Szöveg I.

No, mindegy..., írok egy Komáromot, ahol majd az egyik vagy harmadik?... lakótelepen csokorért megyek, persze – mint látják – csak ezen a semmi kis papírlapon, ami – hálisten – korántsem zárja ki egy jó kis (el)tévedés lehetőségét... Ha már a kitűnő Freud is (el)tévedt, állítja Bahtyin a „Beszéd és valóság”-ban, habozás nélkül rágyújtva Goethére. Nos, igen: Goethére gyújtva rá, háromszáz oldallal később, ott, messze Keleten vagy már az utószóban. (Kitérő egy: a messze majd közellé íródik, amint a „függöny”, s a „moszkitóháló” fölcserélhetősége papírra kerül.) Egy jó kis margón-túl-tévedés a komponista N. Á. Teddyvel Komárom terein (Mi a szösz! A beszéd nem valóság?): Hét lakótelep a Város – úgymond – történelmi magva körül, a Duna–Vág összefolyásában, és – persze – a „Zöldövezet!” Ha látnák közelről... A4–es lapokkal felszőnyegezve, pár millió (s egynéhány!) ívet rakhatna egymás mellé az aszfaltra Valaki, az Örömhír hallatán: Pár millió (s egynéhány!). Érzik az eufóriát?!... Ahogy a HANGZÁSÉLMÉNY hatása alá kerülnek – gondolom – Önök is? Szerintem Iljics szelleme él, múltidő tehát mellőzve: ezért nem szereti a zenét, bár szereti... A Vladimír „d”-vel olvasandó; a kis „d” Komárom akusztikájában a humor sziporkáit röppenti fel, bár elismerem, hogy sokféle humor van: Óvakodik tőle... még Mozarttól is, a Sorsszimfóniát meg kimondottan kerüli. „Ópium” – mondja majd Gorkijnak, művészeterkölcsről (hát ez meg?...) beszélve a rekreatív Krymen – ami a gyönyörű és abszolúte haszontalan hangsorokból – muzsikából – árad. Világfordulat idején – Maximom! – (az mikor van?...) észnél kell lennie az embernek. Numero egy: hulljon a férgese. Numero kettő: transzparensek (és transzportok) mindig is lesznek! Numero három – „nobazmeg!” – luesz... Képzelhetik... Micsoda villogófehér (tabula ráza) Komárom utcáin. Egy (két-hár-négy...) vagon papíron, szélcsenden, s a forgalom átmeneti – bár teljes – leállításán kívül, nem is kell hozzá több, csak kijárási tilalom, és – persze – derűsebb égbolt (de akkor meg minek?). Az Örömhír – a lapok szerint a Mein Kampfot nem N. Á. Teddy zenésítette meg (N. Á. = Nagy Állú), hanem egy ismeretlen személy, akit már jóval a ...Kampf előtt, bizonyítottan!, Dr. N. Á. Teddynek hívtak – hárfaszólamként verődik oda (és vissza) a Város AKUSZTIKÁJÁBAN (Patmoszi János a képben), mert robbanás előtti visszhangot, akinek szeme van: hallja meg!, a Város még nem látott. Ami, ha azt vesszük, helyes. Összhangban az Örömhír üzenetével: Ne lássunk rögtön rémeket. Madárijesztőt Arthuro Ui-ban. Hiszen már Tamás is – a tizenkét egyike – előbb megtapogatta mind az öt sebet. No, mindegy... Ha reggelre ébredve gorilla bámulna be az ablakon, P. Howard Jenő, a „függönyön át” helyett, garantáltan „moszkitóhálót” írna. „Érthető" (idézet tőlem), Howard korában a világ egyöntetűségét (lásd: continuitás, olvasd: ,,c”-vel) még nem nagyon forszírozták, s időm sincs pontot tenni a „...szírozták” végére, a Juventusz Rádió szenzációs hírt repít a konyhába. (Dehogynem – írom –, csak nem papíron!): Rejtő Jenő – fiákeren érkezve! – nyolc napot töltött a Szaharában... No, mit szólnak?!... Micsoda idők voltak?... Sőt vagy/mert lehettek! Ha Közép–Európából a Szaharába jártak sivatagszemlére. Ezt ma már – bevallom – csokorért menet papíron sem tudom elképzelni: A fiáker többek közt – kiment a divatból, továbbá: Rejtő humora, a szakértők szerint „abszolút” folytathatatlan. Ámbár..., ha kicsivel gyilkosabb lenne (a humora), ahogy Truman Capote-é sem eléggé az (IPM régi száma a polcon) a szónak abban az értelmében, amely – mert olyan – alig tesz különbséget a „ki gyilkol: öngyilkol” fogalmak közt... Bár, ha azt vesszük, Capote selyemharisnyában, szivarral jelenik meg a bíróság előtt – ittas hajtásért, a kérdésre: „Ivott-e?” (az IPM lapjain) kimerítő választ adva: Önöknek, uraim, fogalmuk sincs, kimindenki keféli keresztül-kasul egymás poros pantallóját, nem csak itt, e Beverly Hills-féle Szaharában. Érdekes... (A bíró helyett, Önökkel: Hát hol?). Capote: A Tetőn, uraim, a Tetőn... Nem azon, ahol – mint tudják – Szent Ferenc madárkát fogott, majd a filmezés után, átöltözve, berúgott, mint a pengősmalac. No, igen... Kérdések azért adódnak... Itt van mindjárt a „pengősmalac”. A Hills-féle szahara sem annyira egyértelmű, mert hiszen: mikor járhatott Komáromban Capote? No, mindegy... A példaszerű demokrácia – cirka 130 éve – hallatán azért ne jöjjenek túlontúl zavarba: Az „ivott-e” vonatkozhatott éppúgy Capote selyemharisnyájára, mint arra, hogy vezetés előtt „ivott-e?” Capote, minden jel szerint, a filmezés utánra érthette. Persze, a „függönyön át” a golyó pontosan betévedt bungalójába, ahol (Kitérő kettő: éppen szőlőt szemezgetett, hogy írógépéből simábban fusson elő a szöveg – lásd a glukóz agyunkat tápláló expressz hatását –, a narkót, hiszik, nem hiszik, csak utána vette volna be, a tálban a szőlő valódi volt!, mert, Capote, íráshoz készülve

– mondják – sohasem marháskodott.). Érdekes... „Szövegérzésem” azt súgja (Füst Milán úr a képben), hogy N. Á. – talán – nem is Nagy Álhit jelent. N. Á. = Kitűnő Orális Komponista. Persze, a „függöny”, s a „moszkitóháló” gorillához rendelt sorrendje (írhatnám azt is: megfelelése) kockázat nélkül megbontható. Szinte látom, hogy nyúlnak a lexikonért: Gorilla, moszkitó, Komárom város flóra-faunájában?!... Miért ne? – írom az inspiráció örömével: Komárom–Bécs–Milánó–Marszeillesz–Gibraltár–tenger–Afrika, s lám, a gorilla lexikálisan – a kitaláltság veszélye nélkül – be is bámulhat komáromi ablakomon. Ha már a tenger is itt van – a Tenger..., egy A4–es papírlapon!... Amelyről pedig csak az imént írtam, hogy „Pár millió (s egynéhány!)” – micsoda hangzás! – rakható egymás mellé (tabula rázat) Komárom utcáin... S közben a messze is közelié íródott, bár, igaz, hogy épp az ellenkező irányból (jelent meg Capote), mint azt a jó Bahtyin kapcsán gondoltam volna. Mentségemre legyen mondva, hogy szinte magától: úgy spontán...