Címtelen XI; Címtelen XIII

Címtelen XI

Társam megérzi a rázást, ha

álmait bolygatom, és a lényét,

amikor én nem vagyok, velemtárs, és idézem

a testidőt, de hangtalan, kín nélkül a kínt,

mint amolyan holdvilágot, és a rigóink, akik

mindig feketék, legbelül és legkívül, rajtam

csattanó énekük, azzal hangzanak, amivel én,

és most idézek társmúlást,

’mert gyötrik az összes dolgok,

és amíg gyötrik, gyönyörködtetik’.

Címtelen XIII

Növényeket öntözgettem éppen; enyészet-

születés és születésenyészet akár,

az összeélés; az egyik ablakunkban kanadai

gyöngyvirág, ötszárú és rózsaszínlilás;

állapottény, és lengedez, és nőni fog

még a színe és a teste is; átveszem létét, és

majd visszaadom, minként ővele, az egyjáték

tényállapot, ami nem állít semmi többet:

ő ez és ez ő, én pedig

mosolygok ezen az örömön.