Kalligram / Archívum / 1995 / IV. évf. 1995. december / Közép-európai ember álma

Közép-európai ember álma

Hirtelen csönd. A keringőző párok

kővé merevednek. Egyre öblösebb

gyászdobot hallani, s a lassan táruló

ajtókon át furcsa menet

támolyog be a terembe: csont-bőr

asszonyok, kiaszott vének, gömbhasú

kisgyerekek. Visznek valakit, ravatalozni.

Megállnak, hangtalanul leeresztik a testet.

Lángírás villog a falon: „Az emberarcú isten”

(Ki vérét ontotta értünk – mindhiába.)

Kialszik a fény, csupán egy fáklya füstöl;

ül és nyüszít a kifosztott sereg.

Megint zene. Sercegő félhomályban

a párok újra tánclépésre várnak.

És áll a bál! Tovább keringenek.