Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. május / Korvina – avagy a hollók könyve

Korvina – avagy a hollók könyve

Rákos Péter fordítása

Az alábbi szemelvényeket az 1994-ben elhunyt ifj. Rákos Péter Korvina avagy a hollók könyve (Korvína čili kniha o havranech, Praha 1993) című könyvéből válogattuk. A könyv 1987 februárja és decembere között nyerte el mai alakját.

A fordító nem valami vélt elhivatottságtól ösztönözve vagy netán fordítói rátermettségét túltaksálva szánta rá magát e szöveg magyarra való átültetésére, hanem mert a szerzőhöz szoros kapcsolat fűzte és fűzi, s ennek folytán tanúja, sőt bizonyos fokig – mint afféle edzőpartner – részese is volt a mű keletkezési folyamatának; be volt avatva a szerző némely elképzeléseibe és – ha nem is mindig, de többnyire – ismerte utalásai értelmét és súlyát. Minden bizonnyal sokan vannak, kik nála jobban fordítanának, másrészt van, amit csak ő tehet.

Arra, hogy akár a szerzőt, akár a művet irodalomkritikusként értékelje, a fordító ebben az esetben érthetően nem vállalkozhat. A könyv kritikai visszhangjából közlünk mutatóba néhány jellemzőnek látszó részletet, jobbára az elismerőkből, jóllehet voltak a kritikának természetesen fenntartásai is. Három dolgot azonban mindenesetre tényként adhatunk az olvasó tudtára:

a könyv röviddel megjelenése után teljesen elfogyott,

a szerzőt a Cseh Irodalmi Alap 1993 decemberében azévi irodalmi díjával jutalmazta,

hátrahagyott kézirataiból 1995-ben megjelent (egy kötetben) két további műve: Askiburgion čili Kniha lidiček – Fúrie čili kniha stíhaní (Praha, 1995, Český spisovatel).

a fordító

                   

A kritikai fogadtatásból:

„Rákos Péter 37 éves prágai pszichiáter első prózai művét a nagyigényű és exkluzív Imagena sorozatban jelentette meg a Český spisovatel kiadó. Rákos könyve széles skálájú és gazdag, az alig észlelhető iróniától a misztifikáción keresztül a helyzetgroteszkig terjedő humorával meghaladja a sorozat kereteit... Szórakoztatóan és intelligensen játszadozik a komoran romantikus hollómotívummal... a kis könyvben csak úgy hemzsegnek a gondolatok.”

(Viktor Šlajchrt: Megkapja-e Nordlicher Judithot. Mladá Fronta Dnes, 1993. október 10.)

             

„A hajszából kimentett szabadidő ritka pillanataira kínálja rébuszai és élcei kedves tűzijátékát.”

(Irena Zítková: Hollóemberek. Telegraf, 1993. szeptember 18.)

                           

„Nem új, de bravúrosan kezelt kifejezési eszköze a jelzők feltartózhatatlan áradása, egész szürreális fogalomkötegek, melyekből egy abszurd és misztikus alternatív világ bontakozik elő... Egyet fenntartás nélkül javára írhatunk: szokatlanul kiterjedt, szinte tobzódó tájékozottságát, hihetetlen verbális és gondolati bőségét, melyet elegáns magától értetődéssel alkalmaz szakszerűen parodizált műszavaiban.”

(Jaroslav Vanča: A holló mint kísérlet. Práca, 1993. november 11.)

                     

„A »hollólógus« Rákosnak kétségtelenül legnagyobb erőssége a bizonyos értelemben kizökkentett és a szövegbe szublimált intellektus.”

(Jiří Peňás: Hűvös holló-piruettek. Lidová demokracie, 1993. október 27.)

                             

„Csak sajnálhatjuk, hogy Rákos első műve nem korábban látott napvilágot. Ma már ugyanis szinte túlságosan tipikusan illeszkedik bele a szépirodalmi alkotásmódszerek uralkodó normájába... Semmi esetre sem nevezhető »irodalmi kísérletnek«.”

(Pavel Janáček: Szerelem és idő Hollólandban. Lidové noviny, 1993. szeptember 16.)

                     

„A holló itt végső soron az alkotóerő és a szerzői önkény szüleménye... Az emberi élet finomszövésű parabolája, »szándékolt véletlenség«: árad belőle az írás öröme, kedveli és követeli a véletlenek, hangulatok, dekoratív, blaszfémikus és költői lélektani mozzanatok összjátékát.”

(Ľuboš Merhaut: Hollósítás. Literárni noviny 1993. november 4.)

                     

                         

Petr Rákos

Korvina –avagy a hollók könyve

                 

E könyv, melybe a kedves olvasó, nem csekély bátorságról téve tanúságot, éppen ebben a pillanatban lapoz bele, azzal a szándékkal íródott, hogy minél többekhez szóljon. A benne szereplők egész sora hozzá közelálló személyekre fogja emlékeztetni. Biztosíthatjuk, hogy valóban erre törekedtünk. Valamennyi személyről, akiket eszébe juttatunk vagy pláne meg is nevezünk, előre megfontolt szándékkal tettünk említést. Semmit sem bíztunk a véletlenre. Abban reménykedünk, hogy aki nem fog jól szórakozni, legalább alaposan megsértődik. Panaszaikkal forduljanak közvetlenül a kiadóhoz. Nyugi, kibírja.

Köszönjük.

                         

I. fejezet

Amit akartok

Amikor még egészen kicsi fiúcska voltam, úgy képzeltem, hogy a holló, az csak egy olyan fekete madár, amelyik a mezőn vagy az orosz bilinákban fordul elő, apróbb gerinces állatkákkal táplálkozik, de a kisebbfajta nyulat sem veti meg. Egyszerű, igénytelen, népi, mondhatni: proletár madár. Amolyan nagyobbacska feketerigó, a feketerigót csak ismerik?

Azután valamelyest felcseperedtem. Nem mondom, hogy megokosodtam,

de mégis: megtanultam késsel-villával bánni, potyázni a villamoson, rákaptam a versolvasásra, és körülbelül ekkoriban juthattam arra a meggyőződésre, hogy a holló igazában merész pilóta, air rescue, szőnyegbombázó, és valami homályos módon szövődött bele első szexuális képzelgéseimbe. Az élők világának értékrendjében valahová a csődör és Bagira párduc közé soroltam. Bizonyára egyetértenek velem abban, hogy egy ilyen egyszerű madár számára ez rendkívül előkelő helyezés.

S csak most, e könyv írása közben döbbenek rá, hogy a holló, amellyel többek között olyan kiválóságok foglalkoztak, mint Edgár Allan Poe, Wolfgang Amadeus Mozart, Borgia Lukrécia, Lancia Flavia, Trewithick, Henri Bergson, Hans-Dietrich Regensburger, Gaetano Donizetti és Klára Zetkin, a holló, mely többek között olyan nevezetes városok címerében szerepel, mint Regensburg és Saarbrücken, Bangalore és Alice Springs, Moravsky Beroun, Karlsbád és Ahmadabád, Gladstone bag City, Hülyefalva[1] és Csimusima, Anchorage és Ciudad Porciuncula, egyszóval a holló, mely többek között a bátorság, délcegség, álnokság, bilingvizmus, részegesség, nonsalánsz, koszorúérszűkület és szász birtokoseset jelképe, a holló, mondom, elsőfokú és megoldhatatlan rejtély, és mint ilyen csupán törzsszámokkal kifejezhető törésszámú irodalmi lencsén keresztül szemlélhető.

Figyeljenek csak egy kicsit oda a hollóra. Ő is odafigyel önökre. Az ilyen holló sok mindent összezabál.

                                                                                                   

VI. fejezet

A holló és a róka, első kidolgozás

Ül a holló a fán, csőrében egy jókora darab sajttal, eidami vagy ementáli, egyre megy, a fődolog, hogy jókora. Azonfelül kemény, kissé mar kérges is. A holló kedveli a kérgeset.

Róka érkezik a fa alá, ravasz vörös róka-bóka, bozontos farka a földet sepri, fülét fürgén hegyezgeti. Holló, holló, szól fel a fára, dalolj vagy egyet, dalolj egy szépet, nincs hang a

tiednél szebben zengő, szívemnek kedvesebben csengő.

Hallja holló róka-bókát, hallja a holló róka bókját; hiú vénmadár a holló, babérra vágyik a holló.

Jobb szárnyát szívére helyezi a holló, és szívbemarkoló, hisztériás, ó jaj, túlontúl is hisztériás hangon elénekli a Szerelem, ó szerelem áriát a Traviata első felvonásából. A koma elbűvölten hallgatja. Midőn a holló végez, könnyedén felkapja a földről a sajtot, s elmenőben még megjegyzi: nono, azért volt ott ám egy-két gikszer!

S farkcsóválva távolodik, közben jóízűen majszolva a kellemetes tejterméket.

                         

XI. fejezet

Néhány tájékoztató megjegyzés Északról

Északnak nevezzük azt a világtájat, ahol állandóan hideg van. Ennek következtében az ott lakók állandóan fáznak. Eléggé szenvednek is ettől, mi tagadás, de rühellenék rá szót vesztegetni. Olyan ez, mintha ön szüntelenül azon sopánkodna, hogy szorítja a cipő. Többé-kevésbé mindenkit szorít a cipője valahol, de azért nem kell folyton erről beszélni. Az északon élő emberek tőlük telhetően többnyire védekeznek is a hideg ellen. Melegen öltözködnek és mindent forrón isznak, ezért aztán ráadásul még a gyomorfekély is igen gyakori náluk. A gyomorfekély pedig prekancerózus állapot, azaz könnyen rákká fajulhat.

Az északi ember köztudomásúan sokat és szívesen sportol. Magától értetődően többnyire a téli sportokat részesíti előnyben. A sportolástól azt remélik, hogy a mozgásban némileg kimelegednek, ám ez nyilvánvalóan éppen olyan hiábavaló igyekezet, mint a forró italok fogyasztása. A mozgás ugyanis a valóságban, éppen ellenkezőleg, még azt a kevés testmeleget is szétpárologtatja, amit nagy nehezen összekuporgattak. Tessék csak rendesen átismételni a középiskolai fizikát.

Egyszóval, az északi emberek, akármit tesznek is, egyhuzamban fagyoskodnak. Néha már-már úgy érzik, hogy belebolondulnak, de többnyire ez sem sikerül nekik: tovább szenvednek a hidegtől. És mégis: továbbra is ott élnek északi hazájukban és továbbra is reménytelenül viaskodnak a hideggel.

Az ilyen embereket nevezzük hollóknak.

                         

XII. fejezet

Mit várhatunk a hollóktól?

Nehezebbet is kérdezhettek volna. Mindent. A hollóktól minden kitelik.

                         

XIII. fejezet

Gorm Ragnarsson

A hollók nyugalmas életére borús árnyékot vet Gorm Ragnarsson. Gyerekkoruktól fogva hallanak róla. Anyjuk vagy dajkájuk róla mesél, vele ijesztgeti a kishollót: megállj csak, majd elvisz Gorm Ragnarsson. Úgy hangzik a neve, mint valami szörnyű végítélet. De mit lehessen tenni: ha rettegve várják is a jövetelét, ezzel együtt: élni kell.

S ő persze valóban eljön.

Senki sem tudja, honnan. Senki sem tudja megjegyezni az arcát. Talán valami sziklahasadékban székel és hegyimanókkal kvaterkázik. Vagy csak egyszerűen egy nagy házban lakik; a hollók rendkívüli fantáziával rendelkeznek!

Gorm Ragnarsson jövetelekor nem reng a mennyezet. Nyugodtan, egykedvűen lép a riadtan repdeső hollók közé, munkaeszközeit markolva, mint minden jó mesterember. Nem kerül sorra mindegyik holló. Olyik megmenekedhet; ha sikerül behúzódnia a sok verdeső hollószárny és hollótest közé, nem kell, hogy Gorm Ragnarsson feltétlenül észrevegye.

Azt mondtam: nem kell. Értsünk a szóból: ez más szóval annyit jelent, nem biztos, hogy észreveszi. De a gyakorlat másképpen fest. Gorm Ragnarsson ugyanis sohasem hagy ki senkit.

Gorm Ragnarsson irdatlanul hosszú ollót hord a szerszámtáskájában, azzal nyesi a szárnyakat. Ő a hollóknál a szárnyszegő.

                         

XIV. fejezet

A hó

A hó fehér massza, mely arra való, hogy átmenetileg rögzítse a hollókarmok nyomait. Láttak már valaha madárnyomokat a friss havon? Miró ahhoz képest kismiska!

A hollók alig várják, hogy lehulljon az első hó. Önök is így vannak ezzel: ha tudnának olyan anyagról, amely az önök nyomait – ne feszegessük most, miféléket – ugyanúgy megőrizné, mint a hó teszi a hollók esetében, önök is bizonyára türelmetlenül lesnék ennek az anyagnak a megjelenését.

Miért gondolják, hogy a hollót másféle fából faragták? Éppoly madár mint önök.

Egyszóval, a hollók várják a havat. És mihelyt megjön, előmasíroznak.

Lépésről lépésre, esetlenül tipegve – szárnyuk nem is súrolja a havat –megmerítik lábukat az ősi, eredendően fehér és szűzi matériában, újra meg újra, eltökélten és abszolút fölöslegesen, mivel zavartalanul és szinte észrevétlenül hetedik nagyhatalom. Képzeljék csak el: Le Figaro a hóban!

Frankfurter Allgemeine a télben!

Tudják, hogy Thorvaldsen is hóemberekkel kezdte?

                         

XVII. fejezet

Február

Miként az augusztus az ürgék hava, a május a madaraké, a november a bőgő rénszarvasé, a március a gilisztákra, a  vércsékre van kiosztva, azonképpen a február, nos hát a február a hollónépség hagyományos jussa. Nem azokról a hollókról szólok itt, kik a háztetőkről károgják alá alantas szitkaikat. Azokra a feketébe öltözött, keskeny arcú és élesen metszett arcélű lényekre gondolok, akik reggelente olvasás közben fel sem pillantanak hírlapjukból, igen, ama sivár lelkű és baljós lényekre, kik képesek átbújni a korhadt zsalugáterek résein. Februári hollók ők, tele romantikával, de ne tessenek aggódni: féken tudják tartani. Kicsiny batyuikban rejtelmes szerszámokat hurcolnak ide-oda, vajon hová cipelik? Felfelé tartanak, a februári folyó ellenében. A sírás instrumentumai azok: a hollók februárban sírással foglalkoznak.

A hollók ugyanis a februári esőt tévedhetetlenül felismerik és tüstént itt teremnek. Sárga szemüket ide-oda jártatják. Nem kék a szemük, nem déliesen sötét, nem vörös, de nem is brun-vert vagyishogy barnászöld. Megmondtam világosan: sárga, egyértelműen sárga pillantással méregetnek bennünket. Nem tévesztenek össze senkivel, mint egyébiránt mi sem őket.

A holló csalhatatlanul megérzi az emberben a februárt, s onnan kezdve a nyomába szegődik. Kár itt minden további szóért. Megérzi, ha mondom. Megérzi.

Ha a szívünkben február van, akkor mindenütt az van.

                         

XVIII. fejezet

Reimann Judith

S ugyanezen folyó mentén, éppen csak batyu nélkül, miközben sűrű törmelékben zuhog az eső, szakad az ég, ballag felfelé Reimann Judith. Önök persze nem ismerik Reimann Judithot. Ne tulajdonítsanak jelentőséget annak, hogy nem látnak a kezében batyut. Azért lényegében mégiscsak valamennyien azt cipeljük. Valamennyien, fokozatosan. A híd korlátja szecessziós öntvényből készült, növényi díszítő motívumokkal. A hollóknak ez ősidők óta ismerős. Megszokták, eltűrik a szecessziót, de a döglött hal mégiscsak többet ér.

Igen, hát persze, február van, ügyet se vessenek a sirályokra. Február huszadika van, február huszadika mindenestül, ég szakad, eső szitál a folyóra. Ne kívánják, hogy a színeket is részletezzem.

Szóval, valahogy ilyesféleképpen indul a Történet.

                       

XIX. fejezet

A holló és a róka, második kidolgozás

Ül a holló a fán, csőrében jókora darab sajttal, eidami vagy ementáli, egyre megy, elég az hozzá, hogy jókora. Azonfelül szemlátomást kemény, kissé kérges is. A holló kedveli a kérgeset. Azazhogy a sajtot általában is mindig megeszi, de a kérgeset kimondottan kedveli.

Róka érkezik a fa alá, ravasz vörös róka-bóka, farka a földet sepregeti, fülét fürgén hegyezgeti. Holló, holló, szól fel a fára, dalolj nekem egyet, dalolj egy szépet, nincs hang a tiednél szebben zengő, fülemnek kedvesebben csengő. Ebből is láthatják, hogy a róka igazi profi.

Hallja holló róka-bókát, hallja holló róka bókját. Hiú vénmadár a holló, babér után sóvárog.

Jobb szárnyát szívére helyezi a holló, és hisztériás, ó jaj, túlontúl is hisztériás hangon elénekli az Üdvözlégy, pirkadat áriát Gounod Faustjából. A koma elbűvölten hallgatja.

A holló befejezi és tovaszáll; fél füllel még hallja, amint a róka fogai recsegve töredeznek ki a keményfából mintázott sajtimitáción. Messzire követi még az átejtett vad fájdalmas vonítása.

                         

XX. fejezet

Kerekasztal-problémák

Hollóemlékezet óta egy kerekasztalt ülnek körül a hollók, mely nem egyéb egy ovális deszkalapnál. A szabály az, hogy a társaság minden tagja körülbelül olyan távolságban üljön az ellipszis középpontjától, mint egymástól; viszont egyikük se kétszerte távolabb, mint bármelyik asztalszomszédja. Az asztalnál következetesen betartják a megközelítő hozzávetőlegesség elvét.

Tizenhét holló ül az asztal körül. Ezek a következők: Szangetal, Grimmier, Harbard, Finbenach Conchobar, a kis Kavics Brian, Hafniusz Sebestyén, Bedlam, Nordlicher Dagobert, Dermal Fionn, Dal Almeraftan, Csecsetka Thorvald, Hora Árion, Kutyafog alias Kakasmandikó, Jean-Baptiste Broumovszki-Brunauer, Horpató, Kéktollú Amergin és Gaetano Gaetani.

Mivel valamennyien semmiképpen sem férnének el az asztalnál, bizonyos konkrét intézkedéseket kellett foganatosítani. Először csak azt foglalták határozatba, hogy Csecsetka, Harbard és Árion a második sorban ülnek majd. De mivel még ezután is igencsak szűkében voltak a helynek, megállapodtak, hogy Bedlam és Kutyafog oldalvást helyezkednek el, egyik szárnyukkal az asztallapra támaszkodva.

De még így is túlságosan össze voltak zsúfolódva, ezért úgy döntöttek, hogy Szangetal háttal fordul az asztalnak és Finbenach Conchobar hátához dől. S miután a helyzet még így sem volt rózsásnak mondható, Hafniusz Sebestyénnek és Horpatónak Bedlam és Mandikó ülésirányára merőlegesen kellett helyet foglalniuk, vagyis az asztalhoz viszonyítva mintegy kétszázhetven fokos szögben. Mikor aztán végül a kis Kavics Briant az asztal alá vezényelték, egyszerre olyan tágasság keletkezett, hogy Bedlam ismét arccal fordulhatott az asztalnak. Ez az ülésrend vált véglegessé és attól fogva szigorúan meg is tartják.

A fentiekből is látható, hogy az asztal körül ülésező társaság formai szempontból is nagymérvűén demokratikus elvektől vezéreltetik s ezeket a gyakorlatban is következetesen respektálja.

                         

XXI. fejezet

A hollók társas érintkezése

Találkozik Hora Árion Horpatóval és odaszól: „Hé, te feketeség, nem adnál kölcsön Árionkának egy húszast?”

És Horpató rezzenéstelen arccal válaszol: „Keh! Ilyen marhaság is csak egy hollónak juthat az eszébe!”

                       

XXII. fejezet

A Történet

Akkoriban, mikor még Nordlicher Dagobert – eleinte mindig Jean-Baptiste Broumovszki kíséretében, utóbb csak egymaga rendszeresen eljárt az Északi Kultúrák Múzeumába a kitömött jegesmedvében gyönyörködni, akkoriban még voltak ötletei. Azóta azonban az erszényesek, a kolibrik és a fantázia, akárcsak a stegosaurusok, a dodók és az ötletek, sajna, teljességgel kihaltak.  

Reimann Judithról először Kéktollú Amergin egy ismerőse tett említést Dagobert előtt: az illető nevére már nem emlékszünk, de annyi bizonyos, hogy Are Kupának hívták. Dagobert indításképp egy sorozat levelet intézett Judithhoz, melyekben légyottra invitálta hősnőnket, mégpedig az elképzelhető legalkalmasabb helyre: az Északi Kultúrák Múzeumába, egynegyed háromra, a jegesmedvéhez.

Ám Judith egyszer sem jelent meg: először sem, másodszor sem, harmadszor sem, negyvenharmadszor sem. Ekkor már Dagobert látta: olyan lány ez, akiért érdemes küzdeni, s a dolog már-már majdnem komolyan elkezdte érdekelni. Félreértés ne essék: érzelmekről itt egyelőre nem beszélhetünk, csupán érdeklődése mondtam, vagy nem? Dagobert csupáncsak érdeklődött, Reimann Judith pedig, nos hát Judith egészen másutt lakott, ennélfogva meg sem kapta a hibás címen a leveleket, s így mégcsak érdeklődni sem állt módjában.

Minderre a továbbiakban fény derül. Egyelőre tehát még nem történik semmi sem, hacsak az nem, hogy Nordlicher Dagobert regényesen felajzódott és felvette a Júditskjald nevet.

De azért a Történet így is ígéretesen kibontakozóban van, nemde?

                         

XXIII. fejezet

Újabb ferenctani fejlemények

A Studia Franciscologica f. évi júniusi számában figyelemreméltó adalékot közöl D. Dilev bolgár franciscológus. Anselmo Forli olasz kanonok egy 1241. évi nunciusi jelentéséről van 1    szó, melyet a bolgár kutató a blagoevgradi állami levéltárban fedezett fel.

A rendkívül becses dokumentum többek között néhány szemelvényt tartalmaz Assisi Szent Ferencnek a hollókhoz intézett prédikációjából. Ebből teszünk itt közzé egy összefüggő részletet:

„...mert ti, éppenséggel ti vagytok, holló testvérkéim, az ég madarai között a legszerényebbek. Igénytelen köntöstökben, mértékletesen táplálkozva, csikorgó fagytól gyötörtén, őszi esőktől korbácsoltan, folyvást egyazon fekete csuhátokban, bizony mondom, ti vagytok Krisztus urunk szívéhez a legközelebb. Felülmúlhatnak mások röptük kecsességével, tollazatúk tarka ékességével, nem adatott meg nektek a pacsirta édes csicsergése, a sas királyi vijjogása sem – és mégis, mégis, nap mint nap a nyomorúságos porban legelészve, otromba károgástokkal az Urat dicséritek szüntelen. Be boldogan ereszkednék le közétek én is, hogy megosszam veletek a testi gyötrelmek gyönyörét. De mindannyiunknak kijelöltetett az ő helye, honnan legméltóbban hirdetheti a mi urunk Jézus Krisztus dicsőségét – így hát ti gyászszínű csuhátokban, én durva kámzsámban egyazonképpen magasztaljuk Őt.”

                         

XXIV. fejezet

Korvina

A nemzeti kultúra ápolása minden időkben a művelt uralkodók kiváltsága volt. A nemzeti nagylétről tanúskodó könyvek összegyűjtése révén gyakran megbecsülhetetlen értékek halmozódtak fel; és valóban, nem is becsülték őket. Se fel, se meg.

Így például köztudott dolog, hogy Korvin (azaz Hollós) Mátyás magyar király világhírű könyvtárat alapított, melyet utóbb róla neveztek el. A Korvina könyvtár későbbi sorsa igencsak hányatott volt, és ez számunkra már csak azért sem közömbös, mert hiszen jelen szövegünknek is ez a könyvtár a címadója: pontosabban ama hollócímeres kódexek, melyek ama nevezetes könyvtárat alkották.

Más uralkodók is alapítottak nevüket viselő bibliotékákat. A legismertebbek közé tartozik a Kis vagy Kurta Pippinről elnevezett Kurta vagy Kiskönyvtár, melynek mind a kilenc kötete elkallódott. I. vagy Együgyű Károly király híres Gyüge-könyvtárából előszeretettel merítették adataikat és ismereteiket a későbbi korok anarchistái, dadaistái, defektológusai és egyéb szaktudósai, kiket itt nem sorolunk fel, mert nem óhajtunk pörbe keveredni. Megemlítjük még mindezenáltal, hogy Lokietek azaz (Könyök) Ulászló lengyel király Ujjperec nevű figyelemreméltó könyvtárának köszönhetően a nemzeti kultúra fáklyavivőjeként él a lengyel nép emlékezetében. Ilyen és hasonló példák csőstül akadnak a történelemben.

A mindmáig jelentős könyvtárak közül legalábbis kettőt semmiképpen sem hagyhatunk említés nélkül: Gyermek Lajos francia királyét, mely a dél-franciaországi Montpellierben székelő Nemzetközi Ifjúsági Könyvalap (F. I. L. E.) alapját képezi, valamint a cseh történelemben vas- és arany királyként számontartott Přemysl Otakar ún. erezetes könyvtárát, melynek közvetlen jogutódja a tfineci Egyesült Kohászati Művek vállalati könyvtára.

                         

XXVI. fejezet

A hollók társas érintkezésének egy további változata

Találkozik Kéktollú Amergin Harbarddal és odakiált neki: „Hé, te feketeség, nem kölcsönöznél Amergin pajtásodnak egy húszast?”

Mivel Harbard a füle botját se mozdítja, Amergin gyorsan hozzáteszi: „Egy tizes is megteszi, nem adhatnál kölcsön, he?” Miután Harbardról ez is lepereg, Amergin továbbfűzi: „Esetleg egy koronával is beérném, egy árva kroncsival, mit mondasz, Harbardka?”

S tekintve, hogy a hollótárs még erre sem lágyul el, Amergin megadón felteszi az utolsó kérdést: „Idesüss, te piszok szerecsen, nem akarsz kölcsönbe egy húszast?”

A társas érintkezés ugyanis, a társas érintkezés a hollóknál mindennél fontosabb.

                         

XXVII. fejezet

Fekete a holló, de a nap nap mint nap sárga

Fekete a holló, de a nap nap mint nap sárga.

XXIX. fejezet

További hollógráfusok

Azokon a hollógráfusokon kívül, akikről már az első fejezetben szó esett, még további tizenhárom érdemel megkülönböztetett figyelmet, úgymint: Arany János, Stella d’Artois, Svetozár Hurban Vajanský, Pietro Cannà, Stavros Maceridis, Práger Pál Péter, Tic Ogallala, Hugo Sanchez, Izak Dunajevszkij, Ernesto Che Guevara, Jean-Luc Fontini, Edwin Aldrin és Federico Jesús Luque. Az a körülmény, hogy Práger Péter Pál az ölyvekről is értekezett, mitsem von le hollógráfiai jelentőségéből.

                         

XXX. fejezet

Teszem azt

Teszem azt Pompeius, de ez lényegtelen, itt az elvről van szó, hát szóval teszem azt, Pompeius annak idején Pharsalus görög város határában időzve egyszerre csak egy – ha nem tévedünk – harminchét főnyi átrepülő hollócsapatra lett figyelmes.

Másnap megvívta Caesarral ama bizonyos pharsalusi ütközetet, melynek végkimenetelét minden iskolás gyerek ismeri. Többet egy szót se erről: csaták elemzése nem kenyerünk.

És most kombináljunk. Az összefüggés nyilvánvaló, jóllehet a fent említett pharsalusi hollókat név szerint nem ismerjük. De az a 6341 katona, akik elhulltak az ütközetben, mesélhetne erről egyet-mást.

Bizonyára sejtik már, hová akarok kilyukadni. Nem is lyukadhatnék ki máshová. Tehát: ürítsék fenékig poharukat és keljenek fel. Húzzanak cipőt és kapjanak magukra valamit, hűvös az idő. Zárják be kívülről az ajtót. Elég egyszer ráfordítani a kulcsot, most már úgyis mindegy.

Menjenek ki a ház elé és számoljanak. Gondosan, figyelmesen számolják meg őket. Nem árt olykor megszámolni a hollókat.

                         

XXXV. fejezet

Hahó, barátaim!

Hahó, barátaim! Folyton csak Dagobertről szövegeltünk és teljesen megfeledkeztünk a többi hollóról! Vajon merre jár, mit művel ez idő szerint a jó öreg Szangetal? Hát Horpató, a hollók hollaja? És Jean-Baptiste Braunauer-Broumovszki, vajon hogy megy a soruk mostanság?

Vessünk csak oda egy pillantást. Kukucskáljunk oda egy kis résen át. Csak hogy a tekintetünkkel megcirógassuk őket. Épphogy tudják: odafigyelünk rájuk. Hogy tudunk róluk. Hogy látjuk őket, akár tetszik (nekik), akár nem.

                         

XXXVI. fejezet

A hollók társas érintkezésének egy még további változata

Találkozik Kutyafog alias Kakasmandikó a kis Kavics Briannal és megszólítja: „Hallod-e, kis szurtos, nem adnál kölcsön egy húszast a te derék Fogacska cimborádnak?”

Mire kicsi Brian előhúz egy húszast a szárnya alól és előkelő gesztussal átnyújtja Kutyafog Mandikónak. Utána nyomban hozzálát, hogy a váratlan fordulattól elalélt kollégát eszméletre locsolja.

                         

XXXVII. fejezet

A történelem hajnalán

Az efféle könyveknek, mint ez a mienk is, óhatatlanul tartozékai a történeti jellegű fejtegetések. Ezek olykor már-már fárasztóak. Másrészt az olvasó joggal számol vele, hogy a jelen mű sem lehet meg ezek nélkül, és semmi sem frusztrálhatja az embert – vagy hollót, egyre megy – jobban, mint ha várakozásában csalatkozik. Ezért itt is szövegünkbe iktatunk néhány fejezetet Hollóland (Hollónia) fiktív történetéből. Ezt, hogy „fiktív” a saját példányukban esetleg, de persze nem kötelezően, zárójelbe is tehetik, ha jónak látják. Ez ugyanis teljességgel az olvasó történetszemléletétől függ. Kezdetben vala a tojás.

A tojásból kikelt egy holló. Más tojásokból más hollók keltek ki. Egyszer csak ahová nézel, mindenütt holló. Széjjelszállingóztak az egész világon, megszállták a vizeket és leszálltak a szárazföldre, alászálltak a föld alá és felszálltak az űrbe, kérem, egy ilyen holló mindenbe beleüti a csőrét.

Déltájban a hollók ebédelnek. A holló mindenevő, de ez nem azt jelenti, hogy valóban mindent meg is eszik. Nem eszi meg például az üvegféleségeket, a kátrányospapírt, a félvezetőket, a szulfonamidot, az almás zsemlefel-fújtat, a gyantát, a halkocsonyát, a kecsketejet, a molylepkét, az írógépszalagot, a pillét, a rézgálicot, a kerti csigát, a pájslinak is nevezett szalontüdőt, a fehér ragasztópépet és a dietilthiotriaminomerkaptoproipelbutolt. Ezektől eltekintve elbánik bármivel, még a paradicsomos töltött paprikától sem riad vissza.

A délután folyamán a hollók berepülték a történelem előtti tájat. Alaposan körülnéztek a terepen, voltaképpen olyasvalamit műveltek, amit katonáéknál felderítésnek neveznek, bizonyára tetszenek emlékezni. Jó mélyen bekukucskáltak a táj dekoltázsa alá, a holló ilyesmire mindig kapható. Nagyokat kortyoltak a friss forrásvízből, csipegettek a falevelekből, elszórakoztak a lapos kerek kövecsekkel. Most jut az eszembe, nem vagyok benne biztos, hogy a történelemelőtti korban voltak-e már falevelek. Tudják mit? Azt, hogy „fiktív” talán mégse tegyék zárójelbe.

Lám, és már itt is a vacsoraidő. A hollók dideregve telepednek le a vacsorához. A történelem hajnalán nem volt valami jó az időjárás, változó, csak nagyritkán felszakadó felhőzet, minden percben eső és csapadék és rendkívül

erős széllökések. Nem kívánnám az olvasónak, hogy akkor élt légyen, a történelem hajnalán.

Száz szónak is egy a vége, itt a nyakunkon a történelem. A következő fejezetekben erre vonatkozóan további érdekes adalékokkal szolgálunk. De már ennyiből is láthatják, hogy a történelem korántsem valami száraz és unalmas tudomány, ha egy kicsit megerőltetjük a fantáziánkat. Végül is arra való.

Ja, és még valami. Az aszaltszilvát és a viaszkosvásznat sem eszi meg. A holló.

                         

LIV. fejezet

Vastag Orrszarvú[2]

Vastag Orrszarvú holló, mégpedig egy ellenszenves, rideg, elvont, kétlaki, soviniszta, kriptogám, nyíltan alattomos és hébe-hóba emberhússal is élő, minden tekintetben kellemetlen hollófráter. Azonfelül elevenszülő is, de hát minden holló az. És ha önök abban reménykednek, hogy ezt a banális igazságot az unalomig ismételni fogjuk, nagy tévedésben vannak. Nem fogjuk odáig ismételni.

Jobb arcán egy szeplőt visel, melyből nyolc szőrszál mered elő; öblös, gunyoros hangon beszél. Semmire és senkire sincs tekintettel, gátlástalanul agresszív és csontja velejéig demagóg. A demagógia a legerősebb oldala. Nem az a fajta egyén, akit az első perctől fogva meg lehet kedvelni. Már az eddig mondottakból is láthatják, hogy valahol Bokassa kannibál diktátor, Khomejni ajatollah és a prágai Közlekedési Vállalat vezérigazgatója között van a helye.

Vastag Orrszarvú csőrén jól látható kinövés van, mely nyolcvanfokos szöget zár be a csőr fővonulatával. Ennek ugyan nincs jelentősége, de nem akarunk semmit sem elhallgatni. Száz szónak is egy a vége: keresve sem találhatnánk visszataszítóbb figurát Vastag Orrszarvúnál. De hát nem vagyunk mi pontozóbírák. Ha e tekintetben hiányérzetük van, forduljanak a műkorcsolyázó világbajnokság nemzetközi zsűrijéhez, esetleg a parlamenthez.

jegyezzék meg: Vastag Orrszarvú! Még majd hallanak Hollólandról!

                         

LVI. fejezet

Még majd hallanak Hollólandról!

Még majd hallanak Hollólandról!

                         

LVI. fejezet

Még egyszer Gorm Ragnarssonról

De igazán! Ez nem vicc: Gorm Ragnarsson valóban eljön. Eljön a szerszámaival, elveszi, ami az övé. Mindenki őt várja, Gorm Ragnarssont. Gorm Ragnarsson pedig ragaszkodik a felülvizsgálathoz. A műtétet követő első héten minden nap ellenőrző vizsgálatra kell menni. A műtét utáni első hónapban minden héten. Az első évben havonta, az első évtizedben évente. Azután már csak egyetlen egyszer az életben.

Egyszer az életben még hátravan egy ellenőrző vizsgálat. Egyszer az életben. Egyszer az életben.

                         

CXXVII. fejezet

Hollónia őslénytanáról

Tiszteletlenek volnánk a történelemmel szemben, ha elvitatnánk vagy figyelmen kívül hagynánk a családfáját. Mert van neki családfája, de még mennyire! A történelem családfája a paleontológia, azaz őslénytan.

A holló paleontológiája ugyanazokat a korszakokat öleli mint bárki másé. Nekik is van elsőkoruk, harmadkoruk, negyedkoruk, mit mondjak: még másodkoruk is van.

Hollónia őslénytanának egyes korszakai tehát szintén formációkra avagy rétegekre tagolódnak. A formációk ugyanolyan semmitmondó idegen szavak, aminőket annak idején a természetrajzórán puskáztunk ki valahonnét, vagy szomszédunktól másoltunk le. És mivel nem kívánhatjuk, hogy mindezt fejben tartsák, alább közöljük a megfelelő áttekintő táblázatot. Nem szeretném megbántani önöket, de azt hiszem, hogy egy könyv elolvasása a legtöbb, ami egy olvasótól elvárható, íme tehát:

                         

Korszak                                 Formáció                               Korszak                                Formáció

Archaikum                             Threctium                               Harmadkor                             Archeocén

                                            Balmoral                                                                               Triocén

                                           Glamorgan                                                                           Antracén

                                            Oberon                                                                                 Szaracén

                                            Roskilde

                                                                                          Negyedkor                           Stugeron

Paleozoikum                           Dederon                                                                             Noxyron

                                             Perlon                                                                                   Fabulon

                                            Charenton                                                                             Barbon

                                            Ballon

Mezozoikum                          Pancratium

                                            Servatium

                                           Boniphatium

                                           Sophia

                         

CXXVIII. fejezet

A fiziológia dicsérete

Nordlicher Dagobert szeret vizelni.

Nordlicher Dagobert enni is szeret. Nordlicher Dagobert aludni is szeret. Nordlicher Dagobert sírni is szeret. Nordlicher Dagobert ordítani is szeret. Nordlicher Dagobert szeretkezni is szeret.

Hát így valahogy. Nordlicher Dagobert tervszerűen és megfontoltan végzi az összes fiziológiai alapműveleteket, miáltal azok pszichológiai alapműveletekké alakulnak át. Nordlicher Dagobertet megelégedéssel tölti el az a puszta tény, hogy a szervezet működik – anyagot cserél, épít, bont és kiválszt. Csupán így, véli Dagobert, csupán így szerezhetünk bizonyságot afelől, hogy élünk; és azzal, hogy életünk minden pillanatában ellenőrizzük saját szervezetünk működését, létünk létét ellenőrizzük. És – kérdem én – mi ösztökélhet hatékonyabban a további létezésre, mint eddigi létezésünk? Na ugye, hallgatnak.

Egyszóval Nordlicher Dagobert számára öröm lélegezni. Dagobert számára öröm ugrándozni, hunyorogni, köpködni, sziszegni, kacsintani, szipogni, hallani, bégetni, szellenteni, rohangálni, onanizálni, írni, még abban is örömét leli, ha csiklandozzák.

Nordlicher Dagobert szeret vizelni. De ez még mind semmi!

Nordlicher Dagobert gondolkodni is szeret.

Engedje át magát önnön fiziológiájának! Akkor ér igazán révbe.

                         

CXXXI. fejezet

Wallenstein városának kaputornyán

Wallenstein, azaz Valdštejn városának (gyengébbek kedvéért: Jičín) kaputornyában egy szabad szemmel is jól kivehető    fiatal lány áll, karját kecsesen maga elé tartja. Mit keres e    karját kecsesen maga elé tartó fiatal lány ott fenn a kaputorony ámbitusán? E fiatal lány a hollókat eteti. Mogyoróval eteti. Normális körülmények között a holló természetesen rá se hederít a mogyoróra. Csak egy Wallenstein városának kaputornyában álló fiatal lánynak támadhatott ilyen képtelen gondolata, mogyoróval etetni a hollókat. Aki azonban látja, mint sereglenek össze e fekete légi rajok, elfedve a toronyóra számlapját a jičíni polgárok tekintete elől, joggal esik gondolkodóba, miért választották a hollók éppen ezt az építményt tartózkodási helyükül? (Az ilyen építmény neve Franciaországban beffroi.)

A hollók messziről érkeznek. Széttelepednek a torony boltívei között. Érdeklődve figyelik, hogyan kuszálja, borzolja a szél a lány homlokán a hajtincseket; a legmerészebbek egészen a közelébe repülnek, hogy csőrükkel megigazítsák a kísértő művét. Azután sorjában odajárulnak az elébük tartott kacsó elé és mindegyikük felcsippent egy-egy szem mogyorót. Az olajdús magtól azután egész este hányingerük van.

De – bizonyos körülmények között! – a holló mindent megeszik. Nem hőköl vissza semmitől. A holló igazi trubadúr. Hölgyéért bármi áldozatra képes. Megenné az még a tejfeles szívaprólékot is. Még a prézlivel meghintett krumplisgánicát is. Még a rántott tőgyet vagy málnaszörpös rizsfelfújtat is.

De mit! Hölgye kedvében járandó még talán a zsemlefelfújtat is.

Látják azt a bársonyos antilopbőrű flamingólányt Wallenstein városának kaputornyában? Eteti a hollókat.

Érti a módját.

Buknak rá.

                         

CXLVII

Az igazságról

Hja, az igazság, hát az sokféle lehet.

Törzsszámokkal kifejezett arányok szerint szeldelt, gömbölyded, zászlós, niceai, algoritmikus, rendhagyó, erszényes, képmutató, önkiszolgáló, gacsos lábú igazság; van Lenka igazsága, venividivici igazság, karpaszományos igazság, demografikus, forró tűzből kikapart, ganajtúró és lapp igazság, de még ezeken felül is lehet felső-garami, nyafka, rabszabadító, járókelő, mexikói és borítékolt igazság, majom-, piskóta- és csúszómászó igazság, mi több, harapós, csontigható, pézsmaillatú, mellyes, merőleges, koppenhágai és kelekótya igazság, osztályigazság, szappanhabos igazság, luteránus és lumpenproletár igazság.

Amit akarnak. Amit csak akarnak.

Az igazságnak tökmindegy. Az ő dolga az, hogy legyen, és amennyiben valóban van is, létezhetnek igaz dolgok is.

Törzsszámokkal kifejezett arányok szerint szárnyalt igazság, struccigazság, pocsolyás igazság. De a leginkább talán mégis az a törzsszámok szerinti.

Azonban vigyázat! A holló nem szárnyalt, jóllehet van szárnya és ahhoz való tolla is.

                       

CLVIII. fejezet

Emígyen folytatódik Szent Ferenc prédikációja a hollóknak

„...aranypalástú! Avagy talán nem mutat-é Ő ujjával egyszer e világ valamelyik hatalmasságára, másszor a pestis gyötörte, fekélylepte szerencsétlen nyomorultra? Bizony, hogy úgy van: az Ő ujja intését lesik fejedelmek és nyomorultak, és csakis az Ő ujja adhat nekik súlyt és méltóságot, az Ő ujja csupán, semmi más. Egyet int és íme: Isten szegénykéje leveti foszlott darócruháját, szolgák gyűlnek köré, trombiták harsogása közepette bíbor köntösbe öltöztetik, aranyozott cipőt húznak lábára. Lefordul lováról a báró és a bélpoklosnak

porbahullajtott kenyérkéjét kunyerálja. Másként fú akkoron a szél, másként mozdul a víz, másfelé mutat az Ő ujja – minden másképpen van, valami máskor van, valami másutt van, most van a soha, most élünk! És te, holló öcsikém, te még mindig egyszerű fekete reverendádat viseled. Tollad megfakult, a por martalékává lesz; csak apró kövecskék szegélyzik gyöngyszemekként megvékonyult karmodat. Ám egyszer csak felszállsz, mert megpihent rajtad az Ő ujja – és íme, nem vagy többé megvetett, nyomorú pára, fölemelkedel azokhoz, kik röptükkel az ég boltozatát barázdálják. Tollazatod az ónix és a gagat színében tündököl: a leghiúbb bolognai gavallér, a legkevélyebb avignoni ficsúr, aix-beli piperkőc vagy montpellier-i deák szájtátva kérdi: ki az, aki ott szárnyal az égnek baldachinja alatt? De hiszen a holló az! nemrégen még az Úr porszemcséje, angyalok farkincája, bizony a holló, az Úr röpködő egérkéje, Krisztus urunk árvája. S ma ott szállsz minden madaraknál magasabban, holló testvérem, magasan, magasan a fellegekben, feltekint rád a tömeg, fejedelmesültél! Szél kerekedik, holló testvérkém, egyszerre csak minden másképpen van, valami másutt van, valami máskor van, valami egykor van, de te élsz, te most élsz! És veled együtt ekként mi is, a szenvedésben osztályosid, felemelkedünk, ha majd mozdul a víz, ha majd árad az idő. Senki sem örökkétig nyomorult, holló öcsikém, s éppen te, épp te vagy ennek a legékesebben szóló tanúbizonysága!”

A prédikáció ezen passzusához érve az olvasásban, Dimitri Dilev a blagoevi levéltárban több ízben hangosan felzokogott.

                         

CLIX. fejezet

A cseleszta feltalálása

Az eddigi fejezetek alapján nem egy olvasóban olyan benyomás támadhatott, hogy a hollók javarészt erőszakos cselekedetekben lelik kedvüket. Hogy ha rajtuk állna, folyvást csak pusztítanának, rombolnának; hogy nem gyarapították a világot semminemű pozitívummal. Hát ez vaskos tévedés; aki ilyesfélét gondol, tegye ezt a könyvet azonnal félre. Az ilyen olvasó még nem éri fel értelmével szövegünket. Még sokat kell tanulnia.

A hollók ugyanis, ha netán nem tudnák, egy csomó fontos dolgot találtak fel. Csodálkozni fognak. A hollók találták fel a porolófát, a kézi habverőt, a cselesztát és a köszmétekompótot (gyengébbek kedvéért: egresbefőttet), Andorrát, az alvást, a Harburn-féle izzasztóport és a Clelia Conti cigarettát, az égszínkéket és doktor Gérard de l’Homme-t egy szűk kis párizsi utcában a Gare de Lyon közelében, nekik köszönhetjük Ornella Mutti filmjeit, a negyedosztályú önkiszolgáló éttermeket és a cérnaspulnit; ők alapították a salernoi és a bécsi egyetemet és az észak-csehországi smiricei papneveldét, ők építtették Jinotega város operaházát, a Prága nyolc kerületi bohnicei elmegyógyintézetet és a trianoni vadászkastélyt, ők írták alá a münster-osnabrücki és az appomat-toxi békét, ők modellezték gyurmából az első sárgarépát és fejlesztették ki a felső-sziléziai nyelvjárást. Részük volt Cornwall-félsziget és a kelet-csehországi ostromeri teherpályaudvar keletkezésében, s az ő nevükhöz fűződik a nevezetes papsajtvetés is a nyugat-csehországi Tmány melletti Konkoly-hegyen leledző kelta erődítményrom tövében.

Jó, mi? És ha mindez nem kimondott pozitívum, akkor igazán nem tudom, mit nevezhetnénk kimondott pozitívumnak.

                         

CLXVIII. fejezet

Hát aztán?

Ha akkor, november nyolcadikán, abban a szemcsés ködben, abban a kérlelhetetlenül szitáló esőben, abban a mindent elöntő bizonytalanságban és ideges zűrzavarban a hollók rávetették volna magukat a császáriakra és éles csőrükkel megmunkálták volna, begörbített karmukat szemükbe vájták volna, ha akkor a hollók eszmélnek, ma minden másképpen volna. Nem gennyezne sebektől az ország földje, ha akkor leszálltak volna a hollók a lombjukvesztett göcsörtös ágakról és kezükbe, markukba vették volna a dolgokat. Blaník-hegyi hollók, Szent Vencel hollói, ha akkor odahagyták volna az őszi elszontyolodott erdő ágas-bogas fáit, országot mentettek volna.

És ha egy más alkalommal, mondjuk, március tizenötödikén (világítás, hangulat mint fent, unalmas egy história), ha, mondjuk, akkor kiszaggatják csőrükkel a csavarokat a páncélos orrszarvúakból, ha mocsokba, ürülékbe fullasztják az ágyúk előremeredő csöveit, ha wolframos csőrükkel megoltalmazzák az ország becsületét, ha kiherélik vala a kondást, ki erőszakot tett az ártatlan szűzleánykán, akkor lángot vetett volna a szóban forgó ország. És ha, megint csak máskor, éjnek évadján felriadtak volna a hollók, állomáshelyükről összesereglettek volna és csőrükkel letépték volna az értelmetlen ködfüggönyről az erővel rátűzdelt sárga csillagokat, akkor felszáradt volna sok-sok dézsányi könny, szárnyukat terítették volna palástul a hollók a szenvedők végeláthatatlan menetére, megvédték volna, akkor ez kellett, nagyon kellett volna, de a hollók elfelejtettek felriadni.

És még más alkalmakkor sem riadtak fel idejében a hollók, más alkalmakkor sem siklottak sebes szárnyaikon oda, ahová várták őket, semmi sem történt, és minden úgy történt, ahogy történt.

Édes istenem, hát megfeledkeztek róla, a hollók. Előfordul az ilyesmi. Nem lehet mindenre idejük a hollóknak. Szórakozottak olykor, meg aztán nem is nagyon akaródzik nekik, ekkora ködbe. Meg kell ezt nekik bocsátani. Nem érnek mindig rá. Elég nekik a maguk baja. Megtörténik az ilyesmi.

És olyankor minden úgy történik, ahogy történik. Hát aztán?

                       

                     

[1] Az eredetiben is magyarul

[2] Az eredetiben is magyarul