Kedves Barátom!

Pozsony, 1997 jún. 14.

Kedves Barátom!

Valóban örültem a könyvheti összebotlásunknak: a találkozásunk puszta tényén túl külön is lelkesített faunos szakállad-borostád, szemed. A sok merev-zord Heráklitus között egy mosolgó Demokritus, gondoltam magamban.

Én a pesti írósokadalomban mindig úgy érzem magamat, mintha álruhában sétálgatnék, s boldoggá tesz, ha valaki álruhám ellenére is rám mosolyog, s nem érdekli, hogy koldus vagyok-e vagy királyfi. S nem azért, mert így legalább részben megváltódom az idegenségemtől (persze azért is, de most nem erről akarok beszélni), hanem azért, mert nem kevesen mímelik ma a magyar irodalomban a teremtés iránti teljes toleranciát, az azonosulást a rangsorolatlan mindenséggel, de úgy istenigazában, azaz esztétikailag érvényesen sokan még a magukban hordott koldussal sem tudnak azonosulni.

Nos, Lajosom (Varga Lajos Mártont szoktam így szólítani, ne haragudj a nyelvbotlásért!), itthon frissiben elolvastam a Sárbogárdi Jolánodat, s elámultam, hogy mennyire nem értik még az olyan kitűnő ítészek sem, mint Szilágyi Márton (ÉS) vagy Babarczy Eszter (NÉPSZABADSÁG), pedig ez utóbbit valóban egészen kitűnőnek tartom! Ugyanis mind a kettő abból indul ki, hogy P. N. L. nem fér bele Sárbogárdi Jolánba, hogy e szegény utóbbit „szétfeszíti a Parti Nagy Lajosból kifogyhatatlanul áradó szarkasztikus tehetség” (Babarczy), hogy „a szerzői funkcióját elvesztett Sárbogárdi Jolán nem találja helyét a kötetben” (Szilágyi M.), s így „a mű értelmezési lehetősége leszűkül” (Szilágyi), s még jó, ha egyáltalán értelmezhető valahogy.

Érdekes módon nekem egy pillanatig sem voltak a könyvvel kapcsolatban ilyen értelmezési gondjaim. S ha nem haragszol, feltehetően azért nem, mert énbennem nincsenek olyan elfogultságok Veled szemben, mint a két kritikusodban, akik érezhetően azért dicsérik Parti Nagy Lajost általában, hogy a szegény, szegény Szása Sárbogárdit a megsértésed nélkül lehúzhassák konkrétan. – Én nem PNL-t látom Sárbogárdi Jolánban, hanem Sárbogárdi Jolánt látom PNL-ban. Mert bizony, bizony, koldúsai is vagyunk a stílusnak, nem csak királyai, s Parti Nagy Lajos is egyszerre Parti Nagy Lajos és Sárbogárdi Jolán.

Karel Hynek Máchának, a cseh romantikus líra megteremtőjének nemrégen találták meg s adták ki a naplóját. S ámulj világ: „a szerelem örök templomának” (idézet a Május című főművéből!) ez az átszellemült architektusa a naplójában a legkeményebb mai pornót is kenterben verő (így ír Sárbogárdi Jolán!) módon részletezi (1836-ban!), hogy Lóriját (az élettársát) napjában hányszor, milyen pozíciókban s a kéjnek milyen fokán tette magáévá. S ezzel én csak azt akarom mondani, amit mindenki tud, hogy az író mindig stilizálja „magát” (s az igazi kérdés persze az, hogy ki ez a „maga”, hogy létezik-e egyáltalán, a stilizáció nélkül is, s ha nem, vagy csak annyit tudunk róla, mint az Istenről, azaz a puszta létét sejtjük, akkor természetesen a PNL is stilizáció), szóval az író hol romantikus hősszerelmessé, hol pornóhőssé stilizálja magát, de a kiadók csak azt az „énjét” adják ki, amelyik a kornak kell, holott ő egyidőben hősszerelmes és pornóhős, s ha mi e korábbi gyakorlatot meghaladhatjuk, akkor csak azzal, hogy ezt az egyidejűséget vállaljuk. Ahogy Te vállaltad könyved címlapján a PNL és a Sárbogárdi Jolán nevek egyidejűségét. Esetleg annyit tehetünk, hogy kikacagjuk a bennünk élő Sárbogárdi Jolánok pornográf-perverz stílustalanságait.

Ha kikacagjuk, s kacagásunk „formalom” is meg „tartorma” is, akkor az még belül van a fentebb említett teremtés-iránti tolerancián. Mert ha nem haragszol meg a pofátlanságomért, hogy már az első levelemben is minősíteni merlek, akkor én a verseid és prózád ékes-szép megkülönböztető jegyét éppen abban a szolidaritásban látom, amellyel a teremtményeidre mosolgasz, s hogy ennek a mosolgásnak a textúrájában figuráid egyszerre hatnak a teremtés részeiként s egyfajta teljesség reprezentánsaiként. (Valahogy úgy, csak mégis egészen másként, ahogy Tandori hősei/verebei. S főleg azért másként, mert a Te hőfeid és Hőfnéid érzik, sőt néha meg is fogalmazzák veréb-létüket: „Nindzsa teremtésben vesztes, csak én”. De ez semmit sem von le egyidejű rész- és egész-mivoltukból.)

No, ennyit Sárbogárdi Jolánról! Nem tudom, milyen arcot vág a levelemhez PNL, de hát kikívánkozott mindez az álorcám mögül, s a könyvheti tolongásban valószínűleg nem tudtam volna így rímbe szedni a mondandómat.

Lajos úr könyvedért fogadd cserébe az én „Sárbogárdi Jolánomat”, az új verseim gyűjteményét. S ha végigolvastad a levelemet, csodálom és köszönöm a türelmedet.

Barátsággal Köszönt híved:

Tőzsér Árpád

U. i.

Ne haragudj a kalligrafikus bohóságomért, de ebben az egy dologban nagy élvezettel versenyzek Veled és Márton Lacival.