Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. március – Szlovák posztmodern / Előszó avagy egy (ki)küldetés mérlege

Előszó avagy egy (ki)küldetés mérlege

A Kalligram múlt évi szlovák száma elé képtelen voltam megfelelő előszót írni. Ennek az lehetett az oka, hogy az akkor összegyűjtött írások nem rendeződtek egyetlen témakörbe, így hát ez az első szlovák szám meglehetősen mozaikszerűre sikeredett. Idén semmit sem szerettem volna a véletlenre bízni, ezért olyan központi témát kerestem, amely legalább egy laza keretet ad az egyes írásoknak. Sokáig semmi sem jutott eszembe, és amikor már a beletörődés gondolatával foglalkoztam, Karol Wlachovský barátom ötlete húzott ki váratlanul a csávából. Azt javasolta, szóljon ez a lapszám a posztmodernről, illetve arról: miként vélekednek a szlovák gondolkodók és a szlovák alkotók a posztmodernről. Én ezt kitűnő javaslatnak tartottam és köszönettel elfogadtam.

Nem kívánom bővebben kommentálni az egyes szövegeket, csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy míg a tavalyi összeállításban tiszteletbeli szlovák állampolgárrá avattuk Rákos Pétert, a Prágában élő neves magyar hungarológust, az idén František Miko professzort, a Magyarországon is jól ismert szlovák irodalomtudóst neveztük ki a posztmodem klub tiszteletbeli tagjává.

A lapszám anyaga már lassan összeállt, amikor megtudtam, hogy az idei szlovák szám szellemi atyja, Karol Wlachovský – aki 1990 őszétől a budapesti Szlovák Kulturális Intézet igazgatója – februárban befejezi diplomáciai és kultúrmisszióját. A hír elszomorított, s arra indított, hogy megvonjam kiküldetésének mérlegét. Persze, tudom, Karol Wlachovský öt és fél éves budapesti tevékenysége olyannyira szerteágazó volt, hogy ezen írás keretein belül lehetetlen részletesebb áttekintést nyújtani róla, van azonban valami, ami minden általa szervezett rendezvényt jellemzett/s ez az a különleges szervezői módszer, s az a közvetlen, baráti hangulat, amit mindenki megtapasztalhatott, aki legalább néhány órát eltöltött az általa vezetett intézetben.

Wlachovský a szlovák kultúra népszerűsítését korántsem szokványos módon végezte, tevékenysége nem vált puszta rutinná, sem szellemtelen monológgá, mely senkinek sem szól, senkit sem érint meg, senkiben sem hagy maradandó nyomokat. Őt, aki egész életét a magyar irodalom fordításának szentelte, egy pillanatra sem kísértették meg a kulturális diplomácia sztereotípiái. Módszerét a műfordítói tevékenysége során szerzett tapasztalatok segítségével alakította ki.

A műfordítás sohasem csupán fordítás, hanem transzformáció és helyenként óvatos interpretáció is. Rendkívül fontos, hogy a fordító alaposan ismerje azt a nyelvet, amelyből fordít, ám az is elengedhetetlen, hogy azt a nyelvet, amelyre fordít, virtuóz módon kezelje. És természetesen a jó fordítónak mindkét kultúrában otthonosan kell mozognia.

Mindezen ismereteket a fordító Wlachovský már régen birtokolta, ezért természetes, hogy kulturális diplomataként kamatoztatni próbálta. Módszerének lényege a szlovák és a magyar kultúra párhuzamos bemutatása lett. Miért? Azért, mert olyan párbeszédet szeretett volna kezdeményezni a két kultúra képviselői között, amelyben nem csak a különbségekre, hanem a megegyezésekre is fény derül. Azt szerette volna elérni, hogy a rendezvényein résztvevők olyan semleges zónában érezzék magukat, ami egyszerre senkié és mindenkié – ami egy új típusú együttműködés kialakításának színtere lehet.

Sokan közülünk ezen párbeszéd során ismerték fel, milyen keveset tudunk legközelebbi szomszédunk kultúrájáról. S egyben azt is megértettük, hogy ez a tudás nélkülözhetetlen, s hogy csupán folytonos dialógus révén megtartható.

Wlachovský az első bátortalan lépések után egyre merészebb terveket valósított meg, s vannak rendezvénysorozatai, amelyek éppen ez idő tájt teljesednek ki. És mindez Karol Wlachovský kitartásának és keményfejűségének köszönhető. Szokatlan kísérlete azért lett több mint sikeres, mert megtanított minket egymásra figyelni. S ez a legtöbb, amit elérhetett. Lehet, hogy több mint gondolnánk. (Remélem, magyar barátaink is egyetértenek velünk.)

Karči, kedves barátunk, köszönet mindezért! A kultúra valódi diplomatája vagy, diplomáciai megbízatás nélkül is az maradsz. Mi többet kívánhatnál még? Talán jó egészséget...

Ezekkel a gondolatokkal, s ebben a szellemben bocsátom útjára a Kalligram ez évi szlovák számát.

                               

Peter Michalovič

a lapszám összeállítója