Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. április – Éneklő Borz / Confessiones

Confessiones

Az túlzás, hogy saját szakterületem a filozófia, s én „filozófus” vagyok a „pszichológusok”, „történészek” stb. mintájára. De mások így vélekednek, s vannak perceim mikor én is úgy gondolom: csupán mások véleményének összege vagyok.

Ezen a területen (filozófia) – balkán módra –, mint bárhol máshol (mutatis mutandis) sok minden van, filozófia kevés. A látszat ellenére ez nem a sekélyes szellemi potenciál mutatója. A szakterület aktorait nem a butaság „kínozza” (bár együgyűség és infantilitás, hogy egyebeket ne említsek, adódik itt is). A filozófia „óvatos létezésének” metafizikai magyarázata a transzcendens szférában történő „hatalomváltás”. Ha a metafizikát elutasítjuk, akkor a leírás (fenomenológia) és az értelmezés (hermeneutika) kínálkozik a probléma megközelítési lehetőségeként.

Mindenekelőtt értelmezés kérdése a filozófia fogalma. Ezt a fundamentál-ontológiai terminológia megkerülésével szeretném érthetővé tenni: filozófián érthetünk: 1. vagy tisztán elméleti diszciplínát, 2. vagy gyakorlati-elméleti diszciplínát. Az első értelem nem szorul tisztázásra, a filozófia a köztudatban steril spekuláció, haszontalan elmélkedés nem létező dolgokról; efféle képzeteket csakis tisztán elméleti diszciplínáról lehet alkotni. A filozófia fogalmának második értelme tisztázásra szorul, mert ezt az első értelemben felfogott diszciplína művelői nagy előszeretettel zárójelezik (vagy epochézzák, ha így értehetőbb).

Gyakorlati-elméleti diszciplínaként, a filozófia elsősorban attitűd, olyan attitűd melynek feltétele a kontempláció, a reflexió. Mármost az ilyen attitűd nem egyféle, móduszainak száma tekintélyes. (Egy posztmodernnek akart(?) világban az érvényességek pluralitása elemi feltétel).

Hogy a filozofikus attitűdöt mégis elhatároljuk valahogy egyéb magatartásformáktól, negatív meghatározáshoz folyamodhatunk: a filozofikus attitűd nem részesedik a balkanizmus ideájából. (Itt – bár csaltam – reményeim szerint érthetővé tettem a gondolatot.) A filozofikus attitűd nem lehet ellentmondásban a filozófiai elmélettel. Majdnem két és fél ezer éve pedig (a problémára vonatkozóan) az a filozófiai elmélet van érvényben, hogy az idea-hierarchia csúcsán a jó ideája áll (s minden egyéb ebből részesedik.)

Az eredeti megalapozandó állítás az volt: sok minden van, filozófia kevés. A fentiek ismeretében az állítás rögtön megalapozódik, ha a filozófiát elsősorban attitűdként fogjuk fel. (Autentikus létem szereti a filozófiát ebben az értelemben felfogni, mert míg az első értelmezés a reflexió mellé nem feltételez azzal koherens magatartást, addig ez utóbbi a magatartás elé mindenképpen feltételezi a reflexiót.) A szakterület képviselőinek nagy része zárójelezi a filozófia attitűd-komponensét, s így „filozófiájuk” megfogyatkozik: kevés lesz belőle. A magatartást pedig más, filozófia-idegen fogalmak mellé rendelik, s így keletkezik: „sok minden”, kevés filozófiájuk mellé.

Természetesen most nem arról beszélek, hogy „én és a többiek...”. Most arról beszélek, hogy természetes beállítódásban miért oly sok az érthetetlen jelenség.

Érthetetlen például, hogy tanárképző egyetemeinken miért oly ritka a jó tanár. Az embernek az az érzése, hogy jó tanár, mint olyan nem is létezhet. Pedig hát melyek az ismérvei egy jó tanárnak? Szakmai tudás, általános műveltség, alapfokú pszichológiai tudás, pedagógiai érzék, egyenes gerinc és némi tapasztalat. Mivel ezeknek nagy része szinte egymást feltételezi, értehetetlen, hogy miért fehér holló a jó tanár. Egyesek jó szaktudással rendelkeznek, de nem képesek ezt külsővé tenni, mások ellenkezőleg, könnyedén teszik külsővé hozzá nem értésüket. (Az utóbbi kategóriában többen jeleskednek.) Vannak aztán tanárok, akiket nehéz leírni, akik saját szakterületük elrettentő példáit testesítik meg: akik részegen tartanak előadást diákjaiknak a tanítás alapvető feltételeiről, mások, akik órák hosszat tudnak beszélni a tanár kötelességéről, nem látva, hogy senki

nem figyel rájuk, és megint mások, akik éveken át képesek diktálni (és csak ezt tenni) ugyanazt a neveléstudományról szóló szöveget, mely mindenki számára könnyen elérhető.

Érthetetlen, hogy tanárképző egyetemeinkről miért lehetséges ilyen ábrákat is festeni.

Érthetetlen az is... szóval sok egyéb, de itt meg kell állnom. Rajta kaptam magam, hogy komoly dolgokról komolyan is kezdtem beszélni, s ez aláaknázza a túlélést. Addig maradok csak távol, míg megfelelően zárójelezem a veszélyes témákat...