Nem hiányzunk majd?; Feszes maszk; Maszkok; A benső tenyér; ***; Az álom teste
Tóth László fordításai
Nem hiányzunk majd?
Ingeborg Bachmannak
Hiányzunk, szerelem.
Gondolkodnunk muszáj.
Mit tegyünk a gyengédségért?
A bőrünkkel fizetünk érte,
álnok vérünk űz bennünket.
Minden gondolatnál
súlyosabb a szerelem.
Hogyan ismerjük fel?
A bőrünknek higgyünk,
a szívünknek, ágyékunknak,
fejünknek vagy az álmainknak?
„A homok ezüstjén félénk
skorpió táncol – –”
Áruld el, szerelem,
jelezd valahogy:
(tizenegy egyforma szűz,
közöttük egy az igazi).
Áruld el, szerelem,
ő az?
Az illat a te legközelebbi
rokonod?
„Minden tűzön keresztüljutok akár a tarajos gőte –
Nem ismer félelmet és nem fáj neki semmi –”
Van szám, kérdezek,
van szárnyam, repülök,
én vagyok ez, vagy a versem?
Tudok-e egyszerre gondolkodni és álmodni?
Vagy valamit el kell mindörökre halasztanom?
Gyilkos dolog, ha egy nő nem az igazit szereti.
Áruld el, szerelem,
nem fáj valamid?
Feszes maszk
„A tükör, mely utoljára látott engem.
Az ajtó, melyet a világ végeztéig becsuktam magam mögött.”
Jorge Luis Borges
Az ajtót, melyben megtaláltak, becsukom lassan,
a halálban rád hasonlítok, az álomban:
amíg itt vagy, vándor vagy, ha elmész,
vendég.
A tükör eltűnik előled.
Elszakítod tőle arcodat. Kiről tudtál mindent,
kivel együtt tudsz mindenről?
Egyiketek marad, és mindig ugyanaz lesz.
A magány köve szürke, sima felületű, akár a bőr.
Megannyi magányosság a szeretett test fölött.
Oly közel a halálhoz.
Soha nem leszel felnőtt,
soha nem halsz meg,
soha nem bocsátasz meg nekem.
A szó a halál eszköze.
Maszkok
Önmagunk és önmagunk közt,
az arcunk
és az arcunk közt,
az álom szűk térségében,
a test és a halál közt
virraszt – anima mia –
váratlanul, mindörökre, visszavonhatatlanul;
a tűz árnyéka,
melyre sötétség les,
láthatatlan csorda lehelete,
az álom elkapart csontjai – –
a hát deltája és a hát között, a széttárt öl
és a kőöl között,
vigasztalhatatlan szem
közted és köztem –
A benső tenyér
Ha szembejössz velem, egyszerre távolodni kezdesz. Ha az
ellenkező oldalról jössz, hirtelen itt vagy mellettem. Ezt
a logikai ellentmondást csak a szerelem oldhatja fel. A jobb
és a bal oldal vagyunk egymás számára. Egymás tükörképei.
Te, az álmomnak éppen a fele.
Ne törődj a macskák szemével. Másban higgy. A torony talán
megmutatja néked az órát.
ígérd meg, hogy nem mondasz nemet, ha újból itt lesz a szemem
egy más idővel. Mutasd meg a benső tenyered: azt, amit nekem
tartogatsz.
***
Éjszaka az éj közepén.
Semmivé válsz lassan,
előbb a mosolyod, majd a szád, a szemed, a gesztusaid, a lépteid.
Kövek. Szél. Fal. Beteg vadállat szűköl benned.
Hajnalban megrezzen a tűz határvonala.
Úgy térsz vissza, akár egy isten, aki elfelejtette
szétválasztani a fényt a sötétségtől, a nappalt az éjszakától,
a férfit a nőtől.
Szeress engem, mintha belőlem lennél.
Az álom teste
A csillagok a földből nőnek.
Éles hang szól rád a sűrű
és ragacsos sötétségből: – Gyere!
– hullócsillag zuhan,
hosszú, izzó csíkot hagyva maga után
fényt szór a sötétségbe.
Fölfedezem az álom testét:
a helyet, hol nem nő semmi,
a hát gipszöntvényét,
kígyótojást mélyen a földben,
az érintés nélküli szeretkezést,
a szerelmet
és állation szomorú Küklopsz-szemét.