Erotika és esztétika; Kháosz, Erósz, Thanatosz ölelkezése; Édenkert; testkert; sírkert; Erósz és Thanatosz

Erotika és esztétika

Ha Erószt úgy fogjuk fel, mint törekvést a szépre, jóra és igazra, akkor az erotika szükségszerűen kerül be az esztétikai kérdések körébe. Platónnál ez még olyan nyilvánvaló, hogy A lakomában kifejtett szerelemfilozófia egyben ars poetica is.

Erotika és esztétika eredendő összefüggéseinek hálózatában Platón két alapvetően fontos gondolatot fogalmaz meg. Az egyik szerint: „A rútban nemzeni nem lehetséges, csak a szépben.” A rút tehát terméketlen, nem tud megfoganni, s nemzésről/alkotásról csak ott lehet szó, ahol a szépség mint értékminőség megjelenik. Eszerint értéktelen alkotás nincs, mert az ilyen mű nem is tarthat számot az alkotás megnevezésre. Csak a szépség termékeny, s csak szépségnek van esélye a túlélésre. Platón okfejtése értelmében ugyanis Erósz nem pusztán a szépségre irányul, hanem a szépben való szülésre és nemzésre, azaz a halhatatlanságra, amit az utódok létrehozása biztosít: „Isteni természetű dolog a nemzés és a foganás, olyasmi, ami a halandó lényben halhatatlan.”

A szerelemről – a korabeli felfogás szellemében főleg férfiak közötti szerelemről – és erotikáról szólván Platón tudatosan következtet a művészetre, az esztétikai értékteremtésre, alkotásra. A lakomában elhangzó eszmefuttatások nem rekednek meg szerelemfilozófiai – metaforikus – szinten, hanem kifejtik mindennek művészetfilozófiai vonatkozásait is. Megkülönbözteti a testben és a lélekben való termékenységet, s elsőbbséget tulajdonít azoknak, akik a lelkükben viselősek. Ilyenek a költők, történetírók és filozófusok, akik az isteni szépségre függesztve értelmük pillantását olyannyira elmélyednek a szemlélődésben, hogy a megvilágosodás révén feltárulkozik előttük „valami csodálatos természetű szép”, s halhatatlan, valódi erényt nemzenek és nevelnek föl. Platón konkrét példát is hoz e magasabb rendű nemzésre:

„El is fogadná mindenki, hogy inkább ilyen gyermekei legyenek, mint emberi sarjai, s ha Homéroszra tekint meg Hésziódoszra és a többi költőre, irigyen látja, hogy ezek olyan utódokat hagytak maguk után, amelyek halhatatlan hírt és emlékezetet szereznek nekik.”

A műalkotás utódként való értelmezése A lakomában erotika és esztétika lényegi összefüggéseinek tudatos megfogalmazása.

Az alkotás, „a nemlétezőnek létezőbe való átmenete” Platónnál a szellemi éleslátás, a megvilágosodás fogalmához kötődik. Az irodalom későbbi fejleményei szempontjából rendkívül fontos az az ógörög elmélet, miszerint a tudás és a látás egymás szinonimái, s kapcsolatuk a görög nyelvben gyökerezik, hisz a látni és a tudni szó is a vid igetőből származik. A nézés és a megértés ősi egységének szempontja mai irodalomértelmezési folyamatainkat is elmélyíti.

Kháosz, Erósz, Thanatosz ölelkezése

Mítoszok: a tudatalatti szimbólumvilága

Kháoszból, a világ ősállapotából, és Nüxből, a mindenre ráboruló sötétségből az ókori görög teremtésmítosz szerint csupán a feketeség újabb árnyalatai születtek: az éjszaka és a fénytelen sötétség. Ebből az amorf tagadásból keletkezett legelőször is Erósz, a vonzalom, a szerelem, s ő hívta életre a Fényt, majd Uranoszt, az égősapát és Gaiát, a földanyát. Az űrt és a formátlanságot lassanként egyre emberibb alakú lények töltik ki. Otthonossá válik a világ.

E berendezkedés az ember eredendő szimbolizációs tevékenységének köszönhető. Ernst Cassirer szerint a megismerés során „aktív” szimbólumokat alkotunk, melyek nem pontos leképezései a létnek, hanem sajátos jelek. A mítoszok nem fogalmakra irányulnak, hanem többszörös jelentésekre, ilyképp nem a valóságot utánzó közvetlen képek, hanem az emberi valóságot alkotó jelrendszerek. A szimbólumképzés mint prelogikus művelet olyan örök pszichológiai tartalmakat hordoz, amelyeket Jung az emberiség kollektív tudatalattijának nevez. A mitologikus képzetek archetípusok formájában őrzik az emberi őstapasztalatokat, ősképeket. Ezt a képileg megjelenített szellemi tevékenységet Meletyinszkij a művészi alkotással egészen rokon jelenségnek tartja. Eltérés a tudatos és az ösztönös mozzanatok arányában mutatkozik. Jung szerint a szimbólumteremtő, szublimációs folyamatok mögött ösztönerők átszellemítése zajlik. Az archetípusokban a képszerűség, az alakzatiság, a megszemélyesítés olyan mélyről jövő tudattalan tartalmakat jelenít meg, amelyek genetikusan öröklődnek, s nem az egyéni megtapasztalás eredményei.

A mítoszok ilyen ősképeket, életmodelleket, sorsszimbólumokat hordoznak. A labirintus mint az alvilág vagy a testbelső szimbóluma, a saját farkába harapó kígyó mint az egymásba kapaszkodó ősszülők, a lélekképet kivetítő mitikus héroszok mély tudatalatti aktusok kivetítései.

Mitikus és esztétikai tudat közötti abszolút határokról Gadamer szerint sem beszélhetünk. Az élményesztétika, a szubjektív megéltség mögött mindig is működik egy mitikus-allegorikus hagyomány.

A szimbolizációs emberi tevékenység azért oly eredendő, mert az elme tudattalan aktivitásában gyökerezik. Lévi-Strauss szerint a jelképteremtés által strukturáljuk impulzusainkat, formát kényszerítünk a tartalomra. A mitikus öntőforma a bináris oppozíciók logikáját vezeti be az emberi öntudatra ébredés hajnalán. A mítosz az ellentétek dualizmusából teremt egy szerkezeti rácsot, hogy az összevisszaságot elrendezze, a külvilág kódjait az ember számára érthető módon artikulálja.

Az őskáosszal, a Semmivel szembeni harcot a teremtés kezdetén nem Valaminek, hanem Erósznak kellett felvenni. A bináris ellentétek küzdelmét, a világteremtést a Vágy motorja indította be.

Édenkert; testkert; sírkert

A megnemesített, megzabolázott, miniatürizált természet – a kert magán viseli az ember keze nyomát, érdekeit, gondolatait, ízlését. Hordozza az ember élővilág utáni áhítozását, közösségét az anyafölddel, a levegőéggel, a megunhatatlan, élő formákkal, színekkel, ritmusokkal. A bekerített földdarab is a lehetőségek végtelenjét tükrözi.

Az édenkert mint létállapot minden kertfogalomban ott kísért.

A bibliai Énekek énekében a szerelmes lány szőlőskertek őrzője, s a találkák színhelye fölé is csak a nyitott ég hajol. Az állat- és virághasonlatok sokaságából kibontható a szőlőskert, a gyümölcsös idillje, amely árnyékával, illatával és gyümölcsével a gyönyör és az enyhület forrása:

„Erősítsetek engemet borral, és jó illatú almákkal tápláljatok, mert beteg vagyok az szerelem miatt.”

A gyümölcs a szerelem mitikus termése és tápláléka is.

Az Énekek éneke kertjében a szőlő, a bor mellett szereplő virágok és gyümölcsök között az egyik legfontosabb az almafa:

„Mint az almafa az erdőnek fái között, olyan az én szerelmesem az ifjak között.”

A kert a maga édeni adományaival a szerelmesek kertje. Ugyanakkor a kert a lány teste:

„Olyan vagy, mint az berekesztett kert, én húgom, szerelmes jegyesem, mint az béfoglaltatott forrás és bépecsételtetett kútfő.”

A test mint berekesztett kert magába foglalja a végtelent, hisz a szöveg szerint forrás rejlik a mélyén, ami ha feltöretik, szabad folyást keres „buzgó” vizének.

A metaforikus azonosítás nyomán a kerthez szóló fohász a lány, a szerelem megszólítása.

A hézagos, archaikus elemeket megvillantó szöveg erotikus vonatkozásai elsősorban a természetközeliséget tükrözik. A kertekben, „a drága füvek táblái” között éjszakázó fiú feje „megrakodik” az éj harmatával, mert a szerelem részegítő ereje hatalmas és rettenetes, „mint az sokzászlós tábor”.

A kutatók az Énekek éneke beszédfordulataiban archaikus, pogány temetési szertartások rigmusaira emlékeztető képeket vélnek felfedezni. A kert mozzanata is e feltételezést támasztja alá, ugyanakkor a szerelem és a halál együttes jelentkezése nem is oly véletlen egy sírkerti környezetben. A közel-keleti temetési szertartásokat ugyanis szexuális orgiák követték, mert a halálnak csak a szexualitás életteremtő erejével lehet ellenállni. Csak a szerelem olyan erős, mint a halál.

Az Énekek éneke édenkert-képzeteiben a sírkert homálya kísért.

Erósz és Thanatosz

A Romeo és Júlia emblémája a kriptajelenet. Képszerűén tükrözi ez a látvány a dráma egészét, amely a nász és a gyász, az öldöklő Erósz, a szerelmes halál, a halálerotika jegyében íródott. A kettős öngyilkosság a fiatalok második nászéjszakájaként is értelmezhető.

Az abszolút szerelemnek és a halálnak vannak közös tartományai. Ezt a felismerést hordozta érdekes módon és igen erőteljesen a Shakespeare-kori angol nyelv, amelynek „halál” szava képletesen orgazmust is jelentett.

Ha a szerelem az intenzív élés módusza, akkor szerelem és halál szoros kapcsolatában tulajdonképpen az Élet és a Halál kapcsolatára, sőt egyneműségére kell rádöbbennünk. .

A tragédia alapgondolata tehát egy paradoxon: az élet és a halál látszólagos ellentéte. A szöveg ennek a nagy paradoxonnak a pólusait íveli át minduntalan, ezek az ívelések szövik meg a mű paradoxális hálóját.

A reneszánsz individualizmus a paradoxális létérzékelésben leli meg a ráció izgalmát, ezáltal leplezi le, hogy minden viszonylagos, s éppen ezért kritikát érdemel. Nincs reneszánsz totalitás az ellentétek egybelátása, vagyis problémagazdagság nélkül. Az anarchikus szellemi állapot igénye nyomán kialakul egy kifinomult életérzés, az emberi nagyság kultuszának táptalaja.

Természetes, hogy ez a szemlélet a szerelem kérdéskörét is áthatja. A petrarkista hagyományban a szerelem ellentmondásos természetű. Kitermeli a maga paradoxonhalmazait, hogy az érzés felidézhesse a totalitás képzetét.

Romeo mondja egyik paradoxonokból álló tirádájában: „Vad szerelem! Szerelmes gyűlölet! / Ó, semmiből fogantatott valóság! / Ó, terhes semmi! Ó, komor bohóság! / Ó, szépségek förtelmes káosza! / Ólmos pehely, fagyos láng, tiszta füst, / Virrasztó álom, sorvasztó öröm: / Ilyen szerelmem!”

Júlia szerelemfelfogása is akkor nyer kozmikus dimenziókat, amikor rádöbben a szerelmébe foglalt ellentétek feloldhatatlanságára: „Ó, kígyó lélek rózsás arc mögött! / Pokolfajzat, ki égi fényt sugárzol! / Fonákja mindannak, mit csak mutatsz... Nászágyba vágyom: / De nem férjem: halálom vár az ágyon.”

Erósz és Thanatosz ölelkezése a reneszánsz szerelemfilozófiában az ésszel élés, a racionalizmus vívmánya. Az ész virtusa teremti meg azokat a káprázatos paradoxonokat, amelyek a szerelem érzésében az érzelgősségnek még a lehetőségét is megszüntetik.