[A görbe szád...]; [Csöpög a nedved...]; [A hátad tele...]

[A görbe szád...]

A görbe szád, lesiklik alakomról

a duzzadt hüvelyperem, egy-egy

hasíték mindkét oldalamon,

ahová elterelhetem magam, ha

ő nagyon akar. Felnyal és felfúj,

hiábavaló védekezés készül

ellene, ki és befelé tágul,

majd elvesz belőle, érthető.

Néhány térképvázlat elkészült,

pontos ecsetvonások hiányoznak

a pontosság palettájáról, de

azért liheg a nyakamban,

és a tarkómról lepereg,

ha csak félrefigyel, nagyszerűen. Még vegyük

figyelembe az ömlés egyszeri

vonalát, egy kevés akarat teszi.

Meg a határozatlanság a

hosszanti vágyban, lépéselőnyben

van a kivételes helyzet,

a nemulass. Görcsös elvétel,

élveteg kockadarabok, négyzetek,

szórva a mélybe, lötyögő

mellek nedvedzenek: a rojtos

idegrendszer. És egyre kevesebb

hús, bőr, gátak a véletlenbe, elhulló

csillagok, gabona és bomba.

Szacharid teámban a tea,

ver a szívemben a vér.

[Csöpög a nedved...]

Csöpög a nedved a számról,

amelyben látszik mindened.

Ez egy függöny, mögüle

levegőt nyelek.

A hangom felszínre dob,

nyelvem a taknyom, a nyáladban

hentereg, és közben

egyre nyomom a fejembe kezed.

Azt hiszem, lehetséges,

hogy most azonnal

fölkeltesz, elkezdem a lélegzést,

hogy még időben elhelyezzem

kettőnkön az élvezeteket.

És akkor: végre

egyre megy.

[A hátad tele...]

A hátad tele apró kitüremkedéssel,

a láz elektronjai zsibongnak benne,

s ha végigsimítom, nyivákolnak az

ideges ionok, ha végigtapogatom,

zöld levet enged a bőröd.

Kellenek ezek az apró csatornák,

amelyek testembe ürítik gőzölgő

tartalmukat, ha ráfekszem kábult

szilikonvezetékeid zizegő végződéseire –

magamban – ráznak, dobálnak, énekelnek.

A nyelved szögekkel kiverve, kapcsold

fogaim közé, szemed csápja átnyúl

szemgolyóm mögé, hüvelyedben egy

nyálzó izom hatalmas nyelvet

szimulál: gondban vagyok.

Hangom a TV-ben felejtettem, valahol

fekszem, és végig veled vagyok,

kicsit édeskés, kicsit fekete a nyelvem,

valahol félelmetes az erőm,

tartsd az idegen, pontosan az enyém.