Kalligram / Archívum / 1997 / VI. évf. 1997. január – Vendégünk a Serény Múmia / Serény Múmia / Tudod,; A hírnök balladája; Leltár; Hajnali glossza

Tudod,; A hírnök balladája; Leltár; Hajnali glossza

             

Tudod,

               

kihűlt az ágyadon a helyem.

Madárijesztő vagyok, szélbohóc, kinek

keskenyebb a válla, mint a segge. De

jó keze van, s mellkasában ég a szívkanóc,

földet és eget felperzselve. Lehet,

hogy ülve alszik a süket éj ölében,

vagy cikázva jár, mint fényben apró lepke.

Ha lelkét és magját beléd lövelte,

arcára borul a mindenség sűrű leple.

                   

Kihűlt az ágyadon a helyem.

Hajnalonként a Holddal súlyozom, s

miután a Nappal egy jót beszélgettem,

a kávét neked is behozom. Gyerek vagyok,

játékos, bumfordi medve, zenében, nőben,

versben élő porhüvely, aki még tud

sírni és néha vidor a kedve. Csak néz a

szájával, mert minden össze van keverve,

de feliratkozik egy meg nem írt szerepre.

                     

Kihűlt az ágyadon a helyem.

Nem érkezem, csak távozom, naponta

többször változom, semmit sem elfeledve.

Király vagyok, aki mindent birtokol.

Nincsen mit elveszítsen. Ég és föld

között csak Istennel osztozom a kincsen.

Bezárom szobánk ajtaját, új szobákba

lépek. Mögöttem ott van mindenem,

előttem semmi nincsen.

                     

                   

A hírnök balladája

                 

Folyton-folyvást fújjuk az idő trombitáit.

Átkeltink vízen, tengeren. Kifogyóban

a gyűjtött tartalék. Kockára fel mindent:

ha veszni kell, vesszen velünk a kendőbe zárt

kincs! Pincér! Üres az asztal. Na, gyerünk!

Az aranyfogammal fizetek, vagy bármimet

viheted, csak ez az éjszaka kiteljen.

Hajnalra mámorunk kámforként elillan.

                       

Démoniából megállás nélkül jövök.

Még látom meztelenkedő táncát az

elzüllött angyalseregnek. Lucifer

hangját s az őrült zongoraszót, mely

fáradhatatlan kezei nyomán égre száll,

fülemben hallom... Lassan a

sötétkék árnyak felfeslenek.

Hajnalra mámorunk kámforként elillan.

                     

Űzött seregnek szóvivójeként szedtem

a lábam. Várkaput nyissatok! Lihegő

testemre meleg takarót dobjatok! Bort

töltsetek a kiürült kupákba! Körém

gyűljetek aprók és nagyok! Szavamra

mondom, lángokban áll a tenger, hajóink

kiút nélkül a kikötőben maradtak...

Hajnalra mámorunk kámforként elillan.

                         

Ajánlás

Herceg! Hiába átok és cselszövés,

kompjuterekbe gondosan orzott program.

Az éjszakát tudod mi váltja fel?

Hajnalra mámorunk kámforként elillan.

                 

                 

Leltár

                 

mennyi szép verset írtam

mennyi semmit

öleltem száz nőt vagy tán

kétszer annyit

sírtam s hallgattam sírást

női faxnit

megcsaltam icát annát

katát pannit

voltam léhűtő vendég

bunkó tahó

végvári vitézeknél

trójai faló

másztam fára hegyekre

falra nőre

égetett láz égett a

pofám bőre

néha fittyet hánytam a

teremtőre

tudtam mindent ezért tu-

datlan voltam

magam soha mindenért

mást okoltam

kibírtam ezt-azt nincs ki

összeírja

bevallom jelentkeztem

néhány díjra

vadásztak rám vadásztam

másra én is

az élet egy szart ér bár

mondják szép is

egy barátom üzente

harc az egész

vághatnék s varrnék mint egy

híres sebész

de már eldöntöttem nem

szállok harcba

nem vágyom győzelemre

sem kudarcra

néha még borra sörre

női ölre

egy helyben élek lassan

megyek tönkre

ha válaszolnom kell – mi

lesz belőlem?

legfennebb diákok vizs-

gatétele

undorító férgek fi-

nom étele

mert sok szép verset írtam

sok szép semmit

tán többet érdemelnék

nem csak ennyit

                 

                     

Hajnali glossza

               

lassan s titokban benned minden újjáépül

már világítanak a holnap maskarái

csak néhány színes cipőfűző marad

a lejárt útra emlékeztetőül

                     

tengerek haragja pusztít el vulkáni

láva beborít az éj poros romokra

ül és fáradtan piheg hajnalig las-

san s titokban benned minden újjáépül

               

meztelen vagy a tengerparti fényben mint

hunyorgó újszülött a kvarclámpa alatt

csak a jelmeztárig eljutni ahol

már világítanak a holnap maskarái

                       

kertitörpék között rohangáló kölyök

gyepes iskolák majd szigorított század

szesz és nők között romába visz minden út

és csak néhány színes cipőfűző marad

                         

ezüstnitrátba szárított arcok álomban

vissza-visszatérő táj merészül lendülő

láb vonatok s autók puha ringatása

a lejárt útra emlékeztetőül

                           

a lejárt útra emlékeztetőül

csak néhány színes cipőfűző marad

már világítanak a holnap maskarái

lassan s titokban benned minden újjáépül