Katolikus (?) értékek a hitművelésben

A fenti címet csak annyiban kell komolyan venni, amennyiben elhisszük, hogy a par excellence katolikus médiumoknak legalább egyik tennivalója a hit művelése, vagyis, hogy a sajtó a maga lényegénél fogva – többek között – ismereteket terjeszt, értékrendet és világképet propagál; mint egyházi jellegű közvetítő eszköz ennek megfelelően a jóra manipulál, lévén egyenes folytatója az egykori hit- és erkölcstan tantárgynak.

Abból a feltevésből indulok ki, hogy egyrészt lineárisan (quasi posztgraduálisan), másrészt térben (gyakorlatban) és időben (konkrét jelenben) a közvetlen életkapcsolatokban minden katolikus médium megfelel ennek az elvárásnak. Legalábbis abban, hogy a hitoktatásra épülten, elvileg a mindenkori gyakorlatban és – újságféle lévén – az aktualitásban mércéje is, tükre is a praxisnak.

A kérdésfeltevés problémái

Kézenfekvőnek látszott a módszer: felsorolni a katolikus értékeket, majd azokat sorban számonkérni. E mellett sok érv szólhat. Közülük a legtermészetesebbnek tűnik, hogy a katolikus (’egyetemes’) értékek többszörösen is objektív értékek, legalábbis azokként kezelhetők, amennyiben eredetük – mert az Abszolútumtól valók – független az embertől. Ezt a verziót az ökumenizmus eleve kétségessé tette. Szociológiailag ingatja meg ezt a közelítést az, hogy közösségi törvényekről van szó, a közösség törvényei pedig csak az egyén számára objektívek, míg a közösségek – általában mind a kis-, mind a nagyközösségek – számára eredetüktől függetlenül szubjektívként jelentkeznek. (Legprimitívebb változatban: mi és más, illetve mi és te, ti, ők.) Minthogy ezek változó konkrétumok, az abszolútnak vallott értékekkel érdemben nem szembesíthetők.

Az egyetlen megfoghatónak látszó empíria ebben az esetben, nézetem szerint, meghatározni, miket tart értéknek egy-egy médium napjainkban, és ezen értékeknek miféle előjelet tulajdonít. Az ekképpen értékhordozó médiumok összevetése mindenképpen valósként felfogható képet ad arról, a valóságnak miféle értékeit és minő előjellel tartja számon a magyar katolikus média. Ez természetesen független attól, hogy valóban reália-e ez a valóság, s attól is, hogy az értékelés újságírói szubjektivitása valamely közösség által vállalt attitűd-e. Ezen utóbbi kérdéssel kapcsolatban jegyzem meg, hogy a médiumokban megjelenő vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség nézeteivel, különösen nem egyhangú döntések, vagy „kialakított” álláspontok eredői.

Ez leginkább az IGEN című lapra vonatkozik, amely a kezdetek plurális valóságszemléletéből – valamiért! – a mai napig megőrzött valamennyit, amit különösen fontosnak tartok, mivel deklaráltan a fiatalok lapja, tehát a jövő előfutára. Figyelemreméltó ez már csak azért is, mert ötödik évfolyamába lépve az IGEN egykor fiatal szerzői – amennyiben megmaradtak – ma már középkorúak, a hajdani középkorúak pedig már az érett korosztályhoz tartoznak.

Nem ide tartozik, de megemlítendő, mivel a meglevő értékítéletekkel, illetve változásaikkal vagy megkövesülésükkel összefügg: a rosszul, vagy egyáltalán nem fizető katolikus lapok régebbi szerzői nemegyszer anyagi okok miatt, valamint idő hiányában leszakadnak, és kiválnak a lapok szerzői közül. Másrészt az is természetes, hogy az idők változtával az egyházhoz közel álló, bizonyára hívő tudós szerzők más, tágabb lehetőségekhez jutva, nem képesek időt szakítani a periférián tengődő, kis olvasottságú, kevésbé hatékony médiumok számára.

Ez természetesen a minőség rovására megy, és a jelenlegi helyzetben aligha elképzelhető, hogy az anyagilag is, szellemileg is szegényedő lapok a felszínen maradhatnak.

A választásról

A fentiekből következik, hogy az IGEN prioritást kapott. Már csak azért is, mert a Kereszténydemokrata Néppárt székházában kaptak helyet, és szerzői közé hivatásos pártemberek kerültek, a pártelnök miniszter is írt már a lapba, amely alapításától kéthetenként jelenik meg. Az ÚJ EMBER 49. évfolyamával és hetenkénti megjelenésével mint katolikus hetilap jelentős értékközvetítő. A VIGILIA 58. évfolyamában járó folyóirat, a 27. évében tartó TEOLÓGIA negyedévenként jelenik meg, ugyancsak értelmiségi olvasók számára, a KATOLIKUS ÓVODA ÉS ISKOLA a Magyar Katolikus Püspöki Kar Iskolabizottságának hivatalos lapjaként mintegy visszacsatol az IGENhez.

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió katolikus (vagy rokon) témájú műsorai sajátosságaik miatt kívánkoztak e sor végére: az előbbi a szóbeli közlés speciális (egy bizonyos befogadói réteget megcélzó) fajtájaként, az utóbbi pedig mint a legpopulárisabb médium kíván figyelmet.

A nyomtatott sajtó

Az IGEN

A bevezetőben mondottakhoz visszatérve: az erkölcsi választásként is értelmezhető, illetve az akként jelentkező értékválasztás és minősítés volt a keresett főtéma. Ennek megfelelően elsősorban a lap (most folyó ötödik évfolyamának) Hit, Confessio, Egyháztáji, irodalmi és műkritikai LAT rovatait vizsgáltam.

A legszembeötlőbb, hogy a lap utolsó oldalán szinte minden számban található egyfajta glosszaszerű összeállítás, igen, nem és nemigen címek alatt, amelyek közé – kézenfekvő minősítészavar miatt – újabban más (Pl. ne, aztán, végül, mivel stb.) címek is keverednek. A bevezetőben említett „valamiért” egyfajta magyarázatot kap itt: a konkrét igennel, nemmel jelölt írások nagy hányada esetében a példázattá avanzsált „mi mennyi?” típusú valósághoz való viszony mutatkozik meg. Szinte sehol sem tűnik ki, mi igen, vagy nem, és hogy miért mond rá a szerekesztőség igent vagy nemet.

Az értékválasztásra és minősítésre jellegzetes pártpolitikai elkötelezettségek jellemzők, amelyek egyszersmind válságtüneteket is nyilvánvalóvá tesznek.

Ezt szem előtt tartva fontos előrebocsátanunk, hogy a hajdani 15.000-es példányszám 5.000-re esett vissza, és míg a kezdetekkor – és még mintegy három esztendeig – a lap képes volt honoráriumot fizetni szerzőinek, a fenntartására kapott támogatás erre már nem elégséges. Ez akkor is tünetértékű, ha az alapító főszerkesztő Czakó Gábor szerint példányonként öt ember olvassa a lapot, amely 15–16. számának hátsó borítóján „a legkedveltebb PAPI LAPnak nevezi magát. (A példányonkénti 5-ös szorzót a Népszabadság 1971-es olvasói összetétel- és olvasottság-vizsgálatával összevetve kissé túlzónak kell tartanunk: a legfőbb egypárt-lap hivatásos optimistái szerint a lapot példányonként négyen olvasták.)

Az említett értékzavarszerű jelenség ellenére a lapon belül élesen elkülönülnek a JÓ és a ROSSZ minősítések, azonban a semleges, effajta erkölcsi ítélettel nem elkülöníthető értékek szinte teljesen hiányoznak, legalábbis csak elvétve fordulnak elő. Se jó, se rossz voltuk elvész a konzisztenciatörekvésben.

Az IGEN a törvényeket és a jogszabályokat, de még a választott parlament működését is e jó–rossz kettőségben látja-láttatja. E világkép nem az eredeti keresztény teljes hármas (Menny–Föld–Pokol) erkölcsi világkép megfelelője, hanem jellegzetesen az ellenreformációé, az ellen előtag hangsúlyozásával, amely nem a hit-, hanem a hiedelemrendszerek jellemzője inkább: teljes kettős. Értelme szerint: ami a világon van, Istentől való, tehát jó; ami pedig nincs a szerkesztőség és a külső munkatársak tudatában, és mégis létezik, ördögtől való dolog. Természetesen elfogadható (és tolerálható) ez a magatartás is, ám mivel nem tudásrendhez, hanem annak magyarázatához igazodik, értékrendjének objektivitását eleve elveszíti. Ez nem általános érvényű hátránya a lapnak, csupán szubjektivitásának bizonyítéka. Ez deklaratíve is jelen van: „Mi a jó, mi a rossz? Nem az értelem dönt benne! – Igaz, mihelyst döntöttem, keresem az ész érveit hozzá, hogy alátámasszam” (V. évf., 11. 20.). E rovatban (Tárna) a szerkesztőség nézeteivel azonos vélemények találhatók. Ugyanez vonatkozik az esztétikai értékre is (uo.).

Ennek ismeretében néhány érték és előjele az IGEN 1993-as évfolyamának lapjairól.

Ami jó: a Legfőbb Jó, a hit, a jóság, a kormány, a prófétaság, a civilizáció, a hittérítés, a közösség, a gyerek, a papi rend, Csurka kiválása az MDF-ből, hogy ne terhelje fegyelmivel régi és új pártja viszonyát, a megváltás, a haza, a Duna TV, Horthy liberalizmusa, az RMDSZ, a hierarchia, a szerzetesség, az igazság, a béke (kontextusban: mint az ötödik parancsolat megtestesülése), az élet.

Ami rossz: a szekták vagyis az eretnekség (!), Iványi Gábor lelkész, Bulányi atya, mert nem engedelmeskedik a hierarchiának, ugyanő, mert nehezményezi, hogy a Vatikán a Szovjetunió bukása után sem óhajt kritikát gyakorolni „Kelet-politikája” fölött (v.ö.: Iványi az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság tagja – kontra: békepapok), az SZDSZ, az MSZP, az abortusz általában, az abortusztörvény (és ennek kapcsán a parlament), a liberalizmus, a szabadgondolkozás, a szabadelvűség, a szabadkőművesség, a FIDESZ, „az ellenzékiség csábfátyola”, Jehova tanúi (és velük azonosítva a jehovisták), az euthanázia, a Népszava és a Népszabadság, valamint szerzőik, továbbá Fodor Gábor, a világnézeti semlegesség és a világnézetileg semleges oktatás, Haraszti Miklós, Landeszman György, az Állami Egyházügyi Hivatal, az adócsalás, az újgazdagok, az öngyilkosság, egy Lenin-szobor megvásárlása, a paráznaság.

Ha az olvasó nem érti, hogyan lehet egyazon dolog az egyik lapszámban jó, a másikban rossz (ha egyvalakinek a jellemzője, jó, ha másvalakié, rossz), nincs egyedül. Az IGEN a kognitív szférával (ld. a föntebbi idézet) nem foglalkozik.

A lap megcélzottai a fiatal katolikusok. (Magam találkoztam 70 év fölötti olvasójával is, aki evangélikus, de érdeklődő, nyitott ember.) Stílusa, amivel a fiatal réteget kívánja megközelíteni, napjainkból a PEST MEGYEI HÍRLAPot idézi, szóhasználata e mellett a 20-as, 30-as évek bulvárlapjaiéra, acsarkodása pedig részint a háború alatti szélsőjobb, részint a rákosista demagóg újságírás hangvételére emlékeztet. Ehhez az a megjegyzés kívánkozik, hogy humorában sokkal inkább az utóbbira. A hajdani szélsőjobb egyrészt szellemesebb, másrészt – ez nem általános – több irányban műveltebb volt. Különösen érdekes ez az összevetés a szociális gondok megközelítésében, a szociálpolitikában való naprakész műveltség tekintetében. Ezt nem menti az sem, hogy Kovrig Béla professzornak például Popper Sándor és Mónus Illés ellenében kellett – a világhírű Beveridge Plan létével szemben is – fellépnie. Más területen inkább a hitvallás és a kormánypártiság patetikus hangoztatása jellemző.

Az ÚJ EMBER

Bejáratott, biztos talajon álló profi lap, amelynek világszemléleti alapját csaknem fél évszázad szerkesztőségi rutinja adja, a tényekhez való viszonyát pedig részint a hetilapokkal szembeni fogyasztói igény, a vásárlók érett kora és a belőle eredő praktikus tudás, részint maguk a tények, amelyeket a felnőtt olvasó máshonnan is ismerhet. Vagyis nem mellőzi az erkölcsi ítélkezés során az előzetes ismeretszerzést.

Ennek vetületében mutatkozik meg 1. a mértéktartásból eredő „földi” – azaz a jó–rossz dichotómián kívüli dolgok – tudomásulvétele, 2. ami ebből következik: a túlkommentálás és az acsarkodás mellőzése.

Megjegyzendő, hogy szerzői között, ritkán, feltűnik egy-egy IGEN-szerző, ám közülük az egyik legbőszavúbb és legtürelmetlenebb szerző is mértéktartásra kényszerítve. Szövegének terjedelmén a szerkesztői mértékszabás, stílusán pedig az alkalmazkodás és a megjelenés vágyának kényszerű önfegyelme érződik.

Nem jutottam hozzá a folyó év minden számhoz, de szövegvizsgálatom január elejétől – egyre sűrűbben követve a megjelenést – a szeptemberi utolsó számig terjedt ki. (Szükségtelennek tartottam az értékeknek az előzőekkel való táblázatos összevetését, vagy kommentálását. Terjedelmi okok miatt sem lehetett témám.)

Ami jó: a család, a megújulás lehetősége, a közösség, az ökumenizmus, az imaszolgálat a terhességmegszakítás kísértésébe esettekért, a béke, a vallás, a szabadság, a lelki segítségnyújtás, a szeretet, a hit, a békesség, az emberi jogok, a szabadságeszme, a liberalizmus (autonóm embereszmény), a kereszténység, a nemzeti szellemiség, a keresztény demokrácia, a személyes szabadság, a misztériumok történelmi valóságalapjának megismerése, a vallások közötti párbeszéd, a kultúra, a sport, a szeretet, a világi hitoktatók szolgálata, a Duna TV működtetése, a bibliaolvasás, az élet tisztelete, az egyén méltósága, a nemzeti értékek, a kulturális sokféleség, a multikulturális értékrend, a szolidaritás, a szociális értékek megvédése, a keresztény alapértékek általában, a „zöld értékek”, a bizalom, a házasság, a lelkiismeretesség.

Ami rossz: a jóra való restség, az elmaradottság, a gyűlölködés, a terhességmegszakítás kísértése, a nyomor és a szellemi éhínség, a háborű és a gyilkolás, a marxista-leninista ideológia, a szolgaság, a szekták kihívása, a liberalizmus és a kereszténység szembeállítása, a hamisság, a fundamentalizmus, a gyermekbűnözés, a merénylet, a gőg, a tökéletes világ ábrándja, a válogatás nélküli – és az egészséges cselekvés helyetti – szakadatlan tévénézés, a mesterségesen létrehozott és megfogant (lombik)bébik kiválasztás utáni megsemmisítése, a mesterséges megtermékenyítés révén a „fajnemesítés” lehetővé tétele, a természet rendjébe való felelőtlen beavatkozás, az euthanázia, a konzumkultúra, a rasszizmus, az ateizmus („antivallás”), a fasizmus, az „Ágnes, az Isten báránya” c. film és készítői, forgalmazói, a dabas-sári botrány, a túlélő bolsevik összefonódások működése. Kiemelendő, hogy a rossz minősítés nem „ördögi” személyekre vonatkozik, intézményeket sem sért, hanem a „bűnre vezető alkalmak” és lehetőségek előidézését illeti elsősorban. Ez a szemlélet különösen akkor tekinthető eredeti keresztényi türelemnek, ha figyelembe vesszük, hogy az „Ami rossz” címszó alá nem csupán a kifejezetten negatív jelzővel illetett értékeket soroltam, hanem azokat is, amelyeket a lap, árnyalt minősítéssel, „erkölcsi probléma”, „súlyos erkölcsi probléma”, illetve valláserkölcsi vagy/és általában alapvető erkölcsi törvényeket sértő megjelöléssel illett. Ami a jó–rossz arány mennyiségi eltérését illeti, a magyarázat elsősorban abban van, hogy az ÚJ EMBER negatív értékei nem kirekesztésből vagy előítéletből származnak.

Szóhasználata és nyelvezete megfelel az átlagosan és magasan művelt keresztény középosztály által elfogadott újságnyelvnek. Sajnos a nyelvtani egyeztetés járványos fogyatékossága megfertőzte már az egyetlen magyar katolikus hetilapot is: „tegyük a dolgokat a helyére, mert mindegyikünknek így lesz a legjobb”.

Mind a heti-, mind a kétheti lapnál kiemeltem a közösséget mint pozitív értéket. A közösség mint érték a megnevezése ellenére maradt érték. Mind a nemzetközi, mind a nemzeti szocializmus meggyalázta ezt a fogalmat, pozitív értékként való elismerése a parancsuralmakkal szembeni, valóságos közösségek iránti igény megőrzésére-megőrződésére utal.

A későbbi vizsgálatoknál alighanem a közösségekhez való közösségi és egyéni viszonyokat mint erkölcsi viszonyokat kell a középpontba állítani (ide értve az egyének egymáshoz és önmagukhoz való viszonyának szerkezetét is mint erkölcsi viszonyokat). Az erkölcsi törvényekhez – mint hitparancsokhoz – való viszony kutatásának problémája e nélkül aligha lehetséges.

A VIGILIA

Az eddig vizsgáltakhoz hasonlóan – hál’ istennek – nem elemezhető. A folyóirat 58. évfolyamának vége felé jár, és értékszemlélete egyfelől az egyetemes emberi értékeknek felel meg, másfelől katolikus (’egyetemes’) világú. Vizsgálata csak más dolgozat témája lehet, ezúttal csak jelzésértékű utalást tehetünk minő voltára.

A szerzőgárda nem feltétlenül hírnevesen vallásos katolikusokból, még csak nem is feltétlenül hívő alkotókból tevődik össze. Ennek egyik kézenfekvő oka, hogy most, amikor a Galilei-pör is átesett napjaink perújrafelvételein, és az egyházi igazságkeresés célja – a pártok gyakorlatától eltérően – inkább a megismerés, mint (ebben az esetben: vélt) igazsága törik-szakad igazolása, az értelmiségiek számára készülő folyóirat se hívőséghez, se felekezethez nem köti az érték elfogadását. A szerzők Balanyi Györgytől Szennay Andrásig, Kiss Gy. Csabáig, Határ Győzőtől Bisztray Ádámig, Nemes Nagy Ágnesig és Monoszlóy Dezsőig, Esterházy Péterig sorolhatók. (Nem ellenpólusokat akartam ekként jelezni, csak az elfogulatlan sokféleséget.)

Látni való: csak (csak?) mint értékhordozó és mint a katolikussággal összefüggő médium illik ide.

A TEOLÓGIA

„...munkatársai a katolikus egyház tanításának keretein belül saját felfogásukat, nézeteiket fejtik ki, saját választott módszerüket alkalmazzák. A közös hit egysége folyóiratunk számaiban a legitim sokszínűség harmóniájában kerül az Olvasó elé.”

Ezen nincs kommentálni való.

A negyedévenként megjelenő tematikus folyóirat elsősorban előre felkért szerzőkkel dolgozik, de bárkitől elfogad megfelelő minőségű kéziratot, ha az az előre közzétett témakört érinti.

Kézzelfoghatóan megmutatkozó (folyóirat-)alapérték a római katolikus hit és az egyén szabadsága, ennek keretein belül. Az 1993-as évfolyamnak a sorok írásáig legutolsó, 3. számával foglalkoztam alaposabban. Nemcsak aktualitása az ok: a téma mintegy állásfoglalás a már említett népszerű lapok értékítéletének tárgyában: SZEXUALITÁS, EMBERSÉG, KERESZTÉNYSÉG.

A kiadvány – mint mindig – kerüli a dogmás megnyilatkozásokat, „amikre nagy a kísértés”, mint ezt föntebb tapasztalhattuk. Ennek ellenére sem okozott nehézséget az értékek felismerése, illetve elkülönülése-elkülönítése. A folyóirat világképe alapvetően teljes hármas, azaz a dolgok nem a jó–rossz polarizáció alapján különülnek el: az érték nem a tárgyaké, hanem a viszonyulásé. Különösen e tekintetben vehetjük központi, vízválasztó témának a szexualitást, a testi szerelmet és a hozzá tartozó kérdések körét, példának okáért a cölibátust és a mesterséges megtermékenyítés terjedő gyakorlatát. Az önismétlést elkerülendő: a folyóirattól semmi sem idegen, ami emberi. Ennek megfelelően először a közvetlenül a témához kötődő értékek következnek, majd a lapban megjelent többi katolikus érték.

Érték: a sokszínűség, a pluralitás, (tehát) a türelem, a hit, a harmónia, a szerelem (amely „mind egyéni, mind közösségi célra irányultságában a jón alapul” – II. János Pál), a szexualitás (többek között azért, mert „két ember között a legszeretőbb kapcsolat – amely – kifejezi azt is, ami más vonatkozásban az istenszeretet”, és pl. mert az ember iránti szeretet is kifejeződik benne), a nemiség, a szeretet, a házasság, az élet, a gyermek, az öröm, a lélek derűje, a lelki erősség (állhatatosság, kitartás, „férfiasság”, bátorság, civil kurázsi – mivel a lelkierő gyakorlása erősíti az egyént, de erősítőleg hat a közösségére is), a kötelességtudás, az önuralom, az igazság, az alázat, a szelídség, a szerénység, a lelkiismeretesség, az egészség, a lelki (pszichés) egészség, a „testi-lelki" szerelem, a celebsz élet (de nem magasabb rendű a házasságnál, hanem más fajta lét), a fentiekből is következően: a közösség.

A VIGILIA nem kirekesztő értékvilágú, semmit sem tekint eleve bűnnek vagy bűnös dolognak. Még a mesterséges fogamzásgátlást sem, mivel „nem 100%-os biztonságú”. Sapienti sat. És ami itt ismét kiemelendő: nincs kritérium, csak a katolikus hit határain belül maradni, a vélemények szabadon közölhetők.

A Közösség mint érték ekként kap egyetemes jelentést. A gyűlölködést mellőző magyarázat szerint – több fontos érv mellett – azért, mert a modern ember közösséghez kíván tartozni, és „a szekták látszatsikerei a szeretetkínálattal függenek össze”. A felmérések szerint egy-egy ember általában öt közösséghez tartozik (munkahelytől a baráti, egyesületi körig), és abban az országban, ahol az egyének nem tartoznak egynél több közösséghez, súlyos bajok vannak.

Kiemelendő az is, hogy a VIGILIA szerzőjének(-inek) álláspontja szerint a lombikbébik létrehozása nem vetendő el, bár nehézség (vagyis nem bűn vagy „rossz”), hogy a méhen kívüli megtermékenyítés az életadást és a szexuális szeretet kifejeződésének aktusát elválasztja egymástól. Ugyancsak problematikus, hogy az embrióátültetésnek kikerülhetetlen velejárója a megtermékenyített petesejtek egy hányadának halála: ez döntő szempont mindaddig, amíg nem bizonyítható az a tény, hogy az életben így okozott veszteség nem nagyobb, mint a természetes megtermékenyítés folyamatával együttjáró életpusztulás. (Kénytelen vagyok emlékeztetni az olvasót a méhen kívüli terhességek utóbbi időben megnőtt számára, valamint arra, hogy boncoláskor meglehetősen sok, terhességgé nem fejlődött megtermékenyített petesejt, ú.n. kőmagzat kerül elő.) Emellett van fejlődés a méhen kívül előidézett terhességek és a visszaültetések sikerességében, és a házasságban élők külső segítséggel történő életadását „csak a legkonzervatívabbak utasítják vissza”, azt az értékhiányt, amit az aktus leválasztása okoz, „a gyermekáldás és a nevelés értékei hosszú távon bőven kárpótolják”.

A VIGILIA szerzői a tudomány eredményeitől teszik függővé állásfoglalásukat.

Kénytelenségből említem meg, hogy a behatóbban vizsgált szám a pártokkal csak egyetlen mondatban foglalkozik: a szerző nézete szerint nem lehet tartósan sikeres az a párt, amelyik csak a hasznosságra épít, az igazságtól és az erkölcstől távol áll.

Cseppben a tenger: egyetlen témakörrel kapcsolatban tulajdonképpen valamennyi katolikus érték a maga eredeti képében felvetődött.

Az értelmiségiek számára készülő, olvasmányos folyóirat nyilván foglalkozna negatív értékekkel is, ha feladatának tartaná, hogy mások ajtaja előtt is söpörjön. Ez nem tiszte: marad a katolikusok problémáinál.

A katolikus telekommunikáció

Annak ellenére, hogy az írott sajtó seregnyi katolikus, vagy más, de érdeklődésre számot tartó műsort közöl ajánlatában. A választékból azonban csak a Magyar Rádió és a Magyar Televízió egy-egy vallási műsora számít kimondottan katolikus műsornak.

Magyar Rádió

A Magyar Rádió műsorai közül a félórás TANÚIM LESZTEK című mondható tartamában is komolyabb adásnak. Két adás felvételén is részt vettem, így sikerült a műsort születése közben is megismernem. Némi leegyszerűsítéssel a műsorok három részre oszthatók: 1. ismeretterjesztés, 2. egyházi hírek, 3. irodalom. Az összekötő zenéről nem szólok, csak annyit, hogy soul szóba sem jöhet, mert az a „lélek” nem katolikus.

Maga az ismeretterjesztés elsősorban a soron következő egyházi ünnep lényegének és eredetének ismertetése, egyfajta konkrét tényhez kapcsolódó hittanóra, amely épít valamicske, még el nem felejtett ismeretre. A felolvasott szöveg indokolatlanul kenetteljes, egy-egy pillanatában a szarkasztikus játékfilmek simlis papjainak „szentbeszédeit” idézi. Indoka nyilvánvalóan megfelelési késztetettség, alkalmazkodni vágyás a feltételezett hallgatók feltételezett pap-képéhez. A műsor készítői szerint a műsort öreg nénik hallgatják magányosan, „nekik ez kell”.

Az egyházi hírek fontosak minden gyakorló hívő számára. A műsor eredetileg nem rádiós készítői a régebbi, hivatásos munkatársak véleményét nem fogadják el. A hír, azok véleménye szerint, a lényegre szorítkozó, rövid ismertetés. A műsor gyakorlata szerint nehezen hallgatható esszéisztikus megemlékezés mindarról, ami a hír hittudományi háttere, a hírben érintettek nacionáléja stb. Egy normál hír nem hosszabb fél percnél. Itt a közel negyedórás hírblokkba mindössze két híranyag fér.

Az irodalmi rész – versfelolvasás – istenes vagy annak vélt versek (pl. Ady: Krisztus-kereszt az erdőn) nem profi, de szép felolvasása. (A kritika itt nem tisztem.)

Magyar Televízió

A Magyar Televízió több műsorában szerepelteti a katolikus papságot mint a közéletben jelenlevő értelmiségi réteget. Nemegyszer kifejezetten propagandisztikus céllal, azonban mindig valamelyik érték propagandájaként. A propagált értékek közül a hatodik szentség van az élen a vele is eo ipso propagálható keresztény közösségi élettel. A papi rend, illetve a papi hivatástudat, a hivatás szépsége mellett főként a – változások ellenére nyomasztó – paphiányról szólnak a műsorok, akár megemlékezések, akár interjúk, akár életpálya-bemutatások. Az önvallomásszerű műsorok részint példamutatásként, részint a pályaválasztás befolyásolása irányában hatnak.

A Rádió említett műsorával szemben kifejezetten erényük e műsoroknak a normál hétköznapi beszéd és a derű. Kifejezett hátrányuk a mértékletesség erényének mellőzése: legalább olyan hosszúak, mint egy akciófilm, vagy egy krimi. Ha adódik is egy-egy snitt, a jellemzően statikus kamerával szemben üldögélő atya képtelen, bármily kiváló személyiség is, felvenni a versenyt ily hosszú ideig tartó monológjával, bármi legyen is a másik csatornán.

„VELETEK VAGYOK MINDENNAP...” – szól a mottó, és általában fiatal papok révén mutattatik be egy-egy találkozó, a közösség és a párbeszéd mint érték. A műsort profik készítik, illetve ha mégsem, akkor feltétlenül hallgatnak a szakemberekre. Rövid, lényegre törő, hírszerű, testközeli, mintegy baráti ismertetés. Utána új kép: népi vallásosság, kegy- és zarándokhely következik, nemegyszer valamelyik helyi tévé adásának átvétele. Közösségkép ez is, az egyenjogúság főváros és vidék hívői között. A közösség tagjainak megszólaltatása egyfajta idegenforgalmi propaganda, az elragadtatott megszólalók csodavárása azonban nem annyira populáris, mint amennyire vulgáris hitváltozat, a naiv hit és babona határán. Ugyanakkor elhanyagolt értéket hordoz: az együttélő nemzetiségek békéjét, a communio kegyelmének egyfajta jelenlétét. Békességet és türelmet.

Értékek: a közösség, a kereszténység, a hit, a szeretet, a hivatástudat, a szolgálat, az igazság, az egyenlőség, az ismeretszerzésre való törekvés. A Rádió esetében az irodalom is.

A két telekommunikációs médium kirekesztő, negatív értékekkel nem foglalkozik, igaz, a napi kérdésekre a nem direkt katolikus műsorokban keresi az Egyház válaszát is.

Azok a műsorok, sajnos, nem bővelkednek a keresztényi türelem erényében.