víz; tűz; Tél; Akkor; Reggel; Dél

víz

arcomon    

csordult

nyálad

könnyeim

tűz

lobbanó

tenyered

arcomon

Tél

Látod?

üveg mögött fekete kabát:

tükör,

mondtad.

És én néztem

magam

sok télen át

szomorú arcodat.

Akkor

kezemet a mellkasomra

fejem alá párnát

fehér arcom

testem nyugodt

pihennek a lábak

cipő sem kell

legszebb ruhámban

kinyújtózom –

lapozok

Reggel

Foltnyi világoskék az ég, egyébként

szárnyak és csőrök

beborít az érzés, mégis

várok

tavaszt lenne jó formázni a földből, talán

szerelemszobrot

most földszagú a kezem, megint

minden évszakon kívülállón

csöndben

nézlek.

Kockacukor a jutalmunk

odavetett édes falatok

kávézacc a számban

roppanó fekete csontok.

Nem mondom, de

reggelente varjakat bontanak a fák.

Dél

harangszó

aranyderekú

karcsú betűk

illatos fenyőfa-

égig

vájt folyosó –

elöl mamát

végül

én

lassan

dél után