Kalligram / Archívum / 1997 / VI. évf. 1997. július–augusztus – Utazás / Vörös Madár ült a fészkén

Vörös Madár ült a fészkén

Verses-dalos utazás az Egyesült Államok indiánjai között térben és időben

Fehér Zoltán fordításai

               

Mahdan és Hidatsa dalok

                       

1

Holló.

Lelkem készül, holnap az égbe száll.

                          Takarodj, dögmadár.

                         

2

Barátom,

fényes nappal, tűzrakáskor,

fölös volt már minden beszéd,

lánggal égő titok súgta

végre meg a nők lényegét.

                         

                 

Yuman és Yaqui dalok

                       

1

Bokor gubbaszt

a fa alatt

és énekel, énekel.

                     

2

Cocoriban van egy szűzlány,

Hesucita, Hesucita.

Szeme csillog.

Szeme csillag.

Ég.

                       

3

Szarvas nézi

               a virágot.

                 

                   

Chinook nő dala

                       

Boldog vagyok,

                      ha gőzhajó köt ki,

Azt hiszem, sírni fogok,

                       ha gőzhajó megy el.

                         

                             

Lakota dal

                       

Harcosok.

                Megúsztad.

Megmellesztve minden sas.

                                 

                               

Navaho dal

                   

Kininaékiben.

Virradatból emelt házban,

Virradatból szőtt mesében,

Virradat nyomát követve,

Szólj, Beszélő Isten!

Kelet felől,

A Pelado csúcsa felől,

Káprázatból emelt házból,

káprázatból szőtt meséből,

a szivárvány kapujából

nincs más ösvény, csak

a szivárványé.

                           

                         

Dakota vadászének

                           

Valamit megöltem és fölemeltem a hangom.

Valamit megöltem és fölemeltem a hangom.

A déli bölényt öltem meg, s fölemeltem a hangom.

Valamit megöltem és fölemeltem a hangom.

                     

               

Osage ének

                   

Fajunk őse énekelte:

„Édes öcsém, az utódoknak nincsen testük!”

„Lesz majd testük, szerzünk nekik!”

„Édes öcsém, tegyél róla!”

Fölszálltak az első égbe, körülnéztek.

Senkik voltak, testetlenek, nem állatok, nem emberek.

Szólt az egyik: „Édes öcsém, az utódoknak nincsen testük!”

„Lesz majd testük, csak keressünk!”

Fölszálltak a másik égbe, körülnéztek.

Senkik voltak, testetlenek, nem állatok, nem emberek.

Szólt az egyik: „Édes öcsém, az utódoknak nincsen testük!”

„Lesz majd testük, csak keressünk!”

Fölszálltak a harmadik égbe, körülnéztek.

„Édes öcsém, az utódoknak nincsen testük!” – szólt az egyik.

„Lesz majd testük, csak keressünk!”

Fölszálltak a negyedik égbe, körülnéztek.

Emberekké váltak, testté.

Ám az utódok senkik voltak, testetlenek.

„Folytatnunk kell az utazást, folytatnunk kell, édes öcsém!”

Visszatértek a harmadik égbe, körülnéztek.

Az utódok testetlenek, nem állatok, nem emberek.

„Édes öcsém, az utódoknak nincsen testük!” – szólt az egyik.

„Folytatnunk kell az utazást, folytatnunk kell, édes öcsém!”

Az utódok testetlenek, nem állatok, nem emberek.

„Édes öcsém, az utódoknak nincsen testük!” – szólt az egyik.

„Máshová kell hát utaznunk.”

Visszatértek az első égbe, körülnéztek.

Pompás idő, napköldökű.

Elértek a vörös tölgyhöz, ágbogába gabalyodtak.

Fekete Mancs, Kaxe-wahü-sa eléjük állt.

(...)

Majd a csillag Watse-tukát szólongatta:

„Nagyapám, az utódoknak nincsen testük!”

Szólt a csillag: „Azt hiszed én tudnék adni?”

„Örök úton járok, el sosem fogyhatok!”

„Nem én vagyok az egyetlen csodatévő,

utazz tovább, utazz messzebb!”

Fekete Mancs Watse-mikát szólongatta ezután:

„Nagyanyám, az utódoknak nincsen testük!”

Szólt a csillag: „Azt hiszed, én tudnék adni?

Örök úton járok, el sosem fogyhatok!

Nem én vagyok az egyetlen csodatévő,

utazz tovább, utazz messzebb!”

Majd a napok istenéhez ment:

„Dédapám, az utódoknak nincsen testük!”

Szólt az isten: „Azt hiszed, én tudok adni?

Örök úton járok, el sosem fogyhatok!

Nem én vagyok az egyetlen csodatévő,

utazz tovább, utazz messzebb!”

Majd az utas az Éjistent szólongatta:

„Ükapám, az utódoknak nincsen testük!”

Szólt a Hold: „Azt hiszed, én tudnék adni?

Amit fogyok, visszahízom. Örök úton járok.

Nem én vagyok az egyetlen csodatévő,

utazz tovább, utazz messzebb!”

(...)

Majd Kiscsillaghoz lépve szólott:

„Édes ősöm, az utódoknak nincsen testük!”

Szólt a csillag: „Azt hiszed, én tudnék adni?

Sovány vagyok, örök úton. Van más csodatévő,

aki adhat. Utazz tovább, keress máshol!”

Vörös Madár ült a fészkén, hozzá lépett, így beszélt:

„Nagyanyácskám, az utódoknak nincsen testük!”

Szólt a madár: „Itt a testem, nekik adom!”

Bal szárnyam a bal karjuk lesz.

főbb szárnyam a jobb kezük lesz,

a fejem az ő fejük lesz,

szám a szájuk,

homlokom a homlokuk lesz,

nyakam nyakuk,

torkom torkuk,

mellem mellük,

combom combuk,

térdem térdük,

sarkam sarkuk,

lábam ujja lábuk ujja,

karmaim a körmeik.

Örök faj lesz, csoda szívós.

Madárhang lesz a beszédük, madár hangja, az én hangom,

madárhang lesz a beszédük.