Költészet; Másnap

Költészet

tűzfalra esővízzel

mázolok fel ákombákom

jeleket

ujjamat pocsolyába

mártom és a víznek helyet

keresek

szemeimet lecsukom

– én a bíró – így magamat

is látom

a kezem jár s én bentről

lesem a kusza képeket

mit rányom

az ujjbegy elken mázol

és maszatol mint porzón a

vadméhek

arcomon kinyílik két

fényvirág és én csak nézek

csak nézek

a régi gyermekekre

kik titkon felnőttek lettek

és mások:

azok akik elmentek

s mégis valaki-csiszolta

képmások

Másnap

vajon mi futja még az erőmből

a tegnap után s mennyi van még hátra

képes vagyok-e újból elölről

kezdeni mindent megpróbálni hátha

hazatalálok s majd a tetőről

jobban látom-e én az éjjel bátra

mi fényes nappal itt lenn felőröl

mint egészséget az örökös nátha

hideg ráz mikor útnak eredek

megint előttem kioltott nyelv az út

kígyó-villás nem lehet szakadék

annak sima míg lejtőnek meredek

szédülök s tálnak képzelem a bút

minek zavaros alján a maradék