A dudor

Mindig undorodott az anyajegyektől, a cserepes, repedezett ajkaktól, a szájsarkakba telepedett zaboláktól, herpeszektől, csömöröktől, az arc legkülönbözőbb pontjain felbukkanó pattanásoktól, bibircsókoktól, főként azoktól, melyek mint pávatollat viseltek néhány – olykor megőszült – szőrszálat. Hasonlóképpen a szemölcsöktől, a szőrtüszőktől, az érett, sárguló mitesszerektől, a Gorbacsov-féle lila pacáktól, fültöveken vagy kopasz koponyákon púposodó zsírcsomóktól. És most itt ez a dudor – tapogatta gyöngéden orra hegyét.

Este új öltönyét gondosan egy szék támlájára terítette, művészbolti nyakkendőjét a fürdőszobai tükröt tartó szegre akasztotta, nehogy másnap elfelejtse föltenni. Reggel megborotválkozom, van az a jó arcszeszem, pompás – gondolta, és megpróbált minél hamarabb elaludni.

Nem ment – már álmában rossz előérzetek gyötörték. Korán ébredt. Rögtön tudta – valami nincs rendjén: míg aludt, valami nőhetett az orrára. Ahogy óvatosan végigtapogatta, keserűen fogalmazódott meg benne: mindennek vége.

Mindennek vége – állt meg a tükör előtt félrebillentve nyakkendőjét. Ott ült a dudor, a bíborló, a vigyorgó, minden idők legdudorabbja. Ott pöffeszkedett orra csücskén – álcázhatatlanul. Csak pók lehetett, poloska nincs a lakásban – vagy kiütés lenne, netán egyszerű csattanás – álmélkodott, és rányomott egy ujjbegynyit a fogpasztából.

Jött-ment egy darabig a lakásban, közben ímmel-ámmal fölöltözött. Kényelmetlenül érezte magát, a zakó hosszúnak tűnt, a nyakkendő virított, és a túlságosan kivágott papucscipőjében összeráncolódott a vékony fehér zokni.

Kezdte bánni, hogy éppen aznapra beszélte meg a találkát azzal a kedves lánnyal, akivel újsághirdetés útján ismerkedett meg, és akivel rövid levelezésük során már fényképet is váltott. Már kétszer beszéltek meg találkát, de valami mindig közbejött (1 gyűlés + 1 hasmenés).

Most meg itt áll ezzel az undorító dudorral az orrán. Közben a fogpaszta rászáradt, s orra kezdett hasonlítani egy gyilkos galóca kalapjához. Dühösen lerúgta cipőjét, és úgy, fehér zoknisan ment ki a konyhába telefonálni.

Tárcsázott, majd nagyon halkan, de idegesen mondta: jobb lenne, ha egy ideig még leveleznénk...

Megkönnyebbülten mosta le a megszáradt fogpasztát az orráról, nem borotválkozott meg, tetszett neki a kétnapos borosta, még a haj át is összeborzolta. Kezdte jól érezni magát: odatett egy kávét, felhozta az újságokat, egész előtt egy perccel bekapcsolta a rádiót –

Ott ül kedvenc karosszékében, föltűrt gallérral, hanyagul. Egy reklámversike hintázik fejében. Behunyja jobb szemét, behunyja bal szemét – orra hegyét lesi.