Az első mondat; No. 1; No. 2; No. 3; végeredmény

Az első mondat

Félek hajnalban kést szúrni az utcán

szembegyaloglók gyomrába, egy rövid

vágás lefelé, kifordulnak a belek zsírosan

gőzölgő dombjai, a nejlonszatyorba,

amit ilyenkor mindig magamnál tartok,

és a zsilettet, ezzel a nyelvet kanyarítom ki,

félénken, a mellbimbókat lefaragom,

meg ne felejtsem a harapófogóimat, amelyekkel

és egy szaggatottan erős rántással a húsz

körmöt húzom le, még mindig fázom

a harmatos levegőtől, egy injekcióstűbe

szívom fel két szemét, ezeket a zsebembe

rakom, még él, de sietnem kell, mert

az üres utcák fénylenek, és megjelentek

követve engem szatyromba fektetni

terheteket, vagy sosem menekülök meg.

No. 1

én megdöglök,

de ti örökké éltek bennem,

és megnyugtatlak,

mit sem éreztek majd ott benn,

ha vergődve hörgők.

No. 2

érez engem is a táj.

vért köhögnek a fák.

átdöföm a létezők szívsebét,

lassan elkészül minden egész.

No. 3

Lassan kötélen leengedem fejem.

Megcsúszik a nyaki csigolyán,

Halkan koccan gerincemen

A porcelános félelem.

S kettéosztódik a meghajolt térdeken.

végeredmény

folytonlekapcsolódásom egy bizonyos

a vadság félénken magábarobbanó burjánzásban

elkövethetetlen feszültség, amit sosem

még elhihető lennék, igen, az volt

hisz elképzelhetetlen, hogy én elevenen

de honnét is hálók, a ködbe akadj

ismételt volt, nem tudtam hová helyezhetsz

fenyegető magánszámozásom akkor, egyszer

és örökre sem újranőtt hegyormokon, ágakon

félek, most is hiába tévedtem