[ezer veszprémi naplemente]
103.
e szétizzadt júliusban
veszprém fehér csupa fehér
hóval vonta be az állát
vastag dérrel a pájeszét
metaforává öltözik
betuszkolja magát a változásba
berheli a bakonyi szeleket
de szájszaga van
odvas sok foga
erőszakos nagyzabás szája
mint a kettős képnek
a nyári zúzmarakabátban vacogó
hasonlítónak s a hasonlítottnak
104.
tizenegyes
nincs mentsége
akkor is máskor is most is
a st így bosszulja meg magát
alliterál s trópusokat foszt
amúgy századvégiesen
az angyalok közéből dirigál
ha hátat fordítasz neki
bizonyosan késeket szurkál beléd
hogy beszélhess
a késekkel megtűzdelt hátról
a hát esztétikájáról
megállapítsa előre megmondta
105.
nem mondhatnám hogy alanyi
pedig jó a teste
bele teremteném önmagam
hagynám
megcsinálja kicsit belőlem magát
tiszta óhajtó mód vagyok
de ahogy rám villan a szeme
tudomásomra hozza koszlott kan
legfeljebb számára az
vagy annyi se
holott jó a fara a melle a csípője
a szövegteste a tangóban
lába a piros körömcipőben
106.
vallassuk szét
városunkban a naplementét
olyan régen feszül fölénk
hogy innen agyonmodellezhető
ábrázoljuk az azonost
keressünk új alibit
a maradásra a távozásra
akkor amikor alkotunk
akkor amikor nem
hol erre hol arra a készenlétre
készülve aktivizálódva
olajzöld sávval bekerítetten
merülve abba nyakig
107.
hányszor mondtam
mindhiába
Veszprémben sem
sem Sevillában
a szonettben sem
sem a mondatágyban
hiába az isten kiskátéja
s s
tömören szikáron
vagy elégikusan mint az áram
nem több
a memoriternél
alku nincs
108.
simogatom
olyan szürke olyan puha
mindig a szürkékben lakott
azokba fúrt járatokat
ott vájkált
abba vázolta sötét
alagút-szerkezeteit
el se hinnéd
szétomlottak róla azok a színek
addig szerelt hogy leomlottak róla
érted-e ezért simogatom
olyan szürke
hagyjatok faragni simogatni
109.
júliusban zsibbadnak
a drótban a voltok –
szikráznak a gyümölcsökben
a csöpp villamosszékek –
a jegyzetből kilóg a férc egy ige –
szétvert kép darabjai
ó miféle lelkes szövegben
fogtok valaha is egybeállni
miféle lélek lesz az
amely a többesszámot feladja
a szikrázó egyesért
mint kollaboráns a partizánokat
kiskommunista a pártját
110.
minden megtörténhet
bejön a nő ezüstben
arcán lassú képű ikonnal
hozzányúl a nyárhoz
lehet kilakoltat innen
mintha nem férnénk meg
ketten szövettanilag
nem szívelnénk a tő(r) mondatokat
bejön majd kilép
túlélve megint az órát
még minden történhet
nem visz magával semmit
nem jön be mégsem az a nő
111.
ennek annyi a hagyatéka
amennyi a megbocsáthatatlan
jött távozott
mintha nem hosszú ruhájában jött volna
nem csinált volna néhány percig
halovány árnyat a csigáknak
(s a gyönge pipitérnek) kellemest
miután kitépte magát
innen
a kövön még ott lézengett az árnya
egy saját szívű pillanatig
megint vagyok
próbálom az átalakulást
112.
ül a horzsveres kőfalon
onnan (vagy abból) bámul minket
hogyan miért tologatjuk
komor bábukat egymást
miként helyezzük el az időt
az őzgidán a foltokat
megteheti
rajtunk kívül létezik
miközben mi – a pontatlanok – egymásban
e közönyös kőfalon kívül
ahol (vagy amelyben) ő ül
mint főnév a bölcsességen
igében a csúfondáros jelentés
113.
megszámoltam tucat
éppen tucat árny fért bele
nem vettem hozzá a szárnyat
a szárnyak alvadtkék homályait
a tollpuha hónaljakban
a naplementéknek elég
ha árny járja át lengi be
mítosz lehet belőlük
amelyben morc fegyveres járja
a kemény lombú tölgyest
meg forrás gomba lányka
andalgás a langy alkonyatban
zizegő szalmazsák
114.
az angentea tér üzent
az oszlop árnyát
majd iromba macskákat
küldött az ablakomba
de vissza-visszakapta
majd megérkezett maga is
kitúrta az óváros teret
befeküdt a koronás címer alá
ciprusait rendezgetve
ügyeli a szívbetegeket
madzagvégen a római nyár
nyolcvan centis körben kapirgál
ízes magvakkal szemez
115.
hozza az orvgyilkosságokat
reggelente caesar ágál
holtan bukik a toronytölgyhöz
annyi az ideje amennyi a suhanás
az ösvény is addig ér
nincs ideje árnyékot vetni
nincs időm árnyékot rajzolni neki
képről kép válik le
egytől egyig gyorsan elrepül
rómabarna üreg marad utánuk
tört vörössel körbefuttatva
ez van itt helyszínelek
holnap kezdjük ismét
116.
hiába helyezem át
a parton és a könyvben is zúg
sötét tömbjét meg nem osztja
sehol nincs otthona
nem rendezi be a házát
ami marad utána
zöld gyertyákat égető
édeskés gyantaillat
ő nem vegyül nem állít
van s ez elég
váltogatva az idejét terét
az marad mégis ami
főnév és gyilkos