Előhang; (17 x 17 EPP)

Azt hiszem, 1989-ben történt, amikor a Mestert az Újvidéki Rádió M stúdiójába hívták, egy ún. nyilvános felvételre. Alaposan ismertük a Mestert, hiszen az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékén a csapból is Esterházy folyt. (Meg Nádas, Mészöly, meg Hajnóczy, meg Lengyel Péter.) Mi néhányan (kezdő poéták) lázadtunk ez ellen, de nem volt mit tenni, Thomka Beáta szigorú szemeszterein, bizony, Esterházyztunk keményen, úgyhogy, azt hiszem, a „pornográfián" kívül mindent el is olvastam böcsülettel. Szívesebben foglalkoztam volna Petrivel, Várady Szabolccsal, Zalánnal, Domonkossal, Szilágyi Domokossal, Szőcs Gézával, Parti Naggyal, de a próza aratott (és arat azóta is, úgyhogy magam is átnyargaltam a novellaírásra, jóformán csak titokban írok verset), nem volt mit tenni, haladni kellett a korral.

Na szóval. Mán azé tudtunk ezt-azt a posztmodernről (mi posztavantgárd symposionisták), de azt a (egyébként fölháborodott) pillanatot sosem felejtem el, amikor a Mester a pódiumon aszonta: „Ma estére, de csak ma estére (ezt később elloptam magam is fölolvasásokon, így utólag is kösz, Druszám) ajánlom ezt a szöveget Tolnai Ottónak." És biccentett a 2-3. sorban ülő másik Mester felé. És mi történt. Nekünk, ottand, Újvidék szívében fölolvasta a Mily dicső a hazáért halni c. Danilo Kiš-novellát. Én akkor még nem tudtam, hogy a Mester milyen viszonyban volt a harmadik Mesterrel, no de ha tudtam volna is...

Mélységesen fölháborodtam. Ami sok az sok. A posztnak is van határa, mért nem moderálja magát ez az író úr (úr ír stb.), hazai pályán (nekünk volt az) ekkora orrbafricska, focihasonlattal: ekkora kötény, ilyen szar magyar válogatottal (bár akkor jobb volt valamivel, no de akkor is), szóval elhatároztam, hazamegyek (Horgoson laktam akkoriban) és ezért bosszút állok a mesteren.

És hazamentem. És fölmásztam a garderób tetejére, ahol a nászi ágyunk volt (viszonylag friss házas voltam akkoriban), fölvittem az összes Esterházyt, lerugdaltam az asszonyt az ágybul, és hajnalig jegyzeteltem. Világosodott lassacskán az elmém, amikor megírtam a következő 17 drb haikut, amit magamban Esterházy összes műveinek neveztem.

Két dolgot szeretnék még elmondani:

1. A verset elküldtem a mesternek (igaz, már Adáról, mert közben Rákosi szülővárosába költöztünk), aki egy Petőfit ábrázoló képeslappal válaszolt, hogy nem ismert rá minden sorára.
2. Most, hogy újra elolvastam az egyébként 89-ben (első változatában) az Alföldben, és most februárban, márciusban, áprilisban vagy a könyvhétre megjelenő Vérpuding c. (Tevan, 1999) kötetembe is fölvett verset, úgy látom, egészen jó. Kérlek, bosszants föl még egy ötven évig, kedves Mester, aztán meglátjuk...

Péter, az Isten éltessen sokáig!

(17 x 17 EPP)*

... razglednica-senryuk

                                      Lop, akár Esterházy.

                                            (szóláshasonlat)

6.

Trükk a hit. Akarsz

hű kutya lenni? Nem megy.

Átvág az Isten

7.

Rohan az éj. Rőt

borok mámorában (közt)

ezernyi rózsa

8.

Sivítva fúj a

szél. Besüppedt ajkak közt

ELFERDÜLT MINDEN
   

9.

Kibuggyant idő –

– fenyőfa oldalán a

gyanta; vérpuding

10.

Selené sajtja

Vicsorognak a kutyák

örök láncokon

11.

Mintha Isten a

halott világot temetné...

Túl nyegle minden

12.

Esős időkben

hamarabb öletnek meg

a regényhősök

13.

Mint szar a fűben,

lapul a kussoló én;

lírai gyöngy ő.

14.

Elcsórt mondatok

zümmögnek füledben; rád-

borul ikes éj

15.

Féregnek lenni

mily sivár! Tartsd magadnak

földi fájdalmad.

16.

Mint egy jugoszláv

partizánfilm, lelkem oly

hurrá; kéjfekély

17.

–  Alamizsna ez.

(Eltelik egy kis idő.)

–  Több a semminél

Horgos, 1989.

* 1. Esterházy Péternek Péter; 2. Ekonomski Propagandni Program (a gyöngébbek kedvéért: reklám)