Bizonytalan távozóknak; Vasárnapi anziksz

Bizonytalan távozóknak

az út már volt és azt amit egyszer

álmodban bóklásztál be a helyét

most szemeddel szántod át és nehéz

bús lógó zsebbel ugyanott fekszel

vállad leesve a zakószabás

nem ismerős forma régi-rajtad

a bélés bolyhos mellénye nyamvadt

ám jó fantáziával van hatás

ha úgy akarod hogy így képzeljem

akkor visszahívlak este – rendben? –

mondom majd színlelve hidd el becsszó

történet ez a tulajdon részed

ugyan egyszerű bagatell múló

de alapjában mégis a véged.

Vasárnapi anziksz

a rágás marad az éhség helyén

az aktus meg a nagyi-porcelán

spárgán zokni a bérház udvarán

suta sercegés puccsa a zenén

így folyik el a szörpös délután

és rászárad akár egy kelevény

ott éktelenkedik a tenyerén

zsebébe dugja hősünket mulyán

remélve hogy nem marad meg a heg

megőrzi feddhetetlen helyzetét

bőrét szűzen fehéren mint a segg

mit neki a nap mit a lámpafény

ő furt egy tével írja azt hogy tett

és a hétfő nyála szárad bélyegén