből ötöt kielégítettünk, az egy szlováknak mindent megadtunk nagyvonaláan.

Itt nem volt olyan 3-4 szlovák pedagógus, aki vállalta volna szabad idejében ingyen és bérmentve a kulturális munkát, mert mi vállaltuk. Vagy kényelemszeretetből, vagy nem akarta talán, nem tud versenyezni a magyar közművelődési egyesületekkel, vagy lehet, hogy volt egy olyan érzésük, szerzek én ezzel a magyarok szemében valami rossz pontot. (7)

A szlovákság körében el van hintve, hogy ez egy idegen valami, tartani kell attól, hogy idejöjjenek. Félnek ettől a vidéktől, mert itt úgymond „kaphatnak a pofájukra”, vagy itt nem szolgálják ki őket. A magyarlakta vidékekről azt mondják, hogy „Az egy győzelem, hogy ez a miénk, és soha nem engedjük el őket – de idegen”. (11)

Hogyan élik meg a szlovákok, hogy a saját államukban kisebbséget alkotnak?

Hm. Nem, ott lakni nem akarnék. Egyrészről, hogy a helyzet mostanság olyan mindenféle, hogy szétválunk, és hogy a magyar határ itt volt a földek mögött (tehát nem akarna olyan területen élni, amelyik esetlegesen Magyarországhoz esne). (25)

Röviden, úgy éreztem magam, mintha idegen országba érkeztem volna. Én fordítva szerettem volna, hogy úgy érezzem magam, mint otthon, de én úgy jöttem ide, mint idegenbe. Maga tudja, hogy Nagylakon ott a határ. El vagyok készülve, mert tudom, mi az. (27)

Néha az embernek csakugyan úgy kell éreznie magát, mint a nemzeti kisebbségnek. Miért, hát mi is itt vagyunk. Tolerálni kell itt bennünket, ezt nem lehet kitörölni. Mindenféle olyan kijelentések, hogy ki hova költözzön, annak nincs itt helye. Én inkább örülök annak, hogy kisebbségnek leszek majd elismerve hivatalosan is. (29)

Úgy neveltek – szlovák vagy, Szlovákiában élsz, és nem volt ebből ügy csinálva. Ha tudtam is, hogy vannak itt magyarok, azt gondoltam, hogy ugyanolyan a viszonyuk ehhez az országhoz, mint nekem. Csak mikor ideköltöztem, jöttem rá, hogy milyen különbség van a gondolkodásmódunk közt. Hogy a szlovákok azt kiabálják, hogy ez itt Szlovákia, és itt él a magyar kisebbség. És az ellenkezője az igaz, ez Magyarország, és nekünk van gondolatban odébbtolva a vonal. (30)

Őnekik az fel van térképezve, hogy mi képesek vagyunk alkalmazkodni, így hát magukhoz igazítanak bennünket. A szándék ez, szándék. Ez nekik nem mindegy, ezt valahonnan fentről irányítják. Ez amit én Önnek mondok, hogy olyan körülményeket alakítottak itt ki számunkra, hogy azok, akik kemény szlovákok, és nem akarnak alkalmazkodni, azok elmenekülnek innen. Mi megerősítjük bennük azt az érzést, hogy „ez a tiétek”, ezért maradhatunk itt. (31)

Mondok én Önnek valamit. Az én egyik barátom, aki szlováknak vallotta magát, és szlovák volt a felesége is, elment innen, azt mondta, hogy ő elmegy bárhová, mert ő ezt pszichikailag nem bírja tovább. Elmentek, azok mind, akik itt laktak a házban, eltűntek. Egyedül mi maradtunk itt, azért, mert mi hajlandók vagyunk meghátrálni. Én azért nem megyek el innen, mert ezek arra várnak, hogy mindnyájan elmenjünk innen. Hogy mi, akik nem tudunk magyarul, elmenjünk innen, azt akarják ők. Mert azokról, akik megtanultak magyarul, azt mondják, hogy azok magyarokká váltak. (30)

Nem tudjuk, hogy mit gondoljunk erről az egészről. Látjuk, hogy senki semmit nem csinál, ők meg mindig terjeszkednek. (30)

Sok dolgot csak az ő (magyarok) számukra csinálnak, ami nagyon nincs az ínyemre, a város kifelé nem mutat egységes képet. Mégiscsak vannak akciók, ahol mindegy, ki a magyar vagy ki a szlovák.

Ha az emberek nem értik meg egymást, persze hogy nehéz, nem közelítünk egymáshoz. Ha Szlovákiában vagyunk, a magyaroknak tudniuk kellene szlovákul, és ha én itt élek, akkor „becsvágy” kérdése, hogy én megértsem őket. Nyelvtanárnő vagyok, tehát ez normális. A gyerekek nem tudnak magyarul... (35)

                 

A mindennapi élet problémái

– az iskola

                   

A városban több iskola van. Köztük akad olyan is, amelyben mind a szlovák, mind a magyar oktatási nyelv, de többségük vagy szlovák, vagy magyar tanítási nyelvű. Emellett a somorjai tanulók egy része pozsonyi iskolába jár. A magyarok közül főleg a pedagógusok véleményezték iskoláiknak a szlovák oktatási intézményekhez fűződő viszonyát. A legfőbb, nemcsak a pedagógusoknál felbukkanó téma a nyelvismeret kérdésköre.

Az egyik leggyakrabban emlegetett szempont a magyarok szlovák nyelvtudása és az ehhez kötődő problémák. Kivétel nélkül mindenki azt az álláspontot képviselte, hogy a magyaroknak meg kell tanulniuk szlovákul, méghozzá olyan szinten, hogy különösebb nehézségek nélkül meg tudják értetni magukat. Viszont semelyikük sem szorgalmazta a tökéletes, anyanyelvi szintű szlovák tudást.

A másik felbukkanó szempont úgy hangzik, hogy a somorjai szlovákoknak is beszélniük kellene legalább alapfokon a magyart, ám ehhez a szlovák iskolák semmivel nem járulnak hozzá, azaz nem oktatják a magyar nyelvet.

Szóba került továbbá a szlovák iskolákban uralkodó történelemfelfogás, bár ezt a problémát kevesebben említették, valamint sokakat foglalkoztató téma a szlovák iskolába íratott magyar gyerekek problémaköre. Főleg azt hangoztatják, hogy nem érvényesülnek jobban a szlovák iskolába járatott gyerekek, ezért nem igaz az erre az állításra épülő propaganda sem.

Külön problémaként jelenik meg a vegyes oktatási nyelvű szakiskolán belüli helyzet, a magyar nyelv hátrányos helyzete, ám személyek közti konfliktusok itt sem jelennek meg.

A szlovák iskolák pedagógusai főként a magyar tanulók gyenge szlovák tudását róják fel, valamint megemlítenek néhány konfliktushelyzetet a magyar diákokkal. Érdekes annak a volt pozsonyi gimnazistának az esete, akinek a somorjai szlovák gimnáziumba átlépve nehézségei támadtak, mivel az 1990-es nyelvtörvényvita idején a nacionalista „maticás” változatot támogatta. Minden bizonnyal az oda járó magyarokkal tűzött össze. A „nemzetibbek” kifogásolják, hogy magyarok is tanítanak szlovák iskolában és óvodában, valamint, hogy a magyar iskolában nem szlovák nemzetiségűek tanítják a szlovák nyelvet.

Iskoláik kapcsolatait mindemellett jóknak tartják, sőt szorosabb együttműködésről is említést tesznek.

                   

Pozsonyban jártam szlovák inasiskolába. Nehéz volt, mert csak hárman voltunk az osztályban magyarok, de ott tanultam meg szlovákul, viszont Somorján sokat felejtettem, mert itt nemigen kellett szlovákul beszélni. Nem tudok teljes perfekt, de az arra elég, amilyen szlovák tudásra Somorján szükség van. (1)

Alapiskolás koromban én nem tudtam annyit kilencedikben szlovákul, mint a lányom most harmadikban, negyedikben tud. Az, amit most nyolcadikos szinten tudnak szlovákul, akkor gimnáziumi, érettségi szintnek felelt meg. Ennyit változott a világ. Én a Slovnaftban meg a cégnél tanultam meg jól szlovákul, úgyhogy nincs problémám. (2)

Nagyon fontosnak tartom a gyerekeknél, hogy megértsék azt, ha valamit el akarnak érni itt ebben az országban, akkor annyira kell tudniuk szlovákul, hogy legyen elég szókincsük megmondani a véleményüket. (3)

A gyerekek észreveszik, hogy a szlovák történelemben vannak átírások, és ez dühíti őket, de meg kell értenünk, hogy ez egy nép, amely keresi történelmét, helyét a világban, ez természetes dolog. A gyerekeknek azt szoktam mondani, gondolkozzanak el rajta, kik is a verekedős gyerekek az osztályban: akiknek a tudása, intelligenciája kevesebb. A népeknél is így van ez, a gyengébb keres ellenséget stb.

Arra neveljük őket, hogy szeressék szülőföldjüket, ezt a környéket, ezt a vidéket, és várják el a magyarországi magyaroktól, hogy az ottani szlovákoknak csináljanak már tiszta szlovák iskolákat, mégha nem is akarják azok, akkor is. (3)

Szlovák egészségügyi iskolába jártam, és irtózatosan sok energiámba került, hogy igyekeztem jól beszélni szlovákul. A nagyszombatiakkal mindig fel tudtam venni a versenyt, ők nagyon csúnyán beszélnek szlovákul, de mindig „tá Maďarka” voltam. Akkor voltam nekik jó, amikor jártak ilyen magyar autóbuszok, turisták, és a csencseléshez kellettem tolmácsnak. (4)

Voltak ismerőseink, akik szlovák iskolába adták a gyerekeket, mert azt akarták, hogy többre vigyék. Akkortájt sokat összejártunk, és nekünk is ajánlották, mert jobban fognak érvényesülni. Hát a kislányuk leérettségizett a gimnáziumban és semmi több, nem vitték többre, mint az én gyerekeim. De erről a témáról ma már nem beszélgetünk velük. Akkor szoktam is nekik mondani, szlovákul kellene beszélnetek a gyerekekkel, mert ők most se kutya, se macska, szlovák iskolába járnak, ti meg otthon magyarul beszéltek, magyarként éltek. (4)

További feszültségforrás volt az óvoda problémaköre az ötvenes években. A magyar óvodának csak két osztály megnyitását engedélyezték, és hosszas küzdelmet kellett folytatni a harmadikért, míg 5 szlovák óvodai osztályt nyitottak. Ez a helyzet befolyásolta az alapiskolák elsőseinek számát is. Az ötvenes évek után az alapiskolában elrendeződött a helyzet. (13)

Elég nagy volt a rivalizálás a szlovák meg a magyar gimnazisták között. Mi akkor úgy hívtuk őket, hogy „szőrök”, nem tudom miből ered ez. Mikor kosarazni kezdtünk, és a magyar gimnázium elég jó színvonalat ért el, nagy volt a rivalizálás a szlovákokkal. Mindkét iskolának volt csapata, vérre menő csaták voltak, óriási mérkőzések, presztízscsatát jelentett a tornatanárok számára is. Itt éreztem elsősorban a kemény ellentétet.

Egymás közt a szlovák gimnazistákkal legtöbbször magyarul beszéltünk. A mai napig haverság köt össze bennünket, mert a rivalizálás csak ilyen napi szinten volt, a barátság az erősebb.

1965 körül, amikor már egyetemista voltam, akkor ebből a gimnáziumi csapatból egy egész jó társaság alakult ki, amelyik bajnokságot játszott (szlovák nemzeti ligát). Azzal a kacér gondolattal jöttem ekkor, hogy két szlovák gyereket át kell venni. Az edző-tanár vérig sértődött, hogy fajilag tönkreteszem a csapatot, másrészt a szlovák gimnázium csapatát erősítjük ezzel. Nekünk viszont érdekünk volt, hogy a legerősebb csapattal álljunk ki. Egyszer életemben megbántam, mert tanultunk begyakorolt figurákat, és amikor a két gimnázium egymás között játszott, akkor ők ezeket ismerték. (9)

A magyar nyelven folyó oktatásról: Nyílt titokként tudomásul vette mindenki, hogy ezt nem kell forszírozni. Szerintem nehézségei lennének annak a tanárnak, aki a magyar nyelvű oktatás bővítését szorgalmazza. (12)

Az első gyerek szlovákba íratása után, a másodikat már sok szülő magyarba íratta. A szlovák iskola nagyobb körzetből szedi össze a gyerkeket. A nyelvoktatás problémái. Össze kell vonni az osztályokat. (10)

A magyar alapiskolának főként az ötvenes években voltak problémái. 1947-ben elvették a magyar iskola tantermeinek egy részét, és szóba került egyes osztályok kényszerű összevonása. Ekkor a magyar tanárok egy része tiltakozott, majd szlovák nyelvű igazgatói megrovást kaptak a magyar iskolában. Összetűzéseik mindenekelőtt a magyar igazgatóval voltak. (13)

A kollégái viszonya a somorjai szlovákokhoz.

Az általános nézet a bizalmatlanság velük szemben.

Személyes konfliktusok nincsenek.

Nem kielégítő a magyarok és a szlovákok viszonya Somorján mindkét fél merevsége miatt. Szerintem akkor lenne kielégítő, ha például a szlovák iskolában is folyna a magyar nyelv oktatása. Egy alapszinten mindkét félnek tudnia kellene a másik nyelvén. S hol vagyunk ettől. (14)

A tanári kar fele magyar, fele szlovák. Minden főtantárgyat szlovákul tanítanak, magyarul csak a melléktantárgyakat tanítják, és azokat is csak magyar osztályokban. Egy évfolyamban 1 magyar és 5-6 szlovák osztály van, pedig a gyerekek hetven százaléka magyar.

A tanári kar fele-fele arányban oszlik meg. Az igazgató szlovák és szlovák érzületű is. (12)

A két gimnázium között mindig jó volt a viszony. A tanárok egy része szorosan együtt is működött, például a kémikusok. A diákok közt sem volt soha semmilyen komolyabb konfliktus. (19)

Az iskolák pedagógusai közt nem volt személyes ellentét. Voltak személyes kapcsolataik is. (20)

Itt egyik kolléganőm azt híreszteli rólam, hogy soviniszta vagyok, mert a gyerekem szlovák bölcsődébe jár, ül. óvodába. Ez rettenetes. (26)

Csak szlovák diákjaim vannak. Az első évben magyar diákjaim is voltak, és rosszul sült el a dolog. Ki számára? Talán számomra. Olyan 13-14 év körüli tanulók voltak, és valahogy nem igyekeztek velem kommunikálni. Én igyekeztem magyarázni, jártam egyiktől a másikig... De még annyit se mondtak, hogy értem – nem értem. Szóval semmit. És tudtak szlovákul? Biztosan, éppen hogy igen. Összefügg ez a pubertáskorral? Lehet, igen. És a neveléssel is.

A kolléganő kért meg, hogy segítsek neki öltöztetni a kántálókat, vagy mit tanított be velük. De nem érttettem meg magamat velük, és kellett, hogy értsenek engem, olyan 12-13 éves kislányok voltak, hisz egészen mindennapi dolgokat mondtam nekik.

Aztán itt volt a karácsonyi fellépés is. Az énekek nagyobbik fele magyar nyelvű volt, és én szintén beangazsáltam a saját diákjaimat, hogy jöjjenek el, kidíszítették a termet, eljöttek, de nem volt elég hely, guggoltak, ott akartak lenni, láttam az arcukon, hogy csalódottak voltak attól, hogy nem értették. Sokszor úgy tűnik föl, hogy ez szlovák kisebbség itt. Ebben az iskolában biztosan így van ez.

Bármikor bekopog hozzám vagy egy szülő, vagy egy tanuló, és magyarul kérdez valamit, én pedig valahogy kidedukálom, hogy mit akar, szlovákul válaszolok, de ő nem hajlandó egy hangot se kiadni szlovákul, annak ellenére, hogy ő szeretne valamit tőlem...

Nemrégen a kollégámat helyettesítettem. És azok felnőtt, 15, 16, 17 évesek voltak. Hát majdnem sokkolva voltam, mert ezeknek már saját nézetük van. Két lány volt, aki hajlandó volt velem kommunikálni. A többiek, amikor látták, hogy én jövök be az órára a kolléga helyett, sarkon fordultak, és szó nélkül távoztak. Háromszor-négyszer fordult már ez velem elő. Teljesen levegőnek néztek. Még viszontlátást se köszöntek nekem, vagy hogy elmondták volna, mit vett át velük utójára a kolléga, vagy mit szeretnének csinálni – semmit, egyszerűen levegőnek néztek. És ezek felnőtt emberek voltak. Nézeted szerint az volt a probléma, hogy szlovák vagy? Igen. Ebben az esetben igen. Volt alkalmuk megismerkedni a te szakmai eredményeiddel? Ha figyelemmel kísérik, mi folyik az iskolában, akkor volt alkalmuk.

Volt egy ilyen tapasztalatom a kis másodikosokkal. Azok, mivel kicsik, nem mehettek el, ez még nem jut eszükbe, hát csak zavarták az órát. Bevontam őket a munkába, jártam egyiktől a másikig, és látták, hogy a munkának van eredménye, látták, hogy meg akarom őket valamire tanítani, és aztán eszébe jutott az egyiknek, hogy látott valamilyen adásban, talán a Minimixben, és mikor megerősítettem, hogy igen, azután elkezdett gondolkodni, hogy én is olyan vagyok, mint a másik tanító, hogy tőlem is lehet valamit tanulni.

Ezeket a dolgokat megvitathatod a kollégáddal? Ő nagyon jó ember, nagyon jó. De nem tudom, hogy belekezdenék-e ebbe a témába vele. Mert ő olyan erős magyar, úgy tűnik föl nekem, nem tudnám, melyik végéről kezdeni. Lehet, hogy hallott is a problémáimról. Egyik kolléganőm figyelmeztette őt, hogy panaszkodtam neki erről. Ezután igyekeztek az órarendet így összeállítani, hogy ne álljon elő ilyen probléma.

Ha össze kell hasonlítanom az iskolát és a szülőket, akkor az iskolát pozitívabban értékelném, mint a szülőkkel való kapcsolatot. Egyes szülőknek nem kötődik érdeke ahhoz, hogy beszéljenek velem, és tudtomra is adják ezt. Nem függ ez össze a nők kisebb autoritásával? Ez nem az a probléma. (25)

A lányom a szakmunkásképzőben a pincér-szakács szakon tanított szlovák nyelvet. A gyerekek nagyon nehezen tudták, de A. kezdettől fogva szigorúan kezelte őket. Hiába, ebben az országban élsz, tudnod kell ezt a nyelvet. Javítgatta őket, azok a gyerekek rosszul beszélnek. Jó viszonya volt a gyerekekhez, nem panaszkodott, hogy rossz viszonya lett volna hozzájuk. (27)

Mindkét gimnázium egy épületben van. Az egyik oldalon vannak a magyarok, a másikon a szlovákok. A társalgó és a tornaterem közös. Nincs különbség téve közöttük. Nekem volt egy történelemszakosom, aki nem beszélt valami jól. Tudott szlovákul, de hibázott is. Úgy normálisan. Van ott egy testnevelésszakos tanár is, aki nem tud jól szlovákul, nem tud ragozni és így tovább. Hát kinevetjük, de hát ő olyan „süsü”. Azt a történelemtanárt nem szeretjük, nincs autoritása, igazán nem azért, mert magyar, ezt senki se tudatosítja. Hisz osztálytársaink között is vannak magyarok. Világos. Ez egyáltalán nem függ ezzel össze. (28)

Én érettségizni jöttem Somorjára. Az osztályfőnökömmel nem egyeztünk, azért léptem át. Itt volt méntelep, hát a lovak végett. Lovaglásban országos győztes voltam. Másra se gondoltam akkor. Az én gyerekeim a Metód utcai gimnáziumba járnak Pozsonyban. Tudja, a fiam két évig ide járt gimnáziumba, no és aztán jött a 89-es év, és az én forrófejű 17-18 éves fiam azt hangoztatta, hogy ő a maticás nyelvtörvényjavaslatot támogatja.

Szóval lehet, hogy az is közrejátszott, hogy én keresztülvittem, hogy ne legyenek problémái. Hogy egy szép napon nekem ne szétvert fejjel jöjjön haza. Azonkívül pedig abba a magyar együttesbe is járt, meg vívni is, annak is magyar a vezetője, de nem volt neki semmi problémája a nemzetiségi együttéléssel. No meg aztán az, dehát ennek semmi köze a nemzetiséghez, hogy itt az volt a divat, hogy az a hős, aki nem tanul, így a fiam is elhanyagolta a tanulást, így a lányomat már automatikusan oda adtam (Pozsonyba). (29)

Arról, hogy Somorjára járok gimnáziumba, a szüleim döntöttek. Vagyis én akartam továbbtanulni. Ez közelebb is van, meg úgy is gondoltam, hogy Pozsonyban nem kerülök be. (28) Ha azt mondja nekik az ember, hogy a magyar király alárendeltje volt a római császárnak, vagy például a cseh királynak, hát akkor ők csak bámulnak, hogy az lehetetlen, hogy ilyen nem létezett, hogy a Magyar Királyság... hogy mi azt az iskolában másképp tanultuk, és az ember akkor jön rá, hogy ők ezt csehszlovák iskolában tanulták így, ilyen tévedéseket. És hogy a mai napig tanulják. Saját iskoláik vannak itt, saját tantervvel, tanítással, és semmi kétnyelvűség. Ezek magyar iskolák, semmi szlovák vagy csehszlovák magyar tanítókkal. (30)

Én az enyéimet szlovák bölcsődébe adtam, ott is tanították őket magyar versecskékre, énekekre, és a gyerekek olyan másfél évesek voltak, amikor éppen beszélni tanultak, úgyhogy abban a korban ők, ha akarja az ember, ha nem, megtanítják őket. Így lenne ez bárhol, ha magyar óvodába adtam volna is őket, ott is csak magyarul beszéltek. Nemhogy a magyar óvodában szlovákul is megtanítanák őket, csak magyarul. És ha az ember a szlovákba adja, ott már muszáj volt őket tanítani szlovákul. (31)

Én megtudtam, még mikor nemzeti bizottság volt itt, akkor, hogy olyan instrukciót kaptak, hogy ha szlovák tanítók jelentkeztek szlovák iskolába tanítani, akkor semmi esetre nem kaphatnak lakást. Mindent meg kellett tenni, hogy az a szlovák tanító, aki ide akar jönni, ne kapjon lakást. És most ugyanez van. Végül is megállapíthatja, hogy a szlovák iskolákban is magyar tanítók tanítják a szlovák nyelvet. A szlovákot. És mondjuk a földrajzot, történelmet. Egyszerre a szlovák iskola tele van magyar nemzetiségű emberekkel. (30)

Az iskolaügyet mint olyant, Somorján negatívan értékelem, mert az iskolákon a szlovák nyelvet szlovákoknak kellene oktatniuk, akik megkövetelnék az államnyelv ismeretét, hogy a gyerekek ne legyenek korlátozva. Mert előttük így bezárul a művelődésre néző ablak. (34)

Harminc éve van itt diszkrimináció. Sok funkcióban van olyan, aki nem odavaló. A helyzet fejlődik. Egyes urak be akarják zárni a szlovák óvodákat. A tanítónők nemzetiségi összetétele nem kielégítő. (34)

Nemzetiségi eredetű súrlódás a magyar gimnáziummal nem volt. Pénzeszközök terén sem tapasztaltunk megrövidítést, holott ma az iskolaügyben köztudottan kevés a pénz. (36)

Egyet meg kell említenem. A járási tanügyi igazgatóság értekezletet tartott Dunaszerdahelyen, ahol jelen volt a mi tanügyi igazgatóságunk vezetője is. A mi tanügyi igazgatóságunk szorgalmazta, hogy a magyar tannyelvű tanonciskolákon legyenek szlovák osztályok a szlovák alapiskolából érkező tanulóknak is. A szlovák tanulóknak nincs más lehetőségük, mint a gimnázium, középiskola. Ez az igény teljes megnemértésbe ütközött. Az értekezlet kudarccal végződött, és a tanügyi igazgatónkat sovinisztának titulálták. Nem értették meg, hogy nem a magyar nemzetiségű diákokról van szó, hanem a szlovák tanulókról... Hogy nekik is olyan lehetőségeik legyenek, mint a magyaroknak. Ez az érem másik oldala. (37)

                   

– a kultúra

                   

Két dolgot nehezményeztek a szlovák megkérdezettek Somorja kulturális életében. Nem tartják korrektnek, ha valamilyen kulturális rendezvényt hirdető plakát illetve belépőjegy csak magyar nyelvű információt tartalmaz. Az ilyen plakát ugyanis azt sugallja, hogy a rendezvényre csak magyarokat várnak. Arról nem is szólva, hogy ezek a rendezvények csak magyarul zajlanak.

Továbbá azt is kifogásolják, hogy a szlovák programok rosszabb minőségűek, mint a magyarok, persze ezért nem a magyarokat hibáztatják.

A magyarok körében is megjelent hasonló vélemény, ám ez egyedinek tekinthető. Komolyabb kifogás csak a város könyvesboltjával kapcsolatban hangzott el, ahol egy szlovák vezető kinevezése után megcsappantak a magyar könyvek. Az egyik megkérdezett némi kárörömmel konstatálta, hogy a könyvesbolt a kialakuló piaci körülmények között tönkremegy.

A kifogások mellett megjelenik néhány pozitív megjegyzés is, mindazonáltal megállapítható, hogy kevés a közös, mindkét nemzetiséghez tartozók számára elfogadott kulturális rendezvény. Tulajdonképpen csak egyet, a Somorjai Régi Zenei Napokat említhetjük. Ezen a rendezvénysorozaton szemmel láthatólag mind a szlovákok mind a magyarok jól érzik magukat, és a kutatás kapcsán is pozitívan nyilatkoztak róla. Ez az évente ismétlődő rendezvény azonban csak a közelmúltban indult.

Lényeges szempontnak tekinthető az a jelenség is, hogy viszonylag kevesen érintették a kulturális kapcsolatok témakörét, és közvetlen rákérdezés esetén sok volt a határozatlan, konkrét elképzelés nélküli válasz.

                       

Nemegyszer előfordult, hogy vettünk itt a munkahelyen a kultúrházba jegyeket, és arról lemérhettem, hogy itt valami furcsa dolog készül. A kolléganő, aki intézi a jegyeket „Főnöknő, ugye kell magának is jegy?” – ezzel jön be, ha magyar előadás van. Amikor úgy jön be, hogy „Nem tudom, vegyek magának is, vagy el akar menni?”, akkor szlovák előadásról van szó. Nézem a címet, jó, kultúrember vagyok, nekem mindegy, hogy micsoda, örülök, hogy színházba eljutok. Elmegyek, megnézem, hát senkit a magam bandájából ott nem láttam. Azt látni kellett volna, vagy ha mérni lehetett volna azokat a tekinteteket. Ez mit keres itt? Hát ez közénk furakodott, hogyhogy ez el mert jönni. A másik nézése, tekintete: mégiscsak szép, hogy eljött ez is. Főleg szlovákok voltak ott és a vegyes, mert a szlovákok nem tennék ki (nem töltenék ki a nézőteret). (6)

Ez egy fontos hely volt – a könyvesbolt –, ahol ha bementél, magyarul köszöntek. Az új vezető. Ez egy olyan radikális szlovák lehetett, hogy nem is igen rendelt magyar könyveket. A közelmúltban pedig tönkrement. (11)

Igen. A könyvválasztás egyszerű ügy, mert a kolléganőm perfektül tud magyarul. Ő itt dolgozott azelőtt is, én nem túrtam őt ki, nem szabtam olyan feltételt, mikor beléptem ide, hogy nem akarom a régi vezetőnőt munkatársamnak, de lehet, hogy ez sem volt a legszerencsésebb. Eleinte a vállalat válogatta ki a könyveket, az elosztási terv szerint. Most, hogy a vállalat már nem vásárol, én tartok nagyon jó kapcsolatot a Madáchcsal, úgy érzem, nincs miért panaszkodniuk, a számlákat fizetjük, és gyakorlatilag mindent viszünk. Persze nem sokat, mert vannak itt nálunk erősebb városok, Komárom, Dunaszerdahely – ezek nagyobb városok.

Tudja, mondhatom, hogy az emberek többségének nincs problémája, olvassák a magyar és szlovák könyveket is, ezek az olvasók kétnyelvűek, többnyire.

Ha lenne valamilyen bolthelyiség, a Knihát is privatizálnám. Magyar könyveket is árusítanék, nyugodtan, nekem nincs averzióm. (26)

Volt egy nagy kiállításunk, és koncertet is rendeztünk a kultúrházban. A foyerban volt a kiállítás. A kollégám hozzám vezetett egy urat, aki beszélgetni akart velem egy munkámról, amelyet látott. Bemutatta őt nekem, és mikor az az úr hallotta, hogy engem a kollégám szlovákul szólított meg, sarkon fordult és elment. A kollégámnak is tátva maradt a szája... Ebben az esetben szakmai dologról volt szó. Az az ember egyszerűen nem volt hajlandó, gondolom pedig képes lett volna, beszélni velem szlovákul. (25)

Én magyar együttesben táncoltam. Nem volt akkor elég lány az együttesben, nekem pedig nagyon jól esett, hogy néha esténként kimehettem otthonról, fél éven belül mindegyiknek javult a szlovák nyelvtudása, én pedig megtanultam néhány magyar éneket... Nagyon jól megértettük egymást. Amikor a Csalló fennállásának 15. évfordulója volt, az egyedüli szlovák, aki meghívást kapott, én voltam, és én vagyok mint egyedüli szlovák feltüntetve a táncosok között. Én tehát táncoltam az együttesben, de a fiamnak már voltak problémái, nem azzal, hogy magát megértesse, hanem azzal, hogy úgy mondjam értelmesebb volt a többieknél, azok általában tanoncok voltak, sörözni jártak, dohányoztak, s mivel ő nem akart, automatikusan kizárták maguk közül, mint ahogy ez már lenni szokott a fiúk között ebben az életkorban. (29)

Többször megtörtént, hogy csak magyar programok voltak itt, csak jó minőségű magyar programokat hoztak ide, és rossz minőségű szlovák programokat. De azért ez nem volt szándékos. Szlovákul voltak a kevésbé jó műsorok, így a szlovákok nem jártak el ezekre, és nem volt értelme megrendelni sem ezeket. (29)

Kultúrfelelős voltam a Maticában, úgy gondolom, hogy ha a Csemadok kulturális az egyik oldalon, akkor a Maticának is kulturálisnak kell lennie a másik oldalon, és nagyon igyekeztem, hogy ez a két szervezet csináljon együtt programokat, főleg a vegyesházasságban élő emberek részére. Hát menjünk azokhoz az emberekhez, könnyítsünk rajtuk, készítsünk számukra két-három programot együtt. Kezdetben nagyon jól ment minden... de aztán az elnökünk valamilyen kijelentései miatt valahogy szétszéledtünk, de megvan az igyekezet, hogy újra egybekapcsoljuk, hisz itt együtt kell élnünk, az istenért. (29)

Most itt vannak a Régi Zenei Napok. Ez nagyon szép rendezvény, amelyet magyar polgártársaink hozták létre, és nagyon magas színvonalon van, és rettenetesen szerettem volna – a Matica elnöke azonban nem akart belemenni, de mondom, hogy ez egy buta ember –, hát fel is vettem velük a kapcsolatot, és mondtam, hogy illogikus lenne, ha szerepelnének magyar, német és cseh együttesek és szlovák nem. Miért, hisz mi is itt vagyunk, ezt nem lehet kitörölni. El is jött Čákyból egy szlovák együttes, és nagy sikerük volt. Az idén tagja vagyok az előkészítő bizottságnak, felhajtunk valmi jó együttest, hogy mindenki prezentálja magát valamivel. (29)

Például valamilyen akcióra a plakát csak magyar nyelvű, és ez azt jelenti, tudtunkra adják, hogy ez nem a szlovákok részére van. Az embert ez bosszantja, látja a magyar nyelvű plakátokat, és nem tudja, mi áll rajta. Vagy elmegy egy mulatságba, amelyre a városi művelődési ház árulja a jegyeket, és ott csak magyarul beszélnek, fellép az ember, hogy szeretné, hogy ha szlovákul is beszélnének, hát kezdetben még csak mondanak pár szót szlovákul, de utána újra csak magyarul mondják, s ha az ember még egyszer szólt, olyan zaj lett, és nem jó vége lett volna, ez olyan tíz évvel ezelőtt volt még. Így aztán már nem jártunk el ezekre a rendezvényekre, mikor melgállapítottuk, hogy csak magyar nyelven zajlanak, és nem is akarják, hogy mi is részt vegyünk rajtuk. Úgy látszatra rendeznek egyet mást közösen, de azután ez is csak az övék. Ha nem tud az ember magyarul, nincs esélye, mert a jegyen se tudja elolvasni az ember, mi az, vagy hová szól, mert minden magyarul van rajta. (30)

Mikor május elsejét ünnepeltünk, Pomléba jártunk. Ott pedig úgy nézett ki, mintha egy magyarországi vásárba érkezett volna az ember. Ott is minden magyarul folyt, az ember sétálhatott, megvehette szerényen a maga halacskáját vagy söröcskéjét és befoghatta a száját. (31)

Bizonyos helyzetekben elszigeteltséget éreztem. A Régi Zenei Napok rendezvény alkalmával elmentem egy gyermekelőadásra. Minden rendezvény magyarul volt és bár örültem, hogy végre valami történik ebben a mi kis városunkban is, úgy éreztem, felesleges vagyok. Fogtuk magunkat, és elmentünk... (35)

                   

– a hivatal

               

Somorján több hivatal működik, minthogy a város körzeti központ. A hivatalok megítélésénél mind a magyarok, mind a szlovákok körében a nyelvhasználat volt a leggyakrabban emlegetett téma. A két legszélsőségesebb nézet képviselője a két legemlegetettebb negatív személy: a városi hivatal magyar vezetője,valamint a Matica slovenská elnöke. A szlovákok körében erősen nacionalistának tartott magyar hivatalvezető leszögezi, hogy csak akkor beszélnek szlovák ügyfelükkel szlovákul, ha az nem tud magyarul (ami egyébként a többi hivatalnok esetében nem igaz), míg a Matica elnöke az ötvenes évek agitációs csoportjaihoz hasonló kulturális rohamcsapatok (kultúrne úderky) bevetését tartaná szükségesnek a hivatalokban megnyilvánuló szlovákellenesség ellensúlyozására.

A nyilatkozó hivatalnokok többsége azonban más véleményen van. A magyarok mindenkivel annak anyanyelvén beszélnek, a szlovákok pedig igyekeznek magyarul beszélni, ha szükséges, és tolmácsot hívnak, ha ez nem megy.

Egyébként a hivatalokkal kapcsolatban a szlovákoknak sokkal több a panaszuk, mint a magyaroknak. Az egyik pedagógus felvetette a járási hivatal magyarul beszélő hivatalnokának esetét a tanítói eskü letételekor (ez a hivatal egyébként nem Somorján, hanem Dunaszerdahelyen van), vagy, hogy a többségi választási rendszer eredményeképpen alig jutott szlovák a városi önkormányzatba, illetve állítólag tudatos választási stratégiával szorították ki őket.

Néhányan kifogásolják továbbá a magyarok túlsúlyát a hivatalokban, valamint, hogy a közlemények először magyarul hangoznak el. Sőt, a hivatalokkal kapcsolatban a határváltoztatás veszélye is elhangzik.

             

A városban híre ment 2-3 hónap alatt, hogy itt van egy magyar nő, és aki ide bejön, tényleg csak az nem beszél magyarul, aki nem tud. A magyar nyelvnek nem volt akkora legalitása, mint most van. Ha szlovák ügyfél jön, csak akkor beszélünk szlovákul, ha nem tud magyarul, mert én mindenkinek olyan nyelven válaszolok, ahogyan ő megszólal. (6)

A hivatalban egészen ritkán vannak konfliktusok.

Magyarul mindenki tud a hivatalban, így azon a nyelven beszélnek, amelyiken az ügyfél kívánja. Az ügyfeleitől úgy tudom, hogy az adóhivatalban néhány magyarnak voltak konfliktusai nyelvi kérdések miatt a hivatalnokokkal. (15)

Nekem a szakmámban nem kell hivatalos dolgokat megoldani. Ha mégis, akkor a városházán, no az én magyar nyelvtudásom szörnyű, legtöbbször át kell térnem a szlovákra, ha valami szakmai dologról van szó, a nemzeti bizottságon, ott nem találkoztam olyan emberrel, aki rossz lett volna hozzám. Nincs nekem rossz tapasztalatom, nincs. (24)

Bemázolt állami címer az iskola épületén. No, le kellene tisztítani, bizonyosan le. De én ennek különösebb jelentőséget nem tulajdonítok, ezt megteszi bármelyik fiú szeszélyből, ez nem lehet szervezett csoport. (25)

Most fognak valami hársot ültetni, mint az államiság szimbólumát, és a Csemadok képviselője is ott lesz. Sőt valami táncos vagy koreográfus valamelyik magyar együttesből segít a Maticának, szóval rendes emberek mindig is lesznek, ezek nélkül a tisztességes emberek nélkül szedhetnénk a sátorfánkat, nem tudom, akkor mi lenne. Tisztességes emberek mindehol vannak. (25)

Amikor az iskolaügyön voltam, hogy letegyem a tanítói esküt, és aláírjam a szerződést, a folyosón sok fiatal tanító várakozott. Kiabálták a neveket és még valamit mondtak hozzá, és erre mindig egy csoport bement abba a helyiségbe, és aztán kijött onnan. Ebből tudtam meg, már mikor néhányszor megismétlődött, hogy figyelnem kell, hogy halljam a nevem, mert nem tudtam, miről van szó. Tehát mindez magyarul folyt, ez 1984-ben volt. A gesztusokból és abból, amit a többiek csináltak, megértettem, hogy az inspektor úr éppen arra szólított fel bennünket, hogy tegyük le a fogadalmat. Aty... atty fogadom. Ez volt az első találkozásom hivatalosan ezzel a közeggel, etnikummal és mindennel. (26)

Hát én még nem voltam annyit a hivatalokban, hogy tudjam, mi van ott. Hogy nem kerülnek oda be szlovákok, vagy nem érdekli őket, nem tudom. Mintha mindenki csak úgy, mint én, nem törődne vele. (27)

A polgármester, szeretem, szimpatikus úr, nagyon, csak kis hiba történt, mikor a választások előtt az életrajzát ismertette, nem volt sehol se szlovákul kitéve, csak magyarul. És én, mivel ismerem, hogy szeriózus ember, el szerettem volna olvasni, hogy mi a programja, és sehol nem volt meg szlovákul. (29)

Valóban, vannak olyan helyzetek a városi önkormányzatban, hogy nincs a negyven képviselő közt csak egy szlovák. Pedig az itt élő szlovák lakóközösségben magas százalékarányban van az intelligencia, akiket ha megszólítottak volna, nagyon akarnának segíteni abban, hogy a város fejlődjön. Ez a város kínlódik most... Hiszem, hogy a szlovák lakosságot is oda kellene engedni. Ki milyen, milyen ügyes, ki mit tud elintézni. Addig itt az az elv érvényesül, hogy inkább az ügyetlen magyar, mint egy ügyes szlovák. Ez nem jó irány. Hisz nekünk az a fontos, hogy ez a város szép legyen, az emberek fognak igyekezni, a városnak lesz pénze, és mindannyiunknak jó sorsunk lesz. Valahogy effelé kellene nyomni a dolgot, hogy azon a nemzeti bizottságon is, ők csak ragaszkodnak a maguk... Nem kellene ennek így lennie. Más, szélesebb rálátásra lenne szükség. (29)

A választásokon – mi itt kevesen vagyunk, hogy leszavazzunk valakit vagy mi. De ez a választási rendszer hibája, ez nem a választók hibája. Mert itt a többségi képviseletről van szó, és emellett bizonyos százalékarányú képviseletnek kellett volna lenni, és abból kellett volna kiválasztani. De azok helyett a szlovák képviselőjelöltek helyett, akik átmentek volna a körzetből, az Együttélés közvetlenül a jelölés befejezése előtt beültette a maga jelöltjeit. Az erős egyéniségeket éppen körzetekbe tették, és mivel az első öt jelölt jutott tovább, így erre az első öt helyre tették az ő erős jelöltjeiket, akikről tudták, hogy az emberek megválasztják őket, és a szlovákok így a hatodik, hetedik, nyolcadik helyre kerültek. Ez volt itt a probléma, úgy gondolom. De nem mondom azt, hogy ez az emberek hibája, ezt bárki kihasználná, ezt a lehetőséget, és az államnak kellett volna odafigyelnie, hogy ez ne történjen meg, hogy mindenkinek meglegyen a városban a képviselete, minden embercsoportnak. (29)

Ezek a külföldi bizottságok is, amelyek idejönnek, mit fognak látni? A hivatalok magyarok, azokban a hivatalokban mindenki magyar. Ezt a világnak látnia kell, hogy ez monolit magyar terület, és aztán már csak a határvonalat kell odébbtolni. (30)

Én nem megyek a nemzeti bizottságra, hogy megmondjam nekik, hogy miért először magyarul mondják a tájékoztatót a hangosbeszélőbe. Ez nem a mi gondunk. Ők csak a sajátjaikat választják meg, azt tudják, nem? Hiába küldenénk oda bárkit. Mi lenne azzal a magyar himnusszal, Komáromban akkor, hisz ezt ők napirenden csinálják. (31)

Nincs sehol problémám, hogy odamennék és nem értenének a hivatalban, vagy hogy nem akarnának érteni, ezt azért nem engedik meg maguknak. Talán nem, talán nem. (25)

Megesik, hogy jön egy néni, szlovákul nem ért, kénytelen vagyok magyarul beszélni vele. Tudom, hogy hibákat vétek, de olyan még nem volt, hogy ne egyeztünk volna meg. Amikor a városi képviselőtestület ülését vezettem, szlovákul beszéltem, egyik-másik képviselő meg magyarul szólt. Ha nem értettem, kértem hogy pontosan fordítsák le. Indultam a polgármester-választáson, és magyarok is szavaztak rám, különben soha nem kaphattam volna annyi szavazatot... Nyilván nem csupán a nemzetiséget nézték.

Mindkét oldalon vannak emberek, akik keresik a problémákat. Az esetek többségében azonban nem alakulnak ki súrlódások... (32)

Az államigazgatásban nincs alkalmazva annyi szlovák nemzetiségű dolgozó, amennyit a számarány megkövetelne. Sőt, tudomásunk van arról, hogy ezeket a személyeket eltávolítják. Amennyiben nem bírja a magyar nyelvet, nem dolgozhat az államigazgatásban. Amikor megalapítottuk a Matica slovenskát, nagyon negatív visszhangot váltott ki. Kulturális és nem politikai szervezet vagyunk. Együttműködésünk itt Somorján a Csemadokkal nagyon jó. Sokan félnek Somorján, mert szlovákok, elítélik őket, mert azok. Két és fél év alatt 80-ról 600-ra nőtt a tagságunk. El akarjuk hinteni a szlovák kultúra magját, és szem előtt tartjuk a szlovák és magyar kultúra egyensúlyát. Jó lenne, ha kultúrbrigádok jönnének közénk! (34)

                 

– a munkahely

                     

A munkahelyeken viszonylag kevés problémáról tettek említést a megkérdezettek. Talán az egyetlen említésre méltó téma, hogy több szlováktól elvárták a magyar nyelv ismeretét különféle somorjai munkahelyeken. Ám a legtöbben ezt sem minősítik súlyos problémának (bár akad kivétel is).

Valószínűsíthető, hogy a világos gazdasági érdekviszoynok között az egyéni teljesítmény sokkal jelentősebb értéktényező, mint a nemzeti hovatartozás.

                 

Bent az üzem vezetőségében, a vállalati igazgatóságon, ahol több évet lehúztam, nagyon jó viszonyban voltunk. Megkérdezték tőlem egy az egyben, hogy miért járatom a gyerekeimet magyar iskolába, mert szerintük ez nem lesz jó, nem tudnak majd érvényesülni. Azt mondtam nekik: most én nem érvényesültem szerintetek? Nekem a 80-as években volt 4 500 korona fizetésem, középiskolai végzettséggel, míg ott voltak a mérnök urak 3 500 koronáért. Szeriózus igazgatónk volt, aki azt mondta: ugyanazt a feladatot kapjátok, mint a Józsi, ha megcsináljátok, ti is megkapjátok azt a fizetést. Aki tud, az tud, bármilyen nyelven fog tudni. (2)

Hogyan vélekedtek a vállalat vezetői a magyar munkásokról?

Ehhez a témához van egy illusztrációm: Majornak hívták a kollégát Tardoskeddről, aki hirtelen meghalt 55 éves korában. Temetésére kivonult az egész vezetőség, mert a legjobb csoportvezetőnek, szakembernek tartották az egész vállalatban. Abszolút ilyen téren nem volt megkülönböztetés.

Én nem tudom megérteni azt, hogy hirtelen fellángolt most a 90-es években, én nem érzem ezt. Leültünk, ittunk, szórakoztunk. Voltak ilyenek, pl. a vándorzászló-átadási ünnepség. El tudod képzelni, volt több mint 400 meghívott, és én intéztem az ügyeket, rám bíztak sok tízezer koronát, megbíztak bennem, és nem azt nézték, milyen nemzetiségű vagyok. Ott nem éreztem megkülönböztetést. (2)

Vállalkozókat regisztrál. Viszonylag kevés szlovák ügyfele volt. Szerinte a szlovák nemzetiségű somorjaiak arányszámuk alatti számban vállalkoznak, tehát a magyarok arányszámuk felett vállalkoznak. A szlovákok közül inkább az újonnan beköltözködöttek vállalkoznak. A magyarok közül többen vállalkoznak különféle termelőágazatokban, míg a szlovákok inkább közvetítő vállalkozások felé orientálódnak. Ez valószínűleg az újak kettős kötődésével magyarázható. (15)

Úgy gondoltam, hogy az plusz lesz a felvételnél, hogy bírom a nyelvüket, de ügy tűnik, hogy ezeknek az embereknek ez nem számít. Beadtam a kérvényemet, és az igazgató jóváhagyta végül is. Szeretnek, pedig most is mondom és mindig is mondtam, hogy szlovák vagyok. Mikor odamentem dolgozni, nem beszéltem folyékonyan magyarul. De aztán ügy belejöttem, hogy a konyhanyelvvel nincs problémám... (24)

Hogy hogyan jövünk ki egymással, az nem a nemzetiségtől függ. Vegyes kollektíva vagyunk, szlovákok, magyarok, sőt két cseh is van köztünk. Néha segítségére kell lennünk a szlovák vagy cseh kollégáknak, mikor jön egy nénike, aki igazán nem ért szlovákul, de többnyire nem találkozunk olyannal, aki egyáltalán nem értene szlovákul. De köztünk (a kollektívában) semmilyen ilyen probléma nincs, még ebben a bonyolult politikai helyzetben sem. (24)

Itt azzal a kolléganővel néha vannak problémáink, elkezdte rólam terjeszteni, hogy soviniszta vagyok..., ő maga szlovák-német származása, magyarnak érzi magát, ő automatikusan a szlovákokkal is magyarul beszél, csak amikor rájön, hogy az nem érti őt, tér át szlovákra. Az ő verziója azonban inkább szakmai jellegű probléma, ő nem tudja túltenni magát azon, hogy már nem főnöknő, pedig már nem is akart lenni, így kerültem én ide. Ő az anyósom jó ismerőse volt. És most pletykál rólam... (26)

Minden munkahelyen vannak problémák, valahol még nagyobbak is. Senki se bánt engem ott. Ezek csak olyan pillanatnyi szituációk, az embernek akkor pillanatnyilag fáj, de egészében véve nem érzem ott rosszul magam, mármint a kollektívában. Azok után a tapasztalatok után, amelyeket szereztem, újra oda mennék dolgozni, ha mindent figyelembe veszek. Azonkívül én csak hetente kétszer vagyok ott, így nem is tudok minden fordulatról, de biztosan van, ugyanúgy mint másutt. (25)

A kollégám, amelyikkel egy tantárgyat tanítunk, nagyon jó ember, nagyon jó! De nem tudom, hogy belekezdenék-e vele ebbe a témába, mert ő olyan erős magyar, úgy tűnik föl legalábbis, nem tudnám melyik végéről kezdeni. (25)

A pedagógiai ülésen szlovák kollégák nevében nem volt aki tiltakoznék, pedig az igazgatóhelyettes szlovák nemzetiségű. Nemrég költözött Somorjára, a felesége magyar, az igazgatónővel mindig valami szakmai problémát boncolgatnak, de nem akar vele összeütközésbe kerülni. (25)

Az első munkahelyem, amit találtam, illetve amit találtak számomra, a Kis utcai élelmiszerüzlet volt. Hát ott elég nehéz helyzetben voltam, mert azt mondták, hogy ha azt akarom, hogy jó legyen az összmunka, akkor meg kell tanulnom magyarul. De hát nem lehet csak úgy megtanulni, egyszerűen nem lehet. Tudok, amit tudok, de nem mindent. De amikor látták, hogy talán valamit tudok, akkor nem hitték, hogy nem tudok jól. Igyekeztem onnan valahogy elkerülni. Így jöttem ide, nem számít nekem az se, hogy utaznom kell. (27)

Úgy gondolom, hogy nincs semmilyen probléma (a munkahelyen), mármint ilyen, mert hát probléma van mindenütt, de ezzel nincs. Azokat a kifejezéseket, amelyekre szükségem van a munkámhoz, megtanultam.

Szóval azt a néhány kifejezést, és már elég sokat értek is. Azonkívül nekem valahogy más a helyzetem, hogy az egészségügyben dolgozom, és az apósom nagyon sok éven keresztül volt itt körzeti orvos, így a mi nevünk errefelé ismert... De tudok olyan esetekről, hogy szlovákként, aki csak szlovákul tud, nem tud elhelyezkedni. (29)

Magyar hadseregünk van. Magyar hadseregben szolgálok. A parancsnok cseh, a helyettesei, az első, második, harmadik, magyarok. Még azok is, akik azt állítják magukról, hogy szlovákok, még azok is magyarul beszélnek, úgyhogy az ember nem tudja, hogy szlovák-e vagy nem. A parancsot kiadja, levezényel, aztán összeszedi a sajátjait, ha magyar, és magyarul beszél velük. Rám ez nincs igen jó hatással. Azok az emberek, ha ellenünk fordulnának, megtörténhetne, hogy munkába jövetelemkor a kapuban meglőnek. Mert az ő kezükben van minden. Nemhogy csak gépfegyvere van, de olyan taktikai fegyverük, amely nélkül az egész hadsereg semmire se megy. Még ha nem is használják fel ellenünk, elég, ha nem úgy használja, ahogy kell, ha valami, ez világos... Itt van egy hivatásos katona, magyar nemzetiségű. Ha neki szlovákul kell beszélnie, hát csehül beszél, merthogy szlovákul nem fog, mert neki averziója van a szlovákkal szemben. Ez van. Ő a hadseregben szolgál, de a fiát rendőrnek adta, hogy minden stratégiai helyet uraljanak. (30)

Én a pozsonyi gyermekklinika bőrgyógyászatán dolgozom. Elmentem Csölösztőre dolgozni, mert Pozsony elég messze van, tudja. De megint féltem attól, hogy azok a viszonyok a munkahelyen, ha olyan lesz, hogy körülöttem mindenki magyarul beszél majd, én azt nem tudom elképzelni. Csölösztőn ugyan szlovák orvosok vannak, de ott az történik, amit a hivatalnokok akarnak. Az orvosokat megtűrik csak. Mindjárt megkérdezte tőlem, tudok-e magyarul. Mikor megtudta, hogy nem, azt mondta, hogy olyan feltételek vannak ott, ami nekem nem felelne meg. Hogy nem adhat többet nekem, mint 1 900 korona bruttót, amikor a minimálbér 2 500 korona volt. (31)

A kolléganőm Szarván dolgozik, ez egy kimondottan magyar falu, egyetlen szlovákot se találni ott, és az emberek szeretik őt. És most arról van szó, hogy valaki más ott gyógyszertárat akar nyitni, és az emberek népszavazást akarnak azért, hogy ő ott maradjon, pedig a kedves S. egy szót sem tud magyarul. (24)

Mint gyermekgondozó nővér, járok látogatni házakhoz az asszonyokat. Megtörtént már néhányszor, hogy fiatal asszonyok azt mondták nekem, hogy nem értem, így kézzel-lábbal igyekeztem elmagyarázni, amit kellett, olyan alapvető dolgokat, hogy hogy van, jól van-e, és természetesen nem tudtam úgy kioktatni, felvilágosítani, mint ahogy azt kellett volna. Fiatal lányok, akiknek legalább annyit kellene tudniuk, amennyit én tudtam... Mert tudja, ha valamelyik öregasszony azt mondja nekem, hogy nem értem, és azok jobban is igyekeznek, igazán igyekeznek... Ha másképp nem ment, elmentem a kolléganőmhöz, őt kértem meg, hogy a pácienst látogassa meg. Egy egészségügyi dolgozónak mindig meg kell találnia a módját, hogy segítsen, ha ott éppen egy indiai nő lett volna, ha két szót fogok tudni indiaiul, akkor is fogok igyekezni neki elmagyarázni, de látnom kell a másik oldalról az érdeklődést... De elmondhatom, hogy nagyon a szívünkön viseltük, hogy minden rendben menjen, hogy egy páciens se mondhassa, hogy a nemzetisége miatt diszkrimináljuk... Az orvos előtt is, a nővér előtt is végül is mindenki meztelen, és ez mindegy, ugye? (29)

                   

– a szolgáltatások

                 

Mind a magyarok, mind a szlovákok a legtöbb konfliktust az üzletekben tapasztalják. A magyarok ezt úgy interpretálják, hogy akad magyarul nem tudó elárusítónő, bár többségük szerint ma ilyen nincsen, valamint, hogy a néhány szlovák vevő felháborodik, ha magyarul szólnak hozzá. Külön témaként jelent meg az áruház szlovák vezetőjének az a próbálkozása, hogy az eladókat szlovák beszédre kényszerítse.

A szlovákok kifogásai szintén nyelvhasználati kifogások; szerintük néhány magyar elárusítónő nem viselkedik korrektül a szlovák bevásárlókkal. A helyzetet kielégítőnek tartók elfogadják az üzletekben egyébként tipikus kétnyelvűséget.

                 

Telefonon felhívott egy idős bácsi, hogy fel van háborodva, természetesen szlovákul mondja, hogy a szemetesek bosszúból, mert ők szlovákok, nem teszik vissza a kukáját a helyére, hanem két méterrel arrébb, mert ő szlovák. Ilyen megnyilvánulások is vannak. (2)

Az áruház szlovák igazgatója úgy 1985 körül megkövetelte, hogy az elárusítónők szlovákul beszéljenek a vásárlókkal. (14)

Nekem rossz tapasztalatom nincsen, mert én hamarabb alkalmazkodom, mindenkivel úgy beszélek, ahogy ő akarja. (24)

Hát egyszer velem megtörtént, de az egy hölgy volt, és elismerem, hogy rossz napja lehetett, hogy idegesebb volt. A feleségemmel voltam ott, egy cipőboltban volt ez. Az elárusítónő kimondottan csúnyán kirohant rám. Teljesen ignorált. De ez egyszer történt meg a három év alatt. Nem másképp. Ha én látom, hogy nem tud valaki jól szlovákul, és ő szintén látja, hogy én nem tudok, hát alkalmazkodik. Meg itt ismernek is engem már többnyire az emberek. Igazán nincsenek problémák, igazán nincsenek... (25)

Nem vettem észre. Én úgy gondolom, hogy ez mindennapos, hogy némelyik elárusító ignorálja a vevőket, némelyek pedig készségesek. Az, hogy a pénztárnál magyarul szól hozzám, csak az összegre nézek, amit mutat nekem, és azt mondom, tessék parancsolni – szlovákul, amikor fizetek, és arra ő is szlovákul válaszol. (26)

Először, akárhová megy be, hiába láttak már akárhányszor, például a postán, a boltban, vagy bárhol, azért először magyarul mondja, és miután én megszólalok, vált át szlovákra. Soha nem volt konfliktusom, nem is akarom, hogy legyen, kerülöm az ilyen helyzetet. Hisz ők tudnak szlovákul, ha akarnak. (27)

Nincsenek problémák, nincsenek, egyedül az üzletekben, amit ott tapasztaltam. A pénztárnál, mivel magyarul mondta, rákérdeztem, hogy „tessék”. Erre az elárusítónő idegesen reagált. De máshol sehol. (28)

Ugyanúgy, ha belépsz az üzletbe, először illedelmesen ezt modnják „tessék”, aztán „prosím”. Mert nem ismernek, nem tudják ki vagy, mi lehetne ebből. De akit ismernek, attól meg merik kérdezni, hogy-hogy még nem tud magyarul, hisz milyen régen itt lakik már. (29)

Megy a boltba, és csak magyarul, hogy valami jobbat kapjon, mert másképp nincs rá esélye. Velem megtörtént, hogy valamit nem akartak nekem adni az üzletben, mert szlovákul beszéltem, már nem tudom pontosan, azt mondtam, hogy nekem ez nem tetszik. Erre ő – az elárusítónő – elkezdett rám a többieknek beszélni. Nagyon kellemetlen volt nekem. (30)

A mindennapi életben sosem volt probléma a nemzetiséggel, mindig meg tudtam értetni magam, pedig nem tudok magyarul, keveset megtanultam, de beszélni nem tudok. Viszont, amikor Dunaszerdahelyre jártam gyűlésre, ott mindig probléma volt. Sokszor magyarul folyt a tanácskozás, szólnom kellett, hogy nem értem, miről beszélnek. Akkor elmondtak pár mondatot szlovákul, aztán folytatták magyarul. Dühített a dolog, sokszor megfogadtam, hogy nem megyek el többet. Nekik nem okozott gondot, engem meg idegesített. A férjemmel csak egyszer történt meg, hogy az üzletben magyarul kezdték kiszolgálni, különben automatikusan szlovákul szólnak hozzá. Ő Közép-Szlovákiából való, nem tudom, tudják róla, hogy szlovák, lehet, hogy olyan a formája, de én ugyanabba az üzletbe járok, és mindig úgy kérdezik „tessék–prosím”. Vele ez nem fordul elő. Keveset tartózkodik itt, Pozsonyban dolgozik. (36)

                   

– szomszédok és barátok

               

Kifejezetten jónak mondhatóak az eltérő nemzetiségű szomszédok kapcsolatai. Gyakorlatilag minden megkérdezett úgy nyilatkozott, hogy semmi baja nincs más nemzetiségű szomszédaival, sőt többen pozitív példák sorát mesélték el. Ugyanezt tapasztalják gyerekeiknél is, akik együtt játszanak. A szlovákok körében megjelenik egy-egy negatívabb megjegyzés, de ezek nem gyakoriak. Nyilvánvaló, hogy túlnyomórészt magyar környezetük nekik jelent nagyobb nehézséget.

Más a helyzet a barátságokkal. Ritka az olyan megkérdezett, akinek más nemzetiségű barátai vannak. Úgy látszik, hogy a bensőségesebb kapcsolatok előtt még számos akadály van. Ezek nagy része minden bizonnyal a szlovák lakosság jelentős részének gyors beköltözködéséből, vagy ahogy a magyarok gondolják: gyors betelepítéséből adódik. Persze nyilvánvalóan más tényezők is szerepet játszanak ebben, például az elégtelen szintű konfliktuskezelési mechanizmusok. Akkor pedig mindig van a háttérben valami tisztázatlan.

               

Semmi problémáink nincsenek, ha probléma van, azok nem nemzetiségi okokból vannak, hanem ilyenek, hogy beázik a lakás, ilyen blokkos problémák, pincehelyiség stb. Ezekkel a családokkal nem járunk össze, de megint nem ez a probléma, hanem a probléma ott van, hogy ők kicsit más világban mozognak, mint mi, más környezetben, mások az elvárásaik, máshogy képzelik el az életüket.

Magyarokkal – az egy más kapcsolat. (2)

A szembeszomszédéknál mindketten magyarok, de a gyerekeik szlovák iskolába járnak, de úgy beszélnek magyarul, hogy az ember gondolkodna, ha nem ismerné őket, hogy magyarok-e vagy szlovákok. Még érdekesebbek a két emelettel lejjebb lakók, N.F.-ék. A férj a gyerekekhez csak magyarul, felesége csak szlovákul, különben nagyon kedves nő. Mikor találkozunk és együtt jövünk fel a liftben, ő meg a gyerekek, akkor szlovákul folyik a társalgás, a gyerekek is szlovákul beszélnek hozzám. Ha a férjjel jövök, meg a gyerekekkel, akkor csak magyarul folyik. A gyerekek, amikor találkozunk, nagy csókolommal köszöntenek, és elbeszélgetünk. A házaspáron érezni, hogy nagyon összetartoznak, és azt hiszem, hogy ők nagyon jól megértették az együttélési törvényt, a gyerekeket olyan tisztán megtanították magyarul, pedig szlovákba jár mind a kettő. (3)

Az én gyerekeim csupa olyanokkal barátkoznak, akik szlovák iskolába járnak. A mi házunkban minden szlovák gyerek nagyon jól megtanult magyarul is, akik ideköltöztek, és szüleik nem tudnak magyarul, de nem magyarosodtak el, hanem egyszerűen beszélik a nyelvet, mert muszáj nekik, hát mit csináljanak. Az itteni szlovákok ezért nem olyanok, mint a pozsonyiak, mert az ő gyerekeik simán megvannak a többséggel. (3)

Ha arról gondolkodom, hogy egy ilyen tiszta magyar közösség befogad-e, hogy meghívnak e magukhoz haza, igen. Ha látják, hogy érdekel a történelem, könyvet kölcsönöznek, és ugyanúgy a szlovákok is, nem tapasztaltam, hogy elhúzódnának tőlem, hogy a magyar nyelv hatása alá kerültem. Nincs ilyen érzésem. Jóban vagyok a mi maticásainkkal is. (24)

Az én rokonaim ide jöttek, mert itt volt az anyósuk. Itt találtak házat, és mi szintén itt, mert itt volt lakásunk, úgyhogy ide muszáj volt jönnünk. De magyar szomszédaink vannak. Itt van egy eladónő, aki velünk dolgozik, itt van egy másik szomszéd, az is magyar nő. Velünk dolgozik, és jól kijövünk egymással. De isten őrizz, hogy megtudjon valamit erről a beszélgetésről. Vagy hogy valamivel megbántsuk. Ez mindenkinek a természetében van. (27)

Valahogy ez megoszlott, hogy azok az emberek, akik nem tudtak tolerálni bennünket, hogy szlovákok vagyunk, és annak valljuk magunkat, azok megszűntek velünk kapcsolatot fenntartani. És megmaradtak azok a barátaink, akiknek mindegy volt, hogy ők magyarok, mi pedig szlovákok vagyunk. (29)

A szomszédság – ez az emberi kapcsolatok kérdése lényegében. Ha senkihez nincs semmi közöm, semmiről nem szórakozom velük, akkor rendben van minden, ugye? Nem fog az ember velük semmiről beszélni, és amit mondanak ők, arra rábólintasz, és nincs probléma. Nem opponál az ember, ha igaza is van, így itt maradhat. De az mindennapos, hogy a szomszéd azt mondja, hogy nem tud szlovákul. Mert nem is akar tudni. (30)

Ismerőseinkkel ritkán beszélgetünk ezekről a dolgokról, hisz ez nem probléma. A mi lépcsőházunkban három szlovák család van, a többi mind magyar, és soha nem volt köztünk semmilyen konfliktus.

Jól megvagyunk együtt. Soha elő nem fordult, hogy valaki azt mondta volna, te szlovák vagy, te magyar vagy. Van ott egy idős bácsi, aki csak pár szót tud szlovákul. Én szlovákul beszélek hozzá, ő magyarul válaszol, és megegyezünk.

Mióta itt élek, nem kerültem problémás helyzetbe, nem volt rá ok. Csak most kezd előtérbe kerülni ez a probléma. Én nem szívesen beszélek ezekről a dolgokról. A magyarok ugyanis határozottan érvényesítik az érdekeiket, pedig vannak iskoláik, úgyhogy nem tudom, mit akarnak. Inkább nem beszélek erről. (36)

A környezetbe az ember könnyen beépült, ha nyelvi akadályok vannak is, az ember ezt-azt megtanult. Az ember a saját körében keres barátokat, így nem keletkeznek nyelvi nehézségek. Különben előtérbe helyezem a társasági kritériumokat ebben a környezetben, vagyis ha nem is értek meg mindent, keresem a tapintatos viszonyulás útját. Feleségem magyar nemzetiségű. A gyerekek mindkét nyelvet bírják, tehát itt nincs probléma. A feleségemmel magyarul beszélnek, velem meg szlovákul. (38)

                     

– a hitélet

                   

Azt, hogy gyülekezetünkben mennyi a szlovák és a magyar nemzetiségű, azt nem tudom és nem is érdekel, soha sem jutott eszembe megszámolni. Nagyjából fele-fele arányban vannak a hívek, ezt abból lehet tudni, hogy hányan járnak a szlovák és hányan a magyar istentiszteletre. A Somorja környékiek inkább szlovákok, az áttelepültek, a második, ill. harmadik generációjuk. A somorjaiak között van inkább több magyar. Minden vasárnap van mind magyar, mind szlovák nyelvű istentisztelet. A pap kétnyelvű, mindkét részét az egyházközösségnek el tudja látni. Aminek örülök, az az, hogyha elalszik egy szlovák evangélikus, akkor az nyugodtan eljön fél tizenegykor a magyar istentiszteletre, ugyanakkor, ha egy magyar el akar menni kirándulni vagy halászni, elutazni, akkor az eljön a kilenc órai szlovákra. (8)

Amire én ügyelek: ugyanazt prédikálom vasárnaponként a szlovákoknak, mint a magyaroknak. Ennek az az előnye, hogy nincs Hej slováci a szlovák prédikációban és Talpra magyar a magyar prédikációban. Ez itt kétszeres kontroll, mert ha én ezt elmondhatom a szlovákoknak is meg a magyaroknak is, akkor nincs benne olyan, ami az egyiket sérti vagy a másikat sérti, vagy az egyik társaságnak megsimogatja egy kicsit a haját. Az ember kicentizi, mit ad az egyik félnek meg a másiknak.

Évente többször közös kétnyelvű istentiszteleteket tartanak, hogy érezzék az emberek, hogy ők egy egyházközösséghez tartoznak, és azt is, hogy ők először keresztények, azután evangélikusok és harmadsorban magyarok, vagy szlovákok. (8)

Mi ügyelünk arra, hogyha a felügyelő magyar, akkor a másodfelügyelő szlovák, ha a kurátor szlovák, akkor a pénztáros magyar, ez íratlan szabály, de annál jobban megtartott szabály, és presbitérium többi tagjai is fele-fele arányban vannak. Az üléseken mindenki úgy beszél, ahogy akar, és mindenki ért így is, úgy is, aki keveset ért, annak lefordítjuk, főleg az idősek, akik nem tudnak szlovákul. Annak ellenére, hogy így dupla ideig tart egy ilyen ülés, ez az ára a toleranciának. A jelentések mindkét nyelven készülnek és vannak előterjesztve, az egyiket elmondom szlovákul, összefoglalom magyarul és fordítva. (8)

A kitelepítések.

Ez itt traumaként megvan sokukban.

Baráték. Nekik a szemük láttára mentek be a szlovákok a szülői házukba, de amikor arra került a sor, hogy kántor legyen, szó nélkül szlovák kántor és magyar kántor is volt, nem mondta, hogy a szlovákok bántottak, mert a házunkba áttelepültek jöttek, akkor én ezeknek nem muzsikálok. (8)

Szlovák istentisztelet Somorján azóta van, amióta az első republika alatt morva telepesek jöttek Vörösmajorba. A somorjai evangélikus gyülekezet eredetileg német ajkú volt, akik azután itt fokozatosan elmagyarosodtak, úgyhogy itt nekünk ilyen magyar nevű híveink vannak, mint Góber, Fischer, Plutzer, Meixner, Domsitz. Itt 150 évvel ezelőtt még csak német istentiszteletek voltak, azután fokozatosan kezdték, hogy egyszer havonta, kétszer havonta magyarul, és a német fokozatosan abbamaradt. Ezért is toleránsabbak itt az emberek, mert a tolerancia mindig a többségnek a hozzáállása, és ebben az esetben a magyar többségé, akik hozzászoktak, hogy itt volt német istentisztelet. (8)

A tisztelendő urat is megemlíteném, ő magyar. Valóban a mi szlovákjainknak is problémájuk van azzal, hogy... Nekünk például nincs éjféli misénk. Nekünk már évek óta fél tizenegyre kell járnunk misére, mivelhogy a szlovákok kevesebben vannak, nekik fél tizenegykor van a mise, a magyaroknak pedig tizenkettőkor. Tudja, ott mindig találkozunk, és olyan szívesen mennénk az éjféli misére. De mondták itt is ezek, akik járnak vasárnaponként is misére, hogy nem lehet mise, csak vagy reggel nyolckor, szóval, hogy nem lehet vele megegyezni, hogy egyiknek is, a másiknak is megfeleljen. Szóval, itt nagyon keményen érvényesül az, hogy a magyarok többségben vannak, úgyhogy a megfelelőbb fő időpont az övék lesz. Úgyhogy azt mondanám, hogy nem a magyarok vannak itt diszkriminálva, hanem valóban a szlovákok. Arra a misére kell nekik járni, amelyiket meghatározták nekik. (29)

Az evangélikus templom szintén magyar. De az a tisztelendő úr nagyon intelligens úr, a férjem osztálytársa volt, erről én nem tudok magának sokat mondani, én katolikus vagyok. (29)

Mi katolikusok vagyunk, és nem volt káplánunk, se papunk szlovák. Ezért volt itt mindig is csak magyar mise. Járt, bejárt, és szlovák mise a gyerekek számára csak este volt. Télen pedig hamar sötétedik, hát küldje az ember a gyerekét. És délelőtt hány volt. Két magyar és este a szlovák. Aztán mikor valamilyet találtak, eltették innen, és nincs káplán. Mikor látták, hogy kommunikál a Maticával, és hogy az emberek mellette állnak, azonnal eltűnt. Nem volt itt tovább, mint két évig. De így se harcoltuk ki, hogy egy szlovák mise legyen délelőtt, hogy miért kell két magyarnak lennie... Hogy a gyerekeknek ne kelljen este járniuk... (31)

                 

Következtetések

               

Mind a magyar, mind a szlovák interjúalanyok körében voltak erősen nemzeti és mérsékelt, toleráns személyek is. Kitűnt, hogy a második csoportba tartozók vannak túlnyomó többségben. A kutatás során érvényesült az az alapelv, hogy a másik nemzetiség által akár pozitív, akár negatív módon emlegetett személyek fejtsék ki interjúalanyként véleményüket.

Kiderült, hogy a nyelvhasználat kérdéskörét a szlovákok és a magyarok is a legfontosabb problémának tartják. Szinte minden témaköméi a nyelvhasználat különféle vonatkozásai jelentek meg nehézségként, azaz a mindennapi életben, az iskolában, a rokoni és baráti kapcsolatokban, a hivatalokban stb. Viszont egyáltalán nem jelentek meg konfliktusforrásként gazdasági, faji, vallási vagy valamiféle szokásbeli szempontok.

A megkérdezettek döntő többsége azon a véleményen volt, hogy a város belső atmoszférája alkalmas a Somorján belüli konfliktusok kezelésére. A nagypolitika azonban olyan tényező, amely rendkívül negatívan befolyásolhatja a magyar–szlovák kapcsolatok jövőbeli alakulását. Felerősítheti a viszonylag kisszámú radikális jelentőségét, és megronthatja a ma kielégítőnek minősíthető városi közhangulatot.

Somorja a nyelvhatáron fekszik, így lakosainak egy jelentős része negatív nemzetiségi benyomásait a nyelvhatár másik oldalán, homogén közegben szerzi.

A város nemzetiségi összetételének gyors megváltoztatását mind a magyarok, mind a szlovákok problémaként élik meg. Az elmúlt másfél évtizedben újonnan beköltözött, nemzetiségileg egységes környezetből érkező szlovákok beilleszkedési problémákkal küszködnek egy felerősödött nemzeti retorikája időszakban, míg a somorjai magyarok e szlovákok idejövetelét célirányos, magyarellenes kormányzati beavatkozásnak tekintik, tervszerű betelepítésnek minősítik. Ugyanakkor teljesen másként ítélik meg a régi somorjai szlovákokat. Az újonnan beköltözködött szlovákok és a magyar lakosság (melynek egy része szintén újonnan beköltözött) között ezért nem alakulhattak ki olyan szoros mindennapi kapcsolatok, és nem teremtődhettek meg e kapcsolatok mindenki által elfogadott intézményes formái, amelyek a konfliktusokat gyorsan és rugalmasan fel tudnák oldani. Megjegyzendő, hogy a város képes e konfliktusok kezelésére és ennek tudatában is van, valószínűleg azért, mert az őshonos somorjai szlovákokkal más volt és ma is más a helyzet.

Megállapítható az is, hogy a megkérdezettek döntő többsége nem fogékony a különféle nagy általános koncepciók iránt, hanem konkrét kérdések konkrét megoldását szeretné, és azt is megfogalmazzák, hogy mit kellene tenni a városban.

                           

Az interjúalanyok:

             

1. magyar, 40 éves, nő

inasiskolát végzett

fodrász – 1968-tól Somorján dolgozik

             

2. magyar, 37éves, férfi

gimnáziumi érettségi

vállalatigazgató, a városi önkormányzat képviselője

                   

3. magyar, 47 éves, nő

főiskolai végzettségű

az alapiskola magyar-szlovák szakos tanítónője

                       

4. magyar, 47 éves, nő

szakközépiskolai végzettségű

főnővér, a városi önkormányzat képviselője

                     

5. magyar, 47 éves, férfi

gimnáziumi érettségi

jelenleg portás, a városi önkormányzat képviselője tősgyökeres somorjai

                           

6. magyar, 45 éves, nő

egyetemi végzettségű,

újságíró, szociológus a városi hivatal vezetője

                     

7. magyar, 54 éves, férfi

főiskolai végzettségű,

pedagógus a városi honismereti ház vezetője

                   

8. magyar, 40 éves, férfi

evangélikus lelkész

felesége magyar, 2 gyerek

9. magyar, 47 éves, férfi

egyetemi végzettségű, tanár, újságíró

tősgyökeres somorjai

                     

10. magyar, 35 éves, férfi

az alapiskola igazgatója

                       

11. magyar, 30 éves, férfi

egyetemi végzettségű, építész

a városi önkormányzat képviselője

             

12. magyar, 29 éves, nő

egyetemi végzettségű, vegyész

tanár egy vegyes tanítási nyelvű inasiskolában

                   

13. magyar, 59 éves, nő

felsőfokú végzettségű

az alapiskola tanára

                   

14. magyar, 27 éves, férfi

felsőfokú végzettségű

az alapiskola tanára

             

15. magyar, 23 éves, nő

érettségizett,

hivatalnok

                   

16. magyar, 35 éves, férfi

felsőfokú végzettségű,

gépészmérnök vállalkozó

               

17. magyar, 58 éves, férfi

szakmunkás

Pozsonyból költözik Somorjára 1962-ben.

A családot a világháború után kitelepítették, majd visszatelepülésük után szlovák vidékre kerül, ahol elfelejt magyarul. Úgy kell ismét megtanulnia.

                   

18. magyar, 30 éves, férfi

felsőfokú végzettségű

képviselő a somorjai városi önkormányzatban

               

19. magyar, 69 éves, férfi

felsőfokú végzettségű

a magyar gimnázium tanára

                 

20. magyar, 53 éves, nő

felsőfokú végzettségű,

pedagógus nem Somorján tanít

                   

21. magyar, 33 éves,

férfi felsőfokú végzettségű, hivatalnok

vegyesházasságban él, felesége szlovák, 2 gyerek (magyar nemzetiségűek)

                     

22. magyar, 26 éves, férfi

szakmunkásképzőt végzett,

karbantartó Somorján

               

23. magyar, 33 éves, férfi

felsőfokú végzettségű,

újságíró

                 

24. szlovák, 38 éves, nő

főiskolai végzettségű, gyógyszerész Somorján

füleki származázú, nem lakik Somorján

vegyesházasságból származik (apja magyar, anyja szlovák)

szlovák férje van, beszél magyarul

               

25. szlovák, 35 éves, nő

főiskolai végzettségű

a művészeti iskolában tanít képzőművészetet Somorján

trencséni származású, nem lakik Somorján

szlovák férje van, nem beszél magyarul

             

26. szlovák, 45 éves, férfi

főiskolai végzettségű, a könyvkereskedés vezetője

nem somorjai származású, 1989 óta lakik Somorján

szlovák felesége van, nem beszél magyarul

               

27. szlovák, 50 éves, nő

inasiskolát végzett, kereskedő

nem dolgozik Somorján, Nagylakról származik, Somorján lakik 1988 óta

nem beszél magyarul

         

28. szlovák, 17 éves, nő

a somorjai gimnázium diákja

nem somorjai származású, nem lakik Somorján

a nagyszülők generációjában az anyai nagyanyja magyar volt

ő nem beszél magyarul

                 

29. szlovák, 40 éves, nő

középiskolai végzettségű, egészségügyi nővér Somorján

pozsonyi származású, Somorján járt gimnáziumba, 1978 óta él Somorján

szlovák férje van, nem beszél magyarul

                     

30. szlovák, 38 éves, férfi

főiskolai végzettségű

hivatásos katona, egy Somorjához közeli faluban szolgál

pozsonyi származású, somorjai lakos

felesége szlovák, nem tud magyarul

                 

31. szlovák, 30 éves, nő

középiskolai végzettségű, egészségügyi nővér (Pozsonyban dolgozik)

pozsonyi származású, Somorján lakik

szlovák férje van, nem beszél magyarul

                 

32. szlovák, 49 éves, férfi műszaki egyetemi végzettségű

28 éve él Somorján, Árva megyei származású

vegyesházasságban él, beszél magyarul

                 

33. szlovák, 25 éves, nő

közgazdasági főiskolai végzettségű

Prágában dolgozik, somorjai származású hajadon,

vegyesházasságból származik, kétnyelvű

                       

34. szlovák, 55 éves, férfi

közgazdasági főiskolai végzettségű

30 éve él Somorján, zsolnai származású

nős, felesége szlovák, Somorján tanult meg magyarul, hibákkal, de jól beszéli a nyelvet

                   

35. szlovák, 38 éves, nő

egyetemi végzettségű tanítónő

Somorján a Matica slovenská aktivistája, surányi származású férjezett,

férje szlovák, érti a nyelvet, de nem beszél magyarul

                 

36.szlovák, 45 éves, nő

főiskolai végzettségű

27 éve él Somorján, pozsonyi származású

férjezett, férje szlovák, passzív magyar nyelvtudás

                 

37. szlovák, 48 éves, nő

főiskolai végzettségű

25 éve él Somorján, pozsonyi származású

férjezett, passzív magyar nyelvtudás

                     

38. szlovák, 38 éves, férfi

főiskolai végzettségű

16 éve él Somorján, púchovi származású

nős, felesége magyar, ért magyarul

                       

* A zárójelben lévő számok a nyilatkozókat jelölik, jellemzésük az írás végén található – a szerk.