Korvina – avagy a hollók könyve
Rákos Péter fordítása
CLXXIX. fejezet
November nyolcadikán
November nyolcadikán Kutyafog Kakasmandikó a szokottnál korábban kel fel, elvégzi szükségletét és felkelti Jean-Baptiste Broumovszkit. Egyesült erővel felébresztik Hafniusz Sebestyént és Nordlicher Dagobertot. Közben megérkezik a kicsi Kavics Brian is – már ő is elvégezte szükségletét. Indulhatnak. Minden november nyolcadiki reggelen elzarándokolnak ők öten a fehérhegyi erdőbe. Szél-lesre mennek. Útravalóul sírást visznek, Sebregondi „Jičínben éltem” című művét és egy helyhatározó imbrométert. A síkon, pontosabban a sík szélén – ne vágjunk az események elébe – lelassítják a tempót. Meg-megállnak, feltrancsíroznak egy-két vánnyadt nyulacskát. Közelednek a házhoz. A fehérhegyi csatasík szélén álló házra gondolok természetesen. Nem más ez, mint egy korcsma az ősz és a város vízválasztóján. A hollók itt elrekkentik a sírást. Egy kicsit tanakodnak, azután kiválasztanak egyet maguk közül. Innen, ahol állok, nem látni jól, melyiküket. A kiszemelt holló belép a fogadóba és kisvártatva újra megjelenik. A szél fel-fellebbenti fekete palástját. Üres kézzel tér vissza.
A hollók ezután felállítják az imbrométert, majd arccal az ég felé fordulnak. Egy darabig téblábolnak a készülék körül, azután újra visszarakják a viaszosvászon tasakba, s most végre elindulnak a csatamezőn.
A sík jó messzire húzódik. A látóhatár peremén borús az ég. Errefelé tart a kicsiny hollócsapat. S egyszerre csak papírszeletkék kezdenek röpködni egyre sűrűbben a levegőben, mint valami didergő fehér denevérek. Hol veszi magát egyszerre ennyi papír? Sejtelmünk sincs róla, de nyilvánvalóan a szél küldöttei. Jó ez, hogy papirosok röpködnek – mindenesetre kedvező jel. Kutyafog Mandikó, Nordlicher Dagobert, Hafniusz Sebestyén, a kicsi Kavics Brian és Jean-Baptiste Broumovszki-Braunauer ugyanis ezen a napon szél-lesen vannak.
A még alig pirkadó égbolt alatt csak sziluettjüket lehet megkülönböztetni. Közelegnek az Erdő felé. Már csak néhány lépés. Pillanatokon belül egybeolvadnak körvonalaik a kőfal kontúrjával, azután már az Erdő talaján állanak. Sötétben nehéz itt tájékozódni. Óvatosan kell lépdelni, mert a gallyak recsegnek az ember talpa alatt.
Értem. Tudom, mit akarnak mondani.
Csakhogy ma november nyolcadikának reggele van.
CLXXX. fejezet
Az ékszerdoboz
Útban a kaleidoszkóp-javítóműhelyből a beszélőbaba-hangosítóba Nordlicher Dagobert elidőzött néhány pillanatig a járdán, s elnézte a gyermekeket, amint színes krétával a katalaunum-mezei csata hadállásait vázolják fel sematikusan. Röviden elbeszélgetett egy kis óvodással a hun sereg jobbszárnyának kilátásairól, azután, mivel már későre járt az idő, a városi omnibusz megállója felé vette útját. Futólag belepillantva a járdasziget mellett kiásott gödörbe, figyelmes lett egy aranyozott kis ládikóra, melyet a rozsdás csövekhez támasztott valaki. Nyilván az útépítő munkások felejtették itt, gondolta magában Dagobert, és leszállt az árokba, hogy közelebbről szemügyre vegye a dobozt. Könnyen nyílott, és belülről bársonnyal volt bélelve. Nagyságrend szerint talán néhány tízezer felbecsülhetetlen értékű gyöngyszemet tartalmazott. Az egybeverődött járókelők érdeklődve figyelték, amint Dagobert körmei között pergette a gyöngyöket. Egy kislány ámulatában a gödörbe pottyantotta vegyesízű gömbölyű nyalókáját, amiért cukorbeteg külsejű mamája részéről goromba megrovásban részesült.
Dagobert még soha életében nem látott együtt ennyi kincset. Nem csoda, hogy lenyűgözve kotorászott a dobozban. Voltaképpen ugyanis kedvelte az ékszereket. Az ilyen micsodákat pénzre lehet váltani, tűnődött, ez senkinek sincs kedve ellenére.
Töprengését az omnibusz érkezése szakította félbe. Nordlicher Dagobert egy hatalmasat károgott és kénfüstbe burkolózott; erre a jeladásra tizenkét méter magas lángoszlop csapott ki a földből, s íziben elemésztette a ládikó tartalmát, a járdasziget egy részét és a szerszámraktárul szolgáló kis viskót. Dagobert óvatosságból a hátsó peronra szállt fel, mert észrevette, hogy az elülső peronon egy kétes tisztaságú zubbonyba öltözött férfi álldogál. S Dagobert most már valóban nagyon sietett. Ezüsttől maszatos kézzel ne babrálj holdfoszlányokat.
CLXXXI. fejezet
Új hollók kicsomagolása
A következő kerekasztal-konferencia legelső napirendi pontja az új hollók kicsomagolása volt. Az új hollók tágas, faforgáccsal megtömött skatulyákba vannak csomagolva, hogy szállítás közben meg ne sérüljenek. Mindegyik doboz metilacetát-zsinórral van átkötve, és piros mezőben fekete hollót ábrázoló FRAGILE, vagyis hogy „vigyázat, törékeny” feliratú cédula van ráragasztva. A mai küldemény négy darabból áll. Ezek az alábbi hollók: Sötétkék Húgin, Ménrót, Moskovitz Raoul és Oszip Iszakovszkij-Arcüpin. Egymásután göngyölik ki őket a papírból és állítják össze a mellékelt használati utasítás szerint. A zsinórt elmetsző párka szerepe ma Csecsetka Thorvaldra hárult, a dobozokat kicsi Brian nyitja fel, aki gyerekkorától fogva roppant kíváncsi természetű. Nordlicher Dagobert, Conchobar Finbenach és Vastag Orrszarvú a csomagolópapírt és a spárgát takarítják el.
Az új hollók feketén fénylenek, kopásnak érthetően még sehol semmi jele, mindenkinek nagyon tetszenek. Csak Moskovitz Raoulnak van egy kicsit meggörbülve a lába, mintha el volna törve, de nyomban kiderül, hogy csupán hanyag eleganciáról van itt szó. Ez a hanyagság később is jellemző tulajdonsága marad Raoulnak. Ménrót, alighogy összerakták, vaktában nekitámad egy arra haladó tűzoltókocsinak, emberéletben azonban nem esik kár.
Némi problémát csak Iszakovszkij Oszip összeszerelése okoz, mert az ábra elmosódott és az írás nehezen olvasható. Végül is ugyanúgy állítják össze, mint három társát, de a kérdőjelek megmaradnak.
Oszip Iszakovszij ugyanis, Oszip Iszakovszkij Arcüpin importholló.
CLXXXII. fejezet
Közeledik immár a Történet vége!
A nemzetközi zsűri, amely Nordlicher Dagobert és Reimann Judith koordinált együttműködését volt hivatva elbírálni, erről szólt a Történet előző fejezete. Részleteztük azt is, mint tartja Dagobert ujjai között a leányzó testét.
Ó test, ó női test! Dagobert érti a módját, hogyan kell bánni ama hölgyekkel, kiket sikerült birtokba vennie. Olyan módszere van, amely igen magas hatásfoka ellenére sem hagy a kényes tárgyon semmiféle nyomot. Ha holló is, Nordlicher Dagoberttől nem idegen a gondos munka. Megtörtént tehát, aminek meg kellett történnie. A kiáltások elhalkultak, Dagobert kilépett a gondjára bízott testből. Ettől a pillanattól fogva kezdődik történetünk elfordult oldala. Reimann Judith egy kicsit félrevonul, hogy rendbe szedje magát. Miközben fölegyenesedik, a szél megtanítja szoknyáját, hogyan őrizze meg öle körvonalait. Ez a mozdulat Dagobert szívébe nyilallik, de ez már édeskeveset változtat a dolgokon. Dagobert a Deveroux-kert főkapuján távozik, Judith, rendkívül lassan, fordított irányban, a zörgő avarral borított ösvényen a hátsó kijárat felé indul. Ha most Dagobert hátrafordulna, megpillanthatná még a lány szívszorítóan bájos sziluettjét, amint eltűnőben egyre jobban összezsugorodik, mígnem a liget pointilista hátterének ködébe vész. Megint a szívébe nyilallna a látvány. S éppen ezért semmi szín alatt sem fordulna hátra. Még csak az hiányzik, hogy szívdobogást kapjon!
Reimann Judith áthalad a hátsó kapun és továbblépeget a gabonaföldek közti mezsgyén. Néhány órányi gyaloglás után elér egy ismeretlen külvárosba és felszáll a földalattira a Charmy-Rest végállomáson.
Nordlicher Dagobert a metró egy másik végállomásánál ér be a városba, és az Aurobut-Hémybe induló vonatot veszi igénybe. Később mindketten átszállanak további, szigorúan ellentétes irányba tartó vonatokra.
CLXXXIII. fejezet
További észrevételek a történelem menetéről
A történelem alakulása rendkívül bonyolult folyamat. Annyi bizonyos, hogy a fejlődés egy sajátos esetével állunk itt szemben, melynek azonban szükségszerűen megvannak a maga törvényszerűségei, s ezek felderítésével kénytelen foglalkozni minden gondolkodó, hacsak egy kicsit is ad magára, és nem akar lehetetlenné válni az utókor szemében. Egész egyszerűen nincs más választásuk. A történelem objektív törvényszerűségei elvben megismerhetők, ámde − mint egyéb elvben lehetséges dolgoknál − ez még eddig senkinek sem sikerült. Mindig akad valami bökkenő, amelybe az akadékoskodók beleköthetnek fortélyosan megszerkesztett érvelésükkel. Mindig van a kezük ügyében ilyesmi. Ó, ezek az örökös kételkedők!
Minthogy pediglen a történelem teljes mértékben az élők ügye, minden élőlénynek jogában áll belebeszélni. A történelemnek azonban olyan a természete, hogy van jelene, mely éppen folyik, jövője, melyet terveznek, és múltja, melyet aktív beavatkozásokkal szabályoznak. E legutóbbi forma különösen alkalmas a történelem képének alakítására.
A XCVI. fejezetben átvettük Hollónia történetét a hagyományban népi uralkodóként számon tartott Dugó Amergin dicsőséges trónraléptéig. Zsarnoki természetű, mérhetetlenül hirtelen haragú holló volt, ki minden élőt gyűlölt maga körül, és soha senkit sem engedett közel férni magához. Kortársai többségének nem is volt róla elképzelése, milyen is voltaképpen és mi várható tőle. A legendák táptalaja pedig 5 éppen a bizonytalanság. Dugó Amergin alakját rendkívül sok legenda övezi. Egyelőre azonban egyet sem árulunk el önöknek. Hogy miért nem, az a mi dolgunk. Elég az hozzá, hogy a nép mindig azokat a legendákat kedvelte a leginkább, amelyek kegyetlen és ellenszenves kreatúrák körül szövődtek, talán azért, mert ezek szították a legjobban a valamennyiünk lelke mélyén ott szunnyadó agresszív ösztönöket.
Dugó Amergin közvetlen felmenő őse az Orrszarvú nemzetségnek, melyből Vastag Orrszarvú is származik.
CLXXXIV. fejezet
További konkrét rendelkezések
A Kerekasztal egy további ülésén Vastag Orrszarvú közölte a többi hollóval, hogy a Hollóföld történetét illető szórványos és töredékes mendemondákat mielőbb egységbe kell kovácsolni. Kifejtette: semmi sem veszélyesebb Hollóniára nézve, mint történetének túlságosan szerteágazó és liberális értelmezése. Közös múltunknak, úgymond Vastag, egyértelmű és megalkuvás nélkülien demagóg felfogása megvéd bennünket az akadékoskodók gáncsvetéseitől; csakis így őrizhetjük meg a jövőben is a velünkszületett harcrakészséget és hajthatatlan intoleranciát.
A fenti szempontoktól vezérelve és némely történeti forrásmunkára támaszkodva, amelyeket bizonyára nem szükséges idéznem, kidolgoztam történelmünk egységes és (itt Vastag Orrszarvú harsányan felkacagott) kötelező koncepcióját.
A Vastag Orrszarvú által megcsiszolt múlt oly könnyűszerrel áttekinthető, hogy fölösleges volna itt részletekbe bocsátkoznunk: elég, ha néhány kulcsfontosságú adalékra szorítkozunk.
Kezdetben vala Orrszarvú.
Tőle származnak a többi hollók. A hollók benépesítették a világot, majd más világokat is, és végezetül a világ és más világok közötti térségeket is. A még lakatlanul maradt helyeket később népesítették be.
I. Orrszarvú vezénylete alatt a hollók alaposan a történelemelőtti tájak szoknyája alá pislantottak. Első Orrszarvúnak óriási nemzőszerve volt. Megtermékenyítette vele az egész földet, amely egyre újabb és újabb élőlényeket szült; ezeket a hollók szőröstül-bőröstül felfalták. Amikor már nem volt több felfalnivaló élőlény, a föld ismét újakat termett, és ez így lesz mindörökre, hála Első Orrszarvú hatalmas hímvesszejének. Szóval így.
Miután a nevezett testrész igénybevételével létrehozott világrend megszilárdult, rendre kiváló uralkodók váltakoztak a trónon, az egyszerűség kedvéért valamennyien az Orrszarvú dinasztiából. A nevük nem is annyira lényeges. Voltak ugyan időnként trónviszályok, de ezekből mindig a legerősebb került ki győztesen, s ez így is van rendjén. Egy Orrszarvú mindig a legerősebb, nála csak egy Orrszarvú lehet még erősebb, fűzte hozzá Orrszarvú, s arcán jóakaró mosoly terpeszkedett el.
A hollók aztán fokozatosan feltaláltak mindent, ami csak feltalálható. Ezt is az Orrszarvú-nemzetségnek köszönhetik, és ez is így lesz örökkétig.
És most befejezésül, zárta szavait a szónok szerényen, hadd mutatkozzam be nektek, kedves barátaim, még egyszer: Vastag Orrszarvú a nevem!
CLXXXV. fejezet
Kirándulás Rovenszkóba
November vége felé a hollók hagyományosan Rovenszkóba járnak marinált kőtörőfűért. Télvíz idején hollóéknál sok kőtörőfű fogy. Idejében el kell látniuk magukat ezzel a becses portékával. A november vége erre kiválóan alkalmas.
Marinált kőtörőfű több helyütt is kapható. A hollók többnyire Ausztriában, Lotharingiában, Milevszkóban és Rovenszkóban szerzik be. A legjobb minőségű marinált kőtörőfüvet azonban vitán felül a rovenszkói Gorazd-herbárium árusítja.
Többnyire tizenkét hangyászsünt fognak be a szekér elé, de mivel az idén Hagenbeck nem rendelkezett ennyivel, három orinokói kapybart is befogtak. Kéktollú Amergin, öreg Bedlam és Oszip Arcüpin derült, de fagyos őszi reggelen indultak útnak, jobbra-balra pajzánul kiáltozva a nőkre, ragadós nevetést és egyéb szexuális jellegű fertőző vírust terjesztve maguk körül úton-útfélen. A november kedvez mindennemű ragálynak.
Ha látod Kéktollú Amergint, Bedlamot és Oszip Iszakovszkijt, amint az esővel versenyt futtatják különös fogatukat, mintha valami boldogan felszakadna a melledben. Viva la pioggia! A hollók sebeket szakítanak, ez tagadhatatlan. Úgy száguldanak, mint egy lobogó pelerin, mint egy uszállyá vált fasor, mint egy ellopott kösöntyű, markolatig merített tőr, mint egy üveghegyről leguruló gyűrű, mint egy búcsúzni készülőt az életbe visszarántó mentőkocsi. Száll, száll a fogat, hosszan előrenyúlik a hangyászok keskeny virágszár-nyelve, borzasán mered égnek az izgalomtól a kapybarok szőre.
Rovenszkó határában megállnak. Felnyitják a félkilós termesz-konzerveket és megetetik a hangyászokat. Kifésülik a kapybarok bundáját. Bedlam Geront és a november kifújják az orrukat, Oszip bekap egy aszpirint, kinyitja egy közelükben veszteglő nyolckerekű autó-emelődaru sofőrkabinjának az ajtaját és kitépi a vaskos sebességváltókart. Aztán újra befogják az igásállatokat, felülnek a kocsira és rikoltozva bevonulnak Rovenszkóba.
A hangyász egyébiránt nem emberevő. Hangyán él. A kapybar azt eszi, ami éppen van. Gyakran szenved száj- és körömfájásban.
CLXXXVI. fejezet
Utolsó pásztorlevél Ecuadorból
Réaumur!
Nincs már sok ideje. A liberálisok összefogtak ellene a manuálisokkal és a differenciálisokkal. Sarkában vannak. Pillanatnyilag egyedül van az elnöki palotában, mindössze tíz-húsz nő társaságában, többnyire szerepjátszó politikusok lányai ezek, akiket, természetesen hozzájárulásukkal, némi gyöngéd erőszakot alkalmazva túszul tartott magánál. Már Fabriciusnak is vitustáncot járnak az idegei. Inkább elküldi, hogy kézbesítse a végső utasításokat Giulio di Giuliának.
Giulio di Giulia az egyetlen honos ecuadori holló. Gaetanonak fogalma sincs róla, hogyan vetődött ide. Giulio di Giulia emellett teljesen független holló: legionárius, misszionárius, remete, űrhajós, csirkefogó, franciskánus, hárfás, oligarcha, pelikán és selfmademan. Sikerült idejekorán közölnie vele a szóban forgó végrendelkezést, melyben kinevezte utódjául és beavatta a hollósítás programjába. Giulio már korábban is bebizonyította kiváló képességeit, többek között a tisztikar némely szélsőséges elemének letörése során („Véres összetűzések a Caolinas-laktanyában”). E percben azonban maga sem tudja, hol van pillanatnyilag Giulio di Giulia. Nagy zűr van. Nagy zűr! Nagyon nagy zűr! Az ablak alatt egyre jobban ordítoznak. A belövések szaporodnak. Most felmegy megnézni a túszokat. Legalább egy párat levetkőztet.
Ezt a levelet is Fabricius gondjára bízza. Isten veled, hazám, Hollónia, isten veled.
Réaumur!
G. G.
CLXXXVII. fejezet
Gaetano Gaetani missziójának záróakkordja
Az utolsó pásztorlevelet Ecuadorból személyesen hozta meg a hátán Giulio di Giulia. A hollókat többnyire a helyükön találta. Valamennyiükkel elolvastatta az irományt. Megindulás és felindulás váltakoztak, de közönyt egyikük sem mutatott. A hollók sohasem közönyösek. Aki közönyös, annak kevesebb zabálnivaló jut.
Giulio di Giulia előhúzta a kofferból az összetöpörödött Fabriciust, aki megkönnyebbülten felcsippentett három kockássiklót, melyek elég vigyázatlanul megmoccantak egy bokor tövében. Fabricius bámulatos gyorsasággal alkalmazkodott. Giulio di Giulia első útja Vastag Orrszarvúhoz vezetett.
Vastag Orrszarvú elolvasta Gaetano búcsúlevelét és hosszas hallgatásba merült. Mindkét holló hosszas hallgatásba merült.
A csúcstalálkozó éles északkeleti szélben zajlott le, és nem voltak jelen megfigyelők. Néhány óra elteltével, melyek századoknak tűntek, Vastag Orrszarvú áthatóan üveges tekintetét merőn Giulióra szegezte. Ebben a pillantásban minden benne volt. Minthogy azonban mindent képtelenek vagyunk felsorolni, hadd iktassunk ide legalább valamicskét: volt abban csodálkozás, óvaintés, szemrehányás, sértett hiúság, érzékiség, vérszomj, jólszituáltság, homály, uralomvágy, november, törzstényezők, asztrológia, képrombolás, ősiség, gerincesség, gnoszticizmus, transsylvanizmus, ortodoncia, hasbeszéd, gyíkismeret, frusztráció és még nagyon sok egyéb.
Giulio di Giulia néhány pillanatig viszonozta Vastag Orrszarvú pillantását. Aztán kezdett melege lenni és elege lenni. A levelet otthagyta. Majd egy vérfagyasztót károgott és bizonytalan dél-délnyugati irányban eltávozott.
Giulio di Giulia elvegyült a többi hazai holló között. S ha még él, máig is el van vegyülve köztük.
CLXXXVIII. fejezet
A kilyukadás felé
Végül csak kilyukadunk valahol, nemde? Nekem legalábbis úgy látszik. A Történet végül is elég szépen kibontakozott, és Hollóniában is kezdenek a dolgok valamiféle formát ölteni.
Eleinte úgy képzeltem, hogy a végén valamiképpen pontot teszünk az egész história után, de ahogy így elnézem az ablakból a hollókat, valami olyan sejtelmem van, hogy ez úgysem fog sikerülni. Volna az önök számára egy javaslatom, egy egészen ésszerű icipici kis javaslatom. Mi volna, ha egy darabig még hozzátoldozgatnánk néhány fejezetet, és aztán egyszer csak kijelentenénk, hogy kész a kocsi, itt a vége, fuss el véle, be van fejezve a nagy mű. Igen.
Egy ilyen előre bekonferált megoldás megkönnyíti önöknek az átnyergelést valami más olvasmányra. Nem megy majd simán. A Korvináról nem lehet csak úgy könnyűszerrel átnyergelni. Nem tudom elképzelni, hogy például Twist Olivérre vagy „Az ész bajjal jár”-ra szottyan kedvük ezek után. De hát ez már az önök problémája.
A javaslatomra vonatkozó javaslataikat küldjék be két példányban nagykövetségünk – akarom mondani, kiadónk – címére, lehetőleg postafordultával, saját jól felfogott érdekükben.
A könyv teste a kinyomtatott példány. Mindazonáltal jelen van térben és időben, a történelemben és az emberiség génjeibe bekódolva, egyaránt.
A hollók viszont az évszakok váltakozásához alkalmazkodva költözködnek. Jönnek, mennek, a hó örökösen ismétlődik, a jég is minden évben elolvad.
CLXXXIX. fejezet
Ha a holló piros volna
Ha a holló piros volna, a szeptember fekete almákkal volna terhes.
CXC. fejezet
Kezd a Történet elcsendesedni
Három megálló után Reimann Judith leszáll a Chanel-Panel állomáson és átszáll a piros metróvonalra. További hat megálló után a Blériot állomáson ismét átszáll, ezúttal a rózsaszínű vonalra, és egy hosszú szakaszon át folytatja útját a Terpszichoré-Erato végállomás felé.
A Chanel-Panel állomáson Reimann Judith elvegyül a tömegben, de egy tapasztalt holló azért még kihalássza tekintetével a sokaságból. De csak egy nagyon tapasztalt holló. A Blériot állomáson azonban már nehéz volna a tömegben megkülönböztetni. És a Terpszichoré-Erato végállomás felé vezető rózsaszín vonalon a legjobb esetben is már csak lakmuszpapír segítségével lehetne azonosítani a gyönyörű Reimann Judith elmosódott körvonalait.
Ám vigyázat! Ilyen elmosódott árnyak nap mint nap útitársaink a metrón. Mindig legyen a kezük ügyében lakmuszpapír! Mindennap gyönyörű nők körvonalai utaznak önönkel a metróban.
CXCI. fejezet
Az elcsendesülés folytatása
Nordlicher Dagobert az Aurobut-Hémy irányban folytatja útját, mintegy öt megálló után leszáll a Jan Šverma-téren, és vásárol egy Esti Hollót. Elolvassa az utolsó oldaltól az elsőig, majd bedobja a szemetesládába. Ezután ugyanott újra felszáll a metróra és továbbutazik a fekete vonalon a Január 27-e állomásig. A Fakanálgyár megállónál átszáll a szürke vonalra és áthalad a Körtér, Realgar, Tündérkert, Ifjúság Útja, De Sade boulevard és Finnugorok tere nevű megállókon. Itt ismét vonalat vált, és az ébenfekete színűn utazik tovább a Marold-Magenta végállomás felé.
Nordlicher Dagobertet sohasem tévesztjük szem elől a metróban: mindenütt elibénk tolakodnak húsos idomai, tollai, karmai, szürke szarucsőre. Jelenlétét más érzékeink is tévedhetetlenül jelzik. Fülünk azért, mert szünet nélkül hangosan fütyörészi a Marseillaise-t. Orrunkat pedig minduntalan megcsapja jellegzetes, mindenütt jelenvaló hollószaga.
De mindez alapjában véve irreleváns. Dagobert ugyanis a metró hálózatán egyre távolodik a már-már szinte átlényegült meseszép Reimann Judithtól.
CXCII. fejezet
Az elcsendesülés folytatásának folytatása
November tizenkilencedikén, Szent Erzsébet napján, egy katangai meteor nagyságú eltévedt kő éppen Vastag Orrszarvút találta el: a vezér szétroncsolt koponyával rogyott össze. Erre senki sem számított. Tisztára a véletlen műve volt. Semmiféle sztratoszférikus jelenség nem jelezte előre egy ilyen típusú meteor becsapódását. Vastag Orrszarvú sem sejthette előre, hogy így és ekkor ér véget: az elképedés azonnal beállott haláláig ott ült az arcán. Így lelt rá egy csapat holló, kik ugyancsak merő véletlenségből éppen arra sétáltak, pálcikás fagylaltot nyalogatva. Közöttük voltak történetesen Hora Árion, Conchobar Finbenach, Horpató, a hollók hollaja és még néhány jó ismerősünk, példának okáért Hafniusz Sebestyén és Grímnir. De jelen volt továbbá Moskovitz Raoul, Kutyafog Kakasmandikó, Csecsetka Thorvald és Sötétkék Húgin is. Sőt, egyesek megesküdtek volna rá, hogy e véletlenül odavetődött csoport tagjai között ott látták Ménrótot és Jean-Baptiste Broumovszki-Braunauert is. S bizonyára még más hollóismerőseink is arrafelé csellengtek e sorsdöntő pillanatban.
A baj sosem jár egyedül: még további balszerencsés véletlenek is előadódtak e végzetes nap folyamán. Ilyen volt Dermat Fionn belefulladása egy közeli folyóba, melynek alámosott partjáról megmagyarázhatatlan elővigyázatlansággal a vízbe pottyant, valamint Harbard tragikus elhalálozása egy odvas baobab kidőlése következtében. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy nem sokkal ezután Kéktollú Amergin, Nordlicher Dagobert, Giulio di Giulia, Bedlam Geront és kicsi Kavics Brian magukkal hozták a szegény Szangetal tetemét is, kit valaki egy szerencsétlen véletlen következtében halálosan megsebesített a homlokán, nincs más hátra, mint megállapítanunk, hogy Szent Erzsébet ünnepe Hollóniának a részletekben máig sem teljesen felderített legfeketébb gyásznapja. Az áldozatok emlékét kegyelettel megőrizzük az idők végezetéig. Ebben az érzésben valamennyien egyek vagyunk. Szegény Vastag Orrszarvú!
Nordlicher Dagobert később ismét felszállt a metróra a Meccano-Model állomáson és további hat megállót utazott a hamuszürke vonalon, folyvást ellenkező irányban távolodva az immár úgyszólván félig absztrakt (viszont éppen ebből kifolyólag félig még konkrét!) Reimann Judithtól. Itt már a lakmuszpapírnak sem vehetnénk hasznát: az egyetlen műszer, amellyel még ki lehetne mutatni valamit, egy merkaptopurin-dekovertor lenne.
CXCIII. fejezet
Végbúcsú haláltánc-módra
Vastag Orrszarvú és a Négyek csoportjának kimúlása után elkezdték a hollók szervezni a gyászszertartást és az annak részét képezendő danse macabre-t.
Minthogy ilyen alkalomhoz illő szertartással még nem voltak tapasztalataik, létre kellett hozni egy külön ceremoniális vegyesbizottságot. Ennek elnökéül – ki mást? – Horpatót, a hollók hollaját választották meg, további tagjaivá pedig Ménrótot, Grímnirt, Giulio di Giuliát és végül, de nem utolsó sorban Bedlam Gerontot, ki nevét koros voltának köszönhette, mellyel szeretett is eldicsekedni. Moskovitz Raoult nem javasolták a vegyesbizottságba köztudottan megbízhatatlan természete miatt.
A vegyesbizottság folyamatos tizenhétórás ünnepséget javasolt, hajnali öt órai kezdettel:
5oo – 530
Bemelegítő gyakorlatok: magányos járókelők megtámadása és rémisztgetése, kisebb méretű háztetők likvidálása, néhány vandál rongálással egybekötött betöréses lopás,
530 – 6oo
Vastag Orrszarvú halotti maszkjának elkészítése,
600 – 630
Az élőáldozatok megválasztása, ásók, lapátok, dermográfok és hangszerek előkészítése,
630 – 645
A kamara a gyakorlása,
645 – 700
A többi kamarabetű gyakorlása,
700 – 730
A temetési menet felsorakoztatása,
730 – 800
Villásreggeli menetközben,
800 – 1400
Gyászmenet, nagyobb méretű emelődaruk és buldózerek szétzúzása, kisebb talajegyenetlenségek planírozása, maximum százötven főnyi csoportok zaklatása erőszakos nemi aktusokkal egybekötve,
1400 – 1800
Sírásás (földalatti üregeket, odúkat, vészkijáratokat beleértve), sírhalom előkészítése,
1800 – 1845
Húsos vacsora,
1845 – 1900
Húsos vacsorautáni böfögés,
1900 – 2100
Vastag Orrszarvúnak és szerencsétlenül járt társainak örök nyugalomra helyezése, a hevenyészetten megkötözött élőáldozatok (Fabricius, Bedlam és Oszip Arcüpin) behányása a sírverembe, a verem behantolása, várakozás a vészkijáraton keresztül előbújó élő élőáldozatokra,
2100 – 2130
Kurjongatás,
2130 – 2145
Pálcikás fagylalt,
2145 – 2200
A haláltánc főpróbája
A táncszertartás már hajnali háromkor elkezdődött, mert a temetési forgatókönyvbe többrendbeli csúsztatás csúszott bele, különösen a villásreggeli, a géprombolás, az erőszakos nemi ténykedés és a kurjongatás terven felüli elhúzódása okán.
A tánc vezérmotívuma egyértelmű volt: a gyász. A táncszámok megválasztásában is szerencsés lábuk volt a hollóknak: boogie-woogie, one-step, cake-walk, popokatepetl, seven-step, twist, olivertwist, woogie-moogie, twenty-nine step és twist off, a végkimerülésig. A végkimerült hollók teste vastagon borította a Jičín melletti Okřínek község határát (ld. a VIII. fejezetet).
Szegény Vastag Orrszarvú!
Miután némileg felocsúdtak, a hollók hozzáláttak a krétavonalak letörléséhez. A műutakon, a képtárakban, a Wilson-féle ködkamrákban és kivált, sőt elsősorban a Kerekasztalnál az összes tilalomvonalat kiradírozták.
Vastag Orrszarvú halott.
CXCIV. fejezet
Ez megér egy fejezetet!
Vastag Orrszarvú halott.
CXCV. fejezet
Szegény Vastag Orrszarvú
Szegény Vastag Orrszarvú.
CXCVI. fejezet
A hollók hozzáfogtak a vonalak eltörléséhez
A hollók hozzáfogtak a vonalak eltörléséhez.
CXCVII. fejezet
És a Kerekasztalnál húzott krétavonalakat is kiradírozták
És a Kerékasztalnál húzott krétavonalakat is kiradírozták.
CXCVIII. fejezet
Szóval valahogy így
Szóval valahogy így.
CXCIX. fejezet
Az időről
Az idő nem egyéb, mint élet és halál váltakozó sugárzása. Köztudomású az is, hogy a halált általában valami rossz dolognak szokták tekinteni. Az életnek ellenben valamiképpen jó híre van, mindenesetre több köze van a jó dolgokhoz, mint a halálnak, ezért aztán ajánlatos inkább az élettel tartani a kapcsolatot, akár személyesen, akár valami közvetett módon.
Az idő korántsem az élet vize, amellyel folyton folyvást locsolják az élő lényeket. Ki a fene engedhetné meg magának, hogy annyi vizet kilöttyentsen? Bizonyára csak valami időfölötti lények. De az időt, barátocskáim, az időt ki kell érdemelni. Évekig türelmesen kell várakozni, mégpedig néha egészen képtelen helyzetekben várakozni, mígnem vakító fénnyel egyenesen a szemetekbe süt az idő. Ez a fény persze mit sem jelent önmagában, pontosabban: jelenthet éppenséggel mindent, de ugyanúgy semmit sem: evilági életünk mérlege ő. Jelentheti a halált és jelenthet sok-sok további évet, félreértés ne essék: a várakozás éveit.
Az idő olyasvalami, aminek minden alá van rendelve. De ez nem volna baj. A hollók például bratyiznak az idővel. Ébresztőórákat zabálnak és természetellenesen hosszú ideig élnek. Értelmetlen évszázadokból értelmetlen országokba költözködnek, ép ésszel nem is lehetséges felérni őket. Az időnek legfeljebb felfalt nyulak elszórt csontjait hagyják hírmondóul. Ezzel tömik be a száját.
Az idő, tudomásom szerint, a holló, a kandúr, a burunduk mókus, a quamacho keselyű, a takaru malac, a grizzly és az emberszabású majmok mellett az egyedüli emberevő a felsőbbrendű gerincesek között.
CC. fejezet
A hatodik prédikáció-töredék
Közvetlenül azelőtt, hogy a Szivkosa folyón kiépített erőmű elárasztotta a blagoevgradi levéltárat, sikerült még a balkáni franciskológusok nesztorának, D. Dilevnek, megmentenie, azonosítania és közzétennie néhány további felbecsülhetetlen értékű töredéket Szent Ferencnek a hollókhoz intézett prédikációjából:
„...nem enyészik! Megtalálnak, holló testvérem, megtalálnak, pokoli jó szimatjuk van ezeknek. Bagolyszemükkel felismerik a te becsességedet az Ő szemében, észreveszik, mily gyakran leledzel a legközelebb az Ő arcához s mily gyakran hullanak rád az Örökkévaló leheletének harmatcseppjei. Ennek okán véget nem érő álszent hízelkedésekkel halmoznak el és szárnyaid köré tekerőznek. Bálvánnyá merevítenek ez átkozott kufárok, elnehezülsz, alábukol a mennyei mezőkről és elnyel a föld pora.
És mégis, mégis, holló öcsikém, károgó csacsija a Teremtőnek, maszatos kerubinja Krisztus urunknak, mókás kis bőregér, Isten inaskája, bizony mondom, hogy kitartasz, túléled a téli magány jeges sivárságát. A te fenséged a kopár erdő fáinak zúgása, dicsőséged a barlangok ekhója. Nem törik, nem törik meg holló testvérünk göcsörtös jellemét, ne féltsétek őt! Látunk, szemünk rajtad, holló testvérünk: egy vagy te közülünk! Ezt izenjük néked, fekete fivérünk: bennünket sem törnek meg, amíg csak kitart e földi tereken a nap és a tél!”
Ennek a töredéknek Dimitri Dilev hagyatékában a B/F VI. jelzetet adta. Utána, mint ki dolgát jól végezte, elment kávézni. Egy finom kis rilai kuglófot is bekapott.
CCI. fejezet
A többi néma csend
Miután Dagobert a hamuszürke vonalon hat megállót abszolvált a Meccano-Model irányban, átszállt a Redingot állomáson a gagátfekete vonalra és további hét megállót zötyögött az Orfanotrofion végállomás felé. Nem akadt egyetlen utas sem, aki ne figyelt volna fel rá, oly hihetetlenül precízen énekelte Ottavio áriáját W. A. Mozart Don Giovanni című daljátékából.
Valamennyi holló hőstenorban szenved.
Reimann Judith ugyanekkor valahol az Almaviva és Hafnafjordur megálló között tarthatott: a metró pókhálóra emlékeztető sémájában ez a hely kárminpiros színnel van jelölve. De a hely pontos fekvését ebben a pillanatban csupáncsak egy thymoleptikus-hidraulikus lézer-olfaktométerrel lehetne meghatározni.
A hollóniai válság ún. elizabetiánus megoldásához visszatérve, emlékeztetünk rá, hogy ama végzetes november 19-én, azaz éppen Szent Erzsébet napján Vastag Orrszarvút merő véletlenségből fején találta találni egy katangai meteorit nagyságú kő, mely aztán egészen azonnal beállott haláláig foglalkoztatta. A kő viszont figyelmét Vastag Orrszarvú koponyaalapjának szentelte, mely erre az eshetőségre nem volt felkészülve. Kő és koponya e találkozása konfliktushoz vezetett, melynek során ez utóbbi húzta a sokkal, sokkal rövidebbet. Szegény Vastag Orrszarvú!
Ugyanezen a napon a Vastag által kreált Négyek csoportjának mindegyik tagja különféle sajnálatos véletlenek következtében jobblétre szenderült.
Ha valaki meghal, az emberek többsége szilárdul meg van róla győződve, hogy az illető halott.
Történt még ezenkívül is egy s más ezen a napon, de semmi olyas, ami maradandó nyomot hagyott volna a Napon, az apályon és a dagályon, a folyók folyásán, az esők esésén, a napok és az éjek ritmikus váltakozásán és a másodpercek egyhangú tovapergésén.
CCII. fejezet
A Történet végső monitorálása
Szent Erzsébet napján egy hatalmas, vastartalmú, azóta a tudósok által Diszkrétának elkeresztelt meteorit Vastag Orrszarvú életének vagy halálának a kérdésében rátalált a végső megoldásra. A vita a halál javára dőlt el. E végkimenetel folytán óhatatlanul szükséges volt egyrészt a gyászszertartás megszervezése, másrészt a Vastag Orrszarvú meghúzta krétavonalak (vö. Disz-kréta!) letörlése.
Ugyanakkor – ezt nem győzzük ismételni – egyéb, ugyancsak balszerencsés véletlenek következtében elhalálozott a Négyek csoportjának három további élő tagja is, annak ellenére, hogy valóban merő véletlenségből lettek annak idején a csoport tagjaivá. De hát, mint a gallusok mondják, c’est la vie, ilyen az élet, s bízvást hozzátehetjük, hogy a halál sem különb. Élet és halál ugyanis mint poláris ellentétek olyan következetesen egymáshoz tartoznak, hogy bármilyen mélységes badarságot éppoly nyugodt lélekkel állíthatunk az egyikről, mint a másikról.
A Diszkrétának elnevezett, katangai meteorithoz mérhető nagyságú kő vasoxidot és ólmot tartalmazott, de mégiscsak inkább ólmot. Helyesebb volna talán, ha vastartalmú helyett ólomtartalmúnak mondanók. De a legtalálóbb az volna, ha az egyszerűség kedvéért egy nagy darab ólomnak neveznénk.
Ezenközben Nordlicher Dagobert már jó ideje utazott a gagatfekete vonalon az Orfanatrion végállomás irányában. Reimann Judithot ekkor már semmiféle műszerrel sem lett volna lehetséges regisztrálni. A monitor képernyőjén csupán egy szaggatott, noha egyenes vonal jelezte volna létezését. Ugyanott egy kis piros ellenőrző lámpa pislákolna és figyelmeztető bugást hallanánk.
Csak valahol mélyen, Dagobert agyának valamelyik zugában bukkannánk nyomra, valahol a sírás centrumának a szomszédságában őrizné egy hely állhatatosan Reimann Judith képét. S tekintettel e két agycentrum szomszédságára, a könnyek könnyűszerrel lemoshatnák a Dagobert emlékezetének képernyőjén őrzött képet: mi egyebet is várhatnánk? A könnyek azonban a földre peregnek és beleszívódnak a talajba. S mindazzal együtt, ami kinő a földből, újraéled Reimann Judith, műszereinkkel már fel nem foghatóan, testi mivoltában már nem tapinthatóan, ám emlékezetünk áthatolhatatlan őserdejében mégis örökké, rendületlenül jelenvalón.
CCIII. fejezet
Az 55. szimfónia
Tomik Voleszláv laibachi zenetudós figyelemreméltó lélektani okfejtéssel magyarázza, miért nem jött létre az asz-dúr szimfónia, melyet Mozart eredetileg 1792. január 27-én szándékozott bemutatni Kismartonban, ma Eisenstadtban, e Haydn nevével oly sorsszerűen egybefonódott városkában. Január huszonhetedikére esett volna Wolfgang Amadeus Mozart harminchatodik születésnapja.
Élete utolsó éveiben gyakran foglalkoztatta Mozartot az a terv, hogy szimfóniát komponál a holló témára. A holló volt az embert nem számítva az első élőlény, melynek a mester ilyen terjedelmes opust szándékozott szentelni. Elképzelése szerint azután tovább folytatta volna a sorozatot. A „Hollók károgása” című asz-dúr szimfónia ilyeténképpen megelőzte volna a kandúrnak, quamacho-keselyűnek, takaru-földimalacnak, burunduk mókusnak, grizzlynek és az emberszabású majmoknak szentelt műveket. A sorozat utolsó szimfóniájának témája az idő lett volna.
„Több lett volna ez, mint a hangjegyek fekete pontjainak monoton sorjázása. Telivér, klasszikus dúr-téma. Nem ám holmi nyafka pizzicato: férfias secco, elemi erejű forte. Ez igen, ebben az anyagban van fantázia, ezekben a feketékben... Ha megírtam volna, ahogyan terveztem, a Hollók károgását, nem veszkődnék most ezzel a rekviemmel... Igazi, klasszikus dúr-téma. A cselló akár maga az ősz, a végzet motívuma, az örök elmúlásé, a hárfa pedig, a hárfa valamilyen nemistudommilyen ismeretlen sírás. Mint amikor egy csapat holló repül keresztül hajnalidőben egy ködbe borult síkon és egy setét erdő felé tartanak, mintha a szél fel-fellebbentené a palástjukat és nem tudhatni, melyikük hagyta el abban a nem tudhatni micsodás házban a sírást, de valamennyien tudják, hogy mindez már volt, hogy egyszer már minden megtörtént!” W. A. M. naplójában 1791 szeptemberétől egyre sűrűbben találkozunk ilyen bejegyzésekkel. Úgy látszik, hogy a holló-motívum utolsó pillanataiban sem hagyta Mozartot aludni, fejezi be komor fejtegetéseit Tomik Voleszláv.
W. A. M., mint tudjuk, 1791. december 5-én halt meg, vagyis ötvenhárom nappal harminchatodik születésnapja előtt. Ötvenhárom – ez is egy törzsszám.
És a hollók rápiszkítottak a tömegsírt borító mészre.
Úrjézus – hogy néha még egy egyszerű drapériára sem telik!
CCIV. fejezet
A hollók társas érintkezésének egy különösen különleges formája
Találkozik Hafniusz Sebestyén Sötétkék Húginnal és megszólítja: „Szia, hupikám, visszaadhatná most Hafi cimborád azt a kölcsönkért húszast? Mit szólasz, hupikám? Alkalmas most?”
Mire az érintett rekedtes mellhangon válaszol: „Hagyd csak még magadnál. Vagy talán olyan sürgős? Megvagyok nélküle.”
E szavak után mindkét nevezett holló egy negyedfordulatot végez, majd egy kecses piruett után áttérnek a merlaison nevű össztánc további változataira.
CCV. fejezet
A hollók eddig említetlen további találmányai
Azokon kívül, amelyekről a cselesztáról szóló (CLIX) fejezetben volt szó, a hollókat még további ötletek is foglalkoztatták. Ezek azonban nem valósultak meg, részben, mert a hollóknak elment tőlük a kedvük, részben pedig a meddő teóriák valóraváltásától való velükszületett viszolygásuk következtében.
A félbehagyottság fázisában megrekedt lelemények közül nem hallgatható el az alábbi harminchét: a koriander, a fatányéros, a pankli, a szappanbuborék, a thiopropreazin, az akupresszúra, a katamaran, a lepideptorológia, a kaucsuk, a műkaucsuk, a termosz, a gőzparipa, a nyesőkés, az oleander-lepke, az önszuggesszió, a cérnakesztyű, a talajjavítás, a bukott szüzekről szóló regények, az áramvezető, a galambdúc, a pupperdok, a jászol, az aritmetika, a bakonyi sertés, a hermafroditák, a gyulai kolbász, az elölgombolós melltartó, a váltóáram, a dimogan, az agroergoterápia, a hidegbüfé, a szenvedély, a klaviatúra félhangjai, a tizenharmadik század, a drezina, a fiktív gyermekszülés és Rajec-fürdő.
A fentnevezett felfedezéseken kívül érdeklődtek még a hollók az alábbiak iránt: az erythema nodosum, a pilseni Gottwald-pályaudvar, a snittling, a Pornográfiái Kutatóközpont, a makroszkóp, Drtikol fényképei, Sacher-Masoch metszetek, Dzsibuti, az arigosta, a zergeboglár, a kuppelgunt, a binomiális együtthatók, Köln am Rhein, Moldva-tejn és a nők.
Valamint érdekelték őket a majmok, fülbevalók, kamillaszappan, hárslevelű, a Girondins Bordeaux, a Habeas Corpus Act és a császárkabát.
Händel Concerto grossoja (opus 6, Nr. 5. HWV 323).
A césium és a szelén.
A képzelet.
Az unalom.
Róma.
Szóval így valahogy.