Kalligram / Archívum / 1998 / VII. évf. 1998. november–december / Őszi levél a költészetről; Táj romokkal, 1650 (olaj, fa); Párhuzamos emlékezet; A rejtély megoldása felé

Őszi levél a költészetről; Táj romokkal, 1650 (olaj, fa); Párhuzamos emlékezet; A rejtély megoldása felé

                   

Őszi levél a költészetről

avagy Sz. J.-gyakorlat

                 

Megsárgult már az az őszi levél

az asztalfiókban.

(A mezőn keresztül

Hosszú cérnaszálon húztad magaddal

Pengetve húrként

A szél bele-belekapott

Kopott nagykabátodba

Ahogy levelek sárguló meséit

Szorítod szíved fölé

Látlak a hóban

Miről írsz verset ha vége az ősznek

Ha tél zárja el előled

A hárs nyugodt aranyát

Hiába szórod az égbe

Kéklő egyszerűséged...)

                     

PS/ Jelentéssel telik az este,

       húrként szavaid pengetem,

       szétpergetem ujjaim között

       ezt az őszi,

       tavaszig húzott levelet.

                         

                         

Táj romokkal, 1650 (olaj, fa)

                   

Kibonthatóak-e a rétegekből,

részletei tökéletes

rendezettségéből,

a nappal mozdíthatatlan

fénylő romjai?

                   

Távoli víztükörben

láthatóan régóta veszteglő hajók.

(Minden tájkép önarckép.)

Mint mindig,

ha áttörik a vásznon az álom.

                 

A háttér arany izzadását felhők hűsítik.

Ernyedő izmok,

az árnyék visszaenged

óvatosan

a kép elé a földre.

                 

                             

Párhuzamos emlékezet

O. I. Magritte-átiratához

                   

A síkok eredetileg párhuzamosak,

éppen belátni a valóság és a kép közé,

ahol a szétfűrészelt kőgolyó résén túl,

a függöny takarásában „meglebbenti”

az álomvásznakat „forró szél”.

A párkány mögött túl szelíden

hullámzó víz, festményekről

ismerős felhők, üres(s)ég;

de a gipszfej tengernek háttal

torzóként emlékeztet: szalag-

gal átkötött „puha kő-haj”,

lehunyt szemhéj, levélillat.

A halántékon szivárgó vérfolt

élővé teszi a mozdulatlan arcot

Távolban érnek össze a síkok

                   

                             

A rejtély megoldása felé

A rajzoló szerződése alapján

                 

A rejtély nem rejtvény, nem megoldható.

A cél elrejthető a rajzok mögött

a tettek látszólagos vonalvezetésével

maga az elérhető-elérhetetlen titok.

A művész kiszolgáltatottsága tény.

(Például, ha a ház éjszaki

oldalát ábrázoló rajzon a szobor-

Bacchus lábát takarva el

az impotens táj a férjet csodálja

lovaglócsizmáival, míg a bokrok

vásznakra aggatva száradnak.)

A rajzoló tudja, hogy a történet keret,

melyet ügyesen ráfeszíthet a tájra,

és a rejtély belesimulva a képbe

a megoldást soha el nem érhe