Rekviem a reményért

Istenem, hogy elszivárog a lelkesedés!...

Még most is fel-feldereng néhány túlfűtött ismerősöm arca, négy év előttről, a tárkonyos gombahalom idejéből, amikor kólásszabadságot követelve csápolt az össztársadalmi bódulatra kiéhezett tömeg; a java értelmiség naponta többször megcsillantotta kiáltvány-, petíció- és programtervezet-írói tehetségét, fellángoltak a szerkesztőségek, lobbot vetettek a tanszékek, égő szívű gombahalmárok loholtak a gyúlékony városok utcáin, hogy sebtében belökött mozgalmaik zászlai alá szavazatképes elégedetlenkedőket toborozzanak; a pelyhes állú ifjoncokból, fellobbant tekintetű kul-túrmunkásokból és politológiai tájékozottságukra büszke értelmiségiekből verbuválódott küldöttségek előtt engedelmesen megnyíltak az idegen zsarnokság helytartóinak gőgös várkapui, s a hatalmuk alkonyának közeledtét démoni éleslátással érzékelő magas rangú köztisztségviselők – jó benyomást igyekezvén hagyni magukról (ó, mily naiv és hiábavaló volt ez igyekezet!) – minden petíciót és követelést jóváhagyólag lestempliztek, s aláeszkabált kézjegyükkel hitelesítettek; s valóban, a három hatalmi ág Cerberusát, a demokráciák mintájára, nemsokára fel lehetett darabolni, de hát, mint hamarosan kiderült, csak az egyik fejhez maradt kutya – komisz-nagy eb, három fejhez méretezett! –, ahhoz, amelyik, túlharsogva a vasárnapi nótaszót, azóta is megosztja velünk a gondolatait (uramfia, mennyi eshet belőle egy főre!...), ...de azért mégis megmozdult valami, még mindig nem kizárt, hogy lesznek újabb demokratikus fárasztások, be lehet nyomulni a Cerberus-fejbe, persze inkább csak a kutyanélkülire van remény, amely a tálhoz odajut ugyan, de se emészteni, se üríteni nem tud, s ha zabál, hamarosan úgy megtelik a pofája, hogy szólani sem lesz képes; ...és mégis-mégis: valami mocorog, fészkelődik, hümmög, nem rohangászik sugárzó tekintettel, nem rohan a gombahalomba, de elméletben néha-néha a másik oldalára fordul – 'sz az isten se tudja, melyik itt a jobb oldal, s melyik az, amelyiken feküdni jegyez balszerencsét; ...így haboz, így méregéi, de ha akarna se tudna már lefeküdni senkinek, nincs is már hova, mind a fellengzék, mind a hatalom almai rég be-telvék, a hézagokat bundával, temérdek ronggyal – kilóval – lepedővel betörnék, a maradék helyet teleizgék-mozgák, látja, hogy ő már csak az aktivitásán spórolva nyerhet valamicskét, megáll hát fádul s bámul, csak bámul: – Ó, november gombahalmai! Mily korán megemésztenek gyermekeid...

Istenem, hogy elszivárog a... lelkesedés...