Átfestészet

Mészöly Miklósnak

(Bacon-testek a mestermű Lesiklás-ra)

Elménk nem óv meg testünktől,

ezt is épp ideje fejből tudnod még... –

Valamint Bacon néz még rád a nem éppen festői

beesett dögmadár szemével (így! külön), ’84-

ből, ültén egy mosdóperemnek könyökölve,

álltán festéktűzfala előtt.

Tűz és víz – röhely. Sokat élt főleg

fesletten (a központozást itt kerülöd)

főleg magánkívül és így nem unván el

a rendkívül szűk témakörökben is-

mételni a magáét. ’84 még

nem a leghúsbavágóbb év volt,

most pedig a kilencvenötös már rég nem az,

a fej húst is csupán húsfelhőnek látod

és vaklármának az élők arcszínét.

Halottakról vagy jót vagy rosszat. Ily vicc-

re dobál ide-oda, alternatív, a szív,

genius loci (ld. röhely), mert hisz a világ

is, magatehetetlen, egy-egy általunk kész

ugye rövidíteni magán; s hogy megáll-e, kérdés,

a lábán, ha tényleg kinyújtóztatunk...?

(izgat ez téged csakugyan?) Ám ne mondj te

most igent, se nemet, ihletedet el-

töri az ich-lét, hanem a szemedet töröld inkább

a kívülvaló iránt, az ihlet onnét, tőle

jön – ki állítja, hogy épülésedre?!

Elménk zöldje mit el nem tűrni kénytelen.

Füsti Pál jut eszedbe a létrán, fejében

újságcsákóval fütyül, igazi médium nem

igen olvas újságot. Bacon ablakváz-vázlata

(v.ö. „egy mosoly, vagy mosoly vázlata”; Film – M.M.)

paralitikus gyerekkel, ’61-ből; a

porond megégett kávéfőzőgumizöld. Egy

az egyben. A vén Füsti odafönt hengerel,

párja most is árokból szedte elő,

a Szőröslábúnál reggel már beivott,

Így jutott, emígy marad is vázlatod,

kávéfolt a gyepen,

valamikor az EGÉSZSÉGHÁZ állt ott,

ma részelem: házrekesz egészségbolt

(közel ide, a Városmajor-szélen).

Október egykettő, éjjel, rágyújtasz mégis-

csak, fejtámasz nem óv a fájdalomtól,

ergó minek költenél rá pénzt.

Nézed, jobbra billenti Bacon a fejét

(Photo-Diptych by John Edwards),

tartása mind a két ízben tartózkodó-merev,

ülve töredék fokkal tán révültebb. Te

balra, fejjel balra tartván, ülve

is feszengsz. (Rövidre zár a tükörrím: verem.)

Nem-létrán a fájdalom, mely persze, nem ver

vissza semmit, elmédet legföljebb, össze-

vissza, hogy esik... ahogy fáitól

közel se messze kopog a gyűlő távollét...

(M. M.-másolat a 73-as Self-Portrait-hoz:

„Erős véred van, attól sírhat a kezed.”)

S a kép is, mit nem töröl szemünk, ezért

ismét oly kezdetleges. Rózsaszín-fehér

gipszkását itatnak veled a Fehér-

vári úton, a sötétben Szilvia nővér

szobroz még melletted, előrébb hajol az ólom-

kötényes madámhoz, ajkára, köpenye

mellére lila árnyékot vet az ernyőfény.

Gyomrod falán egy örökre megül a maszk.

Szakadtan jár az elméd tovább,

„surrog a csőben a fekete massza”

(Lesiklás – M. M. 76), ám majd csak

tíz év múlva járod ki – négykézláb,

magadnak... – a fertőző elmeosztályt.

Bacon – a nyers, Van Gogh – a sült realista.

Október éjszaka szállsz le a buszról a

Városmajor sarkán, hirtelen nem ugrik

be a keresztutca-név, ahol is fentről állít

meg egy hang (a Kereszt utca, hosszú másik

történettel, a Tabán zöldjét szeli át):

árulnád el, honnan ered e dús kenyérillat!?

Nyersen, a tarkód miatt, és azonnal hátra

mutatsz; a fájdalmat csak teríti a Surgam,

étrát, nem-létrát egy síkban forgat, (cs)úsztat

eléd az árterület. Kékgolyó, Alkotás, Márvány.

Menet egy húgyszagú szuterénablaknál

döbbensz rá, hányadszor: mi minden felől dőlnek

belénk az alkotó nedvek! S az kész játék,

hogy erre meggyorsítod a lépteidet,

Bacon-nek is éppen ott látod a helyét,

lent a mészárnyékszékben – no és Van Gogh

gyászszéke, gyertyavilággal! Mi nincsen már

folyvást, mindig is megelőlegezve...!

Lesiklástól, fájdalomtól épp egyformán

ugrálsz – és örömelvből* hogy vakon hajráz

az időmérték! –, ugrálsz a képek között

(Merre a csillag jár; kötetcím, ’85)...

És megvan a keresztező utcanév is:

Csalogány! (páros oldalán az egészségbolt).

Darabig nem izgat úgy a pénzhiány,

őszi éjjel ha lábad a naturizmus,

szülőd egy hónap múlva lesz tíz éve halott

(az EGÉSZSÉGHÁZ páratlan, salétromos),

Solymárról jössz, röviden hol helyből (ld. röhely)

ráfekszel a sportra, Bacon kedvese post

fekve akad fenn egy húsfelhő-szélbordán

(In memory of George Dyer, 71),

barátod csak letörli az asztalt,

melegítésre egyáltalán nem pazaroltok

időt, összecikáz a mészszín és a zöld,

s oldalt a mélyhűtő tetején egy palack

szekszárdi vörös. (Termetre nyakig a föld

alatt mérkőztök...)