Az élet delén
Esterházy Péternek
Gyűl az avar a hajamban, nincs ami elfújja,
El nem égeti ez a dél.
Úgy figyelek befelé ivarszagú, éles csöndbe,
Akár a vemhes ló, önnön hasára
Hajtva fejét.
Áll odabent valaki, drágakőben a zárvány,
Vízben a légbuborék:
Akit szív-szorítva őrizünk, meg ne pattanjon,
Belül vergődik, forog, akár
Sötét erdőben egy meztelen nyárfa.
Tömör kőkút a test, nem apad,
Nem fogy benne a szomjúság.
Kidagadnak a föld erei:
Elönti féktelen süketség.
Az öröm, bent, lepréselt rugó.
Szeretjük Istent, ezért
Nem vesszük folyton igénybe.
De ma
Óda vagyok.