Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. szeptember / Fedélzeti napló; 4 trilógia

Fedélzeti napló; 4 trilógia

                 

Fedélzeti napló

             

1.

Nincs visszatérés, nincs kilátás. Nincs egérút.

Felszabadító érzés. Még az egereknek is.

Még ha elemeikre bontanánk is őket

Nincs folytatás. S nem is volt. Csak kiáltás.

                     

2.

Nincs visszatérés. Itt ragadtunk,

ezen az irigylésre méltó helyen – az egyetlen

érzés, ami vele kapcsolatban elsorvadt tudatunkban

felmerülhet – mint elsüllyedt hajó rothadó

gerendájában kapaszkodó hullamaradék –, a gyűlölet.

                     

3.

Részeges kocsmát épített józan akaratunknak a világ.

Lábunkat keményen a talajba süllyesztjük,

azt viszont senki sem sejti közülünk, melyik irányba

dől majd legközelebb a fedélzet.

           

4.

Az ennél szilárdabb szövegek fedélzete.

               

5.

Egyetlen örökségünk a továbbadás gyanús lehetősége.

Avagy a gyógyíthatatlan álmodozás-hajlam nyugtalansága.

Ezért a kiáltás. Örömteli mozdulatlanság

a részeges tengeri pusztában. Mikor sáskákat vettél

élelem gyanánt magadhoz, hogy megéld azt a bizonyos napot.

                         

6.

Amelyen majd elérkezhetnél önnön valódhoz,

hogy még egyszer az életben méltatlan légy

saját saruid leoldásához.

A jelek végérvényesen olvashatatlanná vállnak.

Pedig mennyi álomban érintkeztünk velük.

               

7.

Sehová sem távoztunk, sehonnan sem érkeztünk.

De saját magunkban sem voltunk otthon.

Ez volt a mi otthonunk. Volt hát. Végigsimíthat még

a bizonyosság tengerszagú szellője.

               

8.

Távolodó hajónkon fellobban a honvágy viharlámpája.

                       

                           

4 trilógia

             

1.

Elgondolás: egy éven belül három sikeres trilógiát írni. Panoramatikus szemszög. A megközelítés kérdése. Egyszerű mondat – szerkesztés. Olyan helyszínek társítása (felsorakoztatása, avagy: félreszórakoztatása), ahol majd otthon érzik magukat. A sosem-jártunk-ott varázslata. Konfliktusok születnek. Bonyodalmak szakadnak meg, a kosztümök bizalmas és aprólékos leírásai. Könynyedén. A költészet prózákban túlméretezett aprólékai.

           

2.

Ilyen és ilyen metairodalom (metabonyodalom) használható fel. Hogy a konfabulációs magma vázának felvázolása: tűrhető mértékben adagolt filozófiai-esztétikai toldalékok: trilógiánk így mélyebben szánt – mélyen szántóknak szánt. (A parasztmunka egészséges, inspiratív és impresszionista értelemben bájos.) A sorokban szerteárad a tömérdek prózai szöveg – ez minden trilógia igazi küldetése: üzenet az utókornak... Nyúlékony, izmos, vontatott, s nedves. Gerince megpattan a melléknevek túlsúlya alatt.

                 

3.

A szexuális elferdülések valóban impresszionista megfogalmazásán is túl. Végre. Újra. Már megint. De legfőképp: fáradhatatlanul. Akkor hát nem tagadod hatását? Viszont az átmenetek (átmentések) kifinomult struktúrájának kidolgozása is szükségszerű. A transzcendentális kötetlenség felé. Illuzórikusán (ugyan), de még mindig szabadon. A próza előnye, ugyebár. Kilobban a vágy és a metafizika banális lángja...

               

5.

A negyedik kimaradt. Ezért lett az öt helyett négy. Ilyen a trilógiák sorsa. Történése. Kimaradt vagy eltűnt? Inkább talán elkallódott. Elveszelytetett. Egyrészt legalább: veszélytelenített. Keserves kínlódás után végre elhalálozott. Generációk tűntek el a melankólia iszapos izéiben. Félig-meddig már úgyis elfelejtettük. Így jobb: több a levegő, több a tér. Újabb ömlengések felé tart hajnali prózátlanságunk. Sorok és betűk közötti elmerülésről álmodozik a visszatarthatatlan szófosó hajlam. Néma, megfejthetetlen hangyajelek között. Az érzéki szervek által fehérnek azonosított síkon...