Kalligram / Archívum / 1999 / VIII. évf., 1999. október / Egy új, jelentős orosz író a láthatáron

Egy új, jelentős orosz író a láthatáron

A közelmúlt irodalmi szenzációinak komoly része orosz írók – mindenekelőtt a két Jerofejev, Viktor és Venegyikt – nevéhez fűződött. Az idei könyvhétre jelent meg Viktor Pelevin A rovarok élete című, regénnyé szerveződő novella füzére, és valószínű, hogy az első könyvet az Oroszországban és a világ tizenöt országában népszerű író újabb munkái követik.

Pelevint – írói esetlegességektől, véletlenektől mentes – mondhatni könyörtelen professzionalizmusa és e professzionalizmussal felsorakoztatott stílusok, hangok, attitűdök változatossága alapján akár a prózaíró Nabokovhoz lehetne hasonlítani (természetesen azért jó, ha nem felejtjük el, hogy a Mester írói munkássága mellett kitűnő költő, egészen jó drámaíró, sikeres egyetemi oktató, elegáns és gondolatgazdag recenzens, kiemelkedő irodalom tudós volt, hogy egyéb, például a lepkékkel foglalkozó tudomány és a sakkfeladványszerzés terén elért eredményeiről ne is beszéljünk, és említetlenül hagyjuk, hogy mindezt oroszul és angolul azonos színvonalon művelte).

Pelevin írásaiban olykor élesen elkülönülve, máskor egymásba átmosódva, egyforma intenzitással vannak jelen a groteszk, abszurd, fantasztikus elemek és a realista leírás; a klasszikus regény- és novellaírói fogások gyakran Stephan King-i, kafkai, esetleg a gótikus regény és a modern (posztmodern) szövegirodalom eszköztárába tartozó módszerekkel ötvöződnek.

Ugyanilyen széles skálán mozognak azok az intellektuális hatások, amelyek az író műveibe épülnek: a reális életismeret, a modern természet- és történelemtudományi, szociológiai ismeretek mellett, és náluk nagyobb súllyal jelennek meg nem racionális kultúrrétegek: a teozófia, az archaikus, teokratikus kultúrák (pl. az egyiptomi vallás, lámaizmus, a Magna Mater kultuszához kapcsolódó mediterrán kultuszok), keleti filozófiák (pl. a taoizmus), a jungi archetípuselmélet teremti meg írásai szellemi alapszövetét.

Pelevin 1962-ben született; szellemi eszmélése, kulturális, mentális reflexeinek kialakulása idejére a szovjet kultúra gyakorlatilag összeomlott, nem hatott benne hierarchikus értékrend, hanem az élet párhuzamos, egymástól hierarchikusan nem függő valóságszeletek összességévé vált (így például megszűnt a társadalmi mobilitás és a társadalmi rétegek közti átjárás is). Ez a kulturális, mentális archetípus megjelenik Pelevin regényeiben, amelyekben hierarchikusan nem rendezett fájl-szerű hatalmas jelentés- és szövegmezőket dolgoz össze.

Elbeszélései viszont – mint az itt olvasható, egyik legjobb írása is – a műfaj szabályainak megfelelően, az egy pontba való sűrítés mesterművei.

A mondhatni bulvársajtó szintű, „hogyan jutott el Lenin Szmolnijba, hogy kirobbantsa a forradalmat"–téma, a parodisztikusan induló, ám az írás végén igazolást nyerő gnosztikus-teozófíai motívumhoz kapcsolódik. Ezzel a két réteggel szervesen ötvöződik a materiális szinten is pontosan rekonstruált és hangulatában, szellemiségében is hűen megjelenített kor; főképp Blok 1904-ben írt, az elbeszélés mottójában is megjelenő és a szövegben többször felbukkanó, a századelő orosz dekadenciáját magába sűrítő versének „beágyazásával" idézi fel Pelevin a kor hangulatát.

Pelevin organikusan, „egy az egyben" alkalmazza a romantika, a kísértethistóriák eszközeit is, és pikáns fűszerként elegyíti hozzájuk a szövegirodalom fordulatait – a nyelvi megformáláson túl (a nyilvánvaló Spengler, Merezskovszkij stb. utalások mellett) ismert szövegrészeket (pl. Puskin Bronzlovasából) dolgoz a szövegbe, és a két főhős az ősi orosz hősénekek, a bilinák két legnagyobb hősének nevét viseli.