Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. április – Éneklő Borz / A romániai magyar sajtószféra szakmaiságának helyzetéről

A romániai magyar sajtószféra szakmaiságának helyzetéről

Rendkívül igényes vizsgálatot követelő előzmények és fejlemények folytán alakult ki az a jelenség, melyet itt nagyon leegyszerűsítve a következőképpen írunk le: a romániai magyarság közéletének egyes területein a szakmaiság háttérbe szorult egy olyan közbeszéd javára, melyet az elit inkább köznapi és egyúttal valamely szakmán felüli eljárásokkal reprodukál. (Ennek a közbeszédnek lényegi része a kisebbségi helyzet megfogalamzása, egyes megfogalmazási módok újrahasznosítása, „újraírása”.) A szakmaiság (és a teljesítményelvűség) éppen azokon a területeken látszik a háttérbe szorulni, amelyeknek a romániai magyar közbeszédben viszonylag nagy, a közösségi identitáshoz kapcsolódó jelentőséget tulajdonítanak. Ilyen területek például a politika, a felsőoktatás, a médiatevékenység. Mindegyik külön vizsgálatot és tárgyalást igényel. Ezúttal terjedelmi okokból, csak a tömegkommunikációnak aprofesszionális helyzetéről szólunk.

Ha a kialakult és a gyakorlatban igazolt sajtószakmai eljárásokat tekintjük – akár azzal együtt, hogy ezeket az eljárásokat nem merev modellként, hanem az egyes helyzetekhez igazodva alkalmazzák – megállapítható: a romániai magyar sajtótermékek esetében hiányos a bevált szakmai eljárások alkalmazása. Ez rendszerint három típusú viszonyulást mutat: 1. az egyes eljárásokat (látszólag) nem ismerik; 2. az ismert eljárásokat nem megfelelően alkalmazzák; 3. az egyes eljárások követelményeinek nem tulajdonítanak (vagy csak részben tulajdonítanak) fontosságot (szakmai relativizmus). Ennek tünetei (veszik észre feltűnő módon rendszerint külföldi médiaszakértők): 1. a különböző típusú tömegkommunikációs funkciók érvényesítésében bevált (hatékonyságukban igazolt), az ún. sajtóműfaj követelményeinek a.) nem ismerete, b.) helytelen alkalmazása, c.) relativizálása; 2. a szerkesztési (lapösszeállítási, műsorkészítési stb.) követelmények esetén ugyanezek; 3. a történésekről, fejleményekről való köztájékoztatás („lereagálás”) eljárásai esetén ugyanezek és 4. a befogadóvédelmi (olvasóvédelmi, nézővédelmi) eljárások területén szintén ezek. Példák ez utóbbi megvilágítására: a befogadói készségek félreismerése (pl. nehézkes szakkifejezések használata közérdekű gazdasági, jogi stb. információk közlésében); reklámanyagok nem megfelelő elkülönítése, híreszteléseknek médiainformáció-rangra való emelése stb. Nagyon gyakran nagyvonalú, ártatlan ignoranciával, naiv önelégültséggel „helyettesítenek” gyakorlati szakmai tudnivalókat.

A médiakoncepciók, médiapolitikák (voltaképpen esetleges) megfogalmazása nemhogy alárendelődik az általános romániai magyar közbeszéd elemeinek (vagyis politizálódik, ami megszokott, természetes), hanem voltaképpen arra szorítkozik. Ez jól tetten érhető a médiaszereplők (újságíróként tevékenykedők, szerkesztők stb.) különböző alkalmakkor elhangzó vagy lejegyzett kijelentéseiben. A közbeszéd retorikus elemei közhelyszerűvé válnak, amikor a közbeszéd sztereotipizált (és bármely szakmai viszonyuláson felüli – transzprofesszionális) tartalmai nem kötődnek konkrét, alkalmazható sajtószakmai eljárások, szabályok megfogalmazásához. Egyszerűen szólva: az elvi síkhoz nem kötődik az ún. érdemi sík. (Például szó volt „sajtóstratégiáról”, de nem fogalmazódhattak meg konkrét lépések az úgynevezett „romániai magyar sajtóstratégia” kialakításáról – ha egyáltalán fontos és helyes volna ez, ami nem biztos –; nem tisztázódtak a közszolgálatiság kérdései és elváráskészletei a romániai magyar sajtó esetében, holott különböző megközelítésekben elvi síkon felvetődtek.)

Mindehhez hozzátehető: szinte teljességgel hiányzik a médiatudományi, médiaszociológiai rátekintés, a médiakutatás. A máshol jól ismert és szüntelenül bővülő hatalmas könyvtárnyi médiaismeretek helyett „hazai ötletek” és spanyolviasz-feltalálások állnak.

Minthogy a szakmai képzés szünetelt, és jelenleg az aprofesszionális modelleket közvetíti, a romániai magyar sajtótevékenység esetében nem alakulhatott ki a teljesítményelvű, professzionális elváráskészlet a médiaszereplőkkel szemben. Viszont éppen ezáltal befolyásos helyet nyerhetnek azok is, akik más hasonlóan értékesnek tartott területeken szerzett elismertséget válthatnak – konvertálhatnak – sajtóbeli pozícióvá. Ilyen konvertibilis pozíció nálunk elsősorban az irodaimári, költői, írói, esztétái, filozófusi stb. mivolt. A sajtószférában ilyenformán teret nyert elit esetenként erősebb pozícióba is kerülhet. Ugyanis tevékenységének igazoltságát a nagy presztízsnek örvendő kisebbségi identitásápoló tevékenységből, vagy annak védelméből vezeti le. Ez olyan erkölcsi csomag (presztízstőke), ami az anyaországi mecenatúrarendszeren keresztül készpénzre váltható.

így a romániai magyar sajtótevékenységet egyfelől a kivitelezők aprofesszionalitása, sok amatőrizmussal végzett tevékenysége határozza meg, másfelől pedig az elit ideológiai tőkéje (és ez szintén aprofesszionális viszonyulás).