Kalligram / Archívum / 1995 / IV. évf. 1995. július–augusztus / Juraj Meliš szobrairól

Juraj Meliš szobrairól

– h. z. – fordítása

Juraj Meliš 1942-ben született Érsekújvárott. 1966-ban szerzett diplomát a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán, ahol 1990-től a szobrászati műterem vezetője. Pozsonyban él és dolgozik.

A Kalligram ezen számát illusztráló Monológok című ciklusa egyike azon három terjedelmes és változatos sorozatának (Help, Idea és Monológok), amelyekben a hetvenes évek felétől nemegyszer iróniával feloldva tükrözteti a korhoz nem éppen illő eszme „dédelgetésének” bizarr voltát és abszurditását. A három sorozat közül a Monológok a legfiatalabb, genezise szinte az egész nyolcvanas évekre kiterjed s magába foglalja majdnem az egész korszakot, „eszmei” szempontból pedig a két előző ciklushoz kapcsolódik s azok alapvetően egzisztenciális üzenetét boncolja tovább és teljesíti ki.

A Monológok ciklus kezdetén a művész gesztusa határozott – az elavult szemlélettel szembeni rezignáltság demonstratív aktusa, mely ugyanakkor új lehetőségeket is hordoz. Egy pillanatnyi megbékélés az elfogadhatatlannal. A kompromisszumkeresés pillanata, mely a kibékíthetetlenség tanácstalanságába torkollik. Egy azonnali eredménnyel és tartós következményekkel járó gesztus. Az az elhatározása, hogy a lélek végsőkig polarizált két állapotának külső megnyilvánulásait egy élő arcról készült két halotti maszkon rögzítse és így reagáljon a társadalom közömbösségére, tetemes alkotói energiákat szabadított fel, s ezeket az erőket sikerült Melišnek megújult kifejező eszközökké szublimálnia. Az arckifejezés ambivalenciája (szomorúság – öröm) azonban a halotti maszkot az élet maszkává avatja. Rezignáció és apátia kontra optimizmus és remény. Meliš maszkjainak mindkét vetülete (sőt, még kombinációjuk is) kizárólag reprezentatív funkcióval bír. A művész és a társadalom viszonyát szemlélteti. Nem kimerevítve – a művészi ábrázolás törvényszerűségeit tiszteletben tartva, de szigorú tárgyszerűséggel: archetípusok egymásra vetítésével. Nem egyéb ez, mint a kritikátlan társadalom kedvetlen tirádáinak lármájában elhaló, de a szenzibilis rétegekben annál erősebben rezonáló művészi monológ.