Kóborló délután kutyáddal; Vers; Már nem lesz
Kóborló délután kutyáddal
Három kávéval magamban
csöngettem be hozzád,
te ajtót nyitsz,
s az idő megáll.
Kissé zaklatott vagyok,
hogyan jutunk tovább,
menjünk az erdőbe, mondod,
te, én, és a kutyád.
A főszerep a Godot-é,
játszik és harapdál,
leülünk a fűre, egyenest
arcomba nyal a falánk.
Közelharc hármasban:
koffeinos szívem ugrál,
te hanyatt, én hason,
fenekemen a kutyád.
Godot kemény legény,
ha már egyszer itt van:
mikor arcunk összeér,
idedugja az orrát.
Kézenfogva jövünk haza,
Godot eltűnik, mint a szamár,
közelebb, egyre közelebb,
valamiért zöld a nadrág.
Vers
Mentünk a parkban.
Aztán a klub.
Szeparéban, persze.
Te gyümölcslé, én vodka,
milyen jól keveredne.
Kézérintés, puszi.
A helyzet súlyosabb, mint tűnne.
Mi ez , nem tudod,
s hogy ki vagyok, én sem.
Jön, hogy megszorítsalak, de nem.
Lehet.
Te gyümölcslé, én vodka,
milyen jól keveredne.
(R. B. M megjegyzése: MIÉRT?!?)
Már nem lesz
Már nem lesz semmi, amilyen volt,
másként kel a nap, nyugszik a hold,
másképpen fekszem élő ágyba,
rámhull égve a kőris háncsa,
moccanva serceg, remeg a tó,
már nem lesz semmi, amilyen volt.
Voltam már senki, semmi ága,
ellaktam sehol a hazában,
ott voltam, ahol, jött a szárszó*,
mígnem te jöttél, végső zárszó.
Vagyok nélküled: fél tartalom,
már nem lesz semmi, amilyen volt.
* Fekete Vince találmánya