Kalligram / Archívum / 1995 / IV. évf. 1995. november / Bondy borongós jambusai közt barangolva

Bondy borongós jambusai közt barangolva

...nem is sejtené az olvasó, hogy ezeket a sorokat az az Egon Bondy, alias Zbyňek Fišer írta, aki a Gyöngéd barbárok (Bohumil Hrabal) prágai intellektuális bohémtriászának legmulatságosabb főszereplője. Hrabal hiteles élményekre alapozott naplóregényében így mutatja be a kedves kis művésztársaságot: „Vladimír és Bondy és én annyira szerettük a sört, hogy amikor az elsőt az asztalunkra tették, hát hárman megrémisztettük az egész kocsmát, kézzel leszedtük a habot, bekentük vele az arcunkat, a hajunkba dörzsöltük, mint a pajeszukat cukros vízzel kenegető zsidók, a második sörnél megújráztuk a habos kenegetést, úgyhogy már messziről csillogtunk és illatoztunk a sörtől. Bár diákos csíny volt ez, főleg a sör iránti rajongásunkat és a belőlünk feltörő fiatalság lelkesedését fejezte ki. Sörjampecek voltunk...”

Bondy 1988-as borongós naplóversei hét évvel azután születtek, ahogy ezek a sorok Hrabal kötetében, a Mladá Fronta kiadónál Prágában megjelentek. 1988 szomorúan nyomott hangulatú őszétől, mondhatni egész évétől, újabb hét év telt el. Azt az időszakot, pontosabban október végének néhány napját és november elejét e sorok írója is Prágában töltötte. Abban a hangulatban próbáltam meg a számomra is annyira rokonszenves, csipkelődő tréfálkozásra, baráti ugratásokra ösztönző cseh nyelven lírai szöveget írni: „bál jsem se přece / jak jiní / i když nám bylo jenom ke smíchu...” Vagyis, szabadon fogalmazva: féltem ott én is, épp úgy, mint a többiek, bár nevetséges volt az egész cirkusz. Az, ahogy cikcakkban kellett átfutnom a Vencel téri bekötőutcák előtt, melyekből csak úgy dőlt kifelé a könnygáz füstje, miközben a zsaruk megpróbálták távol tartani a tömeget a tértől. Nem volt akkor teljesen minden mindegy, mint ahogy az sem, hogy ott lehessek a „1215” ellenzéki képzőművészcsoport kiállításának előkészítésén és megnyitóján. Csák hát, mint ahogy azt Hoppy Lőrinc postamester is mondaná, azóta minden megváltozott, a cseh Sörmester és a magyar Bormester már nem a régi, uram, meg sem ismerné, megváltozott, titkát szívébe zárja, senkinek ő valódi lényéről nem beszél, nem mondja, hogy ő Mihály arkangyal, inkognitóban van miközöttünk (Hamvas Béla: Karnevál). Azoknak egyike, akiről ezt írja Bohumil: „Két embert láttam, akinek homlokán ott volt Isten ujjlenyomata: Vladimírt és Egon Bondyt. A materialista gondolkodás két ékessége, két Leninnek álcázott Krisztus, két romantikus, akiknek megadatott, hogy huszonöt éves korukban átvizsgálják az egyetemi könyvtár rejtett látóidegeit.. ”.

Ennyi év elmúltával csak azt nyugtázhatjuk, hogy ez sorsszerűén is igaz meglátás Bondy romantikus legbelsőbb lényét illetően, mert az oly nagy reménykedéssel várt forradalmi változás után hat évvel Bondy a pozsonyi Mihály arkangyal távlatából tekint vissza kedves prágai barátaira és az édes-borongás prágai múltra.

                       

Pozsony, 1995 őszén