Esterházy Péterhez
midőn félszáz esztendős classicussá lőn
Árpád virágzó magva, te fő magyar!
Elődeidnek fegyvere népeket
Győzött, s hazánkért számtalanszor
A viadal mezején csatázott.
Láttam tebenned buzgani véröket
S tündöklő fejeden Hunnia csillagát:
Fátum humorló sorscsapásin
Pennaharag ropogott kezedben.
Mint Juppiternek ménküve, sisteregsz,
Esterházy, ha írsz, tünde magosba térsz
Eltársalogni szellemiddel -
S fortyog a szittya Olymp alanton.
Orczádra öntik nemzeti lelköket
Agyvázak, honatyák, görcs vezetők vakon,
S kormányra termett őrszemekkel
Kis kamutik rüdegen tekintnek.
Hősi cravátok harczi kavarcza nem
Árthat!... S míg mosolyogsz, átkoz ezer bajár.
Vállvetve törtet s gátokat ront
Eszmei bábozat, ős bunyikság.