Kalligram / Archívum / 1993 / II. évf. 1993. március / Gótika

Gótika

Nyári éj a pusztán. Tücsökciripelés. Tábortűz maradéka. A hamuba fúló parázs csak itt-ott világlik. Körötte a földön vitézek alszanak köpenyükbe burkolózva. Nyitott fehér királyi sátor. Kettőskereszttel, vörös-fehér sávokkal díszes. Zöld aranybrokáttal leborított tábori ágyon vörös ruhában alszik a király. Tekintetem a sátor csúcsától indulva körbepásztázza az egész látóhatárt. Felhőtlen csillagos ég. A fogyó hold lenyugvóban. A teljes kör leírtával, hullócsillagon akad meg szemem. A sátor mögött bukik alá. Bagoly szól. A távolból vágtató lovasok dobaja. Komondor vonít fel. A tűztől felpattan egy vitéz, és az alvó királyhoz megy. Megérinti. Az felébred, fölül. Kérdőn néz. Meghallja az erősödő lódobogást. Kardot ragad. A komondor izgatottan csahol. Mindenki talpon. Feltűnik a vágtatva közeledő csapat. Kunok. Sokan vannak. Az élen vágtázó mellén rangjelző aranyboglár. Óriási kétkezes pallost lóbál feje fölött. A többieknél hosszú lándzsa. A robajló lovasok legázolják a királyi sátrat. A csapat vezetője lesújt a királyra. Védené a csapást, de könnyű kardja eltörik a pallos alatt. Irtózatos vágás éri nyakától haránt a melle közepéig. Többen a már földre zuhant áldozatba döfik lándzsájukat. Erős, rövid küzdelem. Mindkét oldalon hullanak. Négy-öt kun éli túl a harcot. Az elesettek között, s a feldúlt sátron jártatják lovaikat. Elvágtatnak. Csak a komondor ugat. Az is elhallgat. A csöndben a pirkadat első jeleként sorra szólalnak meg a hajnali madarak.

Betűt rajzoló, őszes szőrzettel borított öreg kézfejet látok. Sólyom szemét közelről. A madár egész alakját, amint szegecselt kesztyűn ül. A kéz fölröpteti. A ragadozó meredek röpte a nyári égen. Kitárt szárnyakkal lebegve köröz. Szárnycsapásaival a déli nap korongja előtt kavarja a fény folyékony aranyát. Lecsap a magasból. Nyúl vergődik alatta. Megöli.

Álomba esek. Látok egy gyászszínekkel díszes szekeret. Rajta hatalmas koporsót, természetellenesen nagyot. Magától indul meg. Gurul, gurul a mezei úton, anélkül, hogy látható erő húzná. A sólyom a magasból látja, amint halad a dombok között kanyarogva.

Az agg ír. Fennhangon mondja az írottakat.

Nyár. Nyárközepi kék ég. Sötét felhők gyülekeznek sebesen. Hömpölyögve tornyosulnak. Kitör a vihar. A nappali sötétséget villámok fénye teszi vakítón világossá egy-egy pillanatra. A dühöngő szél fát tör derékba. Nádfedeles tanyasi ház fedelébe tép. A megduzzadt vízfolyásokban sűrű ár hömpölyög. A viharban lovasok vágtatnak. Élen a bán. A kunok tanyája felé. Néhány ház, sátrak. A rövid harcban küzdve hullnak a készületlen férfiak. Az aranybogiárost kettőbe vágják. A nőket se kímélik. A csecsszopóknak se kegyelmeznek. Mennykő csap a templomtoronyba.

Az agg fiatal. Szarkofág mellett térdel, elrévedve a vihar templomfalakkal szűrt tompa zajától. A püspök lép be a templomba. A négytornyú székesegyház előtt sisakos magyar vitézek, s hegyes süvegű kun harcosok vizsgálgatják a zuhatagban használhatatlanná lett íjakat. A bán vasban, sisak a fején, szeme fehérje villog, Az elől hasított, meggyszín köpenye bokáig takarja. A vért alatt piros dolmány, magas gallérral, nyakánál szélesen kihajtva. Lábán sötétvörös, hegyes orrú csizma. A püspök fehér hajú. Magas papjai kísérik. A sekrestyés kulcsával csörrent, bezárja a templomkaput. A harangtoronyban denevérek fürtje az első kondulásra szétrebben.

Püspöki szabad város résziről megállapított tűzi rend. A' Városnak Tűz Gyulladás esetire leendő bátorságosíttatása három feő Czikkelyekre oszlik, 's ezek közt az Iső Czikkely: a' Tűz Gyulladásnak el távóztattását; –Ilik Czikkely: A' támadotnak sebes hírül adását; –Illik Czikkely: harapódzásainak meg gátlását tárgyaza. –A' Tornyosok, főképpen a' tűzi veszedelemnek jókori hír adása miatt tartattatván, változtatva éjfélig 's éjfél után, állandóul, a' Torony folyosóján őrt álljanak, 's az észre vett tűz gyulladást, 'éjjel Lámpásnak, nappal pedig Zászlónak, 'a tűz fele lévő oldalon leendő ki tételével, 's a' Harang félre verésével, ki jelentsék. Írta az ősz kéz. Sine anno et loco. Tűz van. Az őr még nem tudja. A város sem tudja. A tornyos negyedóránként ébred, hogy körülnézzen. A toronyóra ütőművével összefüggő dróthuzal van átvezetve az őrszoba ágya alatt, ehhez van akasztva egy csomó rozsdás kulcs, meg ócskavas. Az egész köteget minden negyedütésnél megemeli az óraszerkezet és hatalmas zenebonával a padlóra ejti. Most feküdt vissza. A tűz biztonságban.

Mennykő csap a templomtoronyba. A denevérek fürtje az első kondulásra szétrebben. Alomba esek. Tekintetem körbepásztáz. A teljes kör leírtával megakad. Öreg kézfejet látok. Sólyom szemét. A madár egész alakját. Látok. A sólyom a magasból látja. Fennhangon írta. Tűz van. Harang félreverésével jelentem ki. Idő és hely nélkül. Ahogy a Tornyos a magasból látja, amikor nem őrködik.