Búvár; Gradiva
Búvár
1
A tenger rugalmas jéghártyája
hozzám húzódik, mint élő
vadállat utánam kúszik
az álom barlangjába.
2
Minthogy van valaki, ilyen
más, és mégis anyira
hasonló, azért csoda, mert van;
abból egyszer madár lesz.
3
Leereszkedve az óceán homályába
szótlanul a sötétkék vízben,
nyúlánk mozdulatlan teste siklik
lefelé a víztorony szakadékába.
4
Ó, sötét vizek, szakadékok,
sziklaszirtek, kagylók, uszonyok,
kopoltyúk, pikkelyek,
hártyák ...gyöngyszemek.
5
Legyen a csend a szavak helye,
nem a hiánya (oyster child);
tökéletes mozdulatok a vízben,
tökéletes mozdulatok a levegőben.
6
Ő nem kérdezi, szűk hasadékban,
sziklák résében; itt van talán
a kizárólagos valóság, tálán ez
a csend az igazi vándorlás.
7
Ott érintkeznek a kontinensek,
ott van a törés. Kővé mered,
érzi, mintha mindig valaki más
volna mellette. Angyal vak teste?
Lios fragmenter gyldendal. Morgen
roken dag synd, kratskog mørke
natteranglere når fuglene vågner.
Tøving drømmen om fylde, døden på
vaeggen stjaernen, evigt forår og
ild udvalgte dikte, og vinterens
hjerte. Soren i vinden staernen.
8
Másnap, ha fölriadnak a madarak,
égre száll az utolsó szó, magamra
lelek az elhagyott óceánparton;
igazi énemre találva a téves úton.
9
Szétszakadt csillagzatok, megkötözött
üreg; Izland szigete mellett húzódik
a két kontinens érintkezési
vonala. Egy hétre rá, hogy a norvég
búvár és a dán operatőr alámerültek
a kontinentális mélység torkába,
a sziklagarat lezárult.
...és visszaemelkedve a felszínre
átúszik saját lélegzésének habján...
Ó, kagylók, uszonnyok, pikkelyek,
hártyák, csak a vízben
tökéletesek...
fészkek, tollak, szárnyak,
karmok, levegőkések...
(csak a mozgó nyugodhat)
1997. 9. 19.
Gradiva
„Több tisztaságot kívánnék
az életembe...”
Közeledve a vadaskertek kerítése mögül.
Rögtön haza talál. Barlangok és szakadékok
körülkerítve a sivataggal, üldözött álatokkal
a szikla néma síkságán...
Néha kilép, fölnéz, és még mindig ott van a szómadarak
levegőege, a tükrök tükre, halálhoz ragadt arc a maszk
alatt (arcával együtt lehúzza)... Eltűnik, ott ül a
körtefa koronájában, megnézi közelről a madár-
fészkeket, már sok üres, ősz van, de azok, akik
itt maradtak, azok itt vannak... Odasimul
a fémtollakhoz (nem kíván írni sem),
titokban a szárnyuk alatt ül, ha
repülnek, s látja a szomjas
állatokat félhomályban
haladni a nemlétező
forráshoz...
1997. 9. 9.
(A szerző e verseket magyar nyelven írta.)