60 tűnődés-forgács rendszertelen elrendeződése egy újabb Tőzsér könyv körül

60. Ha Tőzsér Árpád nem találta volna fel Mittel urat, akkor is fontos, mitöbb jelentős költőnek kellene tekintenünk. De mert feltalálta, tételezzük, hogy nélkülözhetetlen, illetve kikerülhetetlen alkotója költészetünknek.[1]

59. Tőzsér természetesen nem azonos Mittel úrral, és ez a megállapítás annyiban feltétlenül helytálló, amennyiben az önéletrajzok hőse sem azonos az őket megíró írókkal, legfeljebb fényképszerű lenyomatát képviseli azoknak.

58. Mittel úr a legközelebb közép-európai eszköz európa közepén, mondjuk egy szlovákiai közép-európai közép, így vagy ennek ellenére abszolút jelentéktelen és értelemmel igazán nem bíró, mint maga a Közép-Európai kifejezés

57. Mittel nyilvánvalóan beszélő nevű hős, még akkor is, ha a neve egy hajdani státus szétcsúszását, egy hajdan talán volt egész(ség) szétmorzsolódását, egy hajdan minden bizonnyal lehetséges szerep elmerültségét fedi le legfeljebb.

56. Mittel, nos, imigyen közép-európai hős, azaz nem hős, minden bizonnyal antihős, svejk (így kisbetűvel) a maga más módján, nélkülözve annak a katasztrófa-humorát, testi teltségét és pirospozsgás lélekmeglódulásait. Mittel sápadt, kifáradt, intellektuális élettévelygő, bolondokházi ápolt egyén.

55. Mert Mittelt éppen az a fölismerés teremtette meg, ami a Tőzsér-mű fontosságát biztosítja. E fölismerés körülírható, talán még bizonyítható is, de leginkább, mint a felismerések legjava, paradoxonban rögzíthető. Így lehet, hogy a közép leginkább a bizonytalanság irányába csúszik el.

54. A közép-európai költő léte – az összes fontossági látszata ellenére – illuzórikus. Mittel a bazini elmegyógyintézet lakója. Nem tudom, Tőzsér volt-e ezen a helyen, volt-e ilyen helyen. Nem fontos – már ami bennünket illet, mindenesetre nekünk valamivel jobb.

53. Az őrült és a költő párhuzama meglehetősen régi toposz. Ezt csak azzal a laza metaforával léphetjük át, ha azt tételezzük, hogy a bazini elmegyógyintézet Közép-Európát hivatott megtestesíteni.

52. Az élet álom, mondja Calderon, az élet elmegyógyintézet, mondja Tőzsér, és még az is lehet, mindkettőjüknek igaza van. Az élet mifelénk elmegyógyintézeti álom.

51. A közép-európai költő tehát kétféle alapállást választhat a világ elviselhető transzformálására, illetve az ebben a világban elfoglalt helyének a definiálására. Ha harmadik választása lenne, alighanem attól a pillanattól fogva európai költő lenne. S az európai költő, ugyebár, már másik állatfajta.

50. Az egyik alapállás heroikus. És így tarthatatlan.

49. A másik alapállás ironikus. És így tarthatatlan.

48. Amennyiben a költő a heroikus alapállást vállalja fel, úgy gesztusa feltétlenül ironikusnak minősíthető, és annak is minősül. Az ironikus szerepvállalás pedig egyértelműen heroikus feláldozásnak tűnik fel, hangsúlyozottan manapság.

47. Tőzsér és hőse ironikusan viszonyul ehhez a léthez, és ez azért heroikus tett, mert a közeg, ahonnan jött, másra predesztinálta.

46. Hogy ne legyen hősének se könnyebb, Tőzsér költő Mittelt felruházza a saját életrajzával, egész tőzsérikát fejtve ki, alkotva meg a Mittelszolipszizmus című, kötetcímadó veresében.

45. Mittel úr emlékezik, emlékei Tőzsér-életrajzban, életemlékhalmazban érik el emlékezőjük jelenét.

44. Tőzsér megteremtette Mittelt.

43. Mittel megteremtette emlékezetében Tőzsért.

42. A kérdés mármost az, ki kit teremtett meg, ki kinek a hőse, illetve kreatúrája?

41. Az emléktelenség korszakában, négy fal között a szavakkal a nyelv nem megnevez, hanem megidéz, s nem biztos, hogy éppen a megnevezettet idézi meg.

40. A szavak sajkái üresen bukdácsolnak parttól partig.

39. Azaz mégsem. A most hatvan éves Tőzsér sajkáin van rakomány. Egyre súlyosbodó rakomány. Akkor is, ha a szállítmányt lassan-lassan nem lesz, aki kirakodja. (Vigasz: nagy rakodó az öröklét.)

38. Tőzsér szerény, de megrögzött jalousionista. Ebbéli gesztusában is rokonszenves. Nemzedéke jelentős költőire irigy, akik feltehetően őt kell irigyeljék, és minden bizonnyal irigylik is. Így van ez ezzel a megrögzött jalousionista-nemzedékkel.

37. Azért, hogy outsider volna, erős túlzás. Ezt egyik alcímében állítja magáról. De mert írja, annak oka lehet. A kívülség talán a helyiség motivációjának a fölerősítése. Nem véletlen, hogy Tőzsér teremti meg a mitteli figurát.

36. Hazai költő ugyanis nem mittelben, hanem magyarban gondolkodik. Tőzsér három nyelvű érintettségében gondolkodik. Ott közép, ahol éppenséggel a perem van. Egész Közép-Európa perem. Kívül van, úgy közép.

35. Árulkodónak gondolható, kikre irigy Tőzsér. Mert aki irigy, az vállal. Hiányt, vagy azonosulást. Létezővé teszi, körülírja a rokonságot. Szellemtársakat teremt.

34. Tolnai és Orbán, a két Ottó. A kentaur és az olvasztár. Cselényi, a gömör-panyiti Popocatepetl. Tandori a karcoló elégista. Szilágyi Domokos, a porcelán szintézista. És Oravecz, a hallgatás gondolatjelének kozmikus sorompónyitogaója, csukogatója.

33. Irigyli őket, de nyugodt közben. Mert mindükből van valamennyi benne. Tőzsér tehát kentaur és olvasztár. Popocatepetl és karcoló elégista, porcelán szintézista és kozmikus sorompókat nyitogat-csukogat.

32. Az outsider nézi a többieket. Tudja a többieket. Érzi a többieket. A nála szerencsésebbeknek tartottakat. Nézitudjaérzi.

31. Miközben tudja, hogy ő is Isten igazába való távoztában fogja önmaga méreteit robbanásszerűen telenőni.

30. Ha már a rokonoknál tartunk, említsük meg Mittel fiait is. Zbigniew Herbert, Vasco da Popa, Vladimír Holan valamennyien abszolút mittelek. Ez így akár rendben is lenne, hogy a fiai? A Mitteléi. De mi van Tőzsérrel?

29. Új könyvét fordított időszámítással rendezi el a költő. A könyv elején új versek kaptak helyet, míg egy hetvenkettes Don Quijote-költeményt illesztett a válogatás végére a szerező. Sugallata egyértelműnek tűnik: nincs linearitása az időnek, sőt, az idő nem irreverzíbilis.

28. Mittel-Tőzsérnek lehet tehát a fia akár Balassi Bálint is. Vagy Csokonai, aki néha-néha felszól a sorok hézagaiból. Tőzsér ezek szerint, aki egy moszkvai szállodában belebújik Mittel testébe, egyre fiatalodik. S a dolgok logikája szerint megállíthatatlanul távolodik is.

27. Hová tart Tőzsér? S miért nem marad benne Mittelben?

26. S beszéd közben a szlovákiai magyar költő – mintha valami előszobában volna – egyre vetkezett. Elegáns mozdulattal letette a fejét, majd karját, előbb egyiket, aztán másikat. Kibújt a húsából is, s mikor a hajlongó vers az utolsó csontját is átvette tőle, s már csak lebegő érzékenysége s pőre tudata jelezte, hol volt azelőtt feje és szíve, egy álltól az alsó szelelőig hasított sérven keresztül belépett Mittel úr emlékeibe.

25. Kronosz Zeusz mérgének hatására kiköpte lenyelt fiait. Mittel lenyelte teremtő atyját – avagy, pontosabban, Tőzsér Mittel emlékeibe nyelette vissza magát. Vissza? Miért nem bele? A helyzetről való gondolkodást valami megnevezhetetlen egy másik nehezen megnevezhetőbe téríti át.

24. Tőzsér tehát másodszor is megszületik, fordított születéssel, amikor Mittelbe kerül át. Transzcendentálódik.

23. Ezt mondhatnánk másként is. A költőt egyszerűen megeszi a verse. Tudata azonban megmarad. Hol?

22. Albérletekben – a nemzet szemgödreiben.

21. Albérletekben – a haza szájában.

20. Albérletekben – Közép-Európa véredényeiben.

19. Ehhez képest aligha meglepő, hogy Mittel feltalálja a vers nélküli verset.

18. Ebben az esetben azonban arra kell emlékeztetnünk, hogy a költőt tűnődéseink 23. forgácsában már megette a verse. Ha nincs vers tehát, annyiban módosul a fenti állításunk, hogy a költőt nem a verse ette meg, hanem a vers helyett föltalált versnélküliség, azaz valamely tartalmas semmi.

17. Olyan ez, mint a barlang falán mozduló árnyék. Van is, meg nincs is. De leginkább mozdul.

16. Erre csakis az új emléktelenséget lehet neoplatonista mosollyal rárímeltetni.

15. Az emléktelenséget feltehetőleg az előzmény nélküli rámutathatóságban ragadhatjuk meg.

14. S a tárgyak is hasonlóképpen voltak boldogok benne: a fa még ott nyújtózkodott a fában, a nyerítés ott csilingelt a kiscsikó nyakán. Mintha Géczi János, kortárs költő vizuális újjáélesztési kísérleteit vélhetnénk a szöveg mögül előderengni.

13. A kezdetek differenciálatlanságát visszavágyó sorokban leplezetlen panteizmus húzódik meg. De ez természetesen nem baj.

12. Tőzsér számára – Oraveczcel rokonítható ebben leginkább – lét- és költői létkérdés, hogy urbánus verset tudjon csinálni a nehéz szalmaszagból. Hogy garantáltan urbánust. Az pedig mi?

11. Mert Tőzsér nem kimondottan urbánus. Sőt, nem is cseh kutyakereskedő.

10. Ahogy Mittel Ármin költő és szerkesztő szomorú, több dimenziós tudatához nem találja sehogy a létet, úgy Tőzsér helyzetében sincs benne tisztán sem a már, sem a még. A most pedig az ő világában is teljesen illuzórikus és értelmezhetetlen.

9. Münchausen kettévágott lova falja a vizet, és szomjan hal közben – átzuhog rajta a lét.

8.   Márpedig Tőzsér nem népies és nem avantgárdé. Sem nem az.

7.   Vasárnap volt.

6.   Mise előtti csend.

5.   Afrikában harmadik napja fegyverek csattogtak, tam-tamok szóltak.

4. Rómában, a Piazza Venezián zúgott a fekete inges tömeg... Benes bal tenyerét hat nappal korábban megharapta a Fierlinger követ kutyája.

3. Az iskolával átellenes porta gazdája, LGy, hajat vágatott. Lovaglóülésben ült egy széken az udvar közepén, s leszegett fejét pontosan úgy forgatta, mint a ló, ha szemellenzője mögül hátrakukucskál a kocsisára.

2.   A jelek nem ígértek rendkívüli fiút.

1. Pedig 1935. október 6-án – amikor Budapesten, a Hősök terén 30 000 volt frontharcos emlékezett az Aradon felakasztott [...] tizenhárom hősre – rendkívüli fiú született: legalábbis egy magyar költő.[2]
                     

[1] Az ünnepléseket nagyon személyesen tudom csak átélni. Így voltam Tőzsér Árpád hatvanadik születésnapjával is. Valamivel meg akartam lepni a jeles költőt a Pedagógiai Főiskolán, Nyitrán, ahol a megsüvegelésére gyűltünk össze, némely magyari író, ki tudja, milyen elgondolásból azok, akik, és miért nem mások. Először arra gondoltam, veszek neki hatvan szál rózsát. Az olyan stílusos, olyat még úgysem kapott. De amikor elképzeltem, hogy én azt a rengeteg szúrós jószágot átadom neki, s publikum előtt, komikusnak éreztem a helyzetet, az pedig egyenesen femininnek tűnt fel, ahogy Tőzsér a maga szelíd, majdhogynem szégyenlős, zavart mosolyával, ügyetlenül átveszi azokat. Mentő gondolatként az jutott az eszembe, hogy veszek neki egy üveg erős piát, whiskyre gondoltam, merthogy az olyan férfias, az ital. Meg is vettem, de már a vásárlás pillanatában tudtam, hogy a Sétáló Jankót könyörtelenül meg fogom inni az átadási aktus előtt, lévén legalább három fennmaradó este a Nyitrára elutazásig. Igen, én azt meg fogom inni. És így is lőn. Legvégső, kétségbeesett ötletem az volt, hogy amíg tart az itala, s folyton-folyvást az egészségére koccintgatok képzelt-vele, addig összeírok neki hatvan valamit, mondjuk hatvan gondolat-forgácsot. Lévén, egy üveg whisky sem tart túl sokáig, annyi épp elég is lesz, a hatvan. A whisky fogyásával arányban erősödött fel bennem az a sajgó érzet, hogy ezek a születők még csak nem is gondolatok lesznek, legfeljebb tűnődéssé sikeredhetnek, és nincs bennük – ha van is, csak alig lehet az italtól – rendszer. Tűnődésekké minősültek tehát. Kérem, fogadják ezt el a fenti szöveghez mentségül.

[2] Ezen a ponton nem írható le a számsor következő tagja, a nulla!