A hajóhoz, mely Vergiliust Athénba vitte
Csehy Zoltán fordítása
Vénusz szent kegye óvjon és
biztos fényű ikercsillagaink szeme!
Szélvészek fejedelme! csak
kedves szélfuvatot küldj, sose szélvihart.
Mert Vergiliusom viszed,
kincset hordasz: lelkem leszakadt felét!
Érd el Attika partjait, s
épen tedd ki, hajó, kérlek, a terhedet.
Kőszívű lehetett, aki
elsőként a hajócskát odadobta a
bősz víznek: nesze, játssz! és
tölgyvért óvta szivét, mert sose reszketett,
hogy majd fejjel a déli szél
ráront, Aquilo fölfalja, a Vészhozó
csillag csillan; az Adrián
vízbe fojtja a vad Notus, a vén kalóz.
Félt? Érzett-e halálszagot
őszó szörnyetegek közt, aki könnytelen,
s látott égbe nyaló, habos
víznyelvet, görög őszátonyokat? Miért
öntött téged az Isten a
földek száza közé, vészteli tenger, a
bűnös, hetyke hajók bizony
átússzak a tilos, szent vizeket, hisz a
mindenséget akarja az
ember érteni és dölyfe a bűnbe jut.
Lám, nem félt Iapetos fia:
csellel csent tüzet. A földre került a láng.
Mennyből szállt le a tűz, s vele
értek földet a kínok, nyavalyák, meg a
járványok seregestül. Ó,
nem sétál a Halál, megszaporázva a
lépteit: rohan! Égbe szállt
trükkös Daedalus is, bárha egyetlen egy
ember sem született madár.
Izmos Hercules is, lám, a pokolba ment.
Nincsen már lehetetlen, az
őrült emberiség vívja a mennyeket,
s bűnük gyermeke: szenvedés!
Villámlik Jupiter, átkai mennykövek.