Kalligram / Archívum / 1998 / VII. évf. 1998. március / Földes Gyula emlékezéseiről

Földes Gyula emlékezéseiről

1993-ban adtuk ki ismét Földes György Kukkónia lelke c. könyvét, s e réven kutattuk föl az író Budapesten élő leányát és unokáját. Így eshetett, hogy tavaly decemberben fölajánlották nekünk első közlésre a dédapa, a Guthori előnevű Földes Gyula 1848/49-es naplótöredékét. Az ajánlatot örömmel fogadtuk, s a jó emlékezetű bacsfai középbirtokos tanúságtételét itt adjuk közre; így emlékezünk 1848 márciusára.

Földes Gyula, György atyja Csukárpakán született 1829. okt. 17-én. Az algimnáziumot Pozsonyban, a felső osztályokat Nagyszombatban, a jogot ismét Pozsonyban végezte. 1848-ban ügyvédi gyakorlatot folytatott Grinádon (Grünau, Grinava), de a szeptemberi események hadba szólították. Előbb a Pozsony megyei önkénteseknél, majd a szabadságháború végéig a honvéd seregben szolgált. A 19–20 éves ifjú életre szóló élménye maradt az emberpróbáló esztendő. Fia, György, már idős embernek ismerte atyját, aki 55 évesen nemzette, hatalmas, a korabeli rabbikéra emlékeztető szakállával az idős ügyvédet az alsó-csallóközi kerület függetlenségi és 48-as képviselőjeként, Kossuth Ferenc (és atyja, Lajos) feltétlen és megbecsült híveként süvegelték város- és megyeszerte. A család a forradalom és a függetlenségi háború emlékének romantikus varázsában élt, a Pozsonyban kivégzett Petőcz György másodalispán Földesek rokona volt, a Budapesten fölakasztott Jeszenák báró özvegyével, egy későbbi mártírunk, Esterházy János gróf dédanyjával állandó kapcsolatban álltak, mert Földes Gyula látta el a család jogi képviseletét. Földes 1883-ban megvette a pozsonyi Apácapálya (Panenská ul.) 27. sz. házát, amelyben „még benne volt a 48-as levegő. Esténként, ha bejött hozzánk az apánk, (akit napközben nem sokat láttunk, mert mint ügyvéd a dolgai után járt) a csendesen doromboló cicával az ölében mesélt 48-ról, Sztrecsnóról, Budatinról, a Sturecen való átkelésről, Kovácsházáról, Rózsa Sándorról, bujdosásról, hazatérésről. Ha névnap-születésnapkor kis poharamba egy ujjnyi bor jutott, koccintani csak azzal a szóval lehetett, hogy: Éljen Kossuth Lajos!”

Földes György részletesebben is foglalkozik atyja emlékével, de ez itt nem a hosszú idézetek helye: ha a szintén előkerült kéziratot kiadjuk, megismerkedhet velük a kedves Olvasó. Még annyit kell idecitálnunk, hogy Földes Gyula, akinek végakarata szerint csak azt véshették a sírkövére, hogy 1848/49-es honvéd hadnagy volt, Kisasszony napján, 1910. szept. 8-án hunyt el. „Temetésén (a bacsfai – szentantali – sírkertben, K. L. megj.) ott volt az egész vármegye. Kossuth Ferenc koszorút küldött.” Fia, György hozzáfűzi: „De tán én adtam meg neki a legnagyobb tiszteletet. A világosi fegyverletételkor a 15. zászlóalj tisztjei széttépték a zászlójukat, hogy ne kerüljön orosz kézre. A zöld selyem-brokát rongyokat apám a legnagyobb kincsei között, a Wertheim-szekrényben őrizte. Szívére tettem, így temettük el zászlójával együtt.” – Sírja ma is megvan, méltó zarándokhelyként szolgálhatna mindenkinek, aki nemzetünk tiszta emlékei fölött szeret egy-egy percre megállni és fejet hajtani.

A Fényes Elek szerint „roppant kiterjedésű és igen gazdag”, 2131 r. kat. és 378 ref. lakossal benépesített Mezőkovácsháza pusztán, ahol az egyik csallóközi gyökerű Bittó család a magvaszakadt Fekete gróf birtokrészén gazdálkodott, s a környék pusztáin és Simándon, részben zsidók között próbált meglapulni; Simándon egy többszáz lelkes zsidó közösség élt, s Földes azzal is idomulni igyekezett, hogy rabbiszakállt növesztett, s hű is maradt hozzá. 1850 decemberében jöhetett haza biztonságban, s két év múlva lépett az ügyvédi grádics alsó fokára. Mintegy kilenc évet töltött el Nyitraújlakon (Veľké Zálužie), a Jeszenák-kastélyban, innen került Pozsony megyéhez különböző szolgálatokba (ügyvéd, törvényszéki bíró, gazdaságszervező, politikus). Lapot is alapított és szerkesztett, 1881–83-ban a dunaszerdahelyi kerület országgyűlési képviselője, s 1888-tól a Felső-Csallóközi Ármentesítő Társulat igazgatója. A véletlen hozta, hogy a terület ármentesítésének történetét feldolgozó, először 1896-ban megjelent könyvét épp az idén adjuk ki ismét a Csallóközi Kiskönyvtár c. Kalligram-sorozatban. Szinnyei József írja lexikonának Földes-szócikkében (III. 674–675. hasáb), hogy „Kéziratban van a 15. honvédzászlóalj három első századának krónikája.” Nos, e pillanattól nem kézirat többé ez a számunkra nagyon is értékes kis munka.

A szöveget igyekeztünk betűhíven kihozni. Jegyzetek írására ennél az első közlésnél, sajnos, sem időnk, sem terünk nem maradt. A sors megajándékozta Földest azzal, hogy Beniczky Lajos őrnagy (végül ezredes) volt zászlóaljának parancsnoka. Ez a nagyszerű politikus és katona kalandos pályát futott be, s tragikus véget ért: 1868. júl. 16-án titokzatos körülmények között meggyilkolták Budapesten. Holttestét két hét múlva a Csepel-sziget partján ásták ki hevenyészett sírjából. Földes naplója töredékes voltában is plasztikus képet fest rajongva szeretett őrnagyáról.

A családnak köszönettel tartozunk azért, hogy a dédapa eddig, közel kerek másfél századon át kéziratban hevert és minden vészen átmentett naplótöredékét rendelkezésünkre bocsátotta. A tudást, az elmék világosságát szolgálta vele.