Szajla

A siroki kút

A Felvégben volt,

a szélső háztól nem messze,

de már az erdőben,

nem is kút,

hanem inkább forrás,

olyan félméteresforma átmérőjű függőleges betongyűrűvel,

mely kútjelleget kölcsönzött neki,

ha kiürült a kannája,

nagyanyám mindig oda küldött,

a kertje a Tárnára járt ki véggel,

azon végig mentem,

kibontottam a bekötözött hátsó kaput,

tettem pár métert a parton felfelé,

át a keskeny, korlátnélküli, járólaphiányos gyaloghídon,

aztán a réten,

elsőre se lehetett volna eltéveszteni,

ugyanaz a gyalogút vitt hozzá,

mint amelyik Darnóba, az erdőbe,

csak nem szakadt meg,

mikor oda ért,

hanem tovább kacskaringózott az oldalban,

olyan magasan állt benne a víz,

hogy húzóvödör se kellett,

csak rádőltem a peremre, behajoltam,

és puszta kézzel megmerítettem a bugyborékoló bádogedényt,

nem rendelkezett kifolyással,

mégis mindig friss volt a vize,

bár túl lágy és kissé vasízű,

tartozott még hozzá egy ütött-kopott csésze is,

ez az alkalmi ivókat szolgálta,

és soha senki nem lopta el.

Bátorítás

Mikor 1976-ban Chicagóban úgy döntöttem,

hogy mégis visszamegyek Magyarországra,

Darnóra gondoltam,

és azt hajtogattam magamban:

I’m going back to my hills,

azóta Darnó, az a Darnó meghalt,

de valahányszor eszembe jut ez a bátorítás,

látom Chicagóban,

ott bolyongok benne a North Ashland Avenue és a North Kedzie

Avenue között,

ereszkedem a Tetőről a Medveczki-tanya felé,

ropog a lábam alatt a gally,

meleget lehelnek rám a napsütötte tölgyek,

és bódít az avarillat.

Későőszi est

Már úgy besötétedett, hogy nem látni szemközt a nádast, a rétet, az ófalu végén a Keresztet.

Hűvös a lég, a szeszfőzde felől cefreszagot hoz az északi áramlás.

Csend van, hallgatnak a kutyák, és autó se zúg most a műúton.

Lent, a kifosztott kertben halkan, erőtlenül ciripelni kezd egy magányos tücsök – a te tücsköd.