Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. május / A hóhér házában; Tűzkeresztség; A nagy tápkörben;

A hóhér házában; Tűzkeresztség; A nagy tápkörben;

                   

A hóhér házában

                             

mindenki ott élt a Hóhér Házában

           kezére járt neki szorgoskodott

kosztkvártélyról végtére s igazában

           Ő Hóhér Urasága gondoskodott

                 

s most? Napja öröme a besározhatnék

           a neve légió a szennye áradat

hogy szennyétől illetetlen nem marad név

           s a sárdobáló magáról kapar sarat

                       

sár az életcélja sár – életeleme

           a szenny szemüvegén nem látja másban

a nemest a jót: ott folyjon ki a szeme

           ahol van! csak ő az igaz makulátlan

                     

...De mit tehet a bíró – hóhérszűkében

           ha nem divat a bitó s drága a kötél?

ki bűnös a vámon majd lakol a réven:

           ivadék az ezeríziglen-bűnökér’

           

mi élők ki nem várjuk ennek a végét

           patakzik a sok szó a zokszó sok a vád

ésde mindenik – fene a mindenséget

           a piszok fajzatának – megjátssza magát

                     

               

Tűzkeresztség

                 

tántorgunk a tönkrement világban

           tonnaszámra – élhetetlenek

halhatnékunk már oly zabolátlan

mint ki szembenézve várja bátran

           a rávillantott dörgő sortüzet

               

jó a kábszeresnek – a kokósnak

           jó ki borba fojtja bánatát

megmaradni okos cinikusnak

ég világok bárhogy ingadoznak:

           mindig tudja mért hogyan tovább

                     

nem mentség a kurva tönkrementség

           mennyországba jószág-útlevél

nem vigasz hogy élni képtelenség

untig válság unt világjelenség:

           ne mivelünk tartson aki fél

                 

ami van rüheljük elkívánjuk

           oly kétségbeejtő idegen belesajdul

– nem a mi világunk! –

s rángatózik minden idegszálunk

           ideggyulladásos betegen

                   

tántorgunk a tönkrement világban

           tonnaszámra – élhetetlenek

halhatnékunk már oly zabolátlan

mint ki szembenézve várja bátran

           a rávillantott dörgő sortüzet

               

                       

A nagy tápkörben

                                   

ahogy a hernyó eleszi maga alól a levelet, hogy végezetre annyi se

marad a levélből, amin megálljon: szakasztott úgy esszük el – elesszük

magunk alól életidőnket

                       

körbejárjuk-körbeesszük mint a hernyó – elesszük magunk alól az idő

akantuszlevelét, míglen, nónára-rorátéra-vesperára annyi sem marad be-

lőle, hogy parányi létünkkel megkapaszkodjunk benne, rajta: aláeresz-

kedünk s lehullunk világ prédájára

                         

világ prédájára. Ki hogy bennünk prédáljon, minket felprédáljon. Hogy

a kardfogú tigris, a pirhána-hal, a nagyratátott dugong-cápa száján a

körbezabáló Nagy Tápkörben magunk is táplálék legyünk – – –