Kalligram / Archívum / 1997 / VI. évf. 1997. január – Vendégünk a Serény Múmia / Serény Múmia / Kóborló délután kutyáddal; Vers; Már nem lesz

Kóborló délután kutyáddal; Vers; Már nem lesz

             

Kóborló délután kutyáddal

               

Három kávéval magamban

csöngettem be hozzád,

te ajtót nyitsz,

s az idő megáll.

                   

Kissé zaklatott vagyok,

hogyan jutunk tovább,

menjünk az erdőbe, mondod,

te, én, és a kutyád.

                     

A főszerep a Godot-é,

játszik és harapdál,

leülünk a fűre, egyenest

arcomba nyal a falánk.

                     

Közelharc hármasban:

koffeinos szívem ugrál,

te hanyatt, én hason,

fenekemen a kutyád.

                       

Godot kemény legény,

ha már egyszer itt van:

mikor arcunk összeér,

idedugja az orrát.

                     

Kézenfogva jövünk haza,

Godot eltűnik, mint a szamár,

közelebb, egyre közelebb,

valamiért zöld a nadrág.

                 

                   

Vers

                   

Mentünk a parkban.

Aztán a klub.

Szeparéban, persze.

Te gyümölcslé, én vodka,

milyen jól keveredne.

                     

Kézérintés, puszi.

A helyzet súlyosabb, mint tűnne.

Mi ez , nem tudod,

s hogy ki vagyok, én sem.

Jön, hogy megszorítsalak, de nem.

Lehet.

                     

Te gyümölcslé, én vodka,

milyen jól keveredne.

                     

(R. B. M megjegyzése: MIÉRT?!?)

               

                 

Már nem lesz

             

Már nem lesz semmi, amilyen volt,

másként kel a nap, nyugszik a hold,

másképpen fekszem élő ágyba,

rámhull égve a kőris háncsa,

moccanva serceg, remeg a tó,

már nem lesz semmi, amilyen volt.

               

Voltam már senki, semmi ága,

ellaktam sehol a hazában,

ott voltam, ahol, jött a szárszó*,

mígnem te jöttél, végső zárszó.

Vagyok nélküled: fél tartalom,

már nem lesz semmi, amilyen volt.

                 

* Fekete Vince találmánya