Kalligram / Archívum / 1995 / IV. évf. 1995. december / Stano Černý Bestiariumai

Stano Černý Bestiariumai

-i -n fordítása

Stanislav Černý 1956-ban született Pozsonyban. 1981-ben végzett a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán; tanára Albin Brunovský volt. Festő, grafikus; animációs filmeket is rajzol. Pozsonyban él és alkot.

*

Stanislav Černý terjedelmes Bestiarium című ciklusa az individuális mitológiák körébe tartozik. Individuális Lyotardnak a modernizmusok meta-beszédének elhalásáról és számtalan történetfoszlánnyá való széteséséről alkotott elmélete szerint. A partikularizált individuális motívumok – Černý képein kaotikus szétszórtságban, akárha az ősrobbanás után – saját, autonóm egzisztenciára tartanak igényt. A dendro-, therio- és antropomorf figurák intenzitása, átgondolt, patikamérlegen kimért kölcsönhatásuk a látszólag semleges háttérrel – noha mindez erős vizuális feszültséget produkál – a gyakori erotikus, szexuális és állat-témák obszcén jellegét tompítja, és költői játékossággal ruházza fel. Černý részletek iránti fogékonysága kifejezőeszközeinek megválasztásában is befolyásolja; nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az intuitív rajzot a festészeti módszerekkel és a színválasztással egyenlő rangra emelje. Ezért válik legmegfelelőbb kifejezőeszközévé a színezett rajz.

Černýnél fokozottan érvényes az a talán már elkoptatott tétel, mely a művészt saját mikrokozmoszának demiurgoszaként láttatja. Itt tulajdonképpen – támaszkodva némely mítosz-elméletre – inkább „mezokozmoszról” mint a reflektált valóság viscerális hiposztázisáról beszélhetünk. Jellegzetes szellemisége ugyan a poétikai törvényszerűségek és a szimbolika révén kerül át képről képre, mégis csupán konkrét archaikus ősformákban, in situ jelenítődik meg; jegyei primer olvasatban gyakran rejtve maradnak.

Černý képeit hermetikus jellegük és mitologikus eredetű címeik enyhén misztikussá teszik. Ám ez semmiképp sem célzatos álcázás, hanem a steril filozófiai kérdések útvesztőiből való gyakran metafizikus kiútkereséssel szembeállított vitális magatartásforma és a saját létére – személyiségének az érzéki tapasztalás tükrében megjelenő tudatos és tudatalatti vetületeire – való nárcisztikus rácsodálkozás rehabilitációja. Ez az elv nyert végső soron verbális kifejezést a művész bizarr A szőrszál filozófiájának kiáltványa című művében is. Černý Bestiariumai – melyeket ő maga „a tudat állapotának lenyomataiként” jellemez, melyeken át „a világegyetem élő és folyton változó folyamaként a fény felé törnek az élőlények” – valóban mintha a freudi-jungi tudattalan mélységeiből buzognának elő. Ám – ellentétben a kultúrateremtő alapelvvé emelt freudi libidóval és a jungi pszichikus energiával – Černý lényeinek keletkezéstörténetében meg kell látni az emberi pszichikum intellektuális tartományait aktivizáló tudatos motívumokat is. Ezeket éppen az ember szimbólumokra épülő gondolkodásmódjának, szimbólumteremtő lelki hajlamának koordináta-rendszerében lehet legkönnyebben identifikálni. Talán a tudattalanban megragadt formális archetípusok konkrét, ikonikusan manifesztálódó kifejeződései, mint ahogy Carl Gustav Jung értelmezte? Černýnek több képe ezt látszik igazolni. De hát ez a kérdés eleve módot ad a belemagyarázásokra, Černý művei pedig nagyon is alkalmasak a multiinterpretációra. Az egyik ilyen – úgy vélem, a legnyilvánvalóbb – magyarázat éppen a formák örökös kölcsönös egymásra hatása, az élet megjelenési formáinak változékony sokfélesége.