Kalligram / Archívum / 1994 / III. évf. 1994. december / [ezer veszprémi naplemente]

[ezer veszprémi naplemente]

170.

kölyök gaztett játszik a fűben

amikorra felnő

körmein elforog húsz éjszakai hold

de az marad aminek született

                   

két év se kell saját kölyköket szül

a gaztettek húsevők (ragadozóak)

a kölykök is tarajos zápfogúak

szemfogaik porcelánzászlók

                     

– kezdte a borús reggel

s fejezi be magát nyolc sorban hagyva

a játékos jószág oda térhet vissza ott az alma

szekértő szemmel onnan szemléz jós szaga máris

bontja dűti a köréje épült verset

                   

171.

de ha megrajzolom a kertet

elkezd romlani

a hozzápászítható kevés kifejezés

majd a kerítés omlik szét

végül felgyúladnak

perzselődnek a nehézszagú borókák

a haiku-növények a csalán

mintha csak kiégne belőle a vers

a rózsakerttel pergolával

túl számos rózsakerten és pergolán

ami elkészül máris bosszútervet készít

miként bontsa le magát

növekedjen vissza a sötétbe csendbe

                   

172.

fölhasította

dűl belőle a kóc

omlik belőle az idő

nem több a mellékesnél

félfényes körülmény nem egyéb

locsolná benzinnel

fölgyújtaná a világot

több annál mint ami lenni akart

vesztéshez ez ok és elégséges

megérte hogy köréje

szenvtelen tekintetekkel

csupa sok önmaga áll

szivarzseb felett rózsával metonímiával

                     

173.

akár a magban a hasadás

a zöld kőben macskalélek lakik

lusta tájbámuló

nem érti de nézi a tájgyaloglókat

                       

a macskalélek alkonykor éber

karmait párnába visszavonva

kislángú lidércként

lopva kúszik a sziklaperemre

zsákmányát kiszemeli

akinek egy teljes éjszaka világít

                   

a hasadásban is testvérfény éled

kedveli s játszik véle a macskalélek

                   

a harsonában dallam ébred

lassúdan köröz

mielőtt a helyszínre érkezik

a magban a hasadást

rézhajú angyalok figyelik

                 

lesz egy pillanat amikor

minden jáde pisztácia malahit

ami zöld kő az a talpára esik

menekülnének a tájlakók

de nem tehetik

               

a macskalélek a kőbe visszatér

a zöld kőbe zárkózik lakója

az álom hosszúselymét magára tekerve

hol verítékezik

hol tejről álmodik

                     

174.

firenzében néztünk volna egy képet

az új esély

vagy talán a nap

amiben ez-az van még

pl. séta vízpart fecsegés

                     

firenzében együtt éltünk volna

a feltételes módnak papír a fala

a múltidőbe piros ajtó nyílik

aztán ott a távlat

                   

firenzét nem lehet megbocsájtani

fogod magad és átmész

elhúzódsz

én meg maradok a férfikorban

               

175.

a st. anna templom oltára mögött

napokig fekve

csak ne leljen meg az utcavadász

röviden és utasítva

hogy megtalálható legyen

mint a posta

mint a gettó

a forgás a körhintában

                 

a st. anna oltára mögött

a villamos is elalszik

                     

nem veszi észre az utcavadász

se a húsvét

se az illegalitás

                 

176.

távolról jött vagy a pincéből

aludni a lugasba járt

mert unta a várost

ahogy kívül-belül sötétedik

                     

a nyirkot is unta

amiben otthon érzik magukat az árnyak

eltart amíg kilábal belőle a reggel

holott hűvös a halántéka

                     

por sem legenda sem

tény hogy nem több veszprémlénynél

a helyzetek mindig eltalálják

fúrják a bőrét

ha visszalépne akkor is csupa tízes

                 

177.

vers érkezett fehér kócsag

nagyszárnyon jött és hozzám szállt le

nem hívtam nem vártam elég nekem a nevemben elférni

                     

a vers valakit keres

segítek neki a kutatásban

                   

hosszú lábbal iszapot kavarva

erős csőrrel törekválogatva

                 

vihar előtt a vers

miért leskelődik a táj alá

miért mondja annyit a nevemet

miért kiabálja azt hogy géczi jános

               

178.

ma este nem jön ide senki

az esőben a mélyutak beáznak

a szóban a szót valaki veri

és a rózsából feltör a láz

                   

ma este minden csepeg és hideg

a borban se nem alszik se nem lázad

megépült majd elbontotta magát

félórát ha vakított a házad

                   

áthúzódik a ragrímek alá a tervgyilkos

az eső elől és virágot szagol

nincs tájélménye nincs nyárfasor

és elképzeli miként leled meg

miként töröd rá az ajtót valahol

             

179.

hogy miként töröd rá az ajtót

ha az esőben a visszaút beázott

mint a szem a szigorú kék

ha mindent látott

                   

a tervgyilkos estélyiben van

bár rongyokban állt előbb

téged is átöltöztet a helyzet

ha előbb már lelőtt

                     

aztán ott fekhetsz mint tény

beleforgatva a tanulságba

a feltépett ajtóban

lépésnyire a végeredmény előtt

áttetsző véknyan mint a virág árnya

                     

180.

a reggeli ködkürtben benne van

szólít és parancsol máris

vonatkozzunk

s a másikba átszimfóniázzunk

                     

a kertben is az a gazdahang

az ollóban rongyait összefogva

nyakig merül de mint kígyólétű

utasítás bárhonnan előbukkan

és megmondja a nevét

                       

átmászik a nyelv roncsain

meztelen és odaáll eléd

a dolgok alatti beomlott

másik életről mond mesét

                               

181.

firenze dal is lehetne

és a dalban bármi megeshetne

vagy gondolj bele és rögtön megérted

firenze pl. mint kísértet

                                               

ő az akiben összeér

a múlt és a jövő

mint a kézfogásban

két tenyér

                                   

olyanná válni firenzében

akár az utcán a visszajáró léptek

mint egymáson fekszenek

márgában a korhadt levelek

:az elválások és érkezések