Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. április – Éneklő Borz / Nézek, mint a moziban

Nézek, mint a moziban

Úgy vagyok ezzel a kérdéssel, mint az egyszeri osztálytársam a fakanállal. Tudniillik kihágás esetén jóanyja azzal szokta volt fenyegetni. Ez annyira bevált, hogy egy idő után a gyermek akkor is sírva fogadkozott, hogy ő nem volt, sőt a jövőben sem áll szándékánban rossznak lenni, ha anyja tisztán kulináris célzattal vette kézbe az említett eszközt. Meglehet, analógiám több nézetből is sánta, ám módot ad némi psziho-logalizáló töprenkedésre, ígyhát.

               

1. Tetrapiloktómiai1 kísérlet

A kéznél levő Idegen Szavak Szótára2 szerint: .aktuális (lat.) 1. időszerű 2. napirenden levő, megoldásra váró 3. sürgős, szükséges 4. esedékes”. Ha elfogadjuk, hogy maga az állapot, amire a kérdés vonatkozik, mindig korábbi, mint annak tudatosult változata, változtatnom kell a kérdésen: Milyen volt a közérzetem? így viszont nem eléggé behatárolt a múltban. Mikor volt milyen a közérzetem? Ezzel pedig visszajutottam az aktuális problémájához. Ha az előzőekbe már becsempészett megelőzöttség-elvét továbbra is fenntartom, akkor közérzetem soha nem aktuális. A kérdésre nem lehet válaszolnom. Ha viszont az aktuálisban bennefoglalt idődimenzió(ka)t mint abszolút mostot fogom fel, akkor nem tudok válaszolni, mert még nem tudom, hogy milyen az aktuális közérzetem. Midőn válaszolhatnék, nem biztos, hogy a kérdés még aktuális lesz.

Úgy tűnik, ez a kérdés identifikációs problémát is takar – illetve fed fel, attól függően, hogy a közérzet fogalmát konvencionalizált jelentésében használjuk, vagy hagyjuk őt békében disszeminálni.

                 

2. A megkerülés apológiája

Az utóbbi mellett döntöttem. Így másodszor is „válaszolhatok” a kérdésre, mely szerint, stb. Érzetem nem köz. Bármely embertársaméval való esetleges hasonlóságai a véletlen számlájára írandók, cifrázva: a vallomástevő alany szemszögéből eme hasonlóságok irrelevánsak. Kódos elhatárolódási gesztusom nyilván azokból a sztereotípiákból fakad, melyek a „köz(össégi és ennek összes lehetséges derivátumai)”-ként épültek be tudatomba. A sokat szenvedett kérdés ezek után a következő transzformációt (is) adhatja: „Milyen a közérzeted az erdélyi magyar értelmiségi közösség tagjaként?” Részleteiben: „Hová pozicionálód magad e közösségen belül? Milyen imperatívuszokat fogalmazol meg implicite a közösség vonatkozásában és explicite a magad számára?” Bár a megfogalmazás szándékom szerint mentes szeretne maradni mindennemű iróniától, azt be kell ismernem, hogy ezek a kérdések számomra nem bírnak jelentéssel. Mivel nem látom úgy, hogy bármilyen vonatkozásban is kifejeződnék bennük, ezért nem is tudom őket önmagam bevonásával megválaszolni. A közérzet ilyenformán megvonja tőlem a lehetővé vált (mert a magam vonatkozásában előzetes értelmet nyert) kérdés újrafogalmazásának esélyét. Ugyanakkor azt a benyomást kelti, mintha kívül volnék a megérthetőség horizontján. És ez helyzetem autentikus mozzanata.

Vulgarizált változatban: csak nézek, mint a moziban. Nagyon szeretek a moziban. Nézni. Már zsenge gyerekkorom óta megrögzött és gyógyíthatatlan nézelődő vagyok. Minek szépítsük: bámulok, mint egy bámuló (na és ez az az eset, melyben a disszemináció – a narrátor szemszögéből mindenesetre – nem előnyös). A merengés, ez az édes és gyönyörteli szemmel-cselekvés kínálja számomra önmagam kérdőjel alá vonásának gesztusát. Történek és konstatálok. Ez ön-érzetem: az önmeghatározásra tett folytonos kísérlet.

Mottó: „Értelmezés van, meg valami hagyományos vágy némi eleganciára. Most sem sikerült."3

                           

                         

1 A fogalom Umberto Ecotól származik, a szőrszálegyenes tudományt jelöli.

2 A-K, Bukarest: Kriterion, 1979.

3 Szilasi László: Engedd szabadon. In: Nappali Ház, 1995/3.