Egy előadás vázlata

„Az erőszakos kitelepítés erkölcsbe

ütköző cselekedet.”

(Václav Havel)

Összejöttünk itt, a Schirn Kunsthalléban aus Anlass des Erscheinens meines neuen Romans Hochzeiten im Hause... nekem ezzel kapcsolatban el kell mondanom valamit. E trilógiám stílusát és tartalmát Tolsztoja asszonynak és Dosztojevszkaja asszonynak köszönheti, Prágában ugyanis nemrégiben megjelent a két hölgy férjükről írt biográfiája, amelyben életük párját úgy agyondicsérik, hogy azt mondtam magamban, életrajzomat feleségem szemszögéből írom meg, aki számára voltaképpen Max und Moriz és enfant terrible vagyok, nem írok magamról gúnyiratot, hanem egy kicsit azt, hogy és mint volt ez a dolog, mármint a házasságunk, én mint együttélésünk drágalátos kincse és ékessége. Így hát nejemet Tolsztoja és Dosztojevszkaja asszony kortársnőjévé tettem, annak a misztifikációnak a segítségével, melynek Goethe is mestere volt, akit élete alkonyán éppúgy köszvény gyötört, akárcsak engem, és a prosztata meg a podagra, a schamstergicht lényege, hogy az ember morózus és harapós, minthogy Negyedik Károly királyunk is ebben a nyavalyában szenvedett, amely a vacsoracsillag feljöttével kezdődik, és hajnali kakasszókor ér véget... És mivel ma Palmsontag van, annak az eseménynek az évfordulója, amikor Jézus szamárháton bevonult Jeruzsálembe, ahol a sokaság pálmaágakat szórt az útra... hát én is önök elé szórom néhány írói fogásomat, mellyel írás közben élek... nos, ez az irónia, és ez az a bizonyos goethei misztifikáció is, és ez a veleszületett vonzalmam a Schauspielertum iránt, és ez bennem a jüdische chucpe, és főként az, hogy szükségét érzem a gyónásnak, a katolische Beichténak... És minthogy zöldcsütörtököt nagypéntek követi, és Jézus megfeszíttetése által megáll az idő... Die Zeit wird gerafft, ahogy Szent Ágoston mondja... nem tehetek egyebet, mint hogy én is idejében elmegyek gyónni, hiszen nagyszombaton minden harang Rómába repül, hogy aztán alkonyatkor visszatérjen a templomok és székesegyházak tornyaiba, a falusi templomok és kápolnák haranglábaiba... Felütöttem ezért Szent Ágostont azon a helyen, ahol és amikor megállt az idő, amikor a harangok elnémultával az idő is csak a térben létezett... És lám, itt van Isten első parancsolata... Legyen világosság!... és a második: Bánjátok meg bűneiteket! És én eljöttem ide egészen Prágából, hogy virágvasárnap kimondjak itt valamit, ami talán fontosabb, mint a trilógiám, az Esküvők a házban... Ez pedig   nem más, mint a néhány nappal ezelőtti tájékoztató üzenete, ahol Václav Havel elnök úr azt mondta: Az erőszakos kitelepítés erkölcsbe  ütköző  cselekedet...  így van megírva ez az ő hegyi beszéde, amelyet ott tartott, és amelyben a továbbiakban kimondta az igazságot mindnyájunknak, önmagának és az utódoknak... A kitelepítés erkölcsbe ütköző cselekedet... és ennek belátása  elengedhetetlen  része  a cseh társadalom belső megtisztulásának... És én itt ehhez még hozzáteszem, hogy én is bűnbánatot tartok... Machet Ihr Busse... vezekeljünk mindnyájan mindazokért, akiket ártatlanul likvidáltak, gyermekek és nők és aggastyánok és öregasszonyok százezreiért... és én még hozzáteszem...   kutyusok és macskák százezreiért... És én itt mindezekért a teremtményekért bűnbánatot tartok úgy, ahogy azt azon a tájékoztatón a költő Václav Havel nyilvánosan kimondta, megtisztítva és jóvátéve így az egzisztencialista filozófus, Kari Jaspers könyvét... Die Schuldfrage, azt az írást, amely minden németet bűnösnek kiált ki azért, amit a Heereswaffe és az Eseswaffe követett el ott, ahova bevonult és elért... és én újra csak azt mondom, hogy eljön az idő, amikor a harangok Rómába repülnek, az interregnum ideje, amikor Jézus meghalt, hogy feltámadjon halottaiból... bánjátok meg hát bűneiteket, mert Die Zeit wird gerafft, a világ fejlődésének rövid és hosszú rafiaháncsa erős kötéllel lesz összekötve úgy, hogy megáll az idő, és a világon minden harang elnémul, és a halál még egyszer meghal, hogy elkövetkezhessek a megbékélés, a Feltámadás, a nap, amikor kitárulnak a mennyek kapui, és a halottaiból feltámadt Jézus felszáll Atyjához, hogy jobbja felől ülve uralkodjék az ítélet napjáig. Itt vagyok a Schirn Kunsthal-léban... amikor elhaladtam a Sankt Bartholomeus-Dom mellett, lehetetlen volt nem észrevennem, hogy valaki a sekrestyeajtón odább tolta a templom nevének betűit úgy, hogy az volt olvasható... BAR Tholomeus... így is jó, gondoltam magamban, de a templom főkapuja előtt ünneplőbe öltözött fiatalok tanakodtak, és fejük fölött a rudakon glóriaként fénylettek a zöld mirtuszágak, mint a virágvasárnapok jelképei, amikor Jézus szamárháton kocogott a városba, amely a Golgotával várta...

És ebben a pillanatban megérintett az apró termetű königsbergi filozófusnak, Immanuel Kantnak, a Zum ewigen Frieden amű könyvecske megvilágosult szerzőjének és az egész emberiséghez szóló üzenetének szelleme, mert a Zum ewigen Frieden annak is a módja, miként érvénytelenítsük Karl Jaspers Die Schuldfragejét, s adjunk igazat a prágai Václav Havel költőnek, aki nyilvánosan kimondta, és ez le volt írva, hogy az erőszakos kitelepítés erkölcsbe ütköző cselekedet, hogy az erőszakos kitelepítést helyeselni annyi, mint helyeselni a zsidók, a tatárok, a litvánok és más nemzetek erőszakos kitelepítését szülőföldjükről...

Tekintsék, kérem, ezt a beszédemet az Esküvők a házban allegóriájának, amelyben az én gyónásom egyben valamennyi jó szándékú ember útjának kezdete is a Feloldozás felé. Zum ewigen Frieden.

P. S. Immánuel Kant és az ő... Két dolgot csodálok... A csillagos égboltot a fejem fölött, és a bennem lakozó erkölcsi törvényt. És én ehhez még hozzáteszem, hogy a réges-régi bölcs könyvekben az Immanuel azt jelenti... Isten gyermeke. Így hát, ha megkísérlem végiggondolni azt, amit önöknek elmondtam, s amit bizonyára önök is tudnak, kiderül, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, mindnyájan Immánuelek vagyunk, a jók is, a gonoszak is... Ha meg nem, akkor legyen érvényes az, amit Christian Morgenstern mondott... Alles hat sein Ende, auch die Sonnenwende.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és mindannyiuknak recht guten Appetit. Ha belépnek otthonukba és éttermükbe, vendéglőjükbe és kiskocsmájukba... Einen recht guten Appetit.

(Ezt a szövegel a szerző 1993. március 13-án délelőtt írta mint az 1993. március 4-én vasárnap Maina-Frankfurtban elmondott beszédének valamiféle ex post papírra vetett vázlatát.)