Egyre közelebb

A kutya úristenit, nincs nap, hogy ne keressem kaján vigyorod, bizonykodó bólogatásod, gondolatokba mélyedő merev tekinteted. Napról napra kibírhatatlanabb, elviselhetetlenebb ez a keresés. Hiába a közös élmények emléke, csak annál fájdalmasabb. Cseh Tamást sem hallgatom. Egyébként sincs kivel. Már a sör sem ízlik annyira. Keseredik az élet körülöttem. Még mindig menekülök. El, jó messzire, minél messzebbre: a közeledbe.

A Borkopf-kocsmába, hol Herr Vincenzó az étlapon a legtöbb grammot nyomó húsos-zsíros főétel elfogyasztása után száját a Ferenc Jóska fizimiskáját ábrázoló rózsaszín szalvétával megtörülvén az évszázad legizgalmasabb snapszerpartijára készülődvén oldalzsebébe nyúl és párnapuha kezében megsercegteti a magyar kártyalapokat. Mialatt asztaltársainak rutinos mozdulattal kiosztja a lapokat, Stofek Tamás a bárpultnál szerelmi kalandjairól számol be az őt kimérten figyelő és az aktatáskáját zavarában föl-le kattintgató Pepik Zefsteinnek, aki közben az „ungarische übermenschina” érdekeit védő legutóbbi nevezetes parlamenti interpellációjára gondol vissza jóleső érzéssel. Bár a kattintgatásból ítélve, aligha hallgatja nyugodtan Stofek beszámolóját, aki épp a világhírű dívához, Rock Marikához fűződő bensőségesen egyoldalú kapcsolatának képzeletgazdag ecsetelésébe kezd bele. Az önnön szavaitól megmámorosodó, gyönyörűséggel visszaemlékező Stofek Tamás szivart kér a csinos, dús keblű Marietta nevű pincérlánytól, mikor a kocsma ajtajában két nagy bőrönddel föltűnik a tengerentúlról érkező Schön Attila robosztus alakja. Herr Vincenzó az asztalra csapja aduttjait, s az ajtóhoz rohan, hogy elsőként üdvözölhesse a messziről érkezett cimborát, rögvest a bőröndök tartalma után érdeklődik, van-e benne romlandó élelmiszer, hogy időben megmenekítse, persze ugyanúgy megtenné valami rágcsaféle, még ha nem is amerikánusi, jöhet akár a hazai, a monarchiabeli is, mindegy, mert már nagyon éhezi a nyalánkságokat. Schön Attila stollwerck cukorkát dob elő. Pepik Zefstein üdvrivalgással fejezi ki örömét rég nem látott barátja láttán. Stofek Tamás akkorát csap a pultra, hogy a stampedlis és féldecis poharak csörgőtáncba kezdenek egymással. Mikor a jókedv, a vigalom a tetőpontjára hág, mikor Herr Vincenzó harmadszor is egymaga „nyerett” (most már tegezhetsz), mikor Pepik Zefstein alábbhagyott az őt is nyugtalanító aktatáska-kattingatással, mikoron a Marietta nevű pincérlánynak a legnagyobb ívben csúszott fel fekete fodros szoknyácskája, amikor Schön Attila megmaradt aprópénzén mindenkinek egy rundot fizetne, ...akkor tudatosítja mindegyikük, hogy nem áll a pult mögött senki. Nincs, ki a vonásokat húzza a hitelszámlán, nincs, ki a házi hetven-nyolcvan fokosokat kóstoltassa végig barátaival, nincs...

Pedig nem ide akartam kilyukadni. Szerettem volna még folytatni Béla von Goffával, akinek a felesége elrendelte hétpecsétes szobafogságból is sikerült kiszabadulnia barátaihoz, hogy mindannyiuk és szabadulásának örömére hegedűjén eljátszhassa a Gott erhaltet.

Csak az alaphangot próbáltam megfogni. Túlélőként. Nem sokáig bírom tartani. Visszazökkenek a hiányodba. A halhatatlanságodba. Ugye, milyen badarság ez?

Mikor legutóbb anyukádnál voltam, megálltam az ablak felőli könyvespolcodnál, s újra végigtapogattam a könyveidet. Azon töprengtem el, miért is éreztem mindig jól magam veled: mert könyvespolcnyi sugárzásoddal ki tudtál zökkenteni hétköznapjaimból, mert mindig tudtál valami szívderítőt mondani, mert mindig a szemembe tudtad mondani az igazságot, még ha fájt is, mert tudtál tanácsot adni, tudtál velem beszélni a terveidről, az irodalomról, az életről? Könyveid hallgatnak. Cseh Tamás Frontátvonulása sem fog már megszólalni.

Még mindig. El. Jó messzire. A közeledbe. A Borkopf-világ regényhangulatába. Még ha egyetlen hang megszólaltatásáig is. Megérné. Annyi mondanivalót tartogatok a számodra. Más úgysem értené. Sok mindent kénytelen vagyok elhallgatni. Miattad.

Nemsokára megtalállak. Egyre közelebb kerülök hozzád. Napról napra. Addig csapold meg a sörömet!

...és Schön Attila odaszól Samuel Borkopfnak, hogy még egy rundra telik a megmaradt centjeiből. Stofek Tamás hálából legújabb költeményét olvassa fel versesfüzetéből. Bár minden egyes versikéjét holmi kétes életű, kivételes esetekben magas rangú, nőszemélyekhez írta, ezúttal Schön Attila szívélyességet honorálja egy szerelmi pásztorkölteménnyel. A ritkán nevető, inkább morcos Schön helyett a Marietta nevű pincérlány érzékenyül el a szépen csengő rigmusok hallatán. Borkopf mester ezalatt boldogan kortyol söréből, mert ma mindenik barátja az ő vendége lehet. Akkor még senki sem sejti, hogy a Mindenható a későbbiekben ezt másképp rendeli el.

Az elrendelés előtt kellett volna hosszabb időre megállnia az Időnek. Közvetlen Trianon után.

A kutya úristenit!