Mese Szentjózsef adventjéről

De térjünk vissza a valósághoz.

Hihetetlen tágassága és mélysége volt annak a sóhajnak, amely a polgármesteri hivatal előterében tébláboló fontosak pneumájából ömlött szét, mihelyt Rózsa bácsi bejelentette: döntés született arról, hogy a táncosnőt márpedig Szentjózsef fogja vendégül látni.

A táncosnő, akiről ebben a pillanatban még nem tudhatjuk, hogy Ines Juanola Soriának hívják, a riói szambaiskola felejthetetlen sztárja, anatómiából, társadalomismeretből, énekből és testnevelésből végig, szabadkézi rajzból félévkor jeles volt, szambából kifejezhetetlen.

Rózsa bácsi úgy látta jónak, hogy Smolyáknál – vigyázat: Smolyákéknál! – háljék az ekkor még anonim szűz, mert Smolyák, aki már benne van a korban, kenterbe veri helyismeretből Szentjózsef összes potentátját, bárha sikerrel végigszántott osztályainak számát egyetlen kezén megolvashatta – hüvelykujját pediglen elrántotta a cséplőgép. Smolyák önérzetének a polgármesteri bejelentés után kisvártatva, rövid ideig bár, nem volt kiterjedése. Pillanatokra megemelkedett, válla Szentjózsef kereskedőinek, gyógyszerészének, a múzeumigazgatónak és a helyi újság főszerkesztőjének válla mellé sorolt be. Aztán magába nézett, mert nem volt híján a józan önkontrollnak. Ez pusztán a csoportkonformizmus okán lejátszódó átmeneti nivellálódás, gondolta Smolyák. Mert a társadalmi érdekű tudás vágyának sem volt híján.

Úgy is lett. Smolyák hamarosan visszadöccent, önérzete visszatalált eredeti, tömbszerű formájába. A polgármesteri hivatal előterében nyomakodó fontosakból mégis olyan zörej hallatszott, mint a csapból, ha buborék kerül a vízvezetékbe. Aztán lehalkult a közgondolkodás, ki-ki magába szállt, Rózsa bácsi döntésén méltatlankodott, behúzódott az Oratório de Nossa Senhora do Cabo da Boa Esperança hűvösébe, vagy szétnézett majmoktól hemzsegő Pao de Açúcarról Rio öblei felé, vagy elképzelte pusztán a szambatáncosnőt, amint – szambát táncol. Sajnos ezek a víziók – a méltatlankodást leszámítva – többnyire messze álltak attól a nagyon óhajtott valóságszférától, amelyhez mondandónk elején hűségesen visszatértünk. Hiszen mit ér a vágy, hogyha – mint Smolyák fűzte gondolatainak sorát – kontinentális különbségek falába ütközik; az Oratório egyetlen megmaradt imafülkéje, bár nem nagyobb egy kisvárosi spájznál, egyetlen, áthidalhatatlan messzeségből tudott, párját ritkító barlangocska, amelynek falába faggyúégők füstje és az imádságos mormogás kifakult szótagjai évődtek bele, amelyben bármikor megvalósulhat a lélek hangszigeteltsége, az elszakadás a Feira de Trocas bolond színeitől és, ha csak pillanatokra is, a szegénységtől. A szambatáncosnő pedig? Lukács Ferenc, Sílaufer doktor vagy Bókay főszerkesztő úr abban tévedett nagyot, hogy maga előtt látta a soha nem látott szambát, a soha nem látott Inest soha nem hallott, süket zenére táncolni, és úgy látták, mintha a táncosnő hasa, combja, melle külön-külön élne, mintha szamba közben indiaiul ringana, portugálul lengene, soha nem látott melle meg mintha mezőségi legényest járna. Holott is ez tévedés.

Az ismeretlen nevű Ines Juanola Soria jelenléte szórta be egyenletes, vékony rétegben a várost, nem volt éjjeli állat, amelyik nyomot hagyott volna benne, az emberek pedig napközben nagyon odafigyeltek, nehogy megfeledkezzenek hinni abban a keddben, holnaputánban, majd holnapban, amikor ez a láthatatlan jelenlét egyszer csak megtestesül.

A szambatáncosnő valóban elbűvölő volt. A drága gyermek, ahogy Szentjózsef egyik szeretett költője tüntette ki Inest, kedves mosollyal, világos fogai fölött alig sejthető bajuszkájával, nyílhegyként szúró, meleg pillantásaival hamar belopta magát Szentjózsef lakosainak bizalmába. Smolyák, mert októberi délutánokon már hamar sötétedik, úgy döntött, megmutatja Inesnek kisfia bélyeggyűjteményét – amely nem kevesebb, mint huszonkét darabot tartalmazott a brazil filatélia kiterjedt állományából. Ines sajnos nem tudott magyarul, sem angolul, sem németül, sem oroszul. Franciául sem. Smolyákék nem tudtak portugálul, a többit nem is sorolom. De azért kellemesen töltötték az estét.

Szombat délelőtt a szambatáncosnő meg Smolyák kisétált Szentjózsef belvárosába. Smolyák megmutogatta az utcákat és a boltokat. Az utcákon emberek járkáltak. Mielőtt Inesnek készülődnie kellett volna továbbutazni, Smolyák úgy döntött, megmutatja a táncosnőnek a templomot.

– A templomot. Tem-plo-mot! Ott, ott, a biszerikát. Megnézzük a tem-plomot. Nem érti! ? A templomot! – majd fakó hangon: – S az iskolát.

Itt megszakad az epikus valóság, és megint élni kezdünk.