Egy lap a Bestiáriumból

Az esterházy. Kolobriágyban fogalmazott dobálósgém v. nagyobb bölömbika, ötvenből ötvenbe rántott, úgyhívják, bohólile v. meghosszabbodott kertisas, amely ötödfél centire is képes bicegni az apaföld fölött; nyugodtan picézik eszter-nyulának is, mint kiderítetlen neve fele sejtetthettvettett. Családifájába van birtököt kanálozó kanyalasgém, pincenádor, báthorkodhatném mond, ajtónálló csatár (hőse állotton fagyasztható), jóbérzésű balszélső, dunatúli bugár, közepesúr, kiásott vallás papja. Náncsi tudni véli, hogy a dobos- vagy szaxofonosgém ezermesterségére mincsen szav, mincsem fogalom, mimcsen csencsen. Fölöslögös minden fűtöttség, lelkészés és tájszótár, a bölömbika ki nem skatulázható, szó-béli rém-zsineggel meg nem rettenthető, agykerekkel-szellemtettel el nem gázolható. Többékevébé szófölött jár, úgymond oroszol-lépik, de azért sohse botlik. Csakugyan nem komorg, vége is van, hossza is van, de minden kettőt összevéve is bele illik egy nagy képeskönvbe. Ami tollhúzását illegeti, az a különc szó-tarokk, leporellók, viccpacsmagok kevercse, de fő-főleg a szavakból beggyen vére, minden szavat tudni bír egyenként is felemelni. Szóemelés közben szellemi viccek gyögyölődnek homlokára, színes tintákról álmodik, peches pacákok közbül, amitől még valaha, pardon, prateritum, be is ászhat az irodalma. Mer, mük tollal, síppal, nádashegedűvel, sőt termeszt is irodalmán vadregényt tripla paragrafusi esekkel, de minthogy hasburgparti, a vérjébe van, jelenthet csókolj regényt is, amire a zárójel oly aggályosan nemes ívű csipeszpárja alluzeáll. Kb. sose tagozódott KB-ba, aligha nem a piar jámborság okozatából (hazabölcse jelkó avagy jákob ujjmutatására se lehetne ezt megtenni, a cuclizmus idejébe se, még ... se), inka és inkább elment számolni, azért adja drága és drágább vadrezgéseit, dragissimus Petrus, mintsem a termelési árolló egy magvetőnek megengedné. Hangadása ingadozó, de mozdonyos, szereti egycsapában, igazi vérbő fanja ő a csikajoknak, pinteknek, félszemű pírotoknak és fuvörösöknek álban, s mikorra ki-kidurran a cuclizmus, akkor újfejte szavakat tanul a szöbödsögről. Egyenesen ottlik, reális ágon azonban ink. a műtrotlik és furos-fangos álorcás sügérek közé is sorolható, akiknek a pikkelye alatt van a tüskje, és áramlatoknak nem sodrattatnak közelibe. Ők maga csinálnak áramlást vagy áramlati szünetet, ők örvényellnek örvényt és törvényt, cúgot, abba meg beventillálják az egész mondént, ami a többi repülősfajta abba viszi, hogy a gírusba azt gondolják, hogy csak az a mondén, hogy a mondén mondán minden mándyn. Ez az irokrácia bal szélső küszöbe. Rejtekezése egy s ezer farbával jár, el-elillik csokonyainak vagy barakkprozódiának, de néha be-beül szovjet filmekre is vagy mi és jókat bír repkedni a nagyirodalmi menazséria kajla bukfencein vagy a kisírok bakfencein vagy tolódási fájakozásán. Sokat nézi a damaszkuszált úttalan utat a sáska, aranyat köp, részből is tud egészet, még a papirodalom papírba dalolt rítusát is. Merthogy a bölömnek a víneres gemütlihkeijtje többnyire elragdja a placcot, vagy ahogy a fiakkeres Pepi mondja: a szaxofongém mindig a legjobb húson játszik, vagyis a legjobb has- és húsminőség (spílt álle stükke). Kertiségén érzik az a bizonyos sőnbrunner ungaris, vagyis a legfönnebb kvalitétnek az az abglanca, amit csakis a ballhauszplacctól keletre nem gusztálnak slapaj strabancerek.

(karintiáldás.)

De kegyelmes titkár elvúr, én csak és mindössze a lengőajtót, ugye, margitta, papaka csak – vumm! – oldalvást kissé, egy hangyányit meglibbentette a lengőajtót, és az ment neki merőlegesen, mit merőlegesen, vakmerőlegesen az elvúr homloka alatt húsosodó állványnak, vagy mifene. És kész. Vagy. Vagy mégis – no, pendercki híres nyája! –, mégis a béka-nyúl-teória ütött itt be, dúr, lengőajtóként (szaporodnak, mint a nyúl, és mégis a béka feneke alatt). Zsír, Péter! Nyertél. És húzta ám erre a belét, belecskéjét a kb. titkár-mi, végbéltitka, felőlem, nekem megvan a világvevő passzom, otthon az almárjomban, annafrau őrzi még a kitoli időkből, nincs szégyellnivaló. Így volt, slusszpassz. És most akkor jön ez a tapló fölkap. Kisegyesületi funkci, és aszongya hogy lengőajtóstól ki a királyokkalhercegekkel. Micsoda? Egy fodrászt! Ja, a marci mesélte, imént. Ki az? F-fel kezdődik, sz-szel végződik, és szőr között turkál? Fodrász! Haha. Mindenestre, párnára, annyit az iró (a mester) még feljegyzendőnek ítél, hogy ezt a felüljárón másképileg értelmezik. Ott még arg a nyelvi szokás (ahogy a német mondja), sőt itt a mi kisközépajrópai flekkünkön még argóbb, és ki várná el a csövestől, galeristől vagy iparostanonctól, hogy pont ő vezessen be bennünket (párdon, minket) a szép – és legszebb irokráciába?