Kalligram / Archívum / 1994 / III. évf. 1994. szeptember / ki köszön át a lécközön?

ki köszön át a lécközön?

ki köszön át a lécközön

s különben is mi közöm

mások lábközléskényszeréhez?

élek mintha egy Big Mac közepén

rázom a hideget mint megannyi szent

riherongy ringyó a rongyot

hajsza hajszálere ha pattan

az isteni szikla csiholta szikra

mint bamba bombabimbó

pattant szét száz kort egyetlen

túlkoros perc alatt

a seb sziromként felfakad s kidagadnak

kosarukból a kikosarazott álnok

futó lázi álmok és feltevések

vajh ki köszön át a létközön?

a négy hőselem (az agy a szív a nemi szervek

a lélek) maga? jaj

most lazán lezseren

illem-kimérten feszesen

illik köszönni return

fejét biccentve: bicc vagy

szelíd-parasztosan némi urbánus

fűszerezéssel?

a fülben lefülelődnek a hangok

a szemben megpepitulnak olykor a színek

és hellyel kínáltatik a helyzet

tőzsérek sóznak tőzsérre mirha-marhaságot

mert ha kell visszakuporodik Kolumbusz –

tojásába a tagadás

és mind a két nem

rántottát ki süt belőle ezután?

ki ránt se rá? és ki heder

itt amúgy istenigazából darauf?

ki köszön? és ohó hogy! át a lécközön

sótlan néni vagy cukros bácsi

borsos árat fizetsz paprikás

kedv izzad ma bennem

szólsz s nem tudom ki vagy

lélek-sztrádán szellem-vasúton

zötyög tülköl fékez a gondolat

a lécközön jaj átnézni

nem merek világmegváltó

irgalomárus te lennél ott?

szenvedélylobbantó vájatos öröm lenge

leánya te? ó ha kebledre

tehetném kígyóm (na jó: kígyócskám)

melengetni két halál olvadna halhatatlansággá

                                   

a díszletek bennem laknak

az angyalka is mely földre száll

hogy testem kapva koptassa buja

báj-remegésben

fehérré nő bennem a hang kiröppen

és megreked a lécközön